Az Ujság, 1911. október (9. évfolyam, 246-258. szám)
1911-10-25 / 253. szám
Szerda, 1911. október 25. AZ UJSA- -én megnyerték. Az ítélet a kincstárt kötelezte a három pianínó kiadására. A budapesti ítélőtábla azonban a kincstár javára döntött . 1906. évi október 9-én Csathó Ferencz elnöklete alatt tartott tanácsülésében hozta meg sokat emlegetett ítéletét, melyben kimondotta, hogy a zeneakadémia közhatóság. A táblai ítélet abból a szempontból is figyelmet érdemel, hogy hangoztatta azt is, hogy a mester után végrendelet maradt. Ám viszont kimondotta, hogy Sayn Wittgenstein Hohenlohe Mária herczegnőnek örökösi minőségét magyar bíróság soha el nem ismerte. Az elutasítás alapját abban találta, hogy a pianinóknak a Liszt-hagyatékhoz nem tartozását a zeneakadémia, mint országos intézet közhatósági jellegéből folyó igazgatói vallomások bizonyítják. A királyi Curia 1907 deczember harmadikán a táblai ítélethez hozzájárult, de ítéletében azt is kimondotta, hogy a zeneakadémia nem közhatóság. Az elutasítást a húsz éven folytatott békés birtoklásra alapította. Ezóta a mester hagyatékának írásai a járásbíróság irattárában pihennek. A hagyatéknak eddig még csak leltározása sem történt meg s a Liszt-tárgyak tekintetében az illetékes magyar hagyatéki bíróság sohasem intézkedett. Egyet azonban immár jogerősen megállapított, hogy Liszt Ferencznek a magyar törvények szerint szabályszerű végrendelete nem maradt. Egri Béla dr. — A király náthája, Bécsből táviratozzék nekünk . A Neue Freie Presse értesülése szerint a királynak könnyű természetű náthája van, a melyet alkalmasint Schwarzauban szerzett, a midőn az erkélyen hosszabb időt fedetlen fővel töltött. Noha a nátha abszolúte könnyű természetű, a király elhatározta, hogy egyelőre nem kocsizik rendes szokása szerint a Hofburgba, hogy a minden melléktünet nélkül fellépő kis bajtól hamarosan teljesen szabaduljon. Emiatt lemondották a csütörtöki általános kihallgatást, valamint Mavrocordatónak, az új román követnek bemutatkozó kihallgatását is. A schönbrunni kihallgatásokat mint rendesen, folytatják, mert a nátha a királyt egyáltalán nem gátolja teendői végzésében. Másik bécsi jelentésünk szerint a király,aki ma az egész napot Schönbrunnban töltötte, délelőtt külön kihallgatáson fogadta Ferencz Ferdinand királyi herczeget. Meghallgatta továbbá Bolfras báró gyalogsági tábornok főhadsegéd jelentését, majd kihallgatáson fogadta a közös hadügyminisztert és az osztrák vallás- és közoktatásügyi minisztert. — Elmaradó kihallgatás. Zichy János gróf vallásás közoktatásügyi miniszter e heti, pénteki kihallgatását, másnemű elfoglaltsága miatt, nem tartja meg. — A herczegprimás jubileuma. Vaszary Kolos herczegprimás e hó 27-ikén ünnepli meg herczegprimássá történt kinevezésének huszadik évfordulóját. Ez alkalommal az egyházfejedelem budavári palotájában megjelennek az ország öszszes püspökei a herczegprímás előtti tisztelgésre. A Jubileumot a legnagyobb csendben és visszavonultságban tartják, a herczegprímás határozott kívánságára. Az ünnepségek elmaradnak, reggel a budavári koronázó Mátyás-templomban ünnepi mise lesz, a mely után a herczegprimás egyszerre fogadja a tisztelgőket. — A dunamelléki református egyházkerület közgyűlése. A dunamelléki ref. egyházkerület őszi közgyülésének mai (harmadik napi) tanácskozását legnagyobb mértékben a gyönki gimnáziumnak évek óta húzódó sz A két helység , Gyönk és Dunaföldvár között elkeseredett harczokat táplált áthelyezési kérdése uralta. Nagy volt az érdeklődés, és terve a tanácsterem, a mikor Darányi Ignácz dr. az ülést megnyitotta. Az elnök indítványára », közgyűlés először is üdvözölte Kovács Sebestyén Aladár dr.