Az Ujság, 1911. november/2 (9. évfolyam, 272-284. szám)
1911-11-16 / 272. szám
Csütörtök, 1911. november 16. az ujság Blanár Béla és Darvai Fülöp indítványára a bizottság elhatározta, hogy a további általános vita mellőzésével áttér a részletes tárgyalásra, melynek során az 1. és 2. §§-nál Darvai Iülöp, Plósz Sándor, Szivák Imre, Kelemen Samu, Meyer Ödön, Blanár Béla, Kenedi Géza és Váradi Zsigmond előadó felszólalásaikban egybehangzóan örömmel üdvözlik az ügyvédi pályára való jutás megnehezítését, mert a mai rendszer mellett az ügyvédeknek sem gyakorlati, sem elméleti képzése nem kielégítő. A vita folytatását a holnap délután 5 órakor kezdődő ülésre halasztották. A harmadik egyetem, Debreczenből jelentik : A közoktatási miniszter leiratot intézett a város tanácsához, hogy a Nagy-erdőn jelöljenek ki 80 holdat az egyetem czéljaira és erről helyszíni rajzokat készítsenek. E helyre jönnek a fakultások, míg az egyetemi aula a városban, a Csokonaiszobor mellett lesz. ,&'**?** m. A nemzetiségi törvény. A mindig aktuális és a választójog közeledő reformja terén egyre aktuálisabb nemzetiségi törvénynyel foglalkozik egy Nagyváradon most megjelent munka. A munkának ez a czíme : Javaslatos nemzetiségi törvény módosítása iránt. Szerzője PappJános dr. A munka tartalmas és érdekes volta fordított arányban van aránylag kis terjedelmével. A szerző rövid előszavában megállapítja, hogy a magyar törvényhozás alkotásai között a legszerencsétlenebbek egyike az 1868. évi XLIV. t.-cz., azután Tisza Istvánnak egy elvi kijelentését véve alapul, sorra veszi a nemzetiségi törvény reformálásra szoruló szakaszait, odafűzvén mindegyikhez a maga javaslatát. Javaslatai egytől-egyig figyelemreméltóak és okosak és egyformán tanúskodnak szerzőjük bő tájékozottságáról és önálló gondolkozásáról. A terjedelmes indokolás, amely javaslatait követi, a laikus olvasót is érdekelheti és mindenkit meggyőző módon bizonyítja a reform-munka szükségességét. A tartalmas és érdekes mű komoly és kiterjedt kutatás eredménye és értékes gazdagodása a nemzetiségi kérdéssel foglalkozó tudományos irodalomnak. El kellene olvasnia nemcsak azoknak, akik a kérdés elméleti részével foglalkoznak, hanem minden politikusnak is, sőt a nagyközönségnek is, amely úgyszólván teljesen tájékozatlan ebben a nagyfontosságú kérdésben és amelyet komoly, tudományos eszközökkel, de mindvégig érdekesen és világosan tájékoztat a szerző a magyar politikának egy sürgős teendőjéről. Hazai beszél. f— A képviselőház ülése. — . Jó ideig kellett várakoznia Hazai Samu honvédelmi miniszternek, míg mai beszédét elmondhatta. Azt tervezte, hogy már a véderővita második hetében, június vége felé föl fog szólalni a törvényjavaslat védelmére. De ő tervének végrehajtását alaposan meghiúsította a technikai obstrukció. Már a véderővita elején megkezdődtek a név szerinti szavazások, amelyek szakadatlanul folytatódtak. Csak az juthatott szóhoz, akit az ellenzék vitarendező bizottsága abban a nagy kegyben részesített, hogy megengedte neki a fölszólalást. Hazai miniszter azonban nem volt ezek között a kiválasztottak között, úgy hogy azt a beszédét, amely már júliusban kikívánkozott belőle, három hónapnál tovább vissza kellett fojtania magába. Csak a minapi békekötés, amely egyelőre véget vetett a technikázásnak és hetenként két »beszédes« napot biztosított a véderővitának, csak eza paktumocska tette lehetővé, hogy Hazai végre kielégíthesse immár negyedfél hónapos vágyakozását. Návay elnök tegnapi intelme nem sokat használt. Hazai miniszter beszédének sem asszisztáltak jóval többen, mint tegnap Polónyi szónoklatának. Igaz azonban, hogy akik nem restelték a fáradságot és ma fölkeresték a képviselőházat, nagyobb figyelemmel követték a honvédelmi miniszter fejtegetéseit, mint tegnap Polónyi nyakatokért okoskodását. Rég elmúlt az az idő, amikor Hazai beszédeinek helyeslő tábora egyképpen került ki a