Az Ujság, 1912. június/2 (10. évfolyam, 143-154. szám)

1912-06-16 / 143. szám

Vasárnap, 1912. június 19. AZ Ú­JSÁG­ ­. Teleszky képviselő. Rohonyi Gyulának, a boszniai tartományi főnök helyettesének lemon­dásával megüresedett a nagybecskereki mandá­tum. Képviselővé Tereczky János pénzügyminisz­tert jelölték, a­kit ma reggel egyhangúlag meg­választottak. A mandátumot küldöttség adja át a pénzügyminiszternek.­­. A megyei tisztviselők illetményrendezése. A belügyminisztériumban ma délelőtt Jakabffy Imre belügyi államtitkár elnöklése mellett a vár­megyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásá­ról szóló 1904. évi X. törvényczikk módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyában szakértekezlet volt. Az értekezleten az elnöklő államtitkáron kívül részt vettek Némethy Károly dr. államtitkár, Ra­­kovszky Endre miniszteri tanácsos, Ladik Gusztáv osztálytanácsos és a vármegyei tisztviselők orszá­gos egyesülete részéről Issekutz Aurél alispán, Kolter alispán és Horváth József dr. Az értekezlet általá­nosságban és részleteiben tárgyalta a törvény­­javaslatot. A vármegyei tisztviselők országos egyesületének képviselői az egyes szakaszoknál megtették megjegyzéseiket s az államtitkár kije­lentette, hogy ezeket megfontolás tárgyává teszi. A törvényjavaslat legközelebb a képviselőház elé kerül és még a nyári szünet előtt letárgyalják. A véderőreformot elfogadták. — A főrendiház ülése. — A főrendiház mai ülésének, politikai nyel­ven szólva »nagy napjának« az az eredménye, hogy igen nagy szótöbbséggel elfogadták a véderőjavaslatokat. Ez egyben azt is jelenti, hogy előbb elvetették azokat a határozati javaslatokat, a­melyek a képviselőház által a házszabályok mellőzésével elfogadott javas­latoknak újabb határozathozás végett való visszaküldését követelték. Hadik János gróf halasztó indítványát csak 33­ szavazat támogatta 174 elutasítóval szemben, Denseloffy Aurél gróf­nak a visszaküldést sürgető határozati javaslatát pedig csupán­ 31 szavazat 171 elvetővel szemben. A főrendiház látogatottsága rendesen mi­nimális szökött lenni. Többnyire alig hogy annyi ember van jelen, a­hány a határozat­képességhez szükséges. Ma egészen más volt ....___________________________________­____.________ a főrendiház képe. A­kik még emlékeznek az egyházpolitikai harcrok idejére, joggal azt állítják, hogy azokig a viharos napokig kell visszamenni, hogy a mai üléshez hasonlót találjunk. A külsőségek hangosan kivallották, hogy ma nem közönséges ülés lesz. A főrendiház kapui előtt néhány rendőr, a­mire eddig még nem volt eset. A folyosók, a­melyek más ülések alkalmával némán, elhagyatottan szo­­morkodnak, benépesedtek hangosan csevegő, sőt olykor izgalmasan vitatkozó főrendekkel. Maga az ülésterem még egyáltalában nem látott annyi népet, mint ma. Mert hiszen az egyházpolitikai küzdelmek idejében a főrendi­ház még nem a mostani díszes hajlékában, hanem a Nemzeti Múzeumnak jóval egysze­rűbb termében ülésezett. A jelenvolt főrendek egy része természe­tesen azok közül a kötelességtudóan szorgal­mas elemekből került ki, a­melyeket minden ülésen, bármilyen érdektelen is a napirendje, okvetlenül megtalálhatni. De aztán akadt egész sereg olyan főrend, a­kiről bizonyos, hogy nagy rábeszélés vitte el a mai ülésre. A kormány mindent elkövetett, hogy a hívei lehetőleg nagy számban legyenek képviselve. Viszont az ellenzék se volt rest és szép szóval vagy szelíd erőszakkal felvonultatott minden­kit, a­ki hajlandó volt arra, hogy a kormány ellen akár beszéddel, akár csak szavazattal harczba szálljon. Így esett aztán, hogy nem egy olyan