Az Ujság, 1910. szeptember/1 (8. évfolyam, 207-219. szám)
1910-09-01 / 207. szám
a dalom jövedelmében, s számottevő az ország gazdasági életében is. A másik tény, amire a gabona-áralakulással kapcsolatban újból rá kell mutatni, az, hogy az árképződés mind határozottabban a világkonjunktúrától függ elsősorban, amiben a vámpolitikának van döntő súlya, de másrészt a gazdaközönség értékesítési politikájától. Azok a vádak, mintha a kizárólagos börzespekuláció a természetes árfejlődést valami lényegesen befolyásolhatná, ma már meg nem állanak, s a gazdaközönség körében az utóbbi években jelentékeny véleményfordulat is állott be e tekintetben. Hovatovább utat tör magának az a meggyőződés, hogy a legitim gabonakereskedelem becsületesen és összhangzatosan kezére jár a termelőnek, s a spekuláczió vadhajtásait maga irtogatja. Ettől a véleményfordulattól várjuk mi azt a harmóniát a gazdasági ágak közt, amelyre ma sokkal nagyobb szükségünk van, mint valaha. Mert amily nagy szerepe volt eddig az ország egész gazdasági életében a magyar gazdának, épp oly nagy és fontos feladat vár reá jövendő gazdasági fejlődésünkben. Ha a múltban vezető szerepet, nagy befolyást és kiváltságos helyzetet adott neki a föld, ma a megváltozott világgazdasági irányzat azt a feladatot rója rá, hogy egyrészt konzerválja a földben rejlő erőt, gyarapítván modern eszközökkel annak jövedelmét, másrészt járjon közbe az ipari kibontakozás nagyarányú munkájában. Az előbbi az agrikultúra fejlesztésének nagy jelentőségére utal, az utóbbi viszont az agrárizmus egyoldalú túltengésétől int. A földmivelés tudományának minél alaposabb és szélesebb elterjedésére van szükség, de nincs szükség arra az agrárius egyoldalúságra, amely a túlzók felfogásában egy osztály külön favorizálását jelenti. Az önálló gazdasági berendezkedés — nevezetesen a vámterület elkülönülése — ma már nem távolba vesző utópia. Az ország gazdasági felszabadítása, úgylehet, a legközelebbi évtized munkája lesz, mert hacsak nagy és végzetes politikai és gazdasági krízisek közbe nem jönnek, a mostani külkereskedelmi szerződések lejárta igen könnyen meghozhatja tényleges gazdasági önállóságunkat. Kezünkben lesz akkor önállóságunk fegyvere, de egyúttal vállunkra nehezedik az önállóság és a magunk erejére való támaszkodás egész terhe. Ezt az új korszakot felkészülten kell várnunk. Első dolgunk tehát itthon megszervezni a mezőgazdasági termelés számára a fogyasztást, nehogy vámpolitikánkban a gabonavámok kényszere okozzon súlyos akadályokat. A fogyasztást növelni pedig csak úgy lehet, ha az ipari fejlődéssel egy nagy fogyasztó tömeg keletkezik, s ha a mezőgazdasági üzem oly nyerstermények produkálására is rátér, amelyek új és nagy iparágakat fejleszthetnek. A magyar gazda a maga jövőjét alapozza meg, ha az iparfejlesztés munkáját szeretettel és készséggel támogatja. Ma valóban anachronizmus a gazdasági osztályharc Magyarországon, holott szemmel látható, hogy csak a legteljesebb együttműködés és az erők párhuzamos kifejtése nyújthat garanciát egészséges gazdasági fejlődésre. Az idei jó termés a gazdaközönségnek erőt ad, hogy egyéb gazdasági érdekkörök fejlesztéséhez is hozzájáruljon, s lehetővé tegye az országnak azt a gazdasági politikát, mely a jövendő önállóság előkészítésére és biztosítására irányul, kezekben megállapodni ? Önök birtokában maradna az erőd az ágyukkal együtt, a franczia hadseregnek pedig meg lenne engedve fegyvereivel, podgyászaival és zászlóival