Az Ujság, 1910. augusztus/2 (8. évfolyam, 194-206. szám)
1910-08-16 / 194. szám
i kor az első lángnyelv kigyulladt, akkor a kiállítási épületek már zárva voltak és így elmaradt az a gondolatnak is rettenetes katasztrófa, amely szinte elkerülhetetlen lett volna, ha a gyors egymásutánban kigyuló épületek személyzettel és látogató közönséggel vannak tele. A pusztulás nagysága tehát számokkal megjelölhető, a számok azonban mégsem mondanak semmit. A számok nem mondják és nem mondhatják ki azt, ami a brüsszeli pusztulásban igazán fájdalmas és megdöbbentő, ami az egész tűzvészt megrázó szimbólummá teszi: azt az örök tragikumot, amely az ember és az emberiség legnagyobb, legszebb, legfájdalmasabb, legszentebb erőfeszítéseit kíséri. íme, eljöttek a nemzetek és elhozták a legjavát annak, amit a milliók munkája otthon produkál. Az iparnak és a művészetnek a csodái, a legszebb, a legértékesebb, a legfinomabb mindabból, amit évtizedek munkája és nemzedékek erőfeszítése létrehozott, mindez összegyűlt, összeomlott, csillogva áradt az egész világról a drágaságoknak arra a kis piaczára, arra a kis darab földre, ami a brüsszeli világkiállítás volt. Mintha az emberiség egy rajta kívül álló valaminek, egy rajta kívül álló valakinek akarta volna megmutatni, mit tudott ezen a földön elérni. És jön egy csendes esti óra, egy szörnyű, érthetetlen, ostoba és szivet fojtogató perez, rövid zárlat a postahivatalban vagy más efféle, felvöröslik az első láng és hiába azután egy egész nagy város kétségbeesett erőlködése, pár óra alatt hamuvá lesz minden, ami a drágaságok piaczán volt, a legjobb és a legszebb, amit az emberiség produkálni tudott. Mintha egy kérlelhetetlen és kegyetlen istenségnek szánt meddő fénzáldozat lett volna az, ami új és pezsgő élet forrása akart lenni. Vigasztalás ? Nincs meg az a vigasztalás sem, hogy bűnöst kereshetünk, hogy okot találhatunk, hogy bölcs tanulságokat vonhatunk le. Nincs ok és nincs tanulság. Az örök emberi tragikum van csak, a brüsszeli lángok mögül a kiszámíthatatlan és sújtó sors mereszti ránk kérlelhetetlen arcát. Hogy a kiállításokat ezentúl másképpen kell rendezni ? Hogy még több óvatosság kell ? Hogy a kiállított drágaságokat gondosan kell biztosítani ? Ezek nem tanulságok, ezekben nincs vigasztalás. Vigasztaló csak az a tudat, hogy ezek a csapások rövid időre teljes lelki közösséget teremtenek meg az egész kulturemberiségben és hogy az emberiség minden csapás után, az örök tragikummal örökké töretlen elszántsággal szembeszállva, szent makacssággal halad előre a maga messzeségbe és ismeretlenségbe vesző útján és úgy alkot újjá mindent, ami elpusztult, mintha nem fenyegetné minduntalan a pusztulás veszedelme. Az asszisztens : Kifogásokat? Az asszony : Hát persze. Úgy tudom, az egész dolog csak egy óra múlva kezdődik. Az asszisztens : Ez igaz és egy félóra szabad időm lesz is. De most be kell állítanom mindent pontosan, hogy félnégy előtt megindíthassam. Az asszony: Tessék, tessék. Én hoztam magammal könyvet. Az egész időt át fogom olvasni. Az asszisztens (megigazít néhány csavart, felhúzza az óraművet, azután megszólal) , így ül, most már rendelkezésére állok. Az asszony (tovább olvas): Az asszisztens : Furcsa, hogy így egyedül maradtunk. Az asszony : Miért maradtunk volna egyedül ? A szomszédban, itt az üvegajtón túl dolgozik Balázs doktor, a másik oldalon Jenei és az előszobában vár János. Az asszisztens: János elment a tanár