Az Ujság, 1911. február/1 (9. évfolyam, 27-39. szám)

1911-02-01 / 27. szám

Szerda, 1911. február 1. AZ ÚJSÁG -----------------------------------------------—­ (valuta, paritás, deviza) mazsoláját, de a prófun­t azért mégis csak élvezhetetlen prófunt maradt. Miután Jaczkó néhány óra múlva bele­fáradt abba, hogy lehetőleg semmit se mond­jon, Schuller Rezső szász képviselő kardoskodott a bankközösség érdekében tiszt­elet­re méltóan rozsdás fegyverekkel. Közben Justh Gyula elkészült beszédének memorizálásával és belefogott beszédébe. Justh Gyulának sokfajta kvalitását készsége­sen el lehet ismerni, de leghívebb hívei sem állíthatják róla jólélekkel, hogy jó szónok. Igaz, hogy politikai vezér lehet valaki a­nél­kül is, hogy Demosthenes dicsőségét el kel­lene homályosítania, de az is bizonyos, hogy a parlament­­ üléstermében való szereplésre nem éppen az a legjobb képesítő, hogy az embernek minduntalan életveszélyesen meg­botlik a nyelve, s hogy az egyes mondatok között olykor még véletlenségből sem akad összefüggés. Justh Gyula azzal kezdte, hogy szak­szerűen nem akar a bankkérdéssel foglalkozni. Ezzel nem is gyanúsította senki. Aztán áttért a kérdés politikai oldalára, a­mi azt jelentette, hogy szenvedélyesen támadta a munkapártot azért, mert belement a kormányalakításba. Mennél hevesebb lett és mennél több útszéli kifejezéssel tarkította beszédét, annál jobban helyeselt a pártja — Kossuthék olykor hall­gattak — és annál gyakrabban hangzott fel a jobboldalon a méltatlankodás zúgása.­­ Huszár Károly néppárti képviselő azt a vidám kísérletet tette, hogy Justhot beugrassa abba, hogy Lukács Lászlóról leleplezésekkel álljon elő. Justh azonban erre nem mutatott hajlandóságot, sőt kissé ridegen intette le a baj­keverő néppárti­ képviselőt. Később belefáradt a szabad előadásba és hébe-korba áttért a kéz­iratból és a följegyzésekből való olvasásra. A munkapárti ifjúság igen szigorú kedvében volt és rossz néven vette az öreg úrtól, hogy olykor mankóra szorul. Türelmetlenül rászól­tak, hogy­­ne olvasson. Ebből az intelemből zenebona támadt. Munkapártiak és baloldaliak haragosan enyelegtek egymással. Beck Lajos Justh-párti hazafias kötelességének érezte, hogy a jobboldalra czélozva a parlamenti tisztes­séget emlegesse, mire Hencz Károlytól díj­mentesen megkapta a tintatartólovag díszes czímét. Beszéde végén suta polémiába bocsát­kozott Tisza István gróffal. Főképpen Tisza gróf legutóbbi aradi beszédével foglalkozott. A lényeget rosszul látta meg fanatizmustól el­homályosult szeme, a részleteket sok helyütt félreértette. Oly polémiát, amelyben az érvek erősségét a hangnak rekedt rikácsolása, az elme­élt pedig az izgatott ide-odaforgolódás pótolja, az olyan polémiát messze elkerüli a siker. Miután a szónok teljesen kifogyott a hangjá­ból is, mondanivalójából is, határozati­ javas­lattal fejezte be beszédét, annak kimondását kérve, hogy a Ház a kormány iránt nem viseltetik bizalommal. Justh párthívei tapsoltak és éljeneztek, de Kossuthék közül csak igen kevesen voltak hajlandók arra, hogy a maguk részéről is fo­kozzák az örömriadalmat. Az ülés hátralévő része már nem sokat adott. Justh János az elnök felszólítására tisz­tázta, hogy édesapja beszéde közben mit kiál­tott a gúnyosan nevető Madarassy-Beck Gyula báró felé. Tisza István gróf jelezte, hogy talán már a szerdai ülésen válaszol Justh beszédére. Majd Madarassy-Beck Gyula báró tatákozott Justh Gyula ama vádja ellen, mely hazafiat­­lanságot olvasott az ő fejére. Justh Gyula békülékeny kedvében volt és mindjárt­ ki­jelentette, hogy képviselőtársát nem akarta megbántani. Ezzel a sablonos udvariaskodás­sal véget ért az ülés.