Az Ujság, 1911. november/1 (9. évfolyam, 259-271. szám)

1911-11-01 / 259. szám

Szerda, 1911. november 1. Az ÚJSÁG való robbantása és a vezérüket elhagyott füg­getlenségieknek a bástyaomladékon való besegí­tése miniszteri tárnához, államtitkári hivatal­hoz juttatása lett volna. A Kossuth-párt, a pártonkivüli független­ségi párt, a néppárt, Andrássy Gyula gróf hívei hajlandóknak mutatkoztak a megegyezésre, azon az alapon, hogy a véderőreform lévén napiren­den, ezen változtassanak egyet s mást, ezzel kap­csolatosan kössék ki a zászló- és jelvény­kérdés megoldását, a kilencfes bizottsági programoi tel­jes megvalósulását. Ez a kormánypárt és az ellen­zék nagy részének egyezkedési alkalmul szolgál­hat, de ott volt Justh Gyula, a­ki minden olyan megállapodást, a­mit náta nélkül kötnek, felbon­tással, megsemmisítéssel fenyegetett és hogy ezt beválthatja, arra elég súlyos foglaló az immár 89 napos technikázás, a­melyben más ellen­zéki képviselő, mint függetlenségi, alig-alig vett részt, legfeljebb csöndes, vagy zajos helyesléssel. Berzeviczy Albert béketárgyalásai ezekkel a­ momentumokkal foglalatoskodtak s már az első napokban tisztázhatatlan, zavaros képet állítot­tak eléje. Közben a nem-technikás ellenzék irány­adói és a munkapárt egyik vezéregyénisége, Tisza István gróf között is megindult egy akczió, a­mely Justhék elszigetelésre vezethetett volna. Erre a füg­getlenségieknek minden áron érvényesülésre törő szárnya kontra-tárgyalást indított, a­melybe Kos­­suth Ferenczet is belevonta, a nélkül azonban, hogy eleve felvilágosította volna, miről van szó. Kos­suth azután az esetleges támadásoktól tartva, nem mert az új szövetségeseknek hátat fordítani. Ezzel aztán a Justhék elszigetelése is kútba esett. Berzeviczy forma szerint ma közölte a miniszterelnökkel, hogy hiába fáradozott, elő­terjesztette pontos felsorolásban azokat, a­miket békefeltételekül hallott, a miniszter­­elnök hálás elismeréssel fogadva a jelentést, kifejtette azt, a­mit Berzeviczy úgy is tu­dott, hogy a felhozott követelményekhez nem járulhat s nem fogadja el ezeket pártja sem, ennek következtében a részletek megállapítása végett a kormány nem is bocsátkozhatik tár­gyalásba az ellenzékkel, mert nincs mit tár­gyalnia. A kormány tagjai ugyanígy véle­kedtek. Most tehát elkövetkezett a kibontakozás második módja, helyesebben mondva, talán a megkezdett út folytatása, a házszabályok he­lyes, az eddiginél az obstrukc­iónak kevésbé kedvező értelmezése és alkalmazása. Erre a mostani elnökség nem vállalkozik, mert ön­magát nem akarja dezavuálni. Az elnök előre­láthatólag a jövő héten lemond. A munka­párt Tisza István gróf felé fordul, Tisza István gróftól kéri, hogy a kétségtelenül sok meg­próbáltatással járó reformot a Ház elnöki székében megkezdje és teljes érvényesülésre juttassa. Már természetesen arra az esetre, ha a mostani elnökség szándéka meg nem változik. Az ellenzék meg egyszerre összeverődött. Kész az új koalíczió. A függetlenségi párt, a Kossuth-párt, a néppárt, a pártonkívüli füg­getlenségi csoport és Andrássy Gyula gróf hívei mind együtt vannak az »erőszak« ellen. .Holott ma legalább csak a házszabályoknak a betű helyett az értelem szerint való alkalma­zásáról van szó. (A Ház folyosóján.) A választások után, az első­ üléseken volt ilyen jókedvű és hangos a jobboldal, mint a­mi­lyennek ma látszik. Hogy a békének örül-e, a­mely csak ezután fog bekövetkezni, ha bekövet­kezik, vagy a békére való háromhetes izgatott készülődés végének, azt fölösleges kutatni, de talán éppen olyan kétes kísérlet is volna, mint Justh Gyuláék leszerelése. Tisza István gróf találkozik a miniszter­­elnökkel, elvonulnak a miniszterelnöki szoba felé. A folyosó már tudja, miről beszélnek: vége az egyezkedésnek. — Az ellenzék­­— mondja később Tisza, gróf a köréje csoportosuló képviselőknek — három hónapja azon nyargalt, hogy Khuen- Héderváry bukását előidézze. Mikor azonban látta, hogy ez a terve nem sikerülhet, többé-kevésbé