Az Ujság, 1910. október/1 (8. évfolyam, 233-245. szám)
1910-10-01 / 233. szám
2 AZ ÚJSÁG Szombat, 1414. október L tudja, hogy talál is a maga érvényesülése számára. Az állítólag demokratikus reform valójában holmi plutokratikus reform lenne , a vagyonnak eddig korlátok közé szorított befolyását megnövelné és a hatása nem nevelő hatás, hanem demoralizáló hatás lenne. Százszorosan igazzá teszi pedig mindezt az állítólag tervben levő reformnak az a minden demokrácziát végleg csúfftá tevő részlete, hogy az újítás csak a gyalogságra terjed ki. Csak a gyalogság önkéntesei lesznek tehát kivétel nélkül államköltségesek, csak a gyalogság önkéntesei tartoznak kaszárnyában lakni; a lovasság önkéntesei szolgálhatnak a saját költségükön — illetőleg csak a saját költségükön szolgálhatnak, mint most is — és lakhatnak ott, ahol nekik tetszik. És erre a reformra tudták ráfogni, hogy demokratikus. Ez nem csupán az ellenkezője minden okos demokrácziának, hanem annyira arisztokratikus, helyesebben plutokratikus, hogy már szinte forradalmi jellegű. Ez a reform teljesen kettészakítaná a magyar intelligencziát, élesen és ridegen elválasztaná a tehetősebbeket az egészen vagyontalanoktól; osztály jellegű katonaságot teremtene; két tartalékos tisztikart, amely ellenségesen áll szemben egymással, holott bizonyos ellentétek eddig is megvoltak ugyan, de az önkéntes iskolák általában mégis közelebb hozták egymáshoz a magyar intelligenczia különböző elemeit. A gyalogsági kaszárnyák ezentúl a boszos és szegénységükben megbántott önkéntesekben kitűnő agitátor-csapatokat kapnának (ezt akarja a hadvezetőség ?) , és aki csak valamennyire teheti, igyekeznék a lovas csapatokhoz. Eddig az ilyen önkéntesek megelégedtek azzal, hogy a gyalogságnál szolgáltak saját költségükön ; ezentúl — minden anyagi erejüket megfeszítve — próbálnának kimenekülni ebből a hivatalosan megbélyegzett és megszorított jogú önkéntesi karból és — minden anyagi erejüket megfeszítve — próbálnák élni a lovassági önkéntesek valóban drága életét, amelynek eddig is túlságosan nagy volt a vonzóereje a középosztálynak szerényebb anyagi viszonyok között élő tagjaira is. És erről a reformról mondják, hogy megszünteti az önkéntességgel járó nagy költségeket, erről a reformról, amely olyan, mintha egyenesen a magyar középosztály tönkretételére volna kigondolva. És mindennek tetejébe hátra van még a katonai szempont. A hadsereg alaposabban ki akarja képezni, katonásabban akarja nevelni az önkénteseket, — mondják — ezért kényszeríti őket kaszárnyába, államköltségen való szolgálásra. De miért csak a gyalogság önkénteseit ? Hiszen nincs katonai szakértő, aki meg nem egyeznék abban, hogy a lovascsapat kiképzése nehezebb, a lovaskatona nevelése hosszadalmasabb, több tanítást, több gyakorlatot, több időt igényel, mint a gyalogos katonáé. Ezért tiltakozik minden katonai szakértő az ellen, hogy a lovasságnál és a lovastüzérségnél behozzák a két éves szolgálatot. És most a gyalogsági önkéntesek kiképzését akarják megszigorítani és a lovassági önkéntesek kiképzését akarják változatlanul hagyni, holott nem titok, hogy a lovassági önkéntesek katonai nevelése — éppen privilégiumos helyzetüknél fogva — ugyancsak nem tökéletes és holott a hadseregnek legalább olyan jó tartalékos lovastisztekre van szüksége, mint gyalogos tisztekre ? És mindezt egyrészről a katonai