Az Ujság, 1911. november/2 (9. évfolyam, 272-284. szám)

1911-11-16 / 272. szám

Csütörtök, 1911. november 16. az ujság Blanár Béla és Darvai Fü­löp indítványára a bizottság elhatározta, hogy a további általános vita mellőzésével áttér a részletes tárgyalásra, melynek során az 1. és 2. §§-nál Darvai I­ülöp, Plósz Sándor, Szivák Imre, Kelemen Samu, Meyer Ödön, Blanár Béla, Kenedi Géza és Váradi Zsigmond előadó felszólalásaikban egybehangzóan örömmel üdvözlik az ügyvédi pályára való jutás megnehezítését, mert a mai rendszer mellett az ügyvédeknek sem gyakorlati, sem elméleti képzése nem kielégítő. A vita folytatását a holnap délután 5 órakor kezdődő ülésre halasztották.­­ A harmadik egyetem, Debreczenből jelen­tik : A közoktatási miniszter leiratot intézett a város tanácsához, hogy a Nagy-erdőn jelöljenek ki 80 holdat az egyetem czéljaira és erről helyszíni rajzokat készítsenek. E helyre jönnek a fakultások, míg az egyetemi aula a városban, a Csokonai­­szobor mellett lesz. ,&'**?** m. A nemzetiségi törvény. A mindig aktuális és a választójog közeledő reformja terén egyre aktuálisabb nemzetiségi törvénynyel foglalkozik egy Nagyváradon most megjelent munka. A munkának ez a czíme : Javaslat­os nemzetiségi törvény módosítása iránt. Szerzője Papp­­János dr. A munka tartalmas és érdekes volta fordított arányban van aránylag kis terjedelmével. A szerző rövid előszavában megállapítja, hogy a magyar törvényhozás alkotásai között a legszerencsétlenebbek egyike az 1868. évi XLIV. t.-cz., azután Tisza Istvánnak egy elvi kijelen­tését véve alapul, sorra veszi a nemzetiségi törvény re­formálásra szoruló szakaszait, odafűzvén mindegyikhez a maga javaslatát. Javaslatai egytől-egyig figyelemre­méltóak és okosak és egyformán tanúskodnak szerzőjük bő tájékozottságáról és önálló gondolkozásáról. A terje­delmes indokolás, a­mely javaslatait követi, a laikus olvasót is érdekelheti és mindenkit meggyőző módon bizonyítja a reform-munka szükségességét. A tartalmas és érdekes mű komoly és kiterjedt kutatás eredménye és értékes gazdagodása a nemzetiségi kérdéssel foglalkozó tudományos irodalomnak. El kellene olvasnia nemcsak azoknak, a­kik a kérdés elméleti részével foglalkoznak, hanem minden politikusnak is, sőt a nagyközönségnek is, a­mely úgyszólván teljesen tájékozatlan ebben a nagy­­fontosságú kérdésben és a­melyet komoly, tudományos eszközökkel, de mindvégig érdekesen és világosan tájé­koztat a szerző a magyar politikának egy sürgős teendő­jéről. Hazai beszél. f— A képviselőház ülése. —­ ­ . Jó ideig kellett várakoznia Hazai Samu honvédelmi miniszternek, míg mai beszédét elmondhatta. Azt tervezte, hogy már a véderő­vita második hetében, június vége felé föl fog szólalni a törvényjavaslat védelmére. De ő tervének végrehajtását alaposan meghiúsította a technikai obstrukc­ió. Már a véderővita ele­jén megkezdődtek a név szerinti szavazások, a­melyek szakadatlanul folytatódtak. Csak az juthatott szóhoz, a­kit az ellenzék vitarendező bizottsága abban a nagy kegyben részesí­tett, hogy megengedte neki a fölszólalást. Hazai miniszter azonban nem volt ezek között a kiválasztottak között, úgy hogy azt a be­szédét, a­mely már júliusban kikívánkozott belőle, három hónapnál tovább vissza kellett fojtania magába. Csak a minapi békekötés, a­mely egyelőre véget vetett a technikázásnak és hetenként két »beszédes« napot biztosított a véderővitának, csak ez­­a paktumocska tette lehetővé, hogy Hazai végre kielégíthesse immár negyedfél hónapos vágyakozását­. Návay elnök tegnapi intelme nem sokat használt. Hazai miniszter beszédének sem asszisztáltak jóval többen, mint tegnap Polónyi szónoklatának. Igaz azonban, hogy a­kik nem restelték a fáradságot és ma fölkeresték a kép­viselőházat, nagyobb figyelemmel követték a honvédelmi miniszter­ fejtegetéseit, mint tegnap Polónyi nyakatokért okoskodását. Rég elmúlt az az idő, a­mikor Hazai be­szédeinek helyeslő tábora egyképpen került ki a többségből