elvonulni, azzal a kötelezettséggel, hogy ezen háború tartama alatt nem szolgálhat Poroszország ellen. Ezt a kötelezettséget a császár és a generálisok a hadsereg nevében írásbelileg vállalnák magukra, a katonatisztek pedig felelnének saját magukért, mire a hadsereg Francziaországnak Poroszország által meghatározandó egyik részébe, vagy Algériába küldetnék, hogy ott maradjon a békekötésig. Moltke minden arcmozdulat nélkül azt felelte, hogy követelése visszavonhatatlan és megmásíthatatlan. Wimpffen soká iparkodott Moltkét enyhébb föltételek engedélyezésére rábírni, midőn azonban látta, hogy mindhiába való, fenyegetőleg azt mondta : — Ha nekem nem engedélyez kedvezőbb föltételeket, akkor felebbezek hadseregemhez ! Remélem, hogy sikerül majd vagy az ön hadseregein áttörnöm, vagy Szedánban védekeznem. Ekkor Moltke szavába vágott : — Nagyon tisztelem önt, helyzetét méltányolom, és sajnálom, hogy nem tehetem meg azt, amit ön követel. De az áttörés önre nézve épp oly lehetetlen, mint a Szedánban való maradás. Moltke ezt részletesen be is bizonyította. Erre Wimpffen cselhez folyamodott. Azt tanácsolta a németeknek, hogy nagylelkűségükkel Francziaország háláját biztosítják maguknak, miáltal a jövő békét tartóssá tennék. Ekkor Bismarck vette át a szót : — Az ön következtetése, generális úr, az első pilanatra helyesnek látszik, tényleg azonban csak kápráztató és nem állja meg a bírálatot. A hálára egyáltalában nem szabad sokat számítani, egy nép hálájára pláne semmit. Egy uralkodónak még családjának hálájában lehet bízni, de, ismétlem, egy nemzet hálájától nem szabad semmit sem várni. Ha a franczia nép olyan nép volna, mint más, melynek jó intézményei vannak, ha ezeket úgy tisztelné és becsülné, mint a mi népünk, ha olyan fejedelme volna, aki trónusán biztosan ül, akkor még hihetnénk a császár és fiának háladatosságában és erre súlyt is fektethetnénk. Francziaországban azonban a kormányok nyolcvan év óta oly tarthatatlanok, olyan különfélék voltak, oly gyors és kiszámíthatatlan változásokon mentek át, hogy az ön országában semmire sem lehet számítani és hogy ha egy szomszéd nemzet reményét a franczia uralkodó barátságába helyezné, ez egyszerűen balgaság lenne. Ezenkívül esztelenség volna azt hinni, hogy Francziaország nekünk sikereinket valaha megbocsátaná. Francziaország kétszáz év óta Németországnak harmincszor üzent háborút és most is, mint mindig a féltékenységből, mert nem tudták nekünk szádovai győzelmünket megbocsátani ... És önök nekünk a szedáni katasztrófát megbocsáthatnák ? Soha ! Ha most békét kötnénk, akkor öt-tíz év múlva, mihelyst erre képesek lennének, újból háborút kezdenének. Ez volna az egész háladatosság, melyet a franczia nemzettől várhatunk. Francziaországgal ellentétben mi becsületes, békeszerető nemzet vagyunk, melyet hódítási vágy sohasem fog el és amely csakis békében szeretne élni, ha önök azt minduntalan meg nem zavarnák. Ma végre már elég volna ebből. Francziaországot meg kell fenyíteni büszkeségéért és örökös támadási szelleméért. Végre biztosítani akarjuk gyermekeinket a jövőben és e czélból szükségünk van országuk egy részére, erődökre és határokra, melyek bennünket Francziaország támadásai ellen mindörökké megvédenék. • Wimpffen hiába fáradozott Bismarck állításait megcáfolni, ez nem tágított és már a béke érdekében sem volt hajlandó a hadsereget és pláne a tiszteket hazabocsátani, mert, mint állította, félő, hogy ha a háború még tovább tartana, őket