-t, a kerületnek sok, önzetlen szolgálatot tett férfiút abból az alkalomból, hogy a király őt kitüntette. Ezután az első tárgy a gyönki református gimnázium áthelyezésének kérdése volt. A tárgyat Apostol Pál ismertette részletesen, az összes figyelembe veendő szempontokból és nagy ügyismerettel. Az intézet fentartó testületének Dunaföldvár mellett való döntésével szemben a középiskolai bizottság részéről a gimnáziumnak Gyönkön való meghagyását javasolja. Többek felszólalása után a kérdés végre szavazás alá került s a közgyűlés 44 szóval 6 ellen a gimnáziumnak Gyönkről való elhelyezését nem tartja szükségesnek. Ilyen értelemben küldi fel véleményét a konventhez is. Kelecsényi Zádor a missziói bizottság részéről tett kimerítő s kiváló ügyszeretetről tanúskodó jelentést, melyet a közgyűlés hálás köszönettel és elismeréssel tudomásul vett. Takács József a káplántartásra kötelezett egyházak megállapításáról, Kiss Ödön pedig a káplánok elhelyezéséről tett jelentést. A jogakadémiai bizottság részéről Joó Gyula dr., a középiskolai bizottság részéről pedig Apostol Pál számolt be. — Frigyes kir. herczeg vadászata. Pécsről jelentik . Tegnap érkeztek vadászatra Frigyes kir. herczeg, Izabella kir. herczegasszony leányával, Gabriella kir. herczegasszonynyal, továbbá Croy- Dülmen herczeg, Zichy Antal, Esterházy Pál és Hoyos grófokkal. A béllyei révnél Jilly Viktor főszolgabíró fogadta a kir. herczegi családot. Frigyes királyi herczeg megkérdezte a főszolgabírótól, hogy milyen stádiumban van a béllyei kopácsi vadtöltés ügye, melynek létesülése csakis a kirkerczeg anyagi hozzájárulásával vált lehetségessé. A főszolgabíró kijelentette, hogy a töltés munkálatai már legközelebb megkezdődnek, mert magáninformációi szerint a fölterjesztett iratok a minisztériumból nemsokára leérkeznek. Valóságos jótétemény lesz négy község lakosságára a védtöltés, melyek évenként árvízveszélynek voltak kitéve. A királyi herczeg örömének adott kifejezést, hogy módjában áll a lakosságon segíteni. Egyben meghívta a főszolgabírót a vadászatokon való részvételre. A szalonka vadászat tiz napig fog tartani. A bécsi Teresianum nemrég kinevezett magyar kormánybiztosának, Zichy Ágost gróf udvarnagynak minapi első látogatását folyó hó 20-án hosszabb látogatás követte. A kormánybiztos, az intézet vezetőinek kalauzolása mellett megtekintette a gimnáziumot, a régészeti múzeumot, az éremgyűjteményt, a fizikai és természetrajzi szertárakat, a nagy könyvtárt, meg az ifjúsági magyar könyvtárt. Utóbbiban az akadémia két magyar tanára szolgált a szükséges felvilágosításokkal. Majd a növendékek háló- és nappali szobáin s az ebédlőtermeken végigmenve, a torna-, lovagló-, vívó-, kézügyességi és katonai rendgyakorlatokat nézte végig. Az intézeti nagy kertben pedig külön-külön csoportokban, különböző játékokat mutattak be a növendékek. A kormány biztos látogatása két óra hosszat tartott s elmenetelekor teljes megelégedésének adott kifejezést. — Sarolta ex-császárné. Párisi lapok azt köztik ma, hogy Sarolta volt mexikói császárné halálos beteg. A hír nem igaz. Az ex-császárné Brüsszel, környékén a puchouti kastélyban él, teljesen egészséges, bárha még pillanatokra sem szokta visszanyerni öntudatát, elméje örökre elborult. A belga kormány arra az eshetőségreszámítva, hogy a 72 éves ex-császárné meghal és rengeteg vagyona, körül bonyodalmak támadhatnak, ha nincs tisztázva az illetékesség