úrral, Balázs doktor már reggel óta a megfigyelő sátorban van, Jenei pedig felhasználta az alkalmat és elutazott a menyasszonyához. Az asszony: Nekem egyébiránt egészen mindegy. No, az a Jenei is okosabbat tehetne, mint hogy megházasodik. Bár a menyasszonyától ostobaság, hogy hozzámegy. Az asszisztens: Jenei okos fiú, kedves, nagy jövője van és férfinak is nagyon csinos. Az asszony : Egészen az én esetem. Hat évvel ezelőtt az én uram is nagyjövőjű ember volt és csinos fiú. Most kopasz és heteken át nem törődik egyébbel, mint a villamos árammal. Az asszisztens: Ez igazán érthetetlen. Akinek ilyen bájos felesége van . .. Az asszony : Kérem, kérem, ezt a hangot hagyjuk. Én nem panaszkodtam ... Az asszisztens : Én panaszkodom . . . Az asszony : Ez viszont nem érdekel. Az asszisztens : Persze, én se csinos fiú, se nagy jövőjű nem vagyok. Az asszony : Ezt nem mondtam. Az asszisztens: Ha Jenei ülne itt az én helyemben ... Az asszony (nagyon gyorsan) : Akkor egyáltalában el se jöttem volna. Megmondtam volna az uramnak, hogy nem várhatom be itt, nem maradhatok egyedül egy fiatalemberrel. Az asszisztens: Hiszen azt hitte, hogy nem vagyunk egyedül. Az asszony (zavartan): Hát valami mást mondtam volna. Az asszisztensfeláll, közelebb jön a pamlaghoz, amelyen az asszony ül és mellé telepedik egy székre.) Az asszony : Vigyázzon, mert elmulasztja a megfigyelést. Az asszisztens: Mikor éjjeli szolgálatom van, itt szoktam megfigyelni. Hanyatt fekszem a pamlagon, amelyen most maga ül és megfigyelem a plafont. Az asszony : Ábrándozik. Az asszisztens : Ábrándozom. Ilyen fehér, finom kezekről gyakran ábrándozom. Az asszony (megnézi a kezét). Az asszisztens : Hallott már a daktiloszkópiáról ? Az asszony : El szoktam olvasni az újságokban a törvényszéki rovatot. Az asszisztens : Nos, hát akkor tudja, hogy minden ujjlenyomathoz egy bizonyos ember tartozik. A bőr finom vonalaiból föltétlen bizonyossággal lehet az emberre következtetni. Az asszony: Utálom a tudományos teóriákat. Az asszisztens : Ez több, mint tudomány. Ez megmagyarázhatatlan érzés. Ez nem csal. Látja, ahogyan a rendőrök számon tartják az ujjlenyomatokat, én magát a kezet figyelem meg, a lüktető bőrt, a finom ujjakat, az áttetsző ereket. Ezekből én csalhatatlan biztonsággal tudom rekonstruálni az egész embert. Vagy az egész asszonyt. Elég a kezet látnom és megmondom: szép-e, fiatal-e, szőke-e, barna-e. Az asszony (hirtelen hátradugja a kezét). Az asszisztens : Ne kapja el. Már ismerem. Akarja, hogy leírjam ? A fehér bőrnek van egy kis, halavány, kreol árnyalata. Az ujjak egyenletesen vékonyodnak, keskeny kéz, de nem emlékeztet a babánkhoz hasonló, piskótaszerű kezekre. Látszik, hogy erő is van bennük. Az asszony (előhúzza és újra megnézi a kezeit) : No, ezt jól megvizsgálta. Az asszisztens (az asszony jobb kezét két kezébe takarja): Hányszor figyeltem őket. Drága kis kezek. Az asszony (kissé elkésve visszahúzza a kezét): Nini, miért ült maga a kanapéra. Menjen a műszereihez. Az asszisztens (most már a bal kezét fogja meg) : Ugyan hagyja a műszereket. Ez a viág legfinomabb műszere. (Hosszú, forró kézcsók.) Az asszony : Most azonnal menjen vissza és soha többé ne beszéljen nekem kezekről. Az asszisztens : Most nyakakról fogok beszélni. (Megcsókolja a nyakát.) Az asszony : Ez felháborító. Az asszisztens : Ó, ha tudná ... AZ ÚJSÁG Kedd, 1910. augusztus 16. BELFÖLD. Az indemnitási törvény végrehajtása. Az indemnitásról szóló (1910: III. t.