becsületszavuk megszegésére kényszerítenék. — Nem, generális úr, — így fejezte be Bismarck szavait — mi kérésüket nem teljesíthetjük és az általunk szabott föltételeken nem változtathatunk. — Hát akkor nekem éppen oly lehetetlen ilyen kapitulácziót aláírni és a háborút újra kezdjük. Ekkor Wimpfren egyik kísérője, Castelnau generális vette át a szót: — Azt hiszem, megérkezett a pillanat, a császár üzenetét átadni. A császár meghagyta nekem, hogy ő felségének, Poroszország királyának a következőket tolmácsoljam : A császár kardját és saját magát teljesen a király kegyére bízza, de csak abban a reményben, hogy a királyt ez meg fogja halni s ezt az áldozatot méltányolni fogja és ennek fejében a franczia hadseregnek becsületes kapitulácziót engedélyez. — Ez minden ? — kérdezte Bismarck. — Igen — felelte a generális. — De kinek a kardját adta III. Napoleon át ? Ha Francziaországét, akkor a föltételeket lényegesen enyhíteni lehet. — Nem, csak a császárét — szólt a generális. AZ ÚJSÁG Csütörtök, 1910. szeptember I. BELFÖLD. — Burián báró Boszniában. Szerajevóból jelentik, hogy Burián báró közös pénzügyminiszter ma délelőtt Vidzse fürdőbe érkezett. A vasútnál Benkó báró polgári adlátus az ügyosztály főnökökkel és Aufenberg lovag gyalogsági tábornok hadtestparancsnok Bock alezredes, vezérkari főnökkel voltak jelen. A botránymegyéből, Marosvásárhelyről írják, hogy az alispánhelyettes Kassay Imre alsóbörkényi körjegyzőt a megelőző vizsgálat elrendelése mellett ma állásától felfüggesztette. A körjegyzőről, aki a vármegyei ellenzéknek nagy szerepet vivő tagja, különféle sikkasztások és csalások derültek ki. Kassay több száz koronát csikart ki azon ígérettel, hogy az illetőknek állást szerez. Schwarz Adolf korcsmáros 300 korona biztosítékot tett le Kassay kezeihez, aki ezt az összeget elsikkasztotta. Magyar képviselőjelölt Horvátországban. A horvátországi választási mozgalomnak van egy részlete, amely megérdemli a magyarországi közvélemény különös figyelmét. Szlavóniában a hrtkovezi választókerületben ugyanis az ottani református magyarok Dömötörffy Györgyöt jelölték képviselőnek. Dömötörffy György Zágrábban született, ott végezte iskoláit és magyar származású ember létére éppen olyan jó horvát, mint magyar. Dömötörffy vagyonos és tekintélyes szerepvivője a horvátországi közéletnek és a megválasztatása mindenesetre hasznos volna a Magyarország és Horvátország közötti jó viszonyra. Ellenjelöltje Joics dr. szerb ügyvéd és történetíró. Az Interparlamentáris konferenczia. Brüszszelből táviratoztak . Az interparlamentáris konferenczia délelőtt tíz órakor kezdődő ülését háromnegyed tizenkét órakor félbeszakították, hogy a konferenczia tagjai a Parc Royal de Tervuerenben lefolyó ünnepélyen részt vehessenek. Az ünnepélyen a kormány képviseletében Beernaert miniszter vett részt. Az ünnepély délután fél három órakor kezdődött és oda a tagok a rendelkezésre bocsátott külön valamos kocsikkal mentek ki. Az olasz külügyminiszter Ischlben. A salzburgi találkozás után az ischli audienczia következik. San Giuliano olasz külügyminiszter, befejezve tanácskozásait Aehrenthal gróffal Salzburgban, este külügyminiszteri kollégájával és a ballplatzi hivatal két osztályfőnökével Ischlbe érkezett, hol a király holnap délelőtt fogadja bemutatkozását. Az olasz külügyminiszter pénteken utazik vissza Rómába. Salzburg, augusztus 31. Aehrenthal gróf külügyminiszter ma délelőtt 1412 órakor San Giuliano olasz külügyminisztert