Az Ujság, 1911. június/2 (9. évfolyam, 141-153. szám)

1911-06-16 / 141. szám

Péntek, 1911. június 16. AZ ÚJSÁG másán kerüljek ki a választásból. Az eredménynyel nagyon meg vagyok elégedve. Majdnem ezer szavazatot kaptam s ha az esti órákban a kormányhatalom rá nem nehezedik a hivatalnok-szavazókra, megtörténhetett volna a csuda, hogy Gerliczy elbukik. Azt beszélik az embereim, hogy Jeszenszky államtitkár adta ki az ordrét, hogy Gerliczyt kell megválasztani. Mi úgy tudjuk, hogy a kormány, mivel mind­két jelölt munkapárti volt, úgy fogván fel a dol­got, hogy nem nyerhet és nem veszíthet, egyálta­lán nem avatkozott a dologba. A­hogy egyébként bennünket értesítenek, Eötvös Károly pártjának egy része már Eötvös programmbeszéde után el­kedvetlenedett, s Vázsonyi Vilmos szereplése ezt az elkedvetlenedést miben sem változtatta meg. Eötvös Károly a hírlapíróval beszélgetve, még ezeket mondotta: — Mikor Khuen jött, én teljesen megcsömörlöttem a Kossuth-párt megalkuvó politikájától. Náluk még Khuent is többre becsültem. Ők azt mondták, hogy tiszta Deák-párti politikát fognak csinálni s én, mint régi Deák-párti ember, hozzájuk csatlakoztam. Azaz a fenét csatlakoztam ! Az én munkapártiságom csak abból áll, hogy aláírtam egy munkapárti belépési nyilatkozatot. Beszélik, hogy Tisza dolgozott ellenem Szegeden. Azt mondják, nem tudja elfelejteni, hogy egyszer részeg kappannak neveztem. Hát ezt én nem hiszem el. Bár az arczulata nem nagyon tetszik nekem, még­se tétele­zem fel róla, hogy ellenségem. A régi kormányok alatt, vagy huszonhat évvel ezelőtt, öt törvényjavaslatot csi­náltam. Ma huszonötezer koronát fizetnek darabjáért. Én egy rézvörös garast se fogadtam el. — Világgá röpítették a kacsát, hogy nem számol­tam el a Kossuth-pénzekkel. Az őszszel megjelenik egy vaskos kötetem »Gróf Károlyi Gábor titkos feljegyzései« czimen. Hivatalos akták és levelek facsimilijével fogok mindent bizonyítani. Leírom és bizonyítom, hogy a Kossuth-párt valósággal visszaélt Kossuth Lajos nevével. Itt van egy levele Ruttkaynénak, 1893-ban kelt. Ezt írja benne: »Holnapután lesz Lajos napja. Százezer ember fogja kiáltani, hogy: Éljen Kossuth Lajos ! De azt nem fogja kérdezni senki se, hogy miből éljen.« Kossuth Lajos valósággal éhezett. A háziorvosa is el­hagyta, mert öt esztendeig nem kapott fizetést. Ekkor történt, hogy Helfy Ignácz egyenesen ő felségéhez fordult, hogy magánpénztárából segélyezze Kossuth Lajost. Én ezen nagyon felháborodtam. Hogy nyolczszázezer korona tartozásomat kifizethessem, el kellett adnom ősi birtoko­mat, mégis kilenczvenhétezer koronát vittem le Kossuth Lajosnak. A pénzt úgy szereztem meg, hogy Wekerle Sándor akkori miniszterelnök és Bánky Dezső ajánlatára Valkóhoz, a Leszámítolóbank igazgatójához fordultam, a­ki huszonnégyezer koronát adott kölcsön. A többi a saját pénzem volt. Igaz, hogy ebből Wekerle a rendel­kezési alapból huszonnyolczezer koronát megtérített s adott valamit Brázay Kálmán is. Kossuth Lajost még saját fiai se segélyezték. Kossuth Ferencznek nem volt miből, Lajos Tódornak pedig nyolczvanezer franknyi adóssága fejében le volt foglalva a fizetése. A szegedi választás eredménye — a­mint Sze­gedről írják — lényeges változást von maga után Szeged város közéletének