elfogadható békeajánlatokkal állott elő. Nekem ezekről mindjárt az volt a benyomásom, hogy ezzel csak a munkapárt­­tetterejét akarják béklyóba verni s a folytonos várakoztatással energiáját meg­bénítani. Ez nem sikerült. Mikor azt látjuk, hogy az obstrukczió három hónap óta a házszabályok minden rejtett eszközét fölhasználja, arra, hogy garázdálkodhassak, akkor kötelességünk a ház­szabályok igazi szellemét érvényesíteni. Az elnök­ség egy rakonczátlankodó ellenzékkel szemben szorosabban foghatja a házszabályokat, mint normális vitánál. Ha ezek az ülésteremben hangzanak el, perczekig tartó frenetikus tapssal találkoznak, így azonban csak azt érik el, hogy a szemek fel­csillannak, mintha a párt dicsőségének napsugará­val találkoztak volna. Tisza gróf tovább megy, mert hol ez, hol amaz kész, hogy néhány pillanatig négyszemközt be­szélhessen vele, a csoport szétoszlik, egyik-másik tagja már úgy érzi magát, mintha mindjárt Tisza István gróf ház­elnökségére kellene szavazni. Mivelhogy itt másról, mint a házszabályok új értel­mezéséről, s ezzel a mostani elnökség lemondásaá­­ról nem lehet szó. Erre hétfőn-kedden kerül a sor. Addig tárgyalnak az alelnökökkel, h­ogy ezek az új elnökválasztást várják be, vezessék az elnökválasztó ülést, vagy üléseket, mert az ellen­zék aligha tovább nem obstruál, és csak az új elnök­­megválasztása után , mondjanak le. Elnökké Tisza István grófot választják meg, a ki akkor, mikor nem a véderőreform, hanem a parlamentariz­mus forog veszedelemben, bármily súlyos legyen a feladat, bizonyosan vállalkozik. Még inkább akkor, mikor ettől a megbizatástól mindenki fél. — De meg kell-e ezt a nagy áldozatot hoznunk és elfogadhatjuk-e Tisza István gróftól ezt az ön­­feláldozást — révedezik egyik-másik. — Mi mást nem tehetünk — szól közbe Tallián Béla — minthogy testtel-lélekkel mellette, leszünk, utolsó leheletig. A baloldalon, mintha római szenátorok jár­kálnának, olyanok, a­minőket a Nemzeti Szín­házban látunk. Rettentő komoly férfiakká nőttek az obstrukcziónak még a rikkancsai is. Mintha valamennyi arra vetekedett volna, a­mit soha­­se cselekedett, gondolkodnék. Tisza István gróf az egyetlen, a­kit semmiféle házszabálytudor meg nem foghat és mellette a kormánypárt, de­­egysé­gesen, nem úgy, mint ama bizonyos november­ 18-án. Itt baj lehet. — Ha ellensége lennék Tiszának, magya­rázza Andrássy Gyula gróf egy csoportban, — örülnék rajta, hogy ilyen képeiden dologra, vállal­kozik, de mert barátja vagyok, csak sajnálni fogom, ha csakugyan megteszi. Én különben nem­ ismerem el jogforrásnak az erőszakot s nem engedel­meskednék az így módosított házszabályoknak , inkább csendőrökkel vitetném ki magamat a parla­mentből. Hallom, hogy Tisza lesz az elnök, őrült­ség. Minden kísérletet végig kellett volna csinálni, itt pedig az történt, hogy egyet se fejeztek be.. Erőszakhoz folyamodnak­! Mondhatom, előkelő társaságon próbálják ki, s akkor ezek — a bal­oldalra mutat — mind vértanuk lesznek, mind­egyik tíz kerületenlap. Főispánok járnak-kelnek a folyosón. Fehér­vári Jenő főispán több képviselővel értekezik. Most már csakugyan választások lesznek, kon­statálják mérsékelt megnyugvással. Csizmadia Endre, a volt soproni képviselő, a­kinek a Juszli­­párt mostani magatartásában, nagy részt tulaj­donítanak, már megjelent, hogy Várjon Solymossy Ödön báró, a kit vasárnap Sopronban a választó-­ közönség nagy ünnepléssel fogadott, nem mon-­­dott-e már le, mert akkor ő Justh Gyulától rögtön kikéri az ajánlólevelet. (A béke meghiúsult.) Khuen-Héderváry Károly gróf miniszter­elnök ma reggel a Házban felkereste Berze­viczy Albertet, a képviselőház elnökét és egy óráig tanácskoztak. Berzeviczy azután Lukács László pénzügyminiszterhez ment. Tizenkét óra felé Khuen miniszterelnök szobájában a miniszterek értekezletre jöttek össze, a­melyen­­Zichy János gróf kultuszminiszter és Serényi Béla gróf földművelésügyi miniszter kivételé­vel a miniszterek mind jelen