szellem és másrészről a demokráczia nevében és azzal az együgyű megokolással, hogy a lovassági önkéntesek maguk tartják el a lovaikat és hadügyi budgetük összeroppanna, ha még ezt a költséget is a katonai kincstárnak kellene viselnie ? A hadvezetőség hivatalosan él, ami még fontosabb, részletesen nem nyilatkozott még az önkéntesi intézmény tervezett reformjáról, így nem lehet tudni, hogy várjon a tüzérség önkénteseit hová soroznák : a kaszárnyába internált kényszerszegényekhez, vagy a szabadjára hagyott kényszergazdagokhoz. Ez azonban nem változtatna már sokat a tervezett reform abszurd és rémítő voltán. És ha az eddig megjelent hírek csak afféle kísérleti ballonok is, a magyar közvéleménynek gyorsan és energikusan állást kell foglalnia velük szemben. A tervezett reform nem demokratikus, hanem antidemokratikus ; nem csökkentené az önkéntesi év költségeit, hanem növelné; nem használna a hadseregnek, hanem ártana. Elkeserítené a kényszerszegényeket és elkeserítené a kényszergazdagokat, korrumpálóan hatna itt és demoralizálóan ott, csupa károsodást ígér a hadseregnek és valóságos merénylet a magyar középosztály ellen. A magyar közvélemény igenis megnyerhető a reformra rászorult önkéntesi intézmény reformálására, de nincs a méltatlankodásnak elég erős hangja, amely túlságosan erős volna ennek a nyomorúságos, gyászos és gyáva reformtervnek a visszautasítására. T T A másik r'^váró, Mena, még mindig takarosabb ■ ^ rémülettel veszi észre, hogy r , ijesztő módon szaporodna, 1 várakozik. Mert ő is Hannes is kötötte sorsát. Minden vágya az, hogy a maga gazdája lehessen valahára, hogy saját házában, saját földjén éljen. Volna neki kérője is. De a hidegtanya parasztja, ki házassági ajánlataival ostromolja, nagyon magasan lakik a hegyek tetejében. Ott nagyon hideg van. Oda Mena nem megy. Majd ha az öreg Grätz szemeit behunyja, a gazdává lett Hannes bizonyosan őt választja. Mena tehát itt marad és vár. E házban mindenki vár. És a jellemek expozíczióján kívül ez az egyetlen dolog, ami az első fölvonásban történik. Várnak. Egyszer aztán az öreg Grutz elküldte ■hátaslovát patkoltatni. A szilaj csikóval nem bír senki. Sem a kocsis, sem a kovács nem tudja megfékezni a rugkapáló lovat. Grutz, ki az ablakból nézte a dolgot, szidja a pulya embereket. Majd megmutatja hát ő, miképp kell a lóval bánni. És a ravasz Mena által tüzeltetve, az öreg ki is megy a kovács fészerébe. Ott azonban a ló úgy mellbe rúgja, hogy az öreg görnyedve jő vissza. Nagyon oda van. Alig tud lélegzeni. Fia nagyon megijed apja haján , de az öreg nem akar segítséget. Félkeczmereg hálószobájába. A többiek pedig lent várnak. Világos, hogy most már az öregnek vége van. Grätz ugyan még tovább is rendelkezik a házban. Ezt a táblát föl kell szántani, ami sövényben hézagot látott, azt be kell tömni. Hannes és a cselédek engedelmeskednek. Az öreg azonban érzi, hogy nagyon rosszul van és elhivatja az asztalost, hogy vegyen mértéket koporsójára , de jó hosszúra csinálja, mert ő kényelmesen akar benne feküdni; aztán ne új fából csinálja, hanem az ócska deszkákból, melyek a fészerben hevernek , pontosan is szállítja ; egy krajczárral sem kap többet érte, mint amit kialkudtak. Az asztalos mindent megígér. A többiek pedig várnak. Várják az öregnek halálát, melyre most már biztosan számítanak. A harmadik fölvonásban aztán az öreg még jobban oda