vezetésében is, a­mely eddigi összetételében most együtt bukott Eötvös Károly pártjával. A Gerliczy-párt elnöke, Pálfy József a párt nevében üdvözlő táviratot küldött a miniszterelnök­nek s Khuen-Héderváry gróf miniszterelnök igy válaszolt: »Őszintén köszönöm a szegedi nemzeti munkapártnak üdvözlő táviratát, melyet Gerliczy Ferencz bárónak Szeged képviselőjévé történt meg­választatása alkalmából hozzám intézett. Midőn örömömnek adok a felett kifejezést, hogy hazám nagy magyar városa is nemzeti munkapárti kép­viselőt választott az országgyűlésbe, hazafias üd­vözletemet küldöm Szeged összes nemzeti munka­párti választóinak és kérem továbbra is lelkes támogatásukat.« (A kongregácziók.) A minap a képviselőházban felvetődött a Mária-kongregácziók kormány-engedélyezésének a kérdése és megállapították, hogy az engedélyt még Lukács György dr., a Fejérváry-kormány közoktatásügyi minisztere adta ki. Lukács György ma nyilatkozik. — A törvény szerint — mondja Lukács — a nem felekezeti iskolában a hit- és erkölcstan tanítása iránt a felekezeteknek saját egyházi ható­sága intézkedik. A püspöki kar hosszabb utasítást terjesztett elém, az állami intézetekhez való eljut­tatás végett; ebben az van, hogy a valláserkölcsi érzület mélyítése czéljából »ajánlatos a Jézus Szent Szive­­Társaság, az Imaapostolok, az Élőolvasó­társaság és a Mária-kongregáczió.« A liberális állás­pont szerintem az, hogy a hit- és erkölcstan taní­tása mikéntjét maguk a felekezetek állapítják meg. A­mint látható, itt négy vallásos társaságot aján­­lanak lelki gyakorlatok végzésére. De sem egyesü­let alapításáról, sem alapszabályok jóváhagyásá­­ról szó sincs és én sem, egyesület alakítását, sem annak alapszabályait jóvá nem hagytam. Nem lát­hattam előre, hogy mi fejlődik a dologból. Az uta­sítást nem Barkóczy referálta, akkor még nem ő állott a középiskolai ügyosztály élén. A püspöki kar azt is kérelmezte, hogy a hittant is tegyem az érettségi vizsga tárgyává. Ezt a kérelmet azonban nem teljesítettem, sőt más intézkedéssel még egyszerűsítettem az érettségi vizsgát. (1849.) Nagy György dr. volt függetlenségi képviselő ismét belefutt az 1849-iki áprlis 14-iki trombitába, szervezi a köztársasági pártot. Már jelvény is van : magyar czimer, fölötte babérkoszorún fekvő kard. A 49-iki honvédség jelvénye volt ez a detronizáczió után. A pártszervező országos gyűlést Nagy György dr. a Czinkotai Nagy­­itozéhez czimzett vendéglőbe hívja majd össze. Hogy mikor, az még hazafias titok. — Ön ugyan szépen lerázta magáról a szerencse kegyét! — Dehogy ráztam, uram, dehogy ráz­tam, az igazi csak most kezdődik. Szerencse asszonya látva, hogy én semi­képpen nem akarok az ő szolgájának szegődni és nem futok utána, nem próbálom őt saját czéljaimra megnyergelni, vagyis ismerem az ő lélektanát, most egy még furcsább trükköt eszelt ki a számomra. Képzelje kérem, mi történt. Az az én emberem, a­kit kihúztam a sziklaodúból és új életre segítettem, odaát a dollárok hazá­jában erőre kapva, munkához látott. Beleve­tette magát a legképtelenebb spekulácziókba és egy korrend vagyont szerzett. De a nagy munkában túlfeszítette erejét és múlt hónap­ban meghalt. Mikor felbontották végrendele­tét, kitűnt, hogy egyetlen örökösének engem nevezett ki, így