voltak. Khuen- Héderváry miniszterelnök ezután megint Ber­­zeviczyhez ment, de útközben mintegy tíz peresig Tisza István gróffal beszélt. Návay Lajos, a képviselőház alelnöke is Berzeviczy­­nél volt s hárman mintegy fél óráig tanács­koztak. A tanácskozás után a miniszterelnök csak annyit mondott a kérdezősködőknek, hogy­­pénteken és szombaton nem lesz ülés. Berze­viczy pedig kiadott egy kommünikét, a­mely így szól : Miután a béke érdekében folytatott tanács­kozások során nem sikerült a parlament normá­­­­lis működésének helyreállítása czéljából oly fel­tételeket preczizírozni, melyek az egész ellenzék­­egyetértő felfogását fejeznék ki, a kormány a fel­színre került kívánságokban és nézetekben nem lát eléggé szilárd alapot arra, hogy a békés kibontakozás érdekében az ellenzékkel közve­tetten tárgyalásba bocsátkozzék. Azután a Ház folyosóján Kossuth Ferencz­­nek, A­ndrássy Gyula grófnak, Polónyi Gézá­nak és Szmrecsányi Györgynek mondotta el külön-külön, hogy a béketárgyalás eredmény­telenül végződött, hozzátette azonban, hogy ez még nem jelenti azt, hogy a békés munka teljes lehetetlenné vált. Berzeviczy már tegnap befejezte puhatolód­­zását, de azt hallotta, hogy a függetlenségi pártból kiindult »béke-akc­ió« még tart, ma reggel tehát ennek alapjáról is tudakozódott, s értesült, hogy az egész csak hírlapi híresz­telés. A »Magyar­ Cuk­r« egyik munkatársának Berzeviczy ezeket mondotta: — A kormánynak az én akcziómról előzetes tudomása annyiban volt, a­mennyiben én szándé­komat a kormányelnökkel és a miniszterekkel előzően közöltem és ők szándékomat helyeslőleg tudomásul vették. Én kizárólag a tárgyi alapot kerestem. Semmi esetre sem mentem volna bele például abba, hogy valaki a Khuen-kormány fejét köve­telje a béke ellenértékéül. Éppen az a különbség a mostani béketárgyalás és az 1897-iki között, hogy az akkori tárgyalásnak a mostanival ellen­tétben csaknem kizárólag személyi alapja volt. A békeakc­ió azon h­iúsult meg, hogy nem kaptam az ellenzéki pártoktól egyöntetű feltételeket. Az ellenzéki pártok a kormánytól várták azt, hogy feltételeket szabjon, már­pedig nem a kormányon volt a sor, hogy feltételeket adjon, hanem kétség­telenül az ellenzéki pártoknak kellett volna egy­öntetű propozíc­ióval előállaniuk. Ez hiányzott, az ellenzéki pártok között levő különbségeket áthidalni­ nem sikerült, ezért hiúsult meg a béke­­tárgyalás. Hogy mi fog történni a legközelebbi jövőben, azt nem tudom. Én mindenesetre, a­míg elnök vagyok, azon leszek, hogy valamely módja el,tessék a békés kibontakozásnak. Hogy lemon­dok-e, vagy pedig maradok,­­erről nem nyilat­kozom. Ez ma nem aktuális. Az ellenzéknek az a taktikája, hogy az elnöki előterjesztéseknél csinál obstrukc­iót, tulajdonképpen nincs egészen összhangban a házszabályok 242. szakaszával, mely a következőket mondja : »Az elnök által a Háznak bemutatott kérvény felolvasatlanul a kérvényi bizottsághoz tétetik át«. Ezzel a szö­veggel szemben ennek a taktikának nyomán mégis bizonyos gyakorlat fejlődött ki, a­mely gyakorlattól én már eltérni nem fogok, de ahhoz szó férhet, vájjon ez a gyakorlat szigorúan ház­­szabályszerű-e? Egyes politikai körökben azt beszélik, hogy a béketárgyalásokról a király is tudott, és hogy egy propozíczió is került a király asz­talára, a­melyet Andrássy Gyula gróf vitt Berzeviczyhez, mint az ellenzék katonai kö­vetelményeit. Andrássy ezt állítólag egy Kos­­suth-párti vezéregyéniségtől kapta. Kossuth Ferencz és Károlyi Mihály gróf kérésére Po­lónyi Géza is összeállított egy ily követelmény­­sorozatot, s lehet, hogy Andrássy gróf pro­­pozícziója ezzel azonos. (Pártkörök.) A nemzeti munkapárt körében ma este egy­hangúlag helyeselték a kormány eljárását és osztat­lanul annak a nézetnek adtak kifejezést, hogy az ellenzéki pártok vezetőinek különböző állásfogla­lásával szemben a kormány nem is tehetett mást, mint a­mit cselekedett. Az ellenzéki pártvezérek­­ nem állapodtak meg oly alapban, a­mely a békék­­ e

Next