Az Ujság, 1911. március (9. évfolyam, 51-63. szám)
1911-03-01 / 51. szám
i tikájában keresendő a kormány bukásának oka. A miniszterelnök és minisztertársai útjában állanak azoknak, akik égnek a vágytól, hogy helyükre ülhessenek. »A kormány kénytelen érvényesülés nélkül, tehetetlenül tengetni életét, — írja Briand említett levelében — hogy meddő, az országra nézve értéktelen harczot folytasson a ravasz cselszövények és alattomos orvtámadások ellen.« Ez lesújtó kritika a franczia politikai közéletről ; ennél keményebb ítéletet saját közviszonyainkról sem tudnánk mondani. A minthogy Magyarország olyan életbevágó problémák előtt áll, amelyeknek szerencsés megoldása csak egészséges, a közérdeket mindenek fölé helyező közszellemtől várható, éppen úgy Francziaország jövőjére is végzetes befolyást gyakorolhat a kormányzó osztályok eltávolodása a közérdeknek tiszteletben tartásától. A harmadik köztársaságra katasztrofális megpróbáltatás vár, mert előbb-utóbb kénytelen lesz elintézni azt a nehéz kérdést, hogy miképpen helyezkedjék el a negyedik rend, a munkásosztály, a modern államban, a modern társadalomban. A szindikalizmus Francziaországban semmi egyéb, mint a negyedik rend öntudatos, szívós, kíméletlen szervezkedése arra a mérkőzésre, amelylyel el akarja hódítani az államot a polgári társadalomtól. A tavalyi októberi vasúti sztrájk fenyegető, erős megnyilatkozása volt ennek a szervezkedésnek és félelmetes világításban állította elénk az államhatalom mellett nagyranövekedő szindikalizmus hatalmát. Az állam már tavaly is csak nagy erőfeszítéssel tudta visszaverni belső ellenségének támadását, amely a szocziális forradalom minden ismertető jelét magán viselte, és előrelátható az idő, amikor kétséges lesz a két hatalom összeütközésének az eredménye. Briand Arisztid, az egykori szoczialista agitátor, tavaly őszkor bátran, föntartás nélkül az állam Ne ütközzék meg ezen. Elvégre nem lehet egyforma betűkkel írni Budapestet és Kenézházát. Kenézháza a magányosság volt a számomra és az elhagyatottság. Budapest az élet és a világ. Tehát itt vagyok. Pesten. A nagy világ küszöbén. Vájjon hová jutok erről a küszöbről ? A nyugalmas életbe, vagy a keserves küzdelmek közé ? Virágzó kertbe jutok-e vájjon, vagy félelmetes vadonba ? Gyermekes kérdések. A mikre nem tud felelni senki. Még ön se. Bocsássa meg a naivságomat, s hallgassa meg az elbeszélésemet. Elmondom, mi történt velem a mai napon. Délután hat órakor (már esteledett) érkezett meg a vonatom a központi pályaudvaron. (Igen Czenczi most letette a tollat. Gondolkodott. Várjon meg kell-e említeni a termetes urat, aki ott ült a kocsijában, udvariasan félreugrott előle és megemelte a kalapját ? — Meg kellene említeni — gondolta Czenczi. — Hiszen megtörtént. Aztán tovább elmélkedett : — De minek firkáljak ilyen fölösleges semmiségeket ? Ki volt az az ur ? Mi volt az az ur ? Sejtelmem sincs róla. Már nem is emlékszem az arczára. Semmi közöm hozzá. Sohase fogom többé látni az életben. Kár a papirost pazarolni. És újra felvette a tollat és kezdett tovább írni. Ahogy leléptem a vonatról, körülnéztem. Sokan jöttek utasok, és sokan tolongtak a pályaudvaron, várakozók. Lépten-nyomon emberekbe ütköztem, ahogy kis csomagommal védelmére kelt. Vasmarokkal elfojtotta a köztársaságot megdöntéssel