kérdése, hogy hol kell majd kihirdetni a végrendeletet, jogi véleményt kért egy kiváló jogásztól, aki megállapította, hogy Sarolta ex-császárné nem mexikói állampolgár, nem is osztrák királyi herczegnő, hanem Belgium alattvalója. Vagyonát 50 millió frankra becsülik és elsősorban Lujza koborgi herczegasszony a törvényes örökös, aki perben áll az elhunyt Lipót király hagyatéka miatt.. Ebbéli a perben október 31-én lesz az ítélethirdetés. Egy franczia hadihajó veszedelemben, Parisból táviratoztak, hogy a »Lufiran« sorhajót Toulon körül ugyanolyan veszedelem fenyegette tegnap, mint a "Libéké"t. A parancsnok szerencsére még idejében észrevette, hogy a gőzkazán egy szelepe le van csavarva és a forró gőz egyenesen a lőporos kamrába, tódul. Pillanatokról volt szó. A lőporos kamrába nem lehetett már behatolni, mert tele volt forró gőzzel, tehát a parancsnok víz alá merítette a lőporos kamrát és a vouff rand igy menekült meg a biztos pusztulástól. A sorhajó fedélzetén 700 ember van. — A drágaság. Az Állami TisztviselőkOrszágos Egyesületének választmánya ma délután hat órakor Batthyány Tivadar gróf és kisbaczoni Benedek Sándor közigazgatási bíró elnöklésével rendkívüli ülést tartott, amelynek tárgya a drágasági pótlék, illetve családi pótlék tárgyában november tizenkettedikére összehívott rendkívüli közgyűlés előkészítése volt. A választmány elhatározta, hogy a közgyűlést november 12-én, vasárnap, délután négy órakor a budai Corvin-téri vigadó nagytermében tartják meg. Az elnökség előterjesztésére megállapította a választmány annak a memorandumnak a szövegét, amelyet a rendkívüli közgyűlésen a miniszter elé való terjesztésre ajánlanak. A rendkívüli közgyűlésen nemcsak a fővárosi állami tisztviselők vesznek nagy számban részt, de a vidéki tisztviselők is küldenek képviselőket. Eddig már Zombor, Temesvár, Oravicza, Kalocsa és több más város állami tisztviselői jelentették be a közgyűlésen való részvételüket. ■ * — A szerb trónörökös útja. Belgrádból jelentik, hogy Sándor trónörökös és György herczeg, akik tegnap automobilon Bécsbe indultak, Vukovárban kénytelenek voltak az automobil elromlása következtében útjukat megszakítani és tegnap este Belgrádba tértek vissza. — Néhai József királyi herczeg és Alcsut. Alcsutra is eljutott a napilapok jelentése, hogy az Uránia Magyar Tudományos Egyesület gyűjtést indított néhai József királyi herczeg szobrára. Mondanunk sem kell, hogy az egész község lelkesedéssel fogadta a hírt A múlt hó derekán az udvari kápolnában Pintér Ferencz pápai kamarás, a református templomban Mészöly Géza református lelkész olvasták fel a népnek az Uránia felhívását s ezzel kapcsolatban felújították emléke-zetét a megdicsőültnek. A kegyeletes ünnepségnek maradandó emléke az a ritka áldozatkészség, mely a hallgatóságon erőt vett. Katolikus részről Marczinkó Ferencz gondnok és Sebeszta József, a népszövetség csoportvezetője ; református részről Pap József kurátor és Szili János presbiter vezették a gyűjtést, mely a mai napig 3303 korona 40 fillért eredményezett.. Adakoztak : Mária orleansi herczegnő 2000.K., Ételrpiay Karolta grófnő, udvarhölgy 1000 K., Szilágy Mária, Gaugusch Anna 20—20 K., Lövész Margit 5 K., özv. Oroszlány Károlyné 22.50.K., Obermayer Emilia 2 K., Száraz Teréz, Papp Teréz 1—1 K. Wéber Mária, Izinger Erzsébet, Buzolim Róza 50—50 fillér, Makovecz Mária 2 K., Mayer György, Fülöp József, Bábly József, Polsana József, Csepke István, Steigerwaldt István 1—1 K., Liszák István 20 fillér, Mauzer Mihályné 5 K., Huszudy József, Marczinkó