jutottam sok milliót érő va­gyonhoz a szerencse révén, én, a­ki a szeren­csét nem tekintem másnak, mint egy tovatűnő felhőnek, a­ki után nem hogy nem szabad futni, de még arra sem kell méltatni, hogy az ember észrevegye és ezt jól tudja ő, azért igyekszik minden csalfasággal hódolni nekem, mert asz­­szony természete arra kényszeríti, hogy kirá­lyának tekintse az erőset és hódoljon annak, a­ki uralkodik felette. Ebben a pillanatban a kocsi nagyot zök­kent és mi mindketten kivágódtunk az út szé­lére. Szerencsére a lüdus gyepre estünk, s igy az ijedtségen kívül más bajunk nem történt. Egy autó rohant bele a kocsinkba és azt ala­posan összezúzta. Nagy néptömeg sereglett közülünk, majd egy rendőr is előkerült, s nagy lárma között felirta a kocsis, meg a soffőr nevét. Én kifizettem kocsisomat, aztán keresni kezdtem emberemet, de hiába volt minden igyekezetem, mert a szerencse királya úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Egy ideig lézengtem még ott, kutatva em­berem után, aztán meguntam a dolgot s át­mentem a közeli versenytérre. A nagytribün már tele volt embernéppel, a jelzőharang az első futam kezdetét jelezte. Engem megint megragadott a verseny láza és elfelejtve vá­ratlan vendégemet, siettem tétjeimet elhe­lyezni. Volt egy kedves lovam, a­melynek győzelmében szentül hittem, erre raktam fel majdnem minden fölösleges pénzemet a nagy nyeremény reményében. A futam megkezdő­dött, az én lovam két körben gyönyörűen tar­totta az elsőségét, az akadályokat mókus módjára repülte át, a szabad pályán pedig nyílsebesen futott, majd az utolsó fordulóhoz értek, lovam gyönyörűen vezetett, s én a nagy nyeremény reményében megelégedetten dörzsöltem kezemet. Ekkor az utolsó akadály­hoz értek, lovam felszökik, aztán egy bukfen­­czet vágva, maga alá csapta lovasát. Végem volt. Pénzem ott veszett. Elvesztettem a versenyt. A többi futamban is hasonló bal­­szerencse üldözött. A mulatság vége az lett, hogy krajczár nélkül kellett hazamennem. A­mint gyalogolva tipródtam a liget poros útján, egyszerre csak egy gyönyörű, a legújabb divat szerint épült automobil száguldott el mellet­tem, s abból nagy meglepetésemre a szerencse­király alakja tűnt elém. Mikor elvágtatott mellettem, nevetve kiáltott rám : — Ugy­e megmondtam, nem szabad a szerencse után futni, meg kell várni, míg az keresi fel az embert, jól jegyezze ezt meg ma­gának. Jó éjszakát! KÜLFÖLD. A szerb király bécsi látogatása. Bécsből tele­fonozzák nekünk . Péter szerb király a »Neues Wiener Tagblatt« értesülése szerint őszszel fogja a bécsi udvart meglátogatni. Fellegek a Balkán félszigeten. Török jelenté­sek olyan határozottan állítják az albániai föl­kelés katonai leverését, hogy immáron nem kétel­kedhetünk annak igazságában. Torghut Sefket pasa vezénylete alatt délről, Dzsafret pasa vezény­lete alatt északról egyetértőleg működő török csapatok a felkelőket bekerítették és átvetvén a Zem (Dsevna) folyón, abba a sarokba szorították, a­melyet montenegrói területen a szkutarii tóba ömlő ez a folyó és a montenegrói török határ alkot. Ezt jelenti a táviratok azon híradása, hogy a fölkelők a Zem folyó jobb partjára szorultak és a fölkelők imént jelzett helyzete magyarázza meg, hogy a cretinjei kormánynak most nyílik alkalma