fenyegető mozgalmat, de ő maga és kormánya halálos sebet kapott, amelyben négy hónap alatt el is vérzett. A »diktátorral« senki sem akart közösséget vállalni ; jelentéktelen embereket volt kénytelen bevenni kabinetjébe, akik megfelelő összeköttetések híján nem lehettek hathatós segítségére a miniszterelnöknek a kabinetje ellen támadó érdekszövetkezettel vívott tusájában. Pichon külügyminiszter megtartotta ugyan tárczáját, de ez is többet ártott, mint használt a kormánynak. Pichon súlyos hibákat követel var, valamint a török köles a mivel maga ellen fordít befolyású haute bangkai franczia gyarmatosító társaság követeléseit sem tudta az érdekelt felek tetszésére kielégíteni. Az ilyen módon megkárosult érdekek képviselői gyilkos hadjáratot indítottak Pichon ellen, midőn a német-orosz közeledéssel Francziaországra nézve kedvezőtlen fordulat következett be a nemzetközi helyzetben. A hármas entente-nak és a franczia-orosz szövetségnek megrendülésével ijesztgették a franczia közvéleményt és ezért a veszedelemért a Briand-kormányt állították eléje bűnbakul. Az aknamunkának meg is volt az eredménye. A Briand-kabinet a nyílt színen, a képviselőházban bizalmi szavazatot kapott, és nyomban utána beadta lemondását, mert érezte, tudta, hogy nem bírja a kulisszák mögött, titokban folyó mesterkedéseket ellensúlyozni. Éppen így buknak meg Konstantinápolyban a »parlamentáris« török kormányok. Nem kell-e vérszemet kapnia, nem kell-e győzelmében egyre erősebben bizakodnia a negyedik rendnek, amikor látja, hogy a köztársaság uralkodó osztályainak vezető emberei miképpen verik agyon egymást! Az ilyen módon kitört franczia kormányválság eredményét nem a kezemben (a másikban az erszényemet szorongattam) a kijáró felé iparkodtam. Meg is kellett állanom néhány perczre. Nem vagyok irigy. De fájt, hogy mindenkit ölelő karok várnak, csak engem nem vár senki. Aki csak kiszállt a kocsikból, ujjongó kiáltásokkal dobta magát valakinek a karjaiba. A kis árva tanítónőt nem várja senki. Szinte kínoztam magamat most, egy helyen állva, hogy végigszenvedjem a mások örömét. Utolsónak mentem ki. A kapuban egy libériás inas megszólított: — Igen Czenczi kisasszony ? A kenézházi tanítónő ? — Az vagyok. — A kisasszonyt várom. Tessék beszállni a hintóba. Kivette a padgyászomat a kezemből, s egy hintóhoz vezetett. Micsoda hintó. Azt hiszem, az udvari fogatok se lehetnek különbek. Gyors paripák vágtatva vittek hosszú palotasoron végig. Az Andrássy-útra ráismertem. Bizonyosan az lehetett, mert annál szebbet még álmodni se tudtam. Azt hiszem, túlságosan hosszadalmas vagyok. Mert nem múlt el annyi idő, amióta én itt íok, s megállt a hintó. És én betámolyogtam egy palotába. És szédülve mentem föl ragyogó márványlépcsőkön. Már nem volt nálam semmi (mindent leszedtek rólam : kalapot, köpenyt, csomagot, virágot), csak még az erszényemet szorongattam a kezemben, amikor egy fényes terembe értem. Nem írom le a termet, nem is volt időm jól megnézni, csak sok aranyozást, sok tükröt, mesés világosságot láttam. És egy tolószékben egy fehérhajú, de fiatalos arcra nőt. És mellette két ragyogó szépséget. Tündéreknek néztem őket, találgatjuk. Párisi jelentéseink azt máris hirdetik, hogy a programülés e szerint a politika változatlan marad, annak megállapításához pedig nem bírunk elég