Az Ujság, 1912. június/2 (10. évfolyam, 143-154. szám)
1912-06-16 / 143. szám
Vasárnap, 1912. június 19. AZ ÚJSÁG . Teleszky képviselő. Rohonyi Gyulának, a boszniai tartományi főnök helyettesének lemondásával megüresedett a nagybecskereki mandátum. Képviselővé Tereczky János pénzügyminisztert jelölték, akit ma reggel egyhangúlag megválasztottak. A mandátumot küldöttség adja át a pénzügyminiszternek.. A megyei tisztviselők illetményrendezése. A belügyminisztériumban ma délelőtt Jakabffy Imre belügyi államtitkár elnöklése mellett a vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904. évi X. törvényczikk módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyában szakértekezlet volt. Az értekezleten az elnöklő államtitkáron kívül részt vettek Némethy Károly dr. államtitkár, Rakovszky Endre miniszteri tanácsos, Ladik Gusztáv osztálytanácsos és a vármegyei tisztviselők országos egyesülete részéről Issekutz Aurél alispán, Kolter alispán és Horváth József dr. Az értekezlet általánosságban és részleteiben tárgyalta a törvényjavaslatot. A vármegyei tisztviselők országos egyesületének képviselői az egyes szakaszoknál megtették megjegyzéseiket s az államtitkár kijelentette, hogy ezeket megfontolás tárgyává teszi. A törvényjavaslat legközelebb a képviselőház elé kerül és még a nyári szünet előtt letárgyalják. A véderőreformot elfogadták. — A főrendiház ülése. — A főrendiház mai ülésének, politikai nyelven szólva »nagy napjának« az az eredménye, hogy igen nagy szótöbbséggel elfogadták a véderőjavaslatokat. Ez egyben azt is jelenti, hogy előbb elvetették azokat a határozati javaslatokat, amelyek a képviselőház által a házszabályok mellőzésével elfogadott javaslatoknak újabb határozathozás végett való visszaküldését követelték. Hadik János gróf halasztó indítványát csak 33 szavazat támogatta 174 elutasítóval szemben, Denseloffy Aurél grófnak a visszaküldést sürgető határozati javaslatát pedig csupán 31 szavazat 171 elvetővel szemben. A főrendiház látogatottsága rendesen minimális szökött lenni. Többnyire alig hogy annyi ember van jelen, ahány a határozatképességhez szükséges. Ma egészen más volt ...._______________________________________.________ a főrendiház képe. Akik még emlékeznek az egyházpolitikai harcrok idejére, joggal azt állítják, hogy azokig a viharos napokig kell visszamenni, hogy a mai üléshez hasonlót találjunk. A külsőségek hangosan kivallották, hogy ma nem közönséges ülés lesz. A főrendiház kapui előtt néhány rendőr, amire eddig még nem volt eset. A folyosók, amelyek más ülések alkalmával némán, elhagyatottan szomorkodnak, benépesedtek hangosan csevegő, sőt olykor izgalmasan vitatkozó főrendekkel. Maga az ülésterem még egyáltalában nem látott annyi népet, mint ma. Mert hiszen az egyházpolitikai küzdelmek idejében a főrendiház még nem a mostani díszes hajlékában, hanem a Nemzeti Múzeumnak jóval egyszerűbb termében ülésezett. A jelenvolt főrendek egy része természetesen azok közül a kötelességtudóan szorgalmas elemekből került ki, amelyeket minden ülésen, bármilyen érdektelen is a napirendje, okvetlenül megtalálhatni. De aztán akadt egész sereg olyan főrend, akiről bizonyos, hogy nagy rábeszélés vitte el a mai ülésre. A kormány mindent elkövetett, hogy a hívei lehetőleg nagy számban legyenek képviselve. Viszont az ellenzék se volt rest és szép szóval vagy szelíd erőszakkal felvonultatott mindenkit, aki hajlandó volt arra, hogy a kormány ellen akár beszéddel, akár csak szavazattal harczba szálljon. Így esett aztán, hogy nem egy olyan főrend is