sokat emlegetett korrektségének bebizonyítására. Mert ha a montenegrói határhoz szorított föl­kelők meggyőződnek róla, hogy a cretinjei kor­mány részéről nem számíthatnak segítségre, akkor a szultán által kitűzött tíz napi határidő alatt megadják magukat. Ellenkező esetben pedig, föl­téve Montenegró korrekt magatartását, Torghut Sefket pasa és Dzsafret pasa csapatjának gyerek­játék lenne elbánni a bekerített és semerre mene­külni nem tudó felkelőkkel. Ilyen körülmények között tényleg megérkezett a Fényes Kapu békés akc­iójának ideje, a­mi hogy csakugyan munká­ban van, azt bizonyítja, hogy a szultán tegnap Üszkübben hosszasan tanácskozott egy tekintélyes albán törzsfőnökkel (baj raktárral) és Mahmud Sefket pasa hadügyminiszterrel, a­ki a közelebbi napokban Szkutariba utazik, bizonyára azért, hogy a teendőkről a helyszínen szerezzen tájékozást-Konstantinápolyból sürgönyzik lapunknak, hogy az albánok a szultánhoz intézendő emlék­iratban következőleg foglalják össze kívánságaikat. A fegyverviseléstől ne foszsza meg az albánokat, legalább is ne a törzsfőnököket és azoknak család­tagjait és kíséretét. A katonakötelezettségnek haj­landók eleget tenni, de az albán katonák Albániá­ban, illetőleg Mac­edónia-Ószerbiában hagyandók, adót is hajlandók fizetni, de igazságos kivetés alap­ján. Tekintetbe kell venni a nép nyomorúságos gazdasági helyzetét. Az iskolákban meghagyandó a sok évtized óta szokásban lévő latin irás és latin betűs könyvek használata. Az albánokra ráerő­szakolt arabs irás azonnal hatályon kívül helye­zendő. A főkövetelés, hogy a mostani lázadásban résztvett és gyanúsított albánok teljes amnesztiát kapjanak, elkobzott vagyonuk visszaadandó és a török hatóságok és katonaság által eltulajdonított állatokért kártérítés fizetendő ; a lerombolt albán falvak és kulák (megerősített házak) állami költ­ségen fölépítendők. Az albánok ezen kívánságok teljesítése esetén hűséget esküsznek a szultánnak és esküt tesznek az alkotmányra. Belgrád, június 15. Hasszán Husszein Ljubján és Zeine Junic albán bandavezérek, a­kik a felkelés ideje alatt Szerbiába menekültek, az amnesztia hírére több hívükkel visszatértek Török­országba. Köln, június 15. A Kölnische Ztg. berlini távirata szerint a török kormány diplomácziai után értesítette a nagyhatalmakat Albániára vo­natkozó intézkedéseiről és annak az óhajnak adott kifejezést, hogy a hatalmak hassanak oda, hogy Montenegró is korrekt magatartást tanúsítson. Németország eleget fog tenni a porta óhajának. Czetinje, június 15. (Saját tudósítónk távirata.) Hire jár, hogy a salja-törzs megtámadni készül Szkutarit, a­mely csaknem teljesen katonaság nél­kül maradt. Tegnap este a felkelők megtámadták a török csapatokat, a­melyek nagy veszteséget szen­vedtek. A malisszorok sok puskát zsákmányoltak. A miriditák hír szerint szintén Szkutari megtáma­dására készülnek. A miriditáknál a katolikus papság erős agitácziója észlelhető. Thorghut pasa Mahmud Sefket pasa hadügyminisztertől távirati­lag újabb segédcsapatokat kért. Üszkille, június 15. A szultán tegnap Szulej­­man Batodi albán főnököt fogadta. Később Mahmud Sefket pasa hadügyminiszter két óra hosszáig tartó jelentést tett a­­szultánnak és innen a kaszárnyába ment, a­hol a tisztikarhoz .

Next