és az ellenzékből. Most már Hazainak be kell érnie azzal, hogy a munka­párt lelkesedjék érette, az ellenzéktől tapsot és éljenzést már nem várhat. Mai beszéde során is nem egyszer megesett, hogy legszebb tirádáiba balfelől belemozgott az elégedetlen­ség, sőt olykor belezúgott a fölháborodás is. A miniszternek igen gondosan megformált és választékos nyelvű beszéde két részre tago­zódott. Az első rész voltaképpen beható forrás­­tanulmányon alapuló komoly történeti érte­kezés volt, a­mely a hadsereg múltjának rész­letes taglalása után abban az agitáló tételben csúcsosodott ki, hogy erő a hadsereg nélkül nem volt és nem is lehet erős az ország. A be­széd második része pedig, a­mely a jobboldalon a legzajosabb tetszést, a baloldalon a leg­­hangosabb és legizgatottabb ellentmondást tá­masztotta, a perszonál­unió és az önálló had­sereg létesítéséért harc­oló törekvések bírálata, persze keményen elitélő bírálata volt. Hazai beszédét néhány perczig megakasz­totta Kossuth Ferencznek a terembe való be­lépése. Kossuth ma ülte meg hetvenedik szü­­letésenapját. A­mikor megjelent az ülésterem­ben, hangos éljenzés tört feléje, eleinte csak a baloldalról, de mindjárt utána a jobboldal felől is. Ez az ováczió néhány perc­re elnémí­totta a minisztert. A miniszter beszédéért a kötelességtudó munkapárt hosszantartó tapssal hálálkodott. Hazai miniszter előtt Hadi-Kovács János gán­­csolgatt­a a javaslatot, a beszéd után pedig néhány interpelláczió következett. Részletes tudósításunk ez ! (Előterjesztések és jelentések.) Návay Lajos elnök: Bemutat több feliratot az obstrukczió, a katonai túlkiadások ellen és a választójogi reform mellett s javasolja, hogy ezek­nek egyikét tegyék a Ház asztalára, a többit adják ki a kérvényi bizottságnak (Helyeslés.) Ja­vasolja, hogy az interpellácziók egy órakor kerül­jenek sorra. Lovászy Márton: Kéri, hogy tekintettel az interpellácziók nagy számára, ezekre fél egykor tér­jenek át. Ráth Endre : Állandó gyakorlat volt eddig az interpelláczióknak félegykor való megkezdése. Návay Lajos elnök: Az országgyűlés elején hozott határozat szerint fél kettőkor van az inter­pellácziók ideje. Ha csakugyan kilenc- komoly interpelláczióról van szó, kivételesen a mai napra szívesen hozzájárul, hogy a napirenden levő vitát, korábban megszakítsák, de az utóbbi hetekben mindig 9 —10 sürgős interpelláczió volt előjegyezve és megtörtént, hogy egy interpelláló sem volt jelen, a­mikor az interpellácziókra került a sor. (He­lyeslés.) (A véderő vita.) Madó Kovács János: A javaslat pénzügyi része nagyon zavaros és nem ad kellő képet. Nem­csak pénzben, de vérben is oly áldozatot kíván­nak itt a nemzettől, hogy ez azt elviselni nem képes. A javaslat az önálló hadsereg felé egy lépést sem tesz és a közjogi sérelmeket csak szaporítja. Keveset szólhat a javaslat előnyeiről, mert ilyenek a javaslatban nem igen találhatók. Nem fogadja el a javaslatot, hanem határozati javaslatot ter­jeszt elő, hogy oly javaslatot nyújtson be a kor­mány, mely a pénzügyi terheket könnyíti és a köz­jogi sérelmeket megszünteti. (Élénk tetszés és he­lyeslés a­ baloldalon.) Hazai Hamu honvédelmi miniszter: Vala­hányszor katonai ügyek kerülnek az ország­­gyűlés elé, nem a tárgyi, hanem a politikai részü­ket vitatják. Ezért a véderőkérdés politikai és közjogi oldalával is foglalkozni akar. A javaslat ellenfeleit azok az érzések vezetik, melyek a tör­ténelem és a tradíczió romanticzizmusából táp­lálkoznak s főleg az ifjúságot ragadják el, ez pedig a nyugodt, biztosított haladás gondolata. A közjogi ellenzéknek az önálló hadseregre vonat­kozó kívánsága a legutóbbi évtizedben határo­zott követeléssé vált, de hiába jutott kormányra, nem tudta ebbeli programmját megvalósítani. Folyik az ádáz harcz a kiegyezés körül, a bol­dogítandó ország sír és vért veszít. A közjogi ellenzék az önálló magyar hadsereg felállítása végett megakasztaná a közös hadsereg mindi? fejlesztését, mivel meggyőződése, hogy a m­o­d'r,i állapotok mellett a magyar feltétlenül e,akik’ viszont ha szívóssággal és kitartással k.