Az Ujság, 1912. június/1 (10. évfolyam, 130-142. szám)

1912-06-01 / 130. szám

Szombat, 1912. június 1. AZ ÚJSÁG Részletes tudósításunk itt következik : Tisza István gróf elnök : Bemutatja az iromá­nyokat. Következik a véderő ja­vaslat tárgyalása. Sümegi Vilmos: Örömmel említi, hogy az ellenzéki pártok megegyeztek a választójogra és most már rövid időn belül megszületik a béke. Minden magyarnak össze kell tartani, mert az országon kívül, belül egyaránt sok az ellenségünk. Burk­án távozása óta Boszniában is hangosabbak a trialisztikus törekvések. A véderőjavaslat nem tünteti fel híven azokat az anyagi áldozatokat, a­melyeket az országra ró. A haditengerészet millió­kat emészt föl, holott tengerpartunnk oly kicsiny, hogy gazdaságilag számba se jöhet. A hadihajók többe kerülnek az előirányzatnál. Pongrácz János gróf: Móricz? Sümegi Vilmos : Ha önökön múlnék, Móricz lenne a hadihajó neve, ha rajtunk múlnék, akkor Kossuth Lajos. (Derültség.) Vermes Zoltán: Tekintettel Kossuth szaká­idra. (Nagy derültség.) Sümegi Vilmos : Vermes hordjon Ferencz József szakáit, de ő már csak Kossuth Lajos szakáit hord. (Zajos derültség.) Tisza István gróf is kijelentette, hogy a haditengerészetnek milliók és milliók igénybevételével való fejlesztését nem helyesli. Határozati javaslatot ad be, hogy a kormány ter­­jeszszen elő törvényjavaslatokat azokról a pénz­ügyi forrásokról, a­melyekből a véderőreform kiadási többletét fedezni akarja. A törvényjavas­latot nem fogadja el. (Élénk éljenzés a baloldalon.) Horváth Mihály : Az ellenzék követelései nem jogtalanok. A javaslatnak a honvédségre vonat­kozó részét már rég elfogadták volna. A hadsereg túl gyors fejlesztése nem szolgálja a békét. Föl­hívja a többséget, hogy valósítsa meg azokat a programm­pontokat, a­melyeket a választásokon hirdetett. A czimer- és jelvénykérdés ma sincs meg­oldva, nem is beszélnek róla, holott most lett volna az ideje ezt a kérdést a nemzet kívánságai szerint megoldani. Zichy János gróf miniszter programm­­beszédében erre határozott kötelezettséget vállalt. A kilenczes bizottság programmját most kell meg­valósítani, mert később nem lehet. Székely Ferencz igazságügyminiszter : Vállal­tuk a felelősséget. Horváth Mihály : A javaslat költségei nagyon meg fogják billenteni az államháztartás egyen­súlyát. E költségek nagy része nem térül vissza. A létszámemelés túlságos nagy. A besorozható fiatalságból sokan kivándorolnak Amerikába s igy a sorozások igen szomorú eredményt mutatnak fel. Az altisztképzésnek rendszeresnek kell lennie s külön altisztképző-iskolák felállítására van szük­ség. Szünetet kér. Jankovich Béla elnök : Az ülést öt perczre felfüggeszti. Horváth Mihály : A kauezió-rendszer sok tisz­tet boldogtalanná tesz. Az államnak nem lehet czélja az, hogy a katonatisztek ne alapíthassanak családot. Persze olyan fizetést kellene adni a tisz­teknek, hogy abból családjukat tisztességesen el­tarthassák. A jó, meleg családi tűzhely sok minden bajtól megóvja az embert. (Nagy derültség.) A tisztek anyagi helyzete miatt sokan kénytelenek elhagyni a katonaságot. Sümegi Vilmos : Podmaniczky is otthagyta a hadsereget és képviselő lett. Podmaniczky Endre : Mi köze hozzá ? Horváth Mihály : A katonaság élelmezése hiá­nyos, az egészségügyi ellátás is sok kívánnivalót hagy fenn. A beszállásolás a polgárság és kato­naság torzsalkodását idézi elő. Határozati javas­latot ad be az iránt, hogy a katonaság aratási munkáknál, tűzoltásnál és más közszükségben az eddiginél nagyobb mértékben legyen igénye ve­hető. A javaslatot nem fogadja el. (Éljenzés.) Bikády Antal: A katonaságnál meghamisítva tanítják a történelmet, nemzeti hőseinket pedig lázadóknak tüntetik fel. Ezen segíteni kell, mert a közös hadsereg mai helyzete nem egyeztethető össze a nemzeti gondolattal. A javaslatot nem lehet jóhiszeműen elfogadni, és mikor a többség ezt cselekszi, akkor csak felsőbb