Az Ujság, 1911. május (9. évfolyam, 103-114. szám)
1911-05-03 / 103. szám
2 országos jelenség: valóban kialakul a tömegakarat az általános titkos választójog mellett olyképpen, hogy keresztülgázol minden egyéb politikai czélon, melyben az utak elválnak egymástól. Csakugyan vannak függetlenségiek az országban, akik az általános titkosban látják legközelebbi czéljukat, s azt hiszik, hogy az út a független Magyarország s a perszonálunió felé, a szoczializmus sarkalatos követelésein keresztül vezet. S vannak a nemzeti eszmét mindenek fölé helyező hazafiak, akik lehetségesnek tartják, hogy a nemzeti eszmét ugyanazon az úton érik el, amelyen a szoczializmus a maga világához, a román nemzetiség pedig Magyarországnak a maga ideálja szerint való átalakulásához akar jutni. Amíg vezérlő politikusok mondják, hogy e czél elérése után utaik ismét szétválnak, addig ez rosszhiszeműség, vagy együgyűség, de ha a tömegek állják ezt, akkor ezt a balhitet is tudomásul kell venni: tévedés, nyilvánvaló lehetetlenség, hogy hármuk között ketten ne csalódjanak, de így van. Mit lehet tenni, hogy a két csalódó között ne azok legyenek, akik a nemzeti eszme győzelmét várják ? Erre a kérdésre ma nem akarunk, tehát nem is tudunk felelni. De az aradi naptól kezdve a választójogi problémát komolyabban kell vennünk, mint eddig, anélkül, hogy föladnánk véleményünket, mely szerint e mozgalom megelőzte idejét a nélkül,, hogy siettetné annak eljövetelét. A kusza helyzetért a felelősség a vezető politikusokat illeti, a következmények mérlegelése azonban már csak a személyekkel össze nem függő jelenséget illetheti. S itt szembeszökő a három heterogén tábor találkozásának nem az erkölcstelensége, — ez a vezérekre tartozik — hanem a veszedelmessége a magasabb szempontra. Ezt a szempontot éppen csak a szoczialisták ápolják a maga tisztaságában, a magyarok és nemzetiségiek hebehurgyán nem is törődnek vele. Mert a szoczialisták zászlójának szolgálatában az általános titkos nem jelent szentimentális jogérzéket, filantrópiát, szalón-liberálizmust, hanem fegyvert, mely egyszerre végezni akar az egész társasággal, magyarokkal, nemzetiségekkel, filantrópokkal és szalónliberálisokkal, nekik az általános titkos oly világ teremtésére kell, melyben egyaránt elmerülnek a nekik kicsinyes, nevetséges és retrográd nemzeti és nemzetiségi velleitások. Ők új gazdasági alapon új gazdasági államot akarnak létesíteni, s ahogy ők tudják: a szövetség csak útja, ami után nem válnak el, hanem egyszerűen megeszik a szövetségeseiket. Ez nem újság, ez csak olyan momentum, amelyről meg kellett feledkezni azoknak, akik a szoczialistákat most ahhoz a talpalatnyi földhöz akarják segíteni, amely elegendő a lábuk megvetéséhez. A szocialisták részéről a számadás tiszta és becsületes, ők bevallottan harczot folytatnak amaz egész világ ellen, amelynek új szövetségesei és tagjai, ők teljes joggal győznek ezek segítségével, hogy azután legyőzzék segítőiket is, akiknek semmivel sem tartoznak. De éppen mert a szoczialisták nyílt forradalmárai annak a rendnek, melynek fegyvertársai is hívei és szülöttei, meghamisítása a természetes fejlődésnek, hogy győzelmükhöz az ellenfelek törekvése is segít őket. Minekünk a szoczializmus nem rémkép. Jól tudjuk, hogy nem petrolőrök és az ő világuk is kulturvilág lesz. De az ő világuk — ha kialakul — csak történelmi produktum lehet, a történelmi produktum pedig csak a természetes harcz fejleményeiből állhat elő. A létező katonai kiválóság kifejezője lett lassacskán a hadseregi műnyelvben. A ló a Kozsibrák katonája volt, az eo ipso jó katona volt. Törték is magukat a tisztek, hogy odakerülhessenek a Kozsibrák ezredébe. És nóta is volt róla, hogy aki sorozáskor a Kozsibrák ezredébe jutott, jól imádkozott azért az édesanyja. Csak egy baja volt Kozsibrák Vendel ezredes úrnak, egy nagy baja. Nem volt lánya. Pedig mindennél a világon jobban szerette volna, hogy lánya legyen. Egy kis leányka, akit Klárának keresztett volna, az volt a Kozsibrák Vendel egyetlen nagy kívánsága. Addig-addig kívánta, amíg megadta a jó Istenke. Lány jött és Klárának keresztelték. Akkorka volt az egész csupán, mint egy jókora baka-ököl, de lány volt, és Klára lett a neve. Gyenge volt, mint a nádszál, halvány volt, most a liliom, félénk volt, mint a fecskefiók, de lány és Klárika, és Kozsibrák Vendel ezredes úr minden boldogsága. Dehogy is adta volna ki a kezéből Kozsibrák Vendel reggeltől estig. Etette, itatta, dajkálta, csitítgatta, mintha nemcsak az apja, de az anyja is ő lett volna. Vett neki egy szép fehér kocsit, ernyővel a nap és szellő ellen, csipkékkel és aranyszegélyivel, messze földön nem volt több olyan gyerekkocsi. És a kocsit tologatta Kozsibrák Vendel ezredes úr. Mindig a kocsit tologatta. A szobában, a folyosón, az utczákon, a sétatereken, az erdőben, mindig a kocsit tologatta az ezredes úr, az aranyszegélyes, csipkés fehér kocsit, amiben az ő leánykája feküdt, a kis Klárika. Az ezred hadd legyen ezred; a tisztek mulassanak, kibírják ; a legények pihenjenek, rajok fér ; a puskák rozsdásodjanak, úgy sincs háború, az ezredes a kis kocsit tologatta, az ő kis klárikáját. világnak utolsó csöpp erejéig védenie kell magát, s állandó, jobb világ csak a múlt fölé való győzelmes kerekedés útján lehetséges, az abszolút, a kérlelhetetlen túlerő jogczimén. Ennek a mi világunknak föl kell élnie utolsó életszikráját is, hogy joga legyen meghalni azzal, hogy betöltötte hivatását. De az ellenfél mellé állni, annak segíteni a sírját ásni azzal az ürügygyel, hogy ő is haladni akar, s a maga mivoltával juthat oda, ahol csak a másiknak van történelmileg megokolt helye: ez botorság, ha emberek gondolják, s történelmi tévelygés, ha tömegek követik el. Teljesen elismerve tehát az aradi szervezkedés komolyságát, ebben a pontban találjuk meg a megnyugtatást: epizód ez, nem kezdet. Mert az igazi, a történelmi jelentőségű események nem kezdődnek botorságon, az a tömeg, mely átalakítja a világ képét, még sohasem tévedett. II. Akit betoltak az élébe. Kozsibrák Vendel ezredes úr, a hatvanhatmmtadik gyalogezred parancsnoka, ahogy mondani szokás, derék, jóra való katona volt. Olyan katonacsaládbeli származék: az öregapja is katona volt, az apja is s katonaiskolába küldötte a két fiát is. Sőt a nagybátyja is katona volt, a sógora is, az unokaöcscse s az eg£sz családjának minden ijpfia. Hogy röviden fejezzem ki magamat, a Kozsibrák-család minden sógorságával egyetemben katona család volt. Ő maga, már mint Kozsibrák Vendel ezredes úr, személyesen kadétkorában két aranysávot viselt a gallérján, két-két gombbal Ez a legtöbb, amit egy kadét gallérja sávokban és gombokban elbír ; ekkora kitüntetés