jóstehetséggel, hogy a számtalan pályázó közül ki jut bele a miniszteri székekbe. Aristide Briand megy, de azt hiszszük, hogy előbb-utóbb vissza fog jönni, ő még aligha fejezte be szerepét Francziaország történetében, mert olyan szerencsésen egyesíti magában a demokrácia és az állami tekintély elemeit, hogy valószínűleg hivatás vár reá abban az órában, amikor a demokrácziát képviselő negyedik rend és az államhatalom össze fog csapni egymással. AZ ÚJSÁG Szerda, 1911. márczius 1. BELFÖLD. Lukács László a királynál. A király ma délelőtt tizenegy órakor Lukács László pénzügyminisztert külön kihallgatáson fogadta. A pénzügyminiszter resszort ügyekről tett a királynak jelentést. A kihallgatás egy óránál hosszabb ideig tartott. A kimerült Aehrenthal gróf. Bécsi táviratunk szerint Aehrenthal grófnak nagyon nagy szüksége van a pihenésre, ésannyira, hogy Abbáziában eltöltendő két havi szabadság ideje alatt orvosai rendeletére egyáltalán nem szabad dolgoznia. Pallavicini őrgróf, akit a közös külügyminiszter ideiglenes helyettesítésével bíztak meg s aki jelenleg tudvalevőleg Konstantinápolyban nagykövet, az osztrák-magyar nagykövetek közül rangban legidősebb. Pallavicini őrgrófnak Konstantinápolyban való helyettesítésével szentgyörgyi Müller lovag osztályfőnököt bízták meg. Kassa a harmadik egyetemért, Kassáról jelentik: Kassa város mai közgyűlése egyhangú lelkesedéssel egy millió koronát szavazott meg a felállítandó egyetem czéljaira, továbbá ugyancsak e czélra ingyen telket ajánlott fel. « A fiumei választás. Fiuméból jelentik: Vio Antal és Zanella Richard pártja erősen szervezkedik a választásokra. Vio a munkapárt, Zanella az autonóm párt jelöltje. Horánszky Lajos dr., a nemzeti munkapárt országos körének választmányi tagja a választás ügyében Fiuméba érkezett, királynőknek, vagy mondjuk egyenesen : tündérkirálynőknek. Az öregasszony szólalt meg. Kedves, lágy hangja volt. És mosolyogva nézett rám : — Örvendek, kedves lányom, hogy megérkezett. Szívesen látjuk ebben a házban. Az a leghőbb kívánságunk, hogy otthon érezze magát nálunk. De most nem tudok többet beszélni, leányom. Asztmás vagyok, folyton köhögök, ha beszélek. És a köszvény is kínoz. Majd a többit elmondja a Vera leányom. Az öregasszony csakugyan elkezdett hoszszan és mélyen köhögni. A kezével pedig a térdeit simogatta, mintha ott fájna a köhögés. Az egyik királynő, a nagyobb és szebb, kezdett most beszélni. Kissé idegesen : — Mama, neked nem kellene ennyit beszélned. Megárt. Ezt én is elmondhattam volna. S talán nem is szükséges, hogy a te bajaiddal kinézd a kisasszonyt. Most felém fordult : — Én vagyok a Vera. Ez itt a húgom, Sárika. Mi is nagyon szívesen látjuk a kisasszonyt. Azt hiszem, jó barátok leszünk. És megszorította a kezemet. A Sárika bókolt. Vera pedig tovább beszélt : — A kisasszony most bizonyosan fáradt. Rettenetesek ezek a vasúti utazások. Nem is akarom most telebeszélni a fejét, hogy mi lesz a teendője, s mi a munkaköre. Most az a fő, hogy ön pihenjen. A vacsoráját a szobájába fogjuk felküldeni, s holnap délig ne merészeljen fölkelni, kedves kisasszony. Az öreg asszonynak kezet csókoltam. A lányokkal kezet szorítottam, s mentem a szobalány után, akit becsengettek. Egy szót se szóltam az egész fogadás alatt. Nem jutottam hozzá. S magamat szidtam ki-