-cz.) törvény úgy rendelkezik, hogy a folyó év folyamán az állami kiadásokra nézve az 1909. évi költségvetésről szóló törvényczikk határozatai az irányadók. Felmerülvén az a kérdés, hogy az 1910-ben előálló átmeneti kiadások és beruházások tekintetében mely összegek vehetők igénybe, nehogy e részben az egyes tárcák eltérő értelmezés alapján másmás irányelveket képessenek, a minisztertanács Lukács László pénzügyminiszter javaslatára határozatilag kimondta, hogy a folyó évben külön minisztertanácsi felhatalmazás kikérése nélkül utalványozhatók lesznek : 1. az átmeneti kiadások közül azok, amelyek az 1909. évi költségvetésben szerepelnek s az előző kormány az 1910. évre összeállított állami költségvetési, előirányzat tervezetébe is felvett, mégpedig, ha az 1909. évre megállapított s az 1910. évre szóló tervezetbe felvett hitelösszegek nem egyforma nagyok, a kisebb összeg erejéig ; 2. a külön törvényes felhatalmazáson nem alapuló tárczaberuházások közül az 1909. évi állami költségvetésbe már felvett s 1910-ben folytatólag végrehajtandó beruházási munkálatokra annyi, mint amennyi az 1909-iki állami költségvetésben e czélra engedélyezve volt; ha azonban a fentebb említett 1910. évi állami költségvetési tervezetben ennél csekélyebb összeget vettek volna fel a kérdésben forgó czélra, akkor csakis ez az utóbbi csekélyebb összeg; 3. a külön törvényeken (1904. évi XIV., az 1908. évi XXXI. stb.) alapuló beruházásokra annyi, mint amennyi ezekre a czélokra a beruházási törvény (1910. évi IV. t.cz.) értelmében 1910-ben igénybe vehető; 4. ezeken felül — önként érthetőleg — igénybevehetők lesznek az összes lekötött hitelek és a folyó évi beruházási törvény 3. §-a értelmében külön lekötés nélkül is felhasználható hitelrészletek. Minden egyéb átmeneti vagy beruházási kiadás, tehát úgy az 1909. évi állami költségvetésben nem szereplő átmeneti és beruházási kiadások, mint azok, amelyekre 1910-ben folytatólag nagyobb összeg szükségeltetnék, mint amennyi 1909-ben rendelkezésre állott, vagy az 1910-iki állami költségvetési tervezetbe fel volt véve, illetve a folyó évi beruházási törvény szerint igénybe vehető, csakis a pénzügyminisztérium előzetes hozzájárulásával a minisztertanácstól kieszközlendő külön felhatalmazás alapján lesz utalványozható. Amennyiben a költségvetésen kívüli állapot miatt egyes beruházásokat elodáztak vagy az eredetileg tervezettnél lassúbb ütemben folytattak mostanig, az eddigi korlátozások lehetőleg fentartandók. Ezt a minisztertanácsi határozatot Lukács László pénzügyminiszter most tudomásvétel és miheztartás végett körrendeletben közli a tárcája keretébe tartozó főosztályokkal, ügyosztályokkal és számvevőségi csoportokkal. Egyúttal elrendeli, hogy a pénzügyi tárca keretében, mégpedig a rendes kezelésben is, ezután felmerülő mindennemű hiteltúllépések és előirányzat nélküli kiadások tárgyában az ügyosztályok esetről-esetre, mégpedig amennyiben csak lehetséges, utalványozásuk előtt, tegyenek előterjesztést a minisztertanácshoz. Ez általános szabály alól kivételt alkotnak csak az üzemek és az üzem jellegével bíró egyéb ágazatok. De az üzemeknél s üzemtenészetű ágazatoknál is ki kell eszközölni a minisztertanács határozatát mindazokban az esetekben, amikor a felmerült túlkiadás a költségvetési mérleget közvetlenül érinti és amikor a kiadás olyan természetű, hogy felőle az elhatározás előzetesen kieszközölhető.