­ Részletes tudósításunk itt következik i_ *' (Jelentések.) Návay­ Lajos elnök : Bemutatja Khuen-Héder­­váry Károly gróf miniszterelnök átiratát, mely sze­rint az ez év első négy hónapjára megszavazott indemnitásról szóló törvényt a király szentesítette. Lévay Lajos báró: A pénzügy­i bizottság jelentését terjeszti elő a statisztikai hivatal munka­tervéről. Jankovich Béla : Ugyanerről a közgazdaság bizottság jelentését adja be. Pál Alfréd: Megköveti a Házat a január tizennyolczadiki ülésen használt és a Ház tekinté­lyét sértő inparlamentáris »kifejezéseiért, mert azóta beteg volt. (Helyeslés.) (A bankvita.) Jaczkó Pál: Gazdasági szempontból az önálló bank nemcsak felállítható, hanem egyenesen fel­állítandó. A bank­bizottság előtt kiváló közgaz­dasági tekintélyek az önálló bank mellett nyilat­koztak. A közös bank teljesen magára hagyja Magyarországot és semmit se tesz a tekintetben, hogy Budapest deviza­piaci legyen. Itt is Bécs féltékenysége érvényesül. Az önálló bank felállí­tása nem fog kamatlábemeléssel járni és Ausztria nem törekednék az ország megrontására, mert ezzel saját érdeke ellen vétene. Návay Lajos elnök : Az ülést öt perczre fel­függeszti. Jaczkó Pál (a szünet után): Madarassy- Eeck Gyula báró szerint a bizonyítási teher a függetlenségi pártot illeti. A munkapárt részéről nem is hoztak fel érveket az önálló jegybank ellen, csak aggályokat. A függetlenségi oldalról azonban bebizony­ították, hogy a bankszabadalom meg­hosszabbítása az ország érdekeivel ellenkezik. Az önálló bank nemcsak kívánsága, de követelése a függetlenségi pártnak. Az átmeneti nehézségek 1917-ben is fenn fognak állani. Sőt talán szaporod­nak is. Éppen ezért a­ki most nem akarja az ön­álló bankot, az ennek sokkal kevésbbé lesz hi­t­e 1917-ben. Nem fogadja el a javaslatot, hanem határozati javaslatot terjeszt be az iránt, hogy a bankszabadalom esetén az érezfedezetbe beszámí­tandó külföldi váltók mennyiségét határozzák meg. Schmner Rezső : Magy­arország sokkal erőseb­ben van kifejlődve politikai, mint gazdasági téren. Sőt gazdasági téren nagyon is hátra van. A rendes gazdasági körülmények közt fennálló minden gaz­dasági törvény halomra dől, a­mikor azt látjuk, hogy­ a földért kétszeres, háromszoros árt is meg­fizetnek. Ha megnehezítjük a kisiparosok helyze­tét az­által, hogy drágább kölcsönnel kényszerít­jük őket dolgozni , akkor az ipar legnagyobb részét sújtjuk. A függetlenségi politikának árny­oldala az, hogy a reális értékek iránt nincs kellő érzéke. (Egy hang a baloldalon: Most is az önállt bankot akarjuk!) Az ilyen­ ideális politika csak úgy helyénvaló, ha gazdasági téren meg is lehet valósítani. Az önálló bank felállításának nehéz következményei lennének, s azt az erőkülönbséget a­mely Magyarország és a többi országok között fennáll, csak évtizedek munkájával egyensúlyoz­hatjuk. Ausztria magát mindig összbirodalmi gén­szép asszony. De ezt a tegnapi kényelmesen óvatos mamák dehogy mondták volna meg leányaiknak. A mai asszonyokat még nem tanította meg a mamájuk arra, hogyan kell férfit hódítani, nem mondotta nekik senki: úgy leszel boldog és úgy fogod a párod boldo­gítani, ha minél igézőbb tudsz lenni, úgy szerzel magadnak olyan férjet, a­milyent csak akarsz és m­eg is tarthatod magadnak a hű­ségét, mert, leányom, a férfiak, ha maguk közt vannak, képesek elhitetni egymással, hogy azok a legnagyobb dolgok, a­miket ők ott egymás rovására csinálnak, de ha meg­jelenik közöttük az asszonyi bűbáj, mindent elfelednek s a legnagyobbak is elvágódnak. A mai leánynak sem a mamája mondja ezt meg, s a mamák még holnap is kényelme­sek lesznek. Hanem ő maga meglátja. Az élet egyre nyitottabb lesz s ma már egy eladó leány sok mindent meglát. Meglátja, hogy egy sikkes nő után, a­kinek ingerkedve libben bokán felül a szoknyája, megfordul az egész utcza férfinépe. Olvassa a különböző botrány­­pörökből, hogy tizedrangu nők egész sereg férfit tartanak a legesztelenebb bódultságban, csak mert akarnak tetszeni. A nőnek csak akarni kell hódítani és biztos sikerrel hódít. Valóban szép nő mellől, a­ki azonban beérte