Az Ujság, 1912. február/1 (10. évfolyam, 27-39. szám)

1912-02-01 / 27. szám

ROVÁS. Mondják, Khuen gróf ma keresi fel Kossuth Ferenczet. Nem tárgyal, csak informálódik, hangoztatják az óvatos szóbölcsészek, mintha valami jogi következménye lenne a tárgyalás­nak, vagy mintha az informálódás enyhítené a bűnt, hogy a miniszterelnök megkísérli a békés megegyezést. Tehát informálódik. Azaz : ő csak kérdez és Kossuth csak felel. Kérdezi azt, a­mit már úgy is tud, s nem mondja azt, a­mit Kossuth úgy is tud. Furcsa poli­tikai raffinement ez, hogy ne mondjuk :­­üres nagyképűség. Ha két augur összenevet, ezt értjük. Ezért augurok, a­kik csak a többit bolonditják. De összeül Khuen gróf és Kos­­suth Ferencz és négy szem között sem nevet­nek össze.­ S hirdetik, hogy nem nevettek. Ezek nem augusok, azaz : ezek senkit sem tudnak bolonditani. * Az ellenzék ma nyilvánvalóan utazott Bihar megyére, nagyon megkeserítvén a négy­­százalékos pótadót, melyet kért. Ez nyilván­való, Biharnak lakolnia kellett kormánypárti nagy fiaiért. El kell azonban ismernünk, hogy ha az ellenzék boszul áll, akkor mindenre képes, még objektív kritikára és vesékbe ható részletességre is. Ez a kis példa volta­képpen arra volna jó, hogy illusztrálja, mit értünk mi igazi ellenzéki munka alatt. Hát ezt a munkát, de persze nem rosszmájúság­ból, s nem ilyen átlátszó czélzatból, így kel­lene nézniük például a véderőjavaslatot, akkor nem lenne szükség békekötésre.­­ Az egyik küldöttségnek ötven tagja van, a másiknak kétszázötven, s mind a kettő Serényi Bélánál jár, a­­ki azt mondta, hogy a kérdés nagy fontosságát a küldöttség nagy számából is látja. Hát ezt nem kellett volna mondania. Inkább gondolt volna atyai mes­terére, Hieronymi Károlyra, a­ki a nagy kül­döttség láttam, kifakadt, mennyi útiköltséget spórolhattak volna meg, ha otthon marad­nak. Igazán meg kellene ezt fontolniok a miniszter uraknak. A monstre­ küldöttség vagy presszió, vagy megvesztegetés. A miniszter vagy féljen, vagy legyen hiú. Igazában azon­ban a miniszter legyen igazságos és egy kérés jogosságát ne ítélje meg a küldöttség nagy­sága szerint. Az áldott lelkű Márta asszony. Irta Kálnoki Izidor. XIV. Csak harmadnapra volt a fiatal menyecs­kének érkezése, hogy megkérdezze a nénikét: — Mi is volt az, néniké, a mit el akart mondani ? De mindjárt sietett hozzátenni : — Ha valami rossz, édes jó Márta néni, csak kíméletesen közölje. Olyan rosszak az idegeim! Én nem tudom, hogy mi van velem, de napról-napra idegesebb és izgatottabb leszek. Legjobb volna nekem, azt hiszem, egy-két hónapra szanatóriumba mennem. Vagy el­utazni valahová melegebb vidékre. Az őszt és a telet nem birom sehogy. Aztán egy gyengédségi rohamában meg­ölelte és megcsókolta az áldott lelkű Márta asszonyt: — S valahogy haragot ne tartson, édes jó nénike, hogy tegnap és tegnapelőtt nem akartam meghallgatni a rossz híreket. Any­­nyira fáradt és kimerült voltam, — egész délután próbáltam a szabónál — hogy bizto­san elájultam volna. Igazán nem bírtam. Magá­nak sejtelme sincs róla, hogy micsoda kín­­szenvedés egy olyan félnapos ruhapróba. Végre letelepedtek egymás mellé az ebédlő­asztalhoz. A fiatal nő kezébe vette a nénike kezét, simogatta, játszott vele s hízelgő hangon folytatta a csevegést: — S ugy­e, nénikém drágám, nem is lesz az a rossz hir olyan rossz ? Csak egy kis múló kellemetlenség az egész, ugy­e, drágám? Márta asszony komolyan nézett maga elé és szomorúan felelt. Az amerikai szerzői jogegyezség alá­­írása alkalmából egy kicsit szóba került politikai helyen is az irodalom, mely különben — hála Istennek — független elhagyottságban éli át a maga fejlődését s heveri ki a támogató oldalbarúgásokat, melyeket hivatalos helyekről bőven kap. Nem vagyunk szentimentálisok s ez al­kalomból nem akarjuk fölfedezni a ma­gyar irodalomnak és művészetnek nagy haladását, melyet mindenütt másutt iga­zán politikai és á­llanti támogatás érlel meg, minálunk pedig mindezek hijján tette. A miről ezúttal szólni akarunk, az a nagy fejlődésnek egyik jelensége, melyet tudomásul illenék venni még a politikusoknak is: az irodalmi fejlődés is egyik eleme a közgazdasági életnek . — Bizony, fiam, nagyon, de nagyon rossz hírt kell veled közölnöm. Nagyon rosszat. A fiatal nőnek már előre kényes lett a szeme. — Én sejtem, hogy miről van szó. Mond­hatnám, biztosan tudom. A férjem névtelen leveleket kapott, a­mikben mindenféle ocs­­mány vádakkal