Az Ujság, 1911. november/1 (9. évfolyam, 259-271. szám)
1911-11-01 / 259. szám
Szerda, 1911. november 1. Az ÚJSÁG való robbantása és a vezérüket elhagyott függetlenségieknek a bástyaomladékon való besegítése miniszteri tárnához, államtitkári hivatalhoz juttatása lett volna. A Kossuth-párt, a pártonkivüli függetlenségi párt, a néppárt, Andrássy Gyula gróf hívei hajlandóknak mutatkoztak a megegyezésre, azon az alapon, hogy a véderőreform lévén napirenden, ezen változtassanak egyet s mást, ezzel kapcsolatosan kössék ki a zászló- és jelvénykérdés megoldását, a kilencfes bizottsági programoi teljes megvalósulását. Ez a kormánypárt és az ellenzék nagy részének egyezkedési alkalmul szolgálhat, de ott volt Justh Gyula, aki minden olyan megállapodást, amit náta nélkül kötnek, felbontással, megsemmisítéssel fenyegetett és hogy ezt beválthatja, arra elég súlyos foglaló az immár 89 napos technikázás, amelyben más ellenzéki képviselő, mint függetlenségi, alig-alig vett részt, legfeljebb csöndes, vagy zajos helyesléssel. Berzeviczy Albert béketárgyalásai ezekkel a momentumokkal foglalatoskodtak s már az első napokban tisztázhatatlan, zavaros képet állítottak eléje. Közben a nem-technikás ellenzék irányadói és a munkapárt egyik vezéregyénisége, Tisza István gróf között is megindult egy akczió, amely Justhék elszigetelésre vezethetett volna. Erre a függetlenségieknek minden áron érvényesülésre törő szárnya kontra-tárgyalást indított, amelybe Kossuth Ferenczet is belevonta, a nélkül azonban, hogy eleve felvilágosította volna, miről van szó. Kossuth azután az esetleges támadásoktól tartva, nem mert az új szövetségeseknek hátat fordítani. Ezzel aztán a Justhék elszigetelése is kútba esett. Berzeviczy forma szerint ma közölte a miniszterelnökkel, hogy hiába fáradozott, előterjesztette pontos felsorolásban azokat, amiket békefeltételekül hallott, a miniszterelnök hálás elismeréssel fogadva a jelentést, kifejtette azt, amit Berzeviczy úgy is tudott, hogy a felhozott követelményekhez nem járulhat s nem fogadja el ezeket pártja sem, ennek következtében a részletek megállapítása végett a kormány nem is bocsátkozhatik tárgyalásba az ellenzékkel, mert nincs mit tárgyalnia. A kormány tagjai ugyanígy vélekedtek. Most tehát elkövetkezett a kibontakozás második módja, helyesebben mondva, talán a megkezdett út folytatása, a házszabályok helyes, az eddiginél az obstrukciónak kevésbé kedvező értelmezése és alkalmazása. Erre a mostani elnökség nem vállalkozik, mert önmagát nem akarja dezavuálni. Az elnök előreláthatólag a jövő héten lemond. A munkapárt Tisza István gróf felé fordul, Tisza István gróftól kéri, hogy a kétségtelenül sok megpróbáltatással járó reformot a Ház elnöki székében megkezdje és teljes érvényesülésre juttassa. Már természetesen arra az esetre, ha a mostani elnökség szándéka meg nem változik. Az ellenzék meg egyszerre összeverődött. Kész az új koalíczió. A függetlenségi párt, a Kossuth-párt, a néppárt, a pártonkívüli függetlenségi csoport és Andrássy Gyula gróf hívei mind együtt vannak az »erőszak« ellen. .Holott ma legalább csak a házszabályoknak a betű helyett az értelem szerint való alkalmazásáról van szó. (A Ház folyosóján.) A választások után, az első üléseken volt ilyen jókedvű és hangos a jobboldal, mint amilyennek ma látszik. Hogy a békének örül-e, amely csak ezután fog bekövetkezni, ha bekövetkezik, vagy a békére való háromhetes izgatott készülődés végének, azt fölösleges kutatni, de talán éppen olyan kétes kísérlet is volna, mint Justh Gyuláék leszerelése. Tisza István gróf találkozik a miniszterelnökkel, elvonulnak a miniszterelnöki szoba felé. A folyosó már tudja, miről beszélnek: vége az egyezkedésnek. — Az ellenzék— mondja később Tisza, gróf a köréje csoportosuló képviselőknek — három hónapja azon nyargalt, hogy Khuen- Héderváry bukását előidézze. Mikor azonban látta, hogy ez a terve nem sikerülhet, többé-kevésbé