szépségének passzív jelenlétével, igen sokszor hódította már el a férjet egy nem éppen szép, de tetszeni vágyó telivér asszony. Ezt látja a mai leány és megjegyzi magának a tételt : tetszeni igyekezzél, hódítani iparkodj ! De, kérem, ez még nem is minden. A mai asszonyokat még félteni kellett leánykorukban a legényektől, őket még jégcsap mivoltukban is hévvel ostromolták az urfiak, — őket rejte­gette a mamájuk és mégis gyorsan férjhez mentek. Tizennyolcz éves kor volt a férjhez­menés átlagos kora. Ma a leány huszonkét éves korában is leány. Ma nem ostromolják. Drága a fészekrakás. Házasságképessé a férfi csak túl a harminczon lesz. A nyomorral bélelt szerelemből pedig a szerelem az, a­mi elszáll, s a nyomor az, a­mi megmarad. Szerelem­­képessé meg a férfi mégis már alig túl a húsz éven lesz. Tíz évig nem lehet tövises szívvel járkálni az aszfalton. De nem is kell. Mert az idők drágasága nemcsak a konfliktust hozza meg a nővel, hanem a kibontakozást is a­­ nőkkel. Hajh, a drágaság kegyetlen őszinte rostája a nőnek. Az alja feltétlenül keresztül­hull rajta. De csak a tisztességben alja ; a szép­ség maga már nem akad fönn a rostán. Hihe­tetlen méretekben gyarapodik a félvilági nők osztálya és sok köztük a­­ szépség, hiszen rekrutálódásuk egyetlen feltétele a külső szépség. Jaj bizony, a szerelmi termelésnek megvan ez a kisiklása. S nemcsak a leányok szenved­nek miatta, hanem az asszonyok is. Minden nő, a­ki nem látja be, hogy a szerelem nem maradhat most, hanem borrá kell válnia. A férfinak bor kell. Az ósdi ijedős nevelés pedig a nőben mesterségesen elzárja a mustot. Nin­csen benne alkohol. Ez ma még a tisztességes asszony szerelme. A tisztességtelené meg merő alkohol, nem mustból lett, mesterséges ital. De hevít, sőt részegít. S bár a férfit fut szerelmi alkoholistává teszi, ne bántsátok érte, segítse­tek a szerencsétlenen : a bor mámora hiányzik neki, nem az alkoholé, egy pohár gyöngy borért odaadná minden részegségét, a­mely ebben a kényszerű zülföld­ségében aljasitja. De bor nincsen ! Csak must, vagy alkohol. De im, előáll a mai leány, — bort akar mérni. Brávó ! Rájött arra, hogy egyedül a szerelmi termelés az igazi hivatása s hogy sze­relmet termelni csak bort érdemes. Tisztessé­ges, szemérmetes, *— de érzékien hóditó akar lenni. Egygyé akar lenni, de azt az egyet ő is akarja : nemcsak a felesége akar lenni az urá­nak, hanem a­­ szeretője is. Diadalmas, nyílt szemmel nézi a világot; bár mindent lát, nem riad vissza, — hisz ő lesz a győztes, mert a külső értékeken kívül megvan benne a tisz­tesség belső szépsége is, a­mi mellőzhetetlenül becsessé teszi. De a külső feltűnést már nem veti meg. Hatásosan öltözködik. A toalettje fontos neki. Ha istenek és istennők járnának köztünk, azok is divatos kosztümökben és jó­­szabású öltözetekben flörtölnének egymással. Hogy a toalett drága ? Nohát, az a legnagyobb csalása a férfinak, a­mikor a felesége toalettjét sokalja. Hát a parádés demimonde miből öltöz­ködik ? A fukar urak — bőkezűségéből! Abból az összegből, a­melyet a férfi sajnál a felesé­gétől, — toalettet kap a szerető és mialatt otthon az asszonyé a megható sajnálkozás a nagygondű férj fölött, a hódító kellék már gondtalan órákat szerez a ravasznak. A toalett már sok utat tett tönkre, de nem a feleségé, hanem a szeretőé , mert ennek szívtelen, kapzsi a fényűzése, holott a feleségnek még a fény­űzésében is szív lakozik. Nem kell sajnálni a férfit a toalett miatt! Nincsen pénze ? Szerez­zen. Csak érdemes ? S ebben az országban csak nincsen már kifacsarva minden munka ! Vagy nincsen idő rá ? Sehol annyi kaszinó és kávé­­ház, mint itten, sehol anny­i lebzselés és tét­lenkedés. Nem, a toalett m­iatt nem­ fog megbukni a mai leány ügye. A szép toalettet nem is any­­nyira a nő, mint inkább a férfi imádja, s elő is tudja teremteni annak a nőnek, a­ki­t borral itatja. "

Next