többségből és az ellenzékből. Most már Hazainak be kell érnie azzal, hogy a munkapárt lelkesedjék érette, az ellenzéktől tapsot és éljenzést már nem várhat. Mai beszéde során is nem egyszer megesett, hogy legszebb tirádáiba balfelől belemozgott az elégedetlenség, sőt olykor belezúgott a fölháborodás is. A miniszternek igen gondosan megformált és választékos nyelvű beszéde két részre tagozódott. Az első rész voltaképpen beható forrástanulmányon alapuló komoly történeti értekezés volt, amely a hadsereg múltjának részletes taglalása után abban az agitáló tételben csúcsosodott ki, hogy erő a hadsereg nélkül nem volt és nem is lehet erős az ország. A beszéd második része pedig, amely a jobboldalon a legzajosabb tetszést, a baloldalon a leghangosabb és legizgatottabb ellentmondást támasztotta, a perszonálunió és az önálló hadsereg létesítéséért harcoló törekvések bírálata, persze keményen elitélő bírálata volt. Hazai beszédét néhány perczig megakasztotta Kossuth Ferencznek a terembe való belépése. Kossuth ma ülte meg hetvenedik születésenapját. Amikor megjelent az ülésteremben, hangos éljenzés tört feléje, eleinte csak a baloldalról, de mindjárt utána a jobboldal felől is. Ez az ováczió néhány percre elnémította a minisztert. A miniszter beszédéért a kötelességtudó munkapárt hosszantartó tapssal hálálkodott. Hazai miniszter előtt Hadi-Kovács János gáncsolgatta a javaslatot, a beszéd után pedig néhány interpelláczió következett. Részletes tudósításunk ez ! (Előterjesztések és jelentések.) Návay Lajos elnök: Bemutat több feliratot az obstrukczió, a katonai túlkiadások ellen és a választójogi reform mellett s javasolja, hogy ezeknek egyikét tegyék a Ház asztalára, a többit adják ki a kérvényi bizottságnak (Helyeslés.) Javasolja, hogy az interpellácziók egy órakor kerüljenek sorra. Lovászy Márton: Kéri, hogy tekintettel az interpellácziók nagy számára, ezekre fél egykor térjenek át. Ráth Endre : Állandó gyakorlat volt eddig az interpelláczióknak félegykor való megkezdése. Návay Lajos elnök: Az országgyűlés elején hozott határozat szerint fél kettőkor van az interpellácziók ideje. Ha csakugyan kilenc- komoly interpelláczióról van szó, kivételesen a mai napra szívesen hozzájárul, hogy a napirenden levő vitát, korábban megszakítsák, de az utóbbi hetekben mindig 9 —10 sürgős interpelláczió volt előjegyezve és megtörtént, hogy egy interpelláló sem volt jelen, amikor az interpellácziókra került a sor. (Helyeslés.) (A véderő vita.) Madó Kovács János: A javaslat pénzügyi része nagyon zavaros és nem ad kellő képet. Nemcsak pénzben, de vérben is oly áldozatot kívánnak itt a nemzettől, hogy ez azt elviselni nem képes. A javaslat az önálló hadsereg felé egy lépést sem tesz és a közjogi sérelmeket csak szaporítja. Keveset szólhat a javaslat előnyeiről, mert ilyenek a javaslatban nem igen találhatók. Nem fogadja el a javaslatot, hanem határozati javaslatot terjeszt elő, hogy oly javaslatot nyújtson be a kormány, mely a pénzügyi terheket könnyíti és a közjogi sérelmeket megszünteti. (Élénk tetszés és helyeslés a baloldalon.) Hazai Hamu honvédelmi miniszter: Valahányszor katonai ügyek kerülnek az országgyűlés elé, nem a tárgyi, hanem a politikai részüket vitatják. Ezért a véderőkérdés politikai és közjogi oldalával is foglalkozni akar. A javaslat ellenfeleit azok az érzések vezetik, melyek a történelem és a tradíczió romanticzizmusából táplálkoznak s főleg az ifjúságot ragadják el, ez pedig a nyugodt, biztosított haladás gondolata. A közjogi ellenzéknek az önálló hadseregre vonatkozó kívánsága a legutóbbi évtizedben határozott követeléssé vált, de hiába jutott kormányra, nem tudta ebbeli programmját megvalósítani. Folyik az ádáz harcz a kiegyezés körül, a boldogítandó ország sír és vért veszít. A közjogi ellenzék az önálló magyar hadsereg felállítása végett megakasztaná a közös hadsereg mindi? fejlesztését, mivel meggyőződése, hogy a mod'r,i állapotok mellett a magyar feltétlenül e,akik’ viszont ha szívóssággal és kitartással k.