Az Ujság, 1910. október/1 (8. évfolyam, 233-245. szám)

1910-10-01 / 233. szám

2 AZ ÚJSÁG Szombat, 1414. október L tudja, hogy talál is a maga érvényesülése számára. Az állítólag demokratikus re­form valójában holmi plutokratikus re­form lenne , a vagyonnak eddig korlátok közé szorított befolyását megnövelné és a hatása nem nevelő hatás, hanem de­moralizáló hatás lenne. Százszorosan igazzá teszi pedig mind­ezt az állítólag tervben levő reformnak az a mind­en demokrácziát végleg csúfftá tevő részlete, hogy az újítás csak a gyalog­ságra terjed k­i. Csak­ a gyalogság ön­kéntesei lesznek tehát kivétel nélkül államköltségesek, csak a gyalogság ön­kéntesei tartoznak kaszárnyában lakni; a lovasság önkéntesei szolgálhatnak a saját költségükön — illetőleg csak a saját költségükön szolgálhatnak, mint most is — és lakhatnak ott, a­hol nekik tetszik. És erre a reformra tudták rá­fogni, hogy demokratikus. Ez nem csupán az ellenkezője minden okos demokrácziá­­nak, hanem annyira arisztokratikus, he­lyesebben plutokratikus, hogy már szinte forradalmi jellegű. Ez a reform teljesen ketté­szakítaná a magyar intelligencziát, élesen és ridegen elválasztaná a tehető­sebbeket az egészen vagyontalanoktól; osztály jellegű katonaságot teremtene; két tartalékos tisztikart, a­mely ellen­ségesen áll szemben egymással, holott bizonyos ellentétek eddig is megvoltak ugyan, de az önkéntes­ iskolák általában mégis közelebb hozták egymáshoz a ma­gyar intelligenczia különböző elemeit. A gyalogsági kaszárnyák ezentúl a bo­­szos és szegénységükben megbántott ön­kéntesekben kitűnő agitátor-csapatokat kapnának (ezt akarja a had­vezetőség ?) , és a­ki csak valamennyire teheti, igye­keznék a lovas­ csapatokhoz. Eddig az ilyen önkéntesek megelégedtek azzal, hogy a gyalogságnál szolgáltak saját költségükön ; ezentúl — minden anyagi erejüket megfeszítve — próbálnának ki­menekülni ebből a hivatalosan megbé­lyegzett és megszorított jogú önkéntesi karból és — minden anyagi erejüket megfeszítve — próbálnák élni a lovas­sági önkéntesek valóban drága életét, a­melynek eddig is túlságosan nagy volt a vonzóereje a középosztálynak szeré­nyebb anyagi viszonyok között élő tag­jaira is. És erről a reformról mondják, hogy megszünteti az önkéntességgel járó nagy költségeket, erről a reformról, a­mely olyan, mintha egyenesen a magyar középosztály tönkretételére volna ki­gondolva. És mindennek tetejébe hátra van még a katonai szempont. A hadsereg alaposabban ki akarja képezni, katoná­­sabban akarja nevelni az önkénteseket, — mondják — ezért kényszeríti őket kaszárnyába, államköltségen való szol­­gálásra. De miért csak a gyalogság ön­kénteseit ? Hiszen nincs katonai szak­értő, a­ki meg nem egyeznék abban, hogy a lovascsapat kiképzése nehezebb, a lovaskatona nevelése hosszadalmasabb, több tanítást, több gyakorlatot, több időt igényel, mint a gyalogos ka­tonáé. Ezért tiltakozik minden katonai szakértő az ellen, hogy a lovasságnál és a lovastüzérségnél behozzák­ a két éves szolgálatot. És most a gyalogsági önkén­­tesek kiképzését akarják megszigorítani és a lovassági önkéntesek kiképzését akarják változatlanul hagyni, holott nem titok, hogy a lovassági önkéntesek ka­tonai nevelése — éppen privilégiumos helyzetüknél fogva — ugyancsak nem tökéletes és holott a hadseregnek leg­alább olyan jó tartalékos lovastisztekre van szüksége, mint gyalogos tisztekre ? És mindezt egyrészről