István 2—2 K., Szlovák István, Feithi Ferencz 1— 1 K., Nagy János, Király József, Neilghib Ferencz 2— 2 K., Balog Gábor 1 K., Pintér Ferencz pápai karimrás 10 K., irgalmas nővérek 5 K., Halpus Mariska, Benkhály Terézia, Hoczikes István, Sebesztha Gusztáv, Németh István, Sallay János, Pallos János, Bárányos Dánielné, Bárányos Gábor, Griming András, Tóth József 1—1 K., Oszt János 2 K., Harmath József, Vörösmarthy Mihály, * Papp József 1 — 1 K., A. Komstromy József 1.20 K., Bese Gábor, Feldy János,, Ludmann László, Holanek Ferencz, Nagy Béni, Lánár Lajos, Parti József 1—1 K. , Parti István, özv. Csonka Jánosné 2—2 K., Brunn Lajos, Kiss Sándor, Sebők Dénes 5—5 K., Hatos János, Kovács Lajos, Kosztolányi György, Vardnits Aladár, Gotthard János, Szabó Lajos, Sárogy Fmil . 10—10 K., Tauber Ágoston, Szkalla Ferencz 20—20 K., filléres gyűjtés 30, K. . — Katolikus egyetem Salzburgban. Salzburgból táviratoztak nekünk ."Jól értesült körökben, úgy tudják, hogy 1912-ben felállítják a salzburgi katolikus egyetem jog- és államtudományi karát, 1913-ban a bölcsészetit és 1915-ben az orvosi fakultást. — Harminczezer .korona jótékony című. Néhai gavosdiai Sváb Károly volt indulóilag, végrendeletében a következő összegeket hagyta jótékony és közhasznú czélokra : Szegényeknek való kiosztás végett Budapest polgármestere kezéhez 600 koronát, a pesti izraelita hitközség, elnöke kezéhez 600 koronát, a magyar szent korona Országos Vöröskereszt-Egyletének agyalapítvány gyanánt 2000 koronát, a Hajléktalanok Mellhelyének alapítvány gyanánt 1000 koronát, az Országos Lelenczház-Egyesületnek alapítvány gyanánt 1000 koronát, az Országos Magyar Izraelita, Ösztöndíj-Egyletnek alapítvány gyanánt 6000 koronát, a. pesti izraelita hitközség írárosházának alapítvány gyanánt fil00 koronát, a. pesti izraelita hitközség, kórházának 100 koronát, a. Pesti Izraelita, Sinylők Házának 1000 koronát, h hi két némák Országos intézetének 1000 koronát, az Országos Izraelita Magyar Tanító- Egyesületnek 1000 koronát, a Budapesti Önkéntes Mentő- Egyesületnek 1000 korona, a Magyar Izraelita Kézmű- és Földmű béri Egyesületnek 1000 koronát, a Hírlapírók Országos Nyugdíjalapjának 1000 koronát, és a Fővárosi Gyermekkori Egylet menedékházában létesítendő ágyala-pítványra 2000 koronát. A végrendeletvégrehajtásával Baseli Gyula dr. ügyvéd van megbízva. — Földrengés. Szalont kiből jelentik, hogy a múlt éjjel Masedónia déli részében, tízabakiban is erősebb földrengést éreztek. Ivonsköjben a távíróin tataj beomlott. A kobak és más főépületek falain repedések keletkeztek. A lakosságot nagy ijedtség szállta meg. Emberéletben nem esett kár. — A Petőfi család síremlékének leleplezése.. A Petőfi-Társaság ünnepieben leplezi le azt a síremléket, melyet most állítottak fel Petőfi Sándor, atyja, anyja, neje, fia és öcsese közös sírhalma fölé a Kerepesi temetőben. Az ünnep október 29-én, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz a kormány, az országgyűlés, a székesfőváros,a tudományos, irodalmi és művészeti intézmények küldötteinek és képviselőinek jelenlétében. Az ünnep műsora : 1. Szózat (előadja a Máv gépgyári munkásainak énekkara). 2. Megnyitó beszédet mond Herczeg Ferencz, a Petőfi-Társaság elnöke. 3. Az emlékművet leleplezi Bory Jenő szobrásztanár. 4. Az emlékművet átveszi a székesfőváros gondozásába Bárczy István dr. polgármester. 4. Költemény, irta és szavalja Ábrányi Emil, a Petőfi-Társaság tiszteleti tagja, fi. Az emlékművet, megkoszorúzzák. 7. Himnusz (énekli a Máv. gépgyári munkásainat énekkara),' ‘ • xi