van, mint a másodikban volt. Köhög, fuldokol, vért hány, nem eszik, nem iszik, egészen elszárad. A falusi feldschert szidja, hogy mért nem segít rajta. Az ügyefogyott doktor azt mondja, hogy ily esetben nincs orvosság. Ott a szobában a mázsáló. Mérje meg magát a beteg minél gyakrabban. Ha súlya folyton fogy, akkor nincs menekvés. Ha pedig súlyban gyarapszik, akkor bízhat a gyógyulásban. A ház népe ezalatt csak vár. Csupán Hannes cselekedett valamit. Megválasztotta Menát jövendőbeli feleségének és minthogy nagyon szereti a kis gyermekeket, hát megcselekedte a második és harmadik fölvonás körében azt, aminek következtében Mena joggal tekintheti magát a ház későbbi úrnőjének. Hannes pedig a padláson titokban furfarog : nagy gyönyörűséggel bölcsőt csinál. A bölcső kész , Hannes le is hozza nagy diadalmasan a padlásról a szobába. Ekkor azonban belép a teljesen kiaszott öreg Grutz, köhög, prüszköl, zsémbel és nyög. Végre pedig föllép a mázsálóra és, uram fia ! az Öreg, ki a múltkor ötvenhat kiló volt, most hatvanegyet nyom. Általános ámulat. Az öreg Grutz erre fölegyenesedik, kihúzza magát, diadalmasan lép le a mázsáiéról és kezd parancsolni, de erélyesen. A szolgák a szántásra, Hannes az erdőbe, a szolgálók munkájukra ! Neki nincs már semmi baja , meggyógyult. — Csakhogy itt egy kicsit hideg van — mondja. — Be kell fűteni! És ezzel az öreg kihúzza hálószobájából a kész koporsót, baltájával szétaprítja és forgácsaival tüzet rak a kandallóban. Mena ezt már megsokalja, elfogadja a hidegtanyás paraszt ajánlatát, aki feleségül veszi »így is«, mert a gyerek mindig jó a munkánál, íme az egész. Mi tehát e darabnak tartalma ? E kérdésre a felelet igen egyszerű : A darab elején látjuk egy parasztháznak népét, mely várja a gazda halálát. Három felvonáson át mindig csak várja. És a darab végén is várja. Sőt újra kezdheti a várost. Várhat még vagy húsz évig. Mert az életben megátalkodott alsó-ausztriai erős paraszt meg nem hal, míg nem kilencven éves. És a következő húsz év alatt eljátszódhatik ez a történet még vagy tízszer. Csak egy szünj csikó kell hozzá, mely az alkalmas perezben mellbe rúgja gazdáját. Dráma ebben a darabban nincs. Senki sem cselekszik semmit. Csupa passzív jellem. Egyik sem emelkedik fel a tett magaslatára. Csupán a csikó tesz valamit. Kirúg. No meg Hannes is cselekszik valamit a felvonás közben. De ebbe neki mi bele nem szólhatunk. Ha a hidegtanyás parasztnak tetszik, nekünk mindegy lehet. Marad, ahogy volt. Egy újságíró az egyévi önkéntesi intézmény reformja dolgában Karácsony Lajos honvédelmi államtitkárhoz fordult s Karácsony államtitkár ezeket mondotta : . — Az önkéntesek kedvezményét a véderőtörvény szabályozza s igy addig, a mig a parlament által elfogadott és a király által szentesített új véderőtörvény új intézkedéseket nem fog életbeléptetni, minden marad a régiben. Nem tudom, milyen hírforrás nyomán merülnek fel minduntalan újabb és újabb reformokról hírek, de a tény az, hogy ez idő szerint semmiféle gyökeres változás e téren nem lesz. Az új védtörvénynek ez idő szerint még csak a tervezete van meg. Természetesen a döntő szó ez ügyben a parlamentet illeti s ezen áll, hogy az új véderőjavaslatot elfogadja-e egészében vagy sem.. Mandátum-igazolás. A képviselőház kilenczedik bíráló bizottsága pénteken délután Várady Gyula elnöklésével ülést tartott és Heinrich Antal