megjelent, akit senki sem ismert. Előkerültek aggastyánok, nagybetegek, messze idegenből hazatértek. A legtöbben azzal jelezték az ülés jelentőségét, hogy fekete ünneplőt öltöttek. De azért akadtak néhányan, akik szinte tüntettek szürke ruhájukkal, mintha jelképezni óhajtották volna, hogy az egész dolognak nem tulajdonítanak valami különös fontosságot. A komor feketeség és a hétköznapi szürkeség közé Fejérváry Géza báró táborszernagyi egyenruhája s a főpapok lila sapkája és vörös czingulusa vitt színes élénkséget. Az üléstermen végignézve, nagyobb jóslótudomány nélkül is előre meg lehetett állapítani, hogy végsőképpen mi lehet a szavazások eredménye. Több mint kétszáz főrend volt jelen és közülök nagyon kevésről lehetett titok, hogy a javaslatok mellett vagy pedig ellenük fog-e állást foglalni. Már egy futólagos seregszemle is elegendő volt annak megállapítására, hogy ezúttal a kormány hívei többségben vannak és az ellenzék legfölebb úgynevezett tisztességes kisebbséggel rendelkezik. Minthogy pedig nem látszott valószínűnek, hogy estig a kormánypárt és az ellenzék között lényegesen megváltozik az arány, nem tette ki magát kudarcznak senki sem, aki a véderőreform híveinek győzelmét merte megjósolni. A karzat is ma egészen szokatlannak tetszett. Főrendiházi ülések után igazán nem töri magát a közönség. Ezúttal azonban ez a csoda is megtörtént. Már napok óta jegyekért ostromolták meg a háznagyi hivatalt. A legtöbb kérés hiába hangzott el. A boldog győztesek jórészt elegáns, szép hölgyek voltak, akik érdekes kalapkiállítást és izgató ruhatárlatok rendeztek a karzaton. A nagy kíváncsiság azonban túlzott volt. Különös dolgok a mai ülésen igazán nem történtek. Akik azt hitték, hogy esetleg viharos jelenetek is fognak lezajlani, mindenképpen csalódtak. A remélt rendkívüliségek helyett csak az történt, hogy sokat beszéltek, a főrendiházban megszokottnál jóval többet. Ma a bőbeszédűség vágya uralkodott még azokon a szónokokon is, akik szentül megfogadták, hogy röviden és tömören fognak beszélni. Különösen figyelemreméltó mondanivalója, ami az eredetiség fényében sugárzott volna, nem volt egyik szónoknak sem. Különösebb szempontokból nem tárgyalták az aktuális kérdéseket. Akár a kormány táborából kerültek elő, akár az ellenzék régióiból, jórészt a régi lantot nyaggatták. Abban nem igen volt eltérés a szónokok között, hogy a véderőjavaslatokat meg kell szavazni. A vita voltaképpen nem a véderőjavaslatok, hanem a körül forgott, hogy a főrendiház törvény- szabta módon létrejöttnek tartja-e a képviselőháznak a véderőreform elfogadására vonatkozó határozatát, vagy pedig nem. Ha pedig nem annak tartja, mit tegyen ? Erre vonatkozóan azt javasolta Hadik János gróf, hogy a főrendiház halaszsza el a véderőreform tárgyalását e hónap 25-éig, hogy közben a kormánynak módja legyen a parlamenti béke helyreállítására. Dessewffy Aurél grófnak pedig az volt az indítványa, hogy az alkotmányos törvényszegéssel létrejött javaslatokat alkotmányos elintézés végett küldjék vissza a képviselőháznak. Amit e javaslatok mellett és ellenük felhoztak, jórészt ismert közhelyek voltak, amelyek az utóbbi napok politikai frazeológiájában már sűrűn szerepeltek. A hallgatóság persze nem viselkedett oly élénken, mint ahogy a képviselőimé szokott. Sem a helyeslés szava, Sem a nem-tetszés moraja nem volt valami hangos. Még a mai, izgalmasnak hirdetett napon is öreguras hangulat folyt széjjel a méltóságos üléstermen. Az ülés délelőtti tizenegy órától esti kilenczig tartott. Közben négy órától öt óráig szünet jutott