akaratnak enge­delmeskedik. Tisza István gróf elnök : Nincs joga arra, hogy akárkinek a jóhiszeműségét kétségbe vonja. Ezért a kifejezésért rendreutasitja. Kun Béla : Ha a király megengedné, leszavaz­nák a véderőjavaslatot. Tisza István gróf elnök: Kun Bélát rendre­­utasitja. Csuha István : Ez egyszer megérdemli. (De­rültség.) Bikády Antal : A hadsereg czélja az országban a rend fentartása és támadásoktól való megvédése. Mi hódító politikát nem folytathatunk. Nem sza­bad olyan összegeket, a­melyekre az állam kultú­rája éhezik, hadseregre fordítani. Határozati ja­vaslatot ad be, hogy a Ház a kormányt csak a honvédség fejlesztésére utasítsa. A javaslatot nem fogadja el. (Helyeslés.) Tisza István gróf elnök: Megállapíttatja a holnapi ülés napirendjét, hitelesítteti a jegyző­könyvet és az ülést bezárja­ Corallinának. Hogy a sikert biztosítsa, megírta a Locandierá-t, azt a Fogadósné-t, melyet ma adtak elő a Nemzeti Színházban, és e darabnak főszerepét egyenesen a szép színésznő szemé­lyére szabta. A hír Medebac-nét rettentő állapotba ej­tette, úgy hogy családja végre azt hitte, hogy a gonosz szállta meg a szegény asszonyt. El­hozták tehát az ördögűzőket, kiknek mester­sége azonban semmit sem használt. Az igaz­­gatóné az ereklyékkel és szent tárgyakkal, me­lyekkel teleaggatták, úgy játszott, mint az apró gyerekek szoktak , de jobban nem lett. Ez évnek, 1751-nek deczember 26-án elő­adták a Locandiera-t, melyet a közönség eget­verő lelkesedéssel fogadott. Nem is csoda. E darabnak tárgya az, hogy egy bájos leány, ki szállást ad az idegeneknek, miként szeret­teti meg magát egy nőgyülölő ember által, miként kosarazza ki főrangú udvarlóit, a nő­gyülölő Ripafratta lovagot, Torripopoli mar­­chesét és D’Albafiorita grófot, és miként aján­dékozza meg szerelmével és kezével végül a szegény fiút, kit szeret. A tárgy tehát nem is nagyon jelentékeny. De a darab oly csodá­latos nagy művészettel van fölépítve, a jel­lemek oly találóan vannak benne megfestve, a nőgyűlölő szerelmének keletkezése és kifej­tése oly meggyőzően van szem elé állítva, hogy a nézőnek teljességgel lehetetlen magát a darab nagy hatása alól kivonni. Az ember egészen elfelejti, hogy a nagy lélektani fo­lyamat, melyet a színpadon lát, egy nap alatt megy végbe — reggeltől estig —, a dolog ellen szóló rövid időnek daczára szívesen el­­hiszszük azt, a­mi a józan ész bírálata előtt alig állja meg helyét. Minden kritika elnémul e darabbal szemben; csak a taps hangzik neki , ma is úgy, a­mint hangzott százötven évvel ezelőtt Velenczében. Mikor signora Medebac értesült a szín­házban történtekről, azonnal meggyógyult. Fölkelt az ágyból és kijelentette, hogy föl akar lépni. Férje nem mert vele ellenkezni. Engedelmesen levette a darabot a negyedik előadás után a színlapról és előadatta Goldoni egy másik híres darabját, a Pamela-t, mely­ben feleségét mindig és most is nagyon tap­solták. Goldoni nem szólt semmit. »Két leá­nyomról volt szó« — mondja élte Emlékei­ben, melyekből e történetet vettük — »és én gyön­géd apja voltam az egyiknek is, a másiknak is.« Így irta meg a költő ez egyik, ha nem is legjobb, de leghíresebb darabját , és mondhat­juk, szívesen láttuk a színpadon, habár előadása nem volt olyan, mint kívántuk volna. A foga­­dósnénak szerepe nem oly egyhangúan édeskés, minőnek Ligeti asszony játszotta. A művésznő kedves volt és bájos , de az alak, melyet ábrá­zolnia kellett, nem csupán kedves és bájos, hanem fölötte színes is. Ezt pedig Ligeti játé­kából nehéz volt kivenni. Pethes, Dezső, Kürthy és Rajnai játéka nem ért föl a darab szépségei­nek színvonalára. Viszont nagyon értékes volt a bevezető előadás, melyben az olasz irodalom legavatot­tabb ismerője, Radó Antal tanár úr Goldoni életét, működését és jelentőségét ékes szavak­ban ismertette. A közönség zajos tapsokkal hálálkozott neki. A színház igazgatójának pedig ajánlanék, hogy fordított darabjait