Az Ujság, 1911. április/2 (9. évfolyam, 90-102. szám)
1911-04-27 / 99. szám
12 — A Paterno-per, Rómából írja tudósítónk . Akármennyire elintézettnek tetszik is a gyilkos Paterno báró ügye, tévedés azt hinni, hogy a büntető igazság egyhamar végez vele. Az olasz büntetőjogi eljárás nem ismeri a gyors elintézést. Paterno ügyvédjei már egy egész hadseregre való mentőtanuló jelentettek be, akiket az ország legkülönbözőbb helyeiről szedtek össze, mindazokból a városokból, amelyekben Patero valaha megfordult. A bejelentett gentlemanekkel védenczük jellemét akarják kedvezőbb színben föltüntettetni. És akármlyen másodrendű kérdés is a gyilkosság valóságával szemben, hogy milyen volt Paterno Jelleme életének ebben, vagy abban az esztendejében s ebben vagy abban a városban, semmi kétség, hogy a bíróság valamennyi tanút meg fogja idézni és ki fogja hallgatni. Már ez így szokás. A védők természetesen védenczük elmeállapotának megvizsgálását is kérik. Ezt a kérésüket a vizsgálóbíró megint nem tagadhatja meg. Nincsen hozzá jussa. Elmét vizsgálni azonban csak úgy kutyafuttában nem lehet, ahhoz hónapok szükségesek. Mindezeknél fogva bizonyos hogy a Paterno-per tárgyalására az ősz előtt rá nem kerül a sor. A vizsgálóbíró kezében van már, egyéb okmányok között, Patemónak naplója is, amelyet tizennyolc éves korában irt, amikor egy firenzei kollégiumnak a bennlakó növendéke volt. A naplójegyzetek érdekesen világítják meg a serdülőkorú ifjú jelentkező érzékies hajlandóságait. Örökké szerelmi kalandok járnak az eszében. Már akkor jelentkezett egy másik szenvedélye is, az amelyik utóbb a megrontójává lett: a kártyázási dühe. Egész éjszakákat átdorbézol a kártyaasztal mellett és sokszor tekintélyes öszszegeket nyert. Tanulni persze nem tanult s a magaviselete egyébként is annyi kifogás alá esett, hogy végre is kizárták az intézetből. Közvetetlen okot erre egy érdekes eset szolgáltatott, amelyet a naplójában is megörökített Paterno. Társai a kollégiumban azzal mulattak egyszer, hogy lepkéket fogdostak össze s petróleumba mártották, azután pedig meggyújtották őket. Paterno ezen a kegyetlen játékon annyira felháborodott, hogy összeveszett pajtásaival, sőt egyikükkel össze is verekedett. A dulakodás hevében Paterno előrántotta zsebkését és társára emelte : — Elvágom a torkodat, — kiáltotta — ha el nem megysz mindjárt! Látnivaló, az ifjú Paterno már előkészítette az öregebb Paternót. Olvasóink emlékeznek még talán reá, hogy Trigona grófnét is igy végezte ki Paterno : elmetszette a torkát. — Házasságok. Velikei és bessenyei Skublics Mihály április hó 27-ikén tartja esküvőjét Bertényi Erzsikével. Engol Samu eljegyezte Balisch Janka kisasszonyt Budapestről. Demjén Cornél, a Lipik gyógyfürdő tulajdonosa, házasságot kötött Szűcs Margittal Budapesten, — Vincent Astor eljegyzése. Newyorkból jelentik : Vincent Astor, John Astor legidősebb fia eljegyezte Katherine Hammersleyt, a kilencz évvel ezelőtt meghalt J. Hooker Hammersley többszörös milliomos leányát. A leány húsz éves mostan és a newyorki társaságban két évvel ezelőtt történt bemutatásáig nem is tudta, hogy mekkora vagyona van. Ikerfivérével, Gordonnal együtt 250 millió koronát örökölt. Vincent Astor főörököse a 2000 millió koronát kitevő Astor-vagyonnak. Hammersley kisasszony körül valósággal rajzottak az udvarlók. Astor az idei szezon kezdetén állott be az udvarlók seregébe és rövidesen minden vetélytársat kiütött a nyeregből. — Férj