“ esz" ményéért, előbb-utóbb czélt ér, ha .^ ér czért, akkor mindegy, akár most,?3? e“° ’ megy töbkre. Történeti visszapjttve a véderő múltjára. A rendi alt - , éácinge, hűbéres hadserege vezetett dJ-- ’ dU1 az ö c katasztrófát nemcsak Up° d népességi gyengeségünk is keresi_ A töka járt labilis koralljegyes egyedül nem boldokol szemben a magalami véletlen folytán silágulhatott. Eolaymagunkban alig £££& m t volna vusat s előbb-utóbb áldozatává válna fenn *a másik hóditó politikának. Má esünk egyi őzeiből törekedett a német tyás karra, hogy Magyarország szán - mikor a Habsburgok a trónra ültek J mm fordibii ^ “ t'"S Oj-Ognnak. Ebből mögém került, s úgy üldözött, hogy az osztrák gyalogosok tűzvonalához szorultam. Ott lelőttek, fejbe is vágtak, s azt hittem, meghalok és sötét lett körülöttem. De késő hír, mikor kinyitottam a szememet, az az angyal, aki mellettem állt, egy királynői termetű, csodaszép fiatal magyar leányvolt. Nagyon jó selyempaplanos ágyban feküdtem, kitünően bekötözve. A fényes szobában csupa régi stila urias bútorzat. Az ablakon lombos fákra láttam ki... Remek dolgom volt ott nekem. Az az úri leány, az a királynői szépség pedig ápolt engem s azt mondta mi, poroszok a magyar nemzetnek nem ellenségei vagyunk, hanem megmentői. És igy tovább ... és igy tovább ... Mit mondjak még ? Lángolóan egymásba szerettünk, örök hűséget esküdtünk ... és igy tovább. De, az ördög vigye el, egyszer csak jön értem egy porosz katonaorvos, egy kis osztrák csapattal s azt mondja: béke van már s engem haza kell szállítania Berlinbe. És igy tovább... Haza is szállított a szamár, de úgy, hogy mire Berlinbe értem, már megint belső vérzéseket s óriási lázakat kaptam. Magamon kívül vergődtem hetekig s újra és újra megoperáltak. És igy tovább ... Hónapok múlva álltam csak talpra , akkor is elküldték még üdülni a Rajna mellé. Pedig én inkább a Duna mellé vágytam volna, ahonnan az én gyönyörű ápolónőmtől nem kaptam semmi hírt. És így tovább és tovább,amire megint olyan ép voltam, hogy ismét bevonulhattam katonai szolgálatra, évek múltak el s már éppen új háborúba készültünk a francziák ellen. Aztán ez a háború is megvolt. Ebben megint kaptam vágást és lövést is. Ezt sem hevertem ki egyhamar. És így tovább. Mikor végül mégis annyira jutottam, hogy most már csakugyan megindulok Magyarországba, megkeresni és feleségül kérni az én szívbeli menyasszonyomat, akkor elcsüggedtem. Az jutott ugyanis eszembe, hogy : eh, bolondság, hisz az a csodaszép leány azóta már bizonyosan régen férjhez ment! Olyan szépséget, aki még hozzá gazdag is, — mert az volt — a magyarok nem hagynak az én kedvemért hat esztendeig pártában ! És igy tovább ... és igy tovább ... És nem mentem el többé Magyarországba és elvettem itthon egy bárónőt. Nézze, éppen ott jön, sálokat hoz nekem, mert mindig félt a katharástól. És igy tovább... De, higgye el, a bárónő akkor még jóval csinosabb volt. A sálokat hozó nénike kicsi, sovány, pápaszemes öreg dáma volt és igen szigorúan pólyálta be a daliás bácsit. De az, hogy valamikor jóval csinosabb lett volna, szinte valószínűtlennek tetszett. Semmi csinosságot sem tudtam szigorú vonásaiból képzeletemmel rekonstruálni. Mintha ennek a bárónőnek már örök időktől fogva mindig csak ilyennek kellett volna lennie. A daliás bácsit különben elvonszolta tőlem, le a kajütbe s én sohasem tudhattam meg bizonyosan : ki volt hát az a csodaszép, királynői magyar leány, aki közel félszáz évvel ezelőtt a daliás bácsinak szivbeli menyasszonya lett. Hanem tán így jobb. Mert igy a daliás porosz tábornok bácsi töredékregényét minden kétség nélkül tudom hozzá illeszteni Reed Amelie töredékregényéhez, melyet ugyan a legpletykásabb kisváros sem ismert s ő maga sem mondott el nekem, de melyet én valamikor mégis óhajtva sejtettem. ”