főrend is megjelent, a­kit senki sem ismert. Előkerültek aggastyánok, nagybetegek, messze idegenből hazatértek. A legtöbben azzal jelezték az ülés jelentőségét, hogy fekete ün­neplőt öltöttek. De azért akadtak néhányan, a­kik szinte tüntettek szürke ruhájukkal, mintha jelképezni óhajtották volna, hogy az egész dolognak nem tulajdonítanak valami különös fontosságot. A komor feketeség és a hétköznapi szür­keség közé Fejérváry Géza báró táborszer­­nagyi egyenruhája s a főpapok lila sapkája és vörös czingulusa vitt színes élénkséget. Az üléstermen végignézve, nagyobb jósló­tudomány nélkül is előre meg lehetett állapí­tani, hogy végsőképpen mi lehet a szavazások eredménye. Több mint kétszáz főrend volt jelen és közülök nagyon kevésről lehetett titok, hogy a javaslatok mellett vagy pedig ellenük fog-e állást foglalni. Már egy futólagos seregszemle is elegendő volt annak megállapítására, hogy ezúttal a kormány hívei többségben vannak és az ellenzék legfölebb úgynevezett tisztessé­ges kisebbséggel rendelkezik. Minthogy pedig nem látszott valószínűnek, hogy estig a kor­mánypárt és az ellenzék között lényegesen megváltozik az arány, nem tette ki magát kudarcznak senki sem, a­ki a véderőreform híveinek győzelmét merte megjósolni. A karzat is ma egészen szokatlannak tet­szett. Főrendiházi ülések után igazán nem töri magát a közönség. Ezúttal azonban ez a csoda is megtörtént. Már napok óta jegyekért ostromolták meg a háznagyi hivatalt. A leg­több kérés hiába hangzott el. A boldog győzte­sek jórészt elegáns, szép hölgyek voltak, a­kik érdekes kalapkiállítást és izgató ruhatárlatok rendeztek a karzaton. A nagy kíváncsiság azonban túlzott volt. Különös dolgok a mai ülésen igazán nem történtek. A­kik azt hitték, hogy esetleg viharos jelenetek is fognak lezajlani, minden­képpen csalódtak. A remélt rendkívüliségek helyett csak az történt, hogy sokat beszéltek, a főrendiházban megszokottnál jóval többet. Ma a bőbeszédűség vágya uralkodott még azo­kon a szónokokon is, a­kik szentül megfogad­ták, hogy röviden és tömören fognak beszélni. Különösen figyelemreméltó mondani­valója, a­mi az eredetiség fényében sugár­zott volna, nem volt egyik szónoknak sem. Különösebb szempontokból nem tárgyalták az aktuális kérdéseket. Akár a kormány táborá­ból kerültek elő, akár az ellenzék régióiból, jórészt a régi lantot nyaggatták. Abban nem igen volt eltérés a szónokok között, hogy a véderőjavaslatokat meg kell szavazni. A vita voltaképpen nem a véderőjavaslatok, hanem a körül forgott, hogy a főrendiház törvény- szabta módon létrejöttnek tartja-e a kép­­viselőháznak a véderőreform elfogadására vo­natkozó határozatát, vagy pedig nem. Ha pedig nem annak tartja, mit tegyen ? Erre vonatkozóan azt javasolta Hadik János gróf, hogy a főrendiház halaszsza el a véderőreform tárgyalását e hónap 25-éig, hogy közben a kormánynak módja legyen a parlamenti béke helyreállítására. Dessewffy Aurél grófnak pe­dig az volt az indítványa, hogy­ az alkotmány­os törvényszegéssel létrejött javaslatokat al­kotmányos elintézés végett küldjék vissza a képviselőháznak. A­mit e javaslatok mellett és ellenük fel­hoztak, jórészt ismert közhelyek voltak, a­melyek az utóbbi napok politikai frazeológiá­jában már sűrűn szerepeltek. A hallgatóság persze nem viselkedett oly élénken, mint a­­­hogy a képviselőimé szokott. Sem a helyeslés szava, Sem a nem-tetszés moraja nem volt valami hangos. Még a mai, izgalmasnak hirde­tett napon is öreguras hangulat folyt széjjel a méltóságos üléstermen. Az ülés délelőtti tizenegy órától esti k­i­­lenczig tartott. Közben négy órától öt óráig szünet