előbb nézesse át egy hozzáértő emberrel, a­ki megóvhatná attól, hogy Goldoni művében olyan szavak fordul­janak elő, mint »talmi«. A talmi arányt tudo­másunk szerint a múlt század hatvanas éveiben találták fel. Nem hinnők, hogy a szó Goldoni szövegében előfordulna. A »hamis arany« kitét­­el is elég lett volna. Ha ebben tévedünk, te­kintse felszólalásunkat meg nem történtnek. Keszler József: 3 tékepaktum béke nélkül. (Az ellenzék megegyezett. Választójog, véderő­­provizórium, obstrukczió.) A szövetkezeti ellenzék megegyezett a választójogi reformra, a véderőreform és az e körül való taktikázás kérdésére. Ma este a paktumot a szövetkezeti pártok ratifikálták és holnap Kossuth Ferencz, az új koaliczió elnöke, az egész dolgot minden részletében a képviselőház és a kormány elé terjeszti, hogy most már a többség is foglaljon állást s e vég­ből a képviselőház napolja el tanácskozásait. A jövő csütörtökön úgy is ünnep lesz, ilyen­formán a szünet péntekig is eltarthatna. Lukács László miniszterelnök nyomban vála­szol, és ha a paktum csakugyan az, a­mire az egyezkedésből kiszivárgó hírekből követ­keztetni lehet, akkor nehezen járulhat a Ház elnapolásához, mivelhogy ennek a puszta vaká­­cziózáson kívül egyéb czélja alig volna. A választójogra vonatkozó pontozatokat ma tételenként ismertettük. Az egyezkedés befejeztével derült ki, hogy a következő pon­tok is a tervezetben vannak. A mezőgazdasági munkásoknál megkívánta­­tik az egy szoba és konyharész leírása, míg az ipari munkásoknál, tekintve a szűkös városi lakásviszo­nyokat, e feltétel elesik, csupán az egy évi helyben lakás köttetik ki s az, hogy két évi munkaidőből, ha nem is egyfolytában, de legalább tizenkét hó­napig tagja lett légyen a betegsegélyző pénztárnak vagy a társládának. Az analfabéták közül választójogot kap az, a­ki legalább húsz korona adót fizetett. A képviselőjelölés legalább öt nappal a válasz­tás előtt ejtendő meg. A javaslattal kapcsolatosan előterjesztendő a kerületek beosztásáról szóló javaslat is. Hogy a kormány és pártja mit szól a koalíc­ió választójogi programmjához, arról ma még csak következtetésekből lehet képet alkotni, mert hiszen a tervezetet, autentikus formában, talán még a miniszterelnök sem ismeri. Az bizonyos, hogy a kormány választó­­jogi programmpontja, a trónbeszéd és a felirat idevágó tézisei, a miniszterelnök és a párt más vezéregyéniségeinek idők során tett kijelentései és a párt általános felfogása nem igen egyeztethető össze az itt szóban forgó koalíc­iós követelésekkel. De nem ez van szőnyegen. A választójog parlamenti tárgyaltatásáig eléggé meglatolhat­­nak még m­inden propozícziót és ellenpropozí­­cziót. Ezen a körülményen talán az se vál­toztat döntőleg, hogy a mostani tervezetet sokan Kristóffy-választójognak mondják. A nevezetes és az egész helyzetben for­dulatot jelző pont az, hogy a koalíc­ió a véd­erőjavaslat helyett a véderő provizóriumot kö­veteli és a kormánypárt itt semmiféle kon­­c­esszióra nem hajlandó. A béke, e szerint, ha ezt az ellenzék komolyan akarja, ma se kezdődhetik másként, mint eddig : a végleges véderőreform parlamenti elintézhetésével. Hogy ehhez aztán a többség milyen utat válasz­­szon, azt c­élszerűségi érzékének és felelős­ségérzetének kell megszabnia. Ma erre vonat­kozólag csak annyit lehet följegyezni, hogy a provizórium fölvetése a kormánypárt soraiban meglehetős harczias hangulatot provokált, kü­lönösen mikor az a hír szálldogált, hogy ha az ellenzéki megegyezés respektáltatásra nem talál, azonnal kiújul az obstrukc­ió. Ennél érdekesebb az, hogy miképpen fej­lődött a béke jegyében indított egyezkedés ilyen hadrakelt csapat-összpontosítássá. Az első konferencziák olyan színben tűntek fel, mintha a kibontakozás megkönnyítése volna az egyetlen czéljuk. Hogy t. i. egyik ellenzéki csoport a másikat ne hátráltassa, és a kormány abba a helyzetbe ne sodortassák, a­melyben

Next