a főrendeknek. A javaslatok ellen Dmnewffy Aurél gróf, Hadik János gróf, Zichy Tivadar gróf, Prónay Dezső báró, Metzner Béla, Vigyázó Ferencz gróf, Günther Antal curiai elnök, Desseloffy Emil szólalt fel. Mellette pedig beszélt a nyolcvan esztendős Ernuszt Kelemen, Gyurátz Ferencz evangélikus püspök, Zsdemiki Róbert gróf, Lukács László miniszterelnök, Szedovszky Gyula, Vavrik Béla, a Curia másodelnöke, Csatha Ferencz, a budakissé megzavarom és elvittem a főherczegnők páholya elé, ahol sietve megjegyeztem: — Minden lehet, született főherczegnő, az nem! — Ezeknek nem jó, — jegyezte meg Róza szerényen — ezeknek nem lehet semmire se vinniök. — Egyik-másik, mégis, királyné lehet ! — Az ritka. Kevés királyság van. — És sokáig kell rá várni, mert igen higiénikusan élnek. Igaza van magának, csekély a változkodás. Azonban, mondja, nem szeretne királyné lenni ? — kérdeztem egészen komolyan. — Nem! — felelte ő is, teljes komolysággal. Itt nem boldogultam, fölkutattam tehát ama nőket, akik oly szépek, mint ő, de már föl voltak öltözve királynőknek. Némelyik az ura nélkül jelent meg és ezek karcsú nyakán volt a nagyobb szemű igazgyöngy. Ami föltűnt Rózának a derbyn, — és a nagy dámákon — hogy magas nyakat és kivétel nélkül igazgyöngyöt viseltek. — Ha egyszer asszony leszek, szeretném, ha nekem is lenne gyöngyöm. Szebb minden ékszernél! — mond a nagy objektivitással. — Lesz, hogyne lenne. El fogják árasztani vele. Kap egy áriáért, egy csókért. Sem azt nem mondta, hogy igen, sem azt, hogy nem. Most már kihozott a sodromból és elérkezett az ideje, hogy megcsináljam az életprogrammot, az ő életprogrammját. Szívesen hallgatta, amint előadtam neki, hogy a férfiakkal rosszul kell bánni, ezt szeretik. De azért hízelegni kell nekik, mindnek kivétel nélkül, mert nem tudni ki és hol kell szolgának, lónak, más egyéb igavonó baromnak. A durva hizelgést ajánlottam, mint felületes modort, a gyémánt tűs sarkantyút, a selyemből fontos tort az intim érintkezéseknél. — Most még nem tudok hazudni és a hízelgést ne tudom. Ha kell, majd meg fogom tanulni! — mondá mosoly nélkül. És ha azt mondom neki, hogy a művészi czél, a pálya érdekében el kell vágni egy-két ember nyakát ? Ez a minden alvajárók között a legéberebb, legtisztább szemű, alkalmasint azt felelte volna tiszta, nyitott hangon: hogy gondolja ? Hol ? Mikor, kit ? De nem firtattam tovább. Négy óra felé járt az idő és a rikító füvön csendesen lépkedtek előre a diszkrét szinűi, komoly derbycrackek, a kivételesek, a jövő paripái. Rózával a kerítéshez támaszkodtunk és én megmagyaráztam neki a czélpontot, mivel e hölgy még soha nem járt lóversenyen. Mondanom se kell, hogy minden emfázió nélkül, de rögtön megmutatta a későbbi nyerőt. Bizonyos, hogy nem a nyúzott képű zsoké, hanem a paripa tetszett meg neki. Akkor mindjárt gondoltam arra, hogy vájjon nincs-e valami összefüggés ezek között, akik kivételeseknek, elsőknek születnek ? Egyébként is nagyon fantasztikus gondolataim támadtak ott a rács mellett, a tömeg által hozzápréselve rokonom, Róza forró testéhez. Egyszerre eszembe jutottak azok a paripatestű, de nőkebtű és görögkontyos nézejű mitológiai alakok. Talán igazéban is lehettek ilyenek. Mért is ne lehettek volna. Ha görög szobrászoknak eszébe juthatott, mért ne juthatott volna eszébe magának a görög istennek... És mért ne lehetnének még ma is ? Amikor ime innen úgy látom, hogy a pej telivérnek, aki most kiválik a paripacsapatból, az élre kerül, a győztes lesz, a Róza dereka és feje emelkedik ki a tajtékzó és párolgó testéből..» ^ 3