elfogadható békeajánlatokkal állott elő. Nekem ezekről mindjárt az volt a benyomásom, hogy ezzel csak a munkapárttetterejét akarják béklyóba verni s a folytonos várakoztatással energiáját megbénítani. Ez nem sikerült. Mikor azt látjuk, hogy az obstrukczió három hónap óta a házszabályok minden rejtett eszközét fölhasználja, arra, hogy garázdálkodhassak, akkor kötelességünk a házszabályok igazi szellemét érvényesíteni. Az elnökség egy rakonczátlankodó ellenzékkel szemben szorosabban foghatja a házszabályokat, mint normális vitánál. Ha ezek az ülésteremben hangzanak el, perczekig tartó frenetikus tapssal találkoznak, így azonban csak azt érik el, hogy a szemek felcsillannak, mintha a párt dicsőségének napsugarával találkoztak volna. Tisza gróf tovább megy, mert hol ez, hol amaz kész, hogy néhány pillanatig négyszemközt beszélhessen vele, a csoport szétoszlik, egyik-másik tagja már úgy érzi magát, mintha mindjárt Tisza István gróf házelnökségére kellene szavazni. Mivelhogy itt másról, mint a házszabályok új értelmezéséről, s ezzel a mostani elnökség lemondásaáról nem lehet szó. Erre hétfőn-kedden kerül a sor. Addig tárgyalnak az alelnökökkel, hogy ezek az új elnökválasztást várják be, vezessék az elnökválasztó ülést, vagy üléseket, mert az ellenzék aligha tovább nem obstruál, és csak az új elnökmegválasztása után , mondjanak le. Elnökké Tisza István grófot választják meg, a ki akkor, mikor nem a véderőreform, hanem a parlamentarizmus forog veszedelemben, bármily súlyos legyen a feladat, bizonyosan vállalkozik. Még inkább akkor, mikor ettől a megbizatástól mindenki fél. — De meg kell-e ezt a nagy áldozatot hoznunk és elfogadhatjuk-e Tisza István gróftól ezt az önfeláldozást — révedezik egyik-másik. — Mi mást nem tehetünk — szól közbe Tallián Béla — minthogy testtel-lélekkel mellette, leszünk, utolsó leheletig. A baloldalon, mintha római szenátorok járkálnának, olyanok, aminőket a Nemzeti Színházban látunk. Rettentő komoly férfiakká nőttek az obstrukcziónak még a rikkancsai is. Mintha valamennyi arra vetekedett volna, amit sohase cselekedett, gondolkodnék. Tisza István gróf az egyetlen, akit semmiféle házszabálytudor meg nem foghat és mellette a kormánypárt, deegységesen, nem úgy, mint ama bizonyos november 18-án. Itt baj lehet. — Ha ellensége lennék Tiszának, magyarázza Andrássy Gyula gróf egy csoportban, — örülnék rajta, hogy ilyen képeiden dologra, vállalkozik, de mert barátja vagyok, csak sajnálni fogom, ha csakugyan megteszi. Én különben nem ismerem el jogforrásnak az erőszakot s nem engedelmeskednék az így módosított házszabályoknak , inkább csendőrökkel vitetném ki magamat a parlamentből. Hallom, hogy Tisza lesz az elnök, őrültség. Minden kísérletet végig kellett volna csinálni, itt pedig az történt, hogy egyet se fejeztek be.. Erőszakhoz folyamodnak! Mondhatom, előkelő társaságon próbálják ki, s akkor ezek — a baloldalra mutat — mind vértanuk lesznek, mindegyik tíz kerületenlap. Főispánok járnak-kelnek a folyosón. Fehérvári Jenő főispán több képviselővel értekezik. Most már csakugyan választások lesznek, konstatálják mérsékelt megnyugvással. Csizmadia Endre, a volt soproni képviselő, akinek a Juszlipárt mostani magatartásában, nagy részt tulajdonítanak, már megjelent, hogy Várjon Solymossy Ödön báró, a kit vasárnap Sopronban a választó- közönség nagy ünnepléssel fogadott, nem mon-dott-e már le, mert akkor ő Justh Gyulától rögtön kikéri az ajánlólevelet. (A béke meghiúsult.) Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnök ma reggel a Házban felkereste Berzeviczy Albertet, a képviselőház elnökét és egy óráig tanácskoztak. Berzeviczy azután Lukács László pénzügyminiszterhez ment. Tizenkét óra felé Khuen miniszterelnök szobájában a miniszterek értekezletre jöttek össze, amelyenZichy János gróf kultuszminiszter és Serényi Béla gróf földművelésügyi miniszter kivételével a miniszterek mind jelen voltak. Khuen- Héderváry miniszterelnök ezután megint Berzeviczyhez ment, de útközben mintegy tíz peresig Tisza István gróffal beszélt. Návay Lajos, a képviselőház alelnöke is Berzeviczynél volt s hárman mintegy fél óráig tanácskoztak. A tanácskozás után a miniszterelnök csak annyit mondott a kérdezősködőknek, hogypénteken és szombaton nem lesz ülés. Berzeviczy pedig kiadott egy kommünikét, amely így szól : Miután a béke érdekében folytatott tanácskozások során nem sikerült a parlament normális működésének helyreállítása czéljából oly feltételeket preczizírozni, melyek az egész ellenzékegyetértő felfogását fejeznék ki, a kormány a felszínre került kívánságokban és nézetekben nem lát eléggé szilárd alapot arra, hogy a békés kibontakozás érdekében az ellenzékkel közvetetten tárgyalásba bocsátkozzék. Azután a Ház folyosóján Kossuth Ferencznek, Andrássy Gyula grófnak, Polónyi Gézának és Szmrecsányi Györgynek mondotta el külön-külön, hogy a béketárgyalás eredménytelenül végződött, hozzátette azonban, hogy ez még nem jelenti azt, hogy a békés munka teljes lehetetlenné vált. Berzeviczy már tegnap befejezte puhatolódzását, de azt hallotta, hogy a függetlenségi pártból kiindult »béke-akció« még tart, ma reggel tehát ennek alapjáról is tudakozódott, s értesült, hogy az egész csak hírlapi híresztelés. A »Magyar Cukr« egyik munkatársának Berzeviczy ezeket mondotta: — A kormánynak az én akcziómról előzetes tudomása annyiban volt, amennyiben én szándékomat a kormányelnökkel és a miniszterekkel előzően közöltem és ők szándékomat helyeslőleg tudomásul vették. Én kizárólag a tárgyi alapot kerestem. Semmi esetre sem mentem volna bele például abba, hogy valaki a Khuen-kormány fejét követelje a béke ellenértékéül. Éppen az a különbség a mostani béketárgyalás és az 1897-iki között, hogy az akkori tárgyalásnak a mostanival ellentétben csaknem kizárólag személyi alapja volt. A békeakció azon hiúsult meg, hogy nem kaptam az ellenzéki pártoktól egyöntetű feltételeket. Az ellenzéki pártok a kormánytól várták azt, hogy feltételeket szabjon, márpedig nem a kormányon volt a sor, hogy feltételeket adjon, hanem kétségtelenül az ellenzéki pártoknak kellett volna egyöntetű propozícióval előállaniuk. Ez hiányzott, az ellenzéki pártok között levő különbségeket áthidalni nem sikerült, ezért hiúsult meg a béketárgyalás. Hogy mi fog történni a legközelebbi jövőben, azt nem tudom. Én mindenesetre, amíg elnök vagyok, azon leszek, hogy valamely módja el,tessék a békés kibontakozásnak. Hogy lemondok-e, vagy pedig maradok,erről nem nyilatkozom. Ez ma nem aktuális. Az ellenzéknek az a taktikája, hogy az elnöki előterjesztéseknél csinál obstrukciót, tulajdonképpen nincs egészen összhangban a házszabályok 242. szakaszával, mely a következőket mondja : »Az elnök által a Háznak bemutatott kérvény felolvasatlanul a kérvényi bizottsághoz tétetik át«. Ezzel a szöveggel szemben ennek a taktikának nyomán mégis bizonyos gyakorlat fejlődött ki, amely gyakorlattól én már eltérni nem fogok, de ahhoz szó férhet, vájjon ez a gyakorlat szigorúan házszabályszerű-e? Egyes politikai körökben azt beszélik, hogy a béketárgyalásokról a király is tudott, és hogy egy propozíczió is került a király asztalára, amelyet Andrássy Gyula gróf vitt Berzeviczyhez, mint az ellenzék katonai követelményeit. Andrássy ezt állítólag egy Kossuth-párti vezéregyéniségtől kapta. Kossuth Ferencz és Károlyi Mihály gróf kérésére Polónyi Géza is összeállított egy ily követelménysorozatot, s lehet, hogy Andrássy gróf propozícziója ezzel azonos. (Pártkörök.) A nemzeti munkapárt körében ma este egyhangúlag helyeselték a kormány eljárását és osztatlanul annak a nézetnek adtak kifejezést, hogy az ellenzéki pártok vezetőinek különböző állásfoglalásával szemben a kormány nem is tehetett mást, mint amit cselekedett. Az ellenzéki pártvezérek nem állapodtak meg oly alapban, amely a békék e