jutott a főrendeknek. A javaslatok ellen Dmnewffy Aurél gróf, Hadik János gróf, Zichy Tivadar gróf, Prónay Dezső báró, Metzner Béla, Vigyázó Ferencz gróf, Günther Antal curiai elnök, Desseloffy Emil szólalt fel. Mel­lette pedig beszélt a nyolc­van esztendős Ernuszt Kelemen, Gyurátz Ferencz evangélikus püspök, Zsd­emiki Róbert gróf, Lukács László miniszterelnök, Szedovszky Gyula, Vavrik Béla, a Curia­ másodelnöke, Csatha Ferencz, a buda­kissé megzavarom és elvittem a főherczeg­­nők páholya elé, a­hol sietve megjegyeztem: — Minden lehet, született főherczegnő, az nem! — Ezeknek nem jó, — jegyezte meg Róza szerényen — ezeknek nem lehet semmire se vinniök. — Egyik-másik, mégis, királyné lehet ! — Az ritka. Kevés királyság van. — És sokáig kell rá várni, mert igen higiénikusan élnek. Igaza van magának, cse­kély a változkodás. Azonban, mondja, nem szeretne királyné lenni ? — kérdeztem egészen komolyan. — Nem! — felelte ő is, teljes komoly­sággal. Itt nem boldogultam, fölkutattam tehát ama nőket, a­kik oly szépek, mint ő, de már föl voltak öltözve királynőknek. Némelyik az ura nélkül jelent meg és ezek karcsú nyakán volt a nagyobb szemű igazgyöngy. A­mi föl­tűnt Rózának a derbyn, — és a nagy dámákon — hogy magas nyakat és kivétel nélkül igaz­gyöngyöt viseltek. — Ha egyszer asszony leszek, szeretném, ha nekem is lenne gyöngyöm. Szebb minden ékszernél! — mond a nagy objektivitással. — Lesz, hogyne lenne. El fogják árasz­­­­tani vele. Kap egy áriáért, egy csókért. Sem azt nem mondta, hogy igen, sem azt, hogy nem. Most már kihozott a sodromból és elérkezett az ideje, hogy megcsináljam az életprogrammot, az ő életprogrammját. Szí­­vesen hallgatta, a­mint előadtam neki, hogy a férfiakkal rosszul kell bánni,­ ezt szeretik. De azért hízelegni kell nekik, mindnek kivétel nélkül, mert nem tudni ki és hol kell szolgá­nak, lónak, más egyéb igavonó baromnak. A durva hizelgést ajánlottam, mint felületes modort, a gyémánt tűs sarkantyút, a selyem­ből font­os tort az intim érintkezéseknél. — Most még nem tudok hazudni és a hízelgést ne tudom. Ha kell, majd meg fogom tanulni! — mondá mosoly nélkül. És ha azt mondom neki, hogy a művészi czél, a pálya érdekében el kell vágni egy-két ember nyakát ? Ez a minden alvajárók között a legéberebb, legtisztább szemű, alkalmasint azt felelte volna tiszta, nyitott hangon: h­ogy gondolja ? Hol ? Mikor, kit ? De nem firtattam tovább. Négy óra felé járt az idő és a rikító füvön csendesen lép­kedtek előre a diszkrét szinűi, komoly derby­­crackek, a kivételesek, a jövő paripái. Rózá­val a kerítéshez támaszkodtunk és én meg­magyaráztam neki a czélpontot, mivel e hölgy még soha nem járt lóversenyen. Mondanom se kell, hogy minden emfázió nélkül, de rögtön megmutatta a későbbi nyerőt. Bizonyos, hogy nem a nyúzott képű zsoké, hanem a paripa tetszett meg neki. Akkor mindjárt gondoltam arra, hogy vájjon nincs-e valami összefüggés ezek között, a­kik kivételeseknek, elsőknek születnek ? Egyébként is nagyon fantasztikus gondolataim támadtak ott a rács mellett, a tömeg által hozzápréselve rokonom, Róza forró testéhez. Egyszerre eszembe jutottak azok a paripatestű, de nőkebtű és görögkontyos nézejű mitológiai alakok. Talán igazéban is lehettek ilyenek. Mért is ne lehettek volna. Ha görög szobrászoknak eszébe juthatott, mért ne juthatott volna eszébe magának a görög istennek... És mért ne lehetnének még ma is ? A­mikor ime innen úgy látom, hogy a pej telivérnek, a­ki most kiválik a paripacsapatból, az élre kerül, a győztes lesz, a Róza dereka és feje emelkedik ki a tajtékzó és párolgó testéből..» ^ 3

Next