és feleség. Berlinből jelentik, hogy ott szombatról vasárnapra virradó éjszaka szenzácziós kettős öngyilkosság történt. Buschke gazdag földbirtokos, aki csak nemrég nősült és feleségével nagy szerepet vitt az előkelő társaságokban, főbelőtte magát és nejét. Minden jel arra vall, hogy a kétségbeesés kergette a házaspárt a halálba. Ismerőseik beszélik, hogy az alig 20 éves asszony súlyos orvosi műtét előtt állott. Napokkal előbb búcsúzott rokonaitól és ismerőseitől. A Fővárosi Orfeum, Nagymező-utcza 17. sz kezdete 8 órakor. — Gyanús haláleset. Nagyváradról jelentik: Szakadat községben Anczu János olajgyári munkás negyven éves felesége gyanús tünetek között megbetegedett. Az orvosi jelentésre a kassai orvos odautazott, a ki megállapította, hogy az asszony akut bélhurutban szenvedett. Mindennek daczára az elöljáróság a legmesszebbmenő intézkedéseket megtette egészségügyi szempontból. — Agyonlőtt erdőőr. Nyitráról jelentik: Ma éjjel a Nyitra melletti Ghymes községben vadorzók agyonlőtték Hirosz Sándor erdőőrt. Már hónapok óta féktelenül garázdálkodnak a vadorzók és a vármegyei hatóságok elhatározták, hogy ez ellen rendkívüli intézkedéseket tesznek. — Forradalmi propaganda. Pétervárról táviratozzék . Nagy feltűnést kelt az a hír, hogy az államrendőrség Kronstadtban fölfedezett egy forradalmi szövetséget, mely a hadsereg tagjai között is folytatja propagandájét. A házkutatások a szövetség vezetőjének nyomára vezettek. Ezt az embert már le is tartóztatták. Mindössze tizennyolc személyt fogtak el, köztük néhány fiatal matrózt. Az Összeesküvőket Pétervárra vitték és a katonai börtönbe szállították. Pétervárott házkutatás volt az orosz esperanto-szövetség tagjainál is. E házkutatás alapján két férfit és két nőt letartóztattak. — Ha valaki nincs egészen tisztában azzal, miként kell fogait helyesen gondozni, használja a Sünitől fogápoló szereket, az azokhoz csatolt utasítás — egy kis vagyont ér. — Az esküvő előtt, Temesvárról jelentik . A múlt éjjel a gyárkülvárosban Skelyan Gáspár munkás agyonlőtte Killinger Anna 18 éves leányt. A legény azután maga ellen emelte a fegyvert, de ezért tévesztett. A házbeliek lefegyverezték a gyilkost s a rendőrség letartóztatta. A pár régóta szerelmi viszonyt folytatott egymással és közös háztartásban éltek. A napokban kellett volna az esküvőt megtartani, azonban tegnap valami fölött összezördültek, mire Skelyan háromszor kedvesére lőtt. — Halálozások. Szalay István volt kereskedelmi minisztériumi segédtitkár, néhai Szalay Péter posta- és távírda vezérigazgatónak harminczéves fia, a hó 25-ikén hosszas betegség után Meránban meghalt. A szép reményekre jogosító fiatalemberen három évvel ezelőtt vett erőt a gyilkos kór, amely a legönfeláldozóbb ápolás ellenére, anyja karjai között végzett vele. Az elhunytat ideiglenesen Meránban temetik el, de nemsokára Budapestre szállítják és a vízivárosi temetőben, atyja mellé temetik. Az elhunytban Szalay Imre miniszteri tanácsos, a Nemzeti Múzeum igazgatója az unokaöcscsét gyászolja. Szilvási Szilvássy János nyugalmazott községi jegyző, ki Bajsa községben 32 évig működött, élete 61-edik évében folyó hó 21-ikén Bajsán meghalt. Ma délután temették el Aradon óriási részvét mellett Fábián László volt főispánt. Csecsy Imre ref. lelkész búcsúztatója után Dalnoki Nagy Lajos alispán mondott beszédet, kiemelve Fábián érdemeit. A temetésen a megye társadalmának előkelőségei is megjelentek. —■ A zabolai