illetnek engem. De higgye el, Márta néni, ez mind rágalom, alávaló rágalom. Az egészből egy szó se igaz. Ellen­ségeim vannak, Márta néni, gonosz ellen­ségeim. — Nem kapott az urad semmiféle névtelen levelet. Senki se vádolt be téged. S nem is rólad van szó. A fiatal asszony föllélegzett: — Hát mégse olyan gonoszak az em­berek, mint gondoltam. Nem mer hozzám férkőzni a rágalom. Hála Istennek. S most már pajzán, vidám hangba csa­pott át. — De hisz akkor nincsen semmi baj, édes jó Márta néni! Olyan jó kedvem lett egyszerre. Tánczolni szeretnék. Olyan mozdulatot tett jókedvében, mintha el akarná karolni Márta nénit, hogy meg­­tánczoltassa az asztal körül. Az öreg asszony tiltó mozdulattal pro­testált s visszaültette helyére a fiatal me­nyecskét. — Semmi okod sincs rá, fiam, hogy ilyen vidám legyen a kedved. Nagy szomorúság vár rád, sokkal nagyobb, mint a­milyen holmi névtelen levelekből fakadhatna. De a fiatal asszony most már nem akarta engedni, hogy elrontsák a jó kedvét. Meg­simogatta a nénike homlokát, mintha el akarná onnan törölni a goiflyt — Ne nézzen olyan haragosan, Márta néni. És ne ránczolja a homlokát. Az egy igen rossz szokás, h­a valaki a homlokát rán­czolja. A kozmetikus doktor mondta nekem, az pedig tudja. Ha valaki összeránczolja a homlokát, annak mindig ott maradnak a mély csatornák a képén. A fiatal asszony nevetett:­­ — Annak pedig nem szabad megtörtén­nie, hogy a Márta néni képe ránczes legyen. A Márta néni szép még és fiatal, — »majdnem szebb, mint a mama«. Ezt hallottam a fiam­tól, mert én mindent hallok és mindent tudok. S tudom, hogy a Bandi fiam kurizál a néninek. S megígérte, hogy elveszi feleségül. Ha ránézés lesz az arcza, akkor én nem egyezem bele ebbe a házasságba. Márta néni most már hidegen odavágta: — Ne izetlenkedjél. Mondom, hogy ha­lálos veszedelmek vannak. A férjed sikkasztott. Tagoltan, szaggatottan mondta ezt Márta néni. Minden szótagot külön ejtett ki, mintha élesre fent késeket hajigálna. A fiatal asszony egy pillanatra megdöb­bent. De csak egy rövidke pillanatra. — Nem tudom, kik intézik az állami dol­gokat. De nem okos emberek intézik. Hogy is tudtak Barnabásra pénzt bízni! Szegény emberre egyáltalán nem szabad pénzt bízni. — Szegény ember is lehet becsületes ember. — Nem lehet. A szegénység már magá­ban se becsületes dolog. S a­ki szegény, arra nem kell semmit se rábízni. A szegény ember kezében az idegen pénz egy örökös kísértés. Azt kellene börtönre vetni, a­ki szegények elé pénzt rak. Mert az a nagyobbik bűnös. T Lapunk mii ss^^j^^lüal. .. . Q- Szerzői jogvédelem. számba veendő tényezője a nemzetgazda­sági érdekkörnek Az összegeket ne tessék lenézni, mert voltaképpen ismeretlenek. Talán csakugyan nem nagyok, talán akkorák sem, mint az a haszon, mely az országra mondjuk: gyors­aki­vitelből háramlik, s melynek kedvéért hajóvállalatokat szub­­vencziózunk megfelelő hányadban. De tény, hogy egy időben egy szerzői jog­szerződés kártékony volt, mert a kül­földnek fizetni kellett olyan művekért, miket addig ingyen vettek át. A nagy import és semmi export idejében kötöt­ték meg a szerződést Francziaországgal és Oroszországgal, s a hatása nyomban észrevehető volt: újságokban s könyv­vállalatoknál egyszerre megszűnt a fran­­czia és orosz irodalom kultiválása, s csak későbben, mikor érezték, hogy ez iro­dalmak nélkül bajos ellenni, tértek ismét vissza rá, cum grano salis. Ezek a szerződések új terheket hoz­tak, mert csak irodalmi és művészeti importunk volt, s a magyar író és zene­szerző boldog volt, ha a fordítás, vagy előadás dicsőségében részesült. Nem volt rá eset, hogy irodalmi körök követelték volna a szerzői jog nemzetközi szabá­lyozását, ellenben a kiadók annál han­gosabban tiltakoztak ellene. Tényleg nagy összegek mennek a szerzői jogvédelem czímén külföldre, melyek azelőtt bent maradtak. Ma már arról lehet szó, hogy a szer­zői jogvédelemről, a kétségtelenül nagy arányokban fejlődő irodalmi és művészeti c­ime «Wx SZERKESZTŐSE«, Budapest, Rákóczi-út 54 Sfc Telefőn W-ll KIADÓHIVATAL, Budapest, Rákóczi-út 54 U. Telelőn 192-63 és 58­0». Kegjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. Budapest 1912. X. évfolyam. 27. szám.­­..,Ví 5. f j£10flz*tési iraki Eg«u­érro....... 28 k. — f. FéliTM . .......... 14 » — » Negyedévre ...... 7 » — » Egy héra .......... 2 » 40 » » Egyes széni éra helyben és vidéken 10 fillér. tani AZ U­J SAG Talfífö^ Csütörtök, február 1.

Next