csak a kadétok legjobbjainak jut osztályrészül sávokban és gombokban. Subaltern-tiszt korában is első legény volt mindig Kozsibrák Vendel és a hadsereg dísze maradt természetesen mint törzstiszt is. Gyönyörűség volt ránézni a minősítési táblázatára. Jó katona, jó bajtárs, jó férj, jó apa, — ez volt Kozsibrák Vendel ezredes úr A hatvanharmadik gyalogezred pedig valóságos mintaezred volt a hadseregben. Háborúban ugyan nem tüntette ki magát, de ennek semmi egyéb oka nem volt, csakhogy éppen nem volt háború. De fegyelem volt az ezredben, rend, tisztaság, egészség. Éjjel-nappal, amikor tetszik, jöhetett a brigadéros vagy divizionárius, a hatvanhármasoknál nem talált semmi kivetni valót. Ott nem volt kidőlés a nagygyakorlatokon, nem volt kimaradás a városban. Mintaezred volt szóval, amit katonásan úgy fejeztek ki, hogy Kozsibrák-ezred. A Kozsibrák-név a rend, a fegyelem, a Öröm volt nézni a marezona katonát, aki fölkapta a kardját, hogy ne csörömpöljön, s tologatta az ő Klárikáját. És hogy tudott rá vigyázni, hogy tudott vele bánni. A kislány csak ránézett nagy szemeivel a szigorú ezredes arra, s ő mindjárt tudta, mi kell a kicsikének. És adott neki vizet, adott neki tejet, játékot, vagy mást. Ami a szemébe volt írva. És beszélni tudott vele Kozsibrák ezredes úr, a mikor még nem is értette a szót. A kommandótól hajdan rekedt hangja olyan volt, mint a fuvolaszó, a mikor elcsevegett a kicsikével : — Tófityi, nófityi, csiri-biri-csári. A kislány megértette. Csak úgy repesett az apja felé a kedves beszédre. És akárhogy sírt, egyszerre elcsendesedett, amikor az apja azt mondta neki, hogy »tófityi, nófityi, csiribiri-csári«. A Kozsibrák-ezred kissé züllésnek indult közben. A legények ki-kimaradoztak, a tisztek el-ellumposodtak, s a mikor parádéra kirukkoltak, nem rengett a léptük alatt a föld ütemesen, s a mikor nagygyakorlatra mentek, úgy potyogtak a legények jobbra-balra, mint esőben a legyek. —• Rongy ezred a Kozsibrák-ezred — mondták nemsokára katonáék s a tiszteket büntetésből helyezték át a hatvanhármasokhoz, s nóta is lett róla, hogy : »Boldogtalan az az édesanya, kinek hatvanhármas lesz a fia«. Ezredes ul Kozsibrák pedig dajkálta a kis Kláriját, tologatta a kis kocsiját és fuvolahangon dudolgatta neki : — Tófityi, nófityi, csiri-biri-csári. A tábornoki kinevezés, pedig soron volt már, csak késett, csak késett. Kozsibrák úr nem nagyon kereskedett utána. Ha nem jön, nem jön, ha jön, hát itt lesz. A fődolog a kis AZ ÚJSÁG* Szerda, 1911. május 3. BELFÖLD» A képviselőház ülése. A képviselőház holnap délelőtt tíz órakor ülést tart, melyen a földmivelési költségvetés tárgylását folytatja. Az ülés végén interpllácziók lesznek. Burián báró a királynál, Bécsből jelentik, hogy a király Burián báró közös pénzügyminisztert tegnap délután két órakor hosszabb ideig tartó külön kihallgatáson fogadta. A bán a miniszterelnöknél. Tomasics Miklós horvát bán tegnap, hétfőn, délelőtt felkereste Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnököt és sokáig értekeztek a horvátországi ügyekről. A bán ma délelőtt tíz órakor ismét meglátogatta a miniszterelnököt s déli tizenkét óráig tanácskoztak. A horvát képviselők egy része ma reggel Budapestre érkezett. Ezekkel a dán délután közölte a miniszterelnökkel folytatott tárgyalások eredményeit, s ma este visszautazott Zágrábba.