tűzvész. Brassóból írják, hogy a Mikes Ármin gróf zabolai fatelepén kiütött tűzvész sokkal nagyobb méretű volt, mint eleinte hitték. A tűz este hat órakor támadt a fatelepen keresztül haladó iparvasút lokomotívjának egy szikrájától és a nagy szélviharban csakhamar átterjedt az egész telepre. Bár a kézdivásárhelyi tűzoltóság és a katonaság emberfölötti erővel buzgólkodott, a tűz akkora volt, hogy csakis a veszedelem lokalizálására lehetett gondolni. Különösen nagy veszedelemben forogtak az állomási épületnél veszteglő Máv-kocsik, de kellő időben érkezett a telepre Kovásznáról Groedel báróék fafürészeinek egy mozdonya, mely a veszedelemben forgó huszonhárom Máv-kocsit eltávolította a veszedelem színhelyéről. Szerencsére később megfordult a szél, úgy hogy a tüzet késő éjjel mégis el tudták oltani. A kár százezer koronára rúg. — Teljes napfogyatkozás. Pénteken, április 28-án, teljes napfogyatkozás lesz. ■ A napfogyatkozás tudvalévően akkor teljes, hogy ha a holdkorong egészen elföldi a napot, részleges pedig akkor, hogy ha a napnak csak egy részét takarja el. A napfogyatkozás április 28-án este 9 óra 54 perckor kezdődik és 29-én hajnalban 2 óra 22 perczkor végződik. Teljessé este 10 órakor válik és ez a teljessége hajnalban 1 óra 26 perczkor ér véget. A mostani napfogyatkozást Európában nem lehet észlelni, hanem csak Ausztrália és Új-Guinea keleti részében, Új-Zeelandban, a Csendes-óczeán közepén és Észak-Amerika déli felében. Ebben az esztendőben még egy napfogyatkozás lesz, de Európában ezt sem lehet majd megfigyelni. — Royal Orfeum, VIL, Erzsébet körut 31. Szinbási ée variété mezsor. Kezdete 8/8 órakor. — Betörők egy hitközség házában. Bajáról jelentik: A bajai izraelita hitközség házát két ismeretlen betörő kifosztotta. A Wertheim-szekrény, melyben pénz volt, sértetlen maradt, azonban a szentegylet főkönyveit meggyujtották. A megállapított kár mintegy ezer korona. A csendőrség nyomoz. — Elgázolta a vonat. Aradról jelentik: Az itteni állomáson Tóth Pál váltóőr saját vigyázatlansága következtében a tolató mozdony elé került, mely darabokra szaggatta. — Megfulladt öreg asszony. Nagytapolcsányról jelentik: Barcsa Erzsi 63 éves alzsini asszony tegnap a Bélánk patak hídjáról oly szerencsétlenül esett a vízbe, hogy néhány percz múlva már csak holttestét foghatták ki. — Leégett gőzmalom. Makóról jelentik: A Soós-féle gőzmalom ismeretlen okból kigyuladt. Leégett a gépház, elégett a felhalmozott gabona, lisztkészlet. A szomszédos házak közül is több a tűz áldozata lett. A kár 60.000 korona, amelynek csak fele térül meg biztosítás útján. — Megfőtt ember. Sátoraljaújhelyből Jelentik : Pásztor Lajos petróleumgyári sütő munka közben a gyártelepen egy forró vízzel telt kádba esett és valósággal megfőtt benne. A rendőrség vizsgálatot indított, nem-e terhel valakit a felelősség a munkás haláláért. — Családirtás. Brünnből jelentik, hogy Kral Teodor önző tegnap este hosszabb családi viszálykodás után feleségét és két gyermekét baltával leütötte. Az asszony halálán van, a gyermekek életveszélyesen megsérültek. — Gyilkos anya. A múlt hónap 9-én a Pannónia utczában egy kerítés mellett egy újszülött csecsemő holttestét találták. Megállapították, hogy a gyermeket megfojtották. A rendőrség ma a gyilkos anyát letartóztatta. Ez Králik Anna az Ügynökutcza 1. szám alatti viczeházmesternő tizenhét éves leánya. — Rendőri krónika. Merénylő férj. Tegnap este Nagy Sándor negyven éves fémcsiszoló