a katonai szellem és másrészről a demokráczia nevében és azzal az együgyű megokolással, hogy a lovassági önkéntesek maguk tartják el a­­ lovaikat és hadügyi budgetük össze­roppanna, ha még ezt a költséget is a katonai kincstárnak kellene viselnie ? A hadvezetőség hivatalosan él, a­mi még fontosabb, részletesen nem nyilat­kozott még az önkéntesi intézmény ter­vezett reformjáról, így nem lehet tudni, hogy várjon a tüzérség önkénteseit hová soroznák : a kaszárnyába internált kény­szerszegényekhez, vagy a szabadjára ha­gyott kényszergazdagokhoz. Ez azonban nem változtatna már sokat a tervezett reform abszurd és rémítő voltán. És ha az eddig megjelent hírek csak afféle kísérleti ballonok is, a magyar közvéle­ménynek gyorsan és energikusan állást kell foglalnia velük szemben. A tervezett reform nem demokratikus, hanem anti­demokratikus ; nem csökkentené az ön­kéntesi év költségeit, hanem növelné; nem használna a hadseregnek, hanem ártana. Elkeserítené a kényszerszegénye­ket és elkeserítené a kényszergazdagokat, korrumpálóan hatna itt és demoralizálóan ott, csupa károsodást ígér a hadseregnek és valóságos merénylet a magyar közép­­osztály ellen. A magyar közvélemény igenis megnyerhető a reformra rászorult önkéntesi intézmény reformálására, de nincs a méltatlankodásnak elég erős hangja, a­mely túlságosan erős volna ennek a nyomorúságos, gyászos és gyáva reformtervnek a visszautasítására. T T A másik r'^váró, Mena, még mindig ta­­karosabb ■ ^ rémülettel veszi észre, hogy r , ijesztő módon szapo­rodna, 1 várakozik. Mert ő is Hannes is kötötte sorsát. Minden vágya az, hogy a maga gazdája lehessen valahára, hogy saját házában, saját földjén éljen. Volna neki kérője is. De a hidegtanya parasztja, ki házassági ajánlataival ostromolja, nagyon magasan lakik a hegyek tetejében. Ott nagyon hideg van. Oda Mena nem megy. Majd ha az öreg Grätz szemeit behunyja, a gazdává lett Hannes bizonyosan őt választja. Mena te­hát itt marad és vár. E házban mindenki vár. És a jellemek expozíczióján kívül ez az egyetlen dolog, a­mi az első fölvonásban történik­. Várnak. Egyszer aztán az öreg Grutz elküldte ■hátaslovát patkoltatni. A szilaj csikóval nem bír senki. Sem a kocsis, sem a­ kovács nem tudja megfékezni a rugkapáló lovat. Grutz, ki az ablakból nézte a dolgot, szidja a pulya embereket. Majd megmutatja hát ő, miképp kell a lóval bánni. És a ravasz Mena által tüzeltetve, az öreg ki is megy a kovács fé­szerébe. Ott azonban a ló úgy mellbe rúgja, hogy az öreg görnyedve jő vissza. Nagyon oda van. Alig tud lélegzeni. Fia nagyon meg­ijed apja haján , de az öreg nem akar segít­séget. Félkeczmereg hálószobájába. A többiek pedig lent várnak. Világos, hogy most már az öregnek vége van. Grätz ugyan még tovább is rendelkezik a házban. Ezt a táblát föl kell szántani, ami sövényben hézagot látott, azt be kell tömni. Hannes és a cselédek engedelmeskednek. Az öreg azon­ban érzi, hogy nagyon rosszul van és elhivatja az asztalost, hogy vegyen mértéket koporsó­jára , de jó hosszúra csinálja, mert ő kényel­mesen akar benne feküdni; aztán ne új fából csinálja, hanem az ócska deszkákból, melyek a fészerben hevernek , pontosan is szállítja ; egy krajczárral sem kap többet érte, mint a­mit kialkudtak. Az asztalos mindent megígér. A többiek pedig várnak. Várják az öregnek halálát, melyre most már biztosan számítanak. A harmadik fölvonásban aztán az öreg még jobban