“ esz" ményéért, előbb-utóbb czélt ér, ha .^ ér czért, akkor mindegy, akár most,?3? e“° ’ megy töbkre. Történeti visszapjt­t­v­e a véderő múltjára. A rendi alt - , éácinge, hűbéres hadserege vezetett dJ-- ’ dU1 az ö c katasztrófát nemcsak Up° d népességi gyengeségünk is­ keresi_ A tö­ka járt labilis koralljegyes egyedül nem boldo­­kol szemben a magalami véletlen folytán silá­­gulhatott. Eo­laymagun­kban alig £££& m t volna vusat s előbb-utóbb áldozatává válna fenn *a másik hóditó politikának. Má esünk egyi őzeiből törekedett a német tyás karra, hogy Magyarország szán - mikor a Habsburgok a trónr­a ültek J­­ mm fordibii ^ “ t'"S Oj-Ognnak. Ebből mögém került, s úgy üldözött, hogy az osztrák gyalogosok tűzvonalához szorultam. Ott le­lőttek, fejbe is vágtak, s azt hittem, meg­halok és sötét lett körülöttem. De késő hír, mikor kinyitottam a szememet, az az angyal, a­ki mellettem állt, egy királynői termetű, csodaszép fiatal magyar leány­­volt. Nagyon jó selyempaplanos ágyban feküdtem, kitünően bekötözve. A fényes szobában csupa régi stila urias bútorzat. Az ablakon lombos fákra lát­tam ki... Remek dolgom volt ott nekem. Az az úri leány, az a királynői szépség pedig ápolt engem s azt mondta­­ mi, poroszok a magyar nemzetnek nem ellenségei vagyunk, hanem megmentői. És igy tovább ... és igy tovább ... Mit mondjak még ? Lángolóan egy­másba szerettünk, örök hűséget esküdtünk ... és igy tovább. De, az ördög vigye el, egyszer csak jön értem egy porosz katonaorvos, egy kis osztrák csapattal s azt mondja: béke van már s engem haza kell szállítania Ber­linbe. És igy tovább... Haza is szállított a szamár, de úgy, hogy mire Berlinbe értem, már megint belső vérzéseket s óriási lázakat kaptam. Magamon kívül vergődtem hetekig s újra és újra megoperáltak. És igy tovább ... Hónapok múlva álltam csak talpra , akkor is elküldték még üdülni a Rajna mellé. Pedig én inkább a Duna mellé vágytam volna, a­honnan az én gyönyörű ápolónőmtől nem kaptam semmi hírt. És így tovább és tovább,­­a­mire megint olyan ép voltam, hogy ismét bevonulhattam katonai szolgálatra, évek múl­tak el s már éppen új háborúba készültünk a francziák ellen. Aztán ez a háború is meg­volt. Ebben megint kaptam vágást és lövést is. Ezt sem hevertem ki egyhamar. És így tovább. Mikor végül mégis annyira jutottam, hogy most már csakugyan megindulok Ma­gyarországba, megkeresni és feleségül kérni az én szívbeli menyasszonyomat, akkor el­csüggedtem. Az jutott ugyanis eszembe, hogy : eh, bolondság, hisz az a csodaszép leány azóta már bizonyosan régen férjhez ment! Olyan szépséget, a­ki még hozzá gazdag is, — mert az volt — a magyarok nem hagynak az én kedvemért hat esztendeig pártában ! És igy tovább ... és igy tovább ... És nem mentem el többé Magyarországba és elvettem itthon egy bárónőt. Nézze, éppen ott jön, sálokat hoz nekem, mert mindig félt a katharástól. És igy tovább... De, higgye el, a bárónő akkor még jóval csinosabb volt. A sálokat hozó nénike kicsi, sovány, pápa­szemes öreg dáma volt és igen szigorúan pólyálta be a daliás bácsit. De az, hogy vala­mikor jóval csinosabb lett volna, szinte való­színűtlennek tetszett. Semmi csinosságot sem tudtam szigorú vonásaiból képzeletemmel re­konstruálni. Mintha ennek a bárónőnek már örök időktől fogva mindig csak ilyennek kel­lett volna lennie.­­ A daliás bácsit különben elvonszolta tő­lem, le a kajütbe s én sohasem tudhattam meg bizonyosan : ki volt hát az a csodaszép, királynői magyar leány, a­ki közel félszáz évvel ezelőtt a daliás bácsinak szivbeli meny­asszonya lett. Hanem tán így jobb. Mert igy a daliás porosz tábornok bácsi töredékregényét min­den kétség nélkül tudom hozzá illeszteni Reed Amelie töredékregényéhez, melyet ugyan a legpletykásabb kisváros sem ismert s ő maga sem mondott el nekem, de melyet én vala­mikor mégis óhajtva sejtettem. ”

Next