a Márton-utczában megtámadta a feleségét szül. Szauer Máriát és összeszurkálta. A súlyosan sebesült asszonyt az István-kórházba vitték. Nagy Sándort a rendőrség letartóztatta. Nagy azért akarta megölni a feleségét, mert az elhanyagolta őt. — Tüzek. Ma reggel a Füzér utcza 35. számú redőnygyárban a kályhából kipattanó szikrától a raktárban felhalmozott faanyag meggyuladt. A tüzet a VI. kerületi tűzoltók oltották el. — Az éjszaka Újpesten a Kisgál utcza 24. szám alatt levő Ollarich-féle fém- és rézöntőgyár teteje kigyuladt és nagy része leégett. — Ugyancsak Újpesten Ripsz Lajos István ut 45. számú házának a teteje gyuladt ki. A tüzet az újpesti tűzoltóság hamarosan eloltotta. — Letartóztatott csaló. A rendőrség letartóztatta Stein Mór ötvenhat éves szobatisztitót, aki Kolarich János könyvkötőtől pénzt csalt ki azzal az ürügygyel, hogy házmesteri állást szerez neki. Stein Mór a pénzt zsebrevágta és elmulatta. — Halálosvégű baleset. Ma reggel a Soroksári-úton Lapoczk János negyvenkét éves kocsis lezuhant a kocsijáról és oly szerencsétlenül esett a kövezetre, hogy nyomban meghalt. Holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe vitték. —■ Földbeomlás. Az újlaki tégla- és mészégetőgyárban egy tizenöt méter magas agyagréteg beomlott és maga alá temette Godava Ferencz negyven éves napszámost. Súlyos sérülésekkel a Margit-kórházba vitték. — A Dunáiba ugrott. Ma reggel Teleki Vilmos tizenhét éves üzleti szolga a Petőfi-téri hajóállomásról a Dunába ugrott, de kimentették. Baja nem történt. — Elfogott késelék. A rendőrség letartóztatta Takács Károly lakatost, Foris Gyula kőmivest és Szetei Gyula mázolót. A három munkás Ott Ottó Újpest, Máriautcza 1. szám alatti vendéglőjében garázdálkodott és a amikor a korcsmáros kiutasította a helyiségéből, ezek boszuból megtámadták a korcsmában lévő Pinzl Gusztáv és Pokornyi János vasöntőket, továbbá a korcsmárost, és megszurkálták őket. Az ismert amerikai fogorvos, Wassal József Chikagóban egy nagy tetszéssel fogadott előadás keretében így hívta fel a közönség figyelmét a fogak mechanikus tisztítását. Naponta kétszer kell a fogakat kemény kefévé megmosni és egyidejűleg a szájüreget kiöblíteni antiszeptikus szájvízzel, ily módon megakadályozva a legtöbb baktérium szaporodását. Utal arra, hogy W. Cushing dr. azt állítja, hogy a félelmetes fogbetegség, a karesz, csak a tisztátlan szájüregben képződhet. Évtiedek óta elsőrangúnak elismert fogtisztító szer a Sarg-féle haledont és szájvíz. A Royal Orfeum áprilisi műsora már csak néhány napig látható. Mme Csang, a világhírű kínai művésznő és színtársulata már csak néhány estén át lépnek fel. Nagy sikere van a varieté rész szenzácziós attrakcióinak: Moran and Wiser és The Tups-nak, továbbá a színházi részben a Tavasz a hivatalban czímű bohózatnak és Szép Ernő Új czirkuszának, úgyszintén Solti Hermin új kupléinak és Komár Bertának, aki e hó végével búcsúzik a Royal Orfeum közönségétől. Május 1-én kezdi meg rövid vendégszereplését Mimi Marlow,a legkiválóbb német kabaret-diva. A Beketow-czirkusz. 27-ikén, csütörtökön délután négy órakor tartják a második családi előadást a Beketowczirkuszban, mely előadáshoz gyermekek és felnőttek félhelyárakat, fizetnek. A czirkusz délutáni előadásain teljesen ugyanaz a műsor kerül bemutatásra, mint az esti előadásokon, kihagyás és rövidítés nélkül. Az összes előadásokban fellépnek a műsor összes számai. AZ ÚJSÁG Csütörtök, 1911. április 27.