oda van, mint a másodikban volt. Köhög, fuldokol, vért hány, nem eszik, nem iszik, egészen elszárad. A falusi feldschert szidja, hogy mért nem segít rajta. Az ügye­­fogyott doktor azt mondja, hogy ily esetben nincs orvosság. Ott a szobában a mázsáló. Mérje meg magát a beteg minél gyakrabban. Ha súlya folyton fogy, akkor nincs menekvés. Ha pedig súlyban gyarapszik, akkor bízhat a gyógyulásban. A ház népe ezalatt csak vár. Csupán Hannes cselekedett valamit. Megválasztotta Menát jövendőbeli feleségének és minthogy nagyon szereti a kis gyermekeket, hát meg­­cselekedte a második és harmadik fölvonás körében azt, a­minek következtében Mena joggal tekintheti magát a ház későbbi úrnőjé­nek. Hannes pedig a padláson titokban fur­­farog : nagy gyönyörűséggel bölcsőt csinál. A bölcső kész , Hannes le is hozza nagy diadalmasan a padlásról a szobába. Ekkor azonban belép a teljesen kiaszott öreg Grutz, köhög, prüszköl, zsémbel és nyög. Végre pedig föllép a mázsálóra és, uram fia ! az Öreg, ki a múltkor ötvenhat kiló volt, most hatvanegyet nyom. Általános ámulat. Az öreg Grutz erre fölegyenesedik, kihúzza magát, diadalmasan lép le a mázsáiéról és kezd parancsolni, de erélyesen. A szolgák a szántásra, Hannes az erdőbe, a szolgálók mun­kájukra ! Neki nincs már semmi baja , meg­gyógyult. — Csakhogy itt egy kicsit hideg van — mondja. — Be kell fűteni! És ezzel az öreg kihúzza hálószobájából a kész koporsót, baltájával szétaprítja és for­gácsaival tüzet rak a kandallóban. Mena ezt már megsokalja, elfogadja a hidegtanyás paraszt ajánlatát, a­ki feleségül veszi »így is«, mert a gyerek mindig jó a mun­kánál, íme az egész. Mi tehát e darabnak tartalma ? E kérdésre a felelet igen egyszerű : A da­rab elején látjuk egy parasztháznak népét, mely várja a gazda halálát. Három felvonáson át mindig csak várja. És a darab végén is várja. Sőt újra kezdheti a várost. Várhat még vagy húsz évig. Mert az életben megátalkodott alsó-ausztriai erős paraszt meg nem hal, míg nem kilenc­ven éves. És a következő húsz év alatt eljátszódhatik ez a történet még vagy tízszer. Csak egy szünj csikó kell hozzá, mely az alkalmas perezben mellbe rúgja gazdáját. Dráma ebben a darabban nincs. Senki sem cselekszik semmit. Csupa passzív jellem. Egyik sem emelkedik fel a tett magaslatára. Csupán a csikó tesz valamit. Kirúg. No meg Hannes is cselekszik valamit a felvonás közben. De ebbe neki mi bele nem szólhatunk. Ha a hideg­tanyás parasztnak tetszik, nekünk mindegy lehet.­­ Marad, a­hogy volt. Egy újságíró az egyévi önkéntesi intézmény reformja dolgában Karácsony Lajos honvédelmi államtitkárhoz fordult s Kará­csony államtitkár ezeket mondotta : . — Az önkéntesek kedvezményét a véderő­törvény szabályozza s igy addig, a mig­ a parlament által elfogadott és a király által szentesített új véderőtörvény új intézkedéseket nem fog életbe­léptetni, minden marad a régiben. Nem tudom, milyen hírforrás nyomán merülnek fel minduntalan újabb és újabb reformokról hírek, de a tény az, hogy ez idő szerint semmiféle gyökeres változás e téren nem lesz. Az új védtörvénynek ez idő szerint még csak a tervezete van meg. Természetesen a döntő szó ez ügyben a parlamentet illeti s ezen áll, hogy az új véderőjavaslatot elfogadja-e egé­szében vagy sem.­­. Mandátum-igazolás. A képviselőház kilen­­czedik bíráló bizottsága pénteken délután Várady Gyula elnöklésével ülést tartott és Heinrich Antal

Next