Az Ujság, 1912. augusztus/2 (10. évfolyam, 194-206. szám)

1912-08-16 / 194. szám

Péntek, 1912. augusztus 18. AZ ÚJSÁG fentartja, egyéni megbízatásokat nem ad és nem vállal. A hunyadmegyei jegyzők és birtokosok bankja alapítására vonatkozólag a közgyűlés el­határozta, hogy a községek pénzeit jövőre a jegyzők és birtokosok bankjában helyezi el. Végül a jegyzői lakbér-nyugdíj alap tervezetét mutatták be, a­mit egyhangúlag elfogadtak. Lukács László Nagyenyeden. Saját tudósítónktól. — Lukács László miniszterelnök ma délelőtt tartotta választókerületében, Nagyenyeden, képviselői beszámolóját. Részletesen foglalko­zott a parlamenti többség és kisebbség között való háborúskodás keletkezésével, a véderő­javaslat képviselőházi megszavazásával, a tör­vényhozási munka lehetőségének fentartása végett tett intézkedésekkel, jelezte a legkö­zelebbi munkaprogrammot, a­­melynek a tiszt­viselői nyugdíjtörvény, a jövő évi költségvetés és a választójogi reform a főpontjai, szólott általánosságban az új választójogról és hang­súlyozta, hogy a törvényhozási normális mun­kálkodás visszatértét ő is, a kormány is, me­legen óhajtja, de erre vonatkozólag ő nem tehet propozíc­iókat. A miniszterelnök fogadtatása, a­mint ezt előre hirdették és sejthető is volt, számba­­vehető zavaró inczidens nélkül zajlott le; a környezetében Nagyenyedre érkezett száz­­tizenhat munkapárti képviselővel és Nagy­­enyed városának polgárságával együtt ünne­pelte a kormányt jóformán egész Erdély, a­melynek megyei, kerületi munkapárti szerve­zetei deputác­iókat küldöttek a miniszterelnök beszámolójára. Az ünnepséget — szokás szerint — lakoma zárta be. A fehér asztalnál a nemzeti munka­párt egyik alelnökének, Daniel Gábor báró titkos tanácsosnak a felszólalása volt a szen­­záczió. "­­Nekünk nincs okunk békét keresni — mondotta Daniel Gábor báró — mert hiszen háború sincsen, a­mi történt, az nem háború, hanem a rakonczátlankodók megfenyítése volt. Megérkezés, fogadtatás. Tegnap este Budapestről két vonat indult Nagyenyed felé. Az egyik a rendes, a másik, tíz perc­c­el később, különvonat, mint az előbbinek második fele. A második vonaton ment a minisz­terelnök titkárával, Latinovics Endrével és kísé­retének nagy része. Az elsőn vagy negyven munka­párti képviselő utazott. Az utazás minden zavaró inczidens nélkül folyt le. Leszámítván a kolozsmonostori állomást, a­hol néhány nagyon fiatal ember torkaszakadtá­­ból abczugolt. Kolozsvárott, a­melyet hajnalban érintettek a vonatok, nagyobb küldöttségek száll­tak fel. Aranyosgyéres, Székelykocsárd és Felvincz állomásokon, hol a minden vonatot váró két­­három csendőrnél több csendőr, katona, vagy rendőr sehol nem volt, mindenütt nagyobb kül­döttségek várták és üdvözölték az érkezőket. Nagyenyeden tegnap kiigazgatták a köveze­tet, felsöpörtették az utczákat, estefelé a középü­letekre, de számos magánházra is nemzeti lobogót húztak fel, s a megyeháza előtt az éj folyamán diadalkaput emeltek. A szocziáldemokrata párt kolozsvári szerveze­tének kiküldöttje néhány nap óta Nagyenyeden van, hogy sztrájkot szervezzen, s ma reggel mint­egy háromszáz ipari munkás nem ment dolgozni. Bakó Károly építőmester a sztrájkra kizárással felelt. Ezt az elhatározását azonban ma délben visszavonta. Az éjszaka folyamán a rendőrség kilencz munkást előállított, igazolás után azonban valamennyit szabadon bocsátotta. A rendőrkapi­tány szerint az előállítások azért történtek, mert az ületők ismeretlenek Nagyenyeden és viselkedésük gyanús volt. Az előállítottak azt vallották, hogy ők munkásemberek, a­kiknek eszük ágában sem volt a rendzavarás. Ma reggel a rendőrség bevitte Tomaj Pál szücsmestert, Kászoni Samu asztalost, Vörös Mózes csizmadiát és Vörös Sándor kőműves­­legényt; ezek a gyulafehérvári szocziáldemokrata párt agitátorai, a­kik azért jöttek Nagyenyedre, hogy munkászavargást rendezzenek. Az első kettőt hamarosan kieresztették, de a két Vörös-fiút to­vábbra is benttartották. Ezek érdekében Asztalos Kálmán ügyvéd, a nagyenyedi függetlenségi párt elnöke interveniált a rendőrségnél. A függetlenségi pártkör nagy fekete lobogót tűzött ki helyisége ablakán, Asztalos Kálmán ügy­véd, pártelnök Kossuth Lajos­ utczai lakásának erkélyére pedig egy gyászfátyollal bevont nemzeti­­színű lobogót tett ki. A rendőrség felszólította Asztalost, hogy vonja be a zászlót. A felhívásnak Asztalos dr. nem tett eleget, mire rendőrök távo­lították el a zászlót a ház erkélyéről. Asztalost pedig beczitálták ma a rendőrségre, a­hol kihágás czimen eljárást indítanak ellene. A megyeházát csendőrök fogták körül. A Nagyenyeden állomásozó gyalogzászlóalj is kivo­nult, a székház oszlopos feljárójánál hajdúk álltak és vigyáztak, hogy utczai nép be ne tóduljon, el ne foglalja a választók számára fentartott helyi­séget. Ma hetivásár volt, s ma kezdődött az országos vásár is; a környékről rendkívül sok vásári nép érkezett a városba. Az utczá­kat detektívek, csendőrök és katonák lepték el, vagy kétszáz csendőr czirkált az utczákon. A fegyház udvarát is megrakták csendőrökkel és katonákkal, a­kiknek azonban semmi dolguk nem akadt. A nagyenyedi, nemzeti lobogókkal díszített pályaudvarra ma reggel fél nyolc­kor robogott be a második különvonat. Nagy és előkelő közönség várta és fogadta lelkes éljenzéssel. A publikum soraiban voltak az első különvonattal érkezett képviselők is. Lukács László miniszterelnök meg­jelenésekor harsány éljen zajlott végig a tömegen. Sándor Jenő polgármester üdvözölte ezután a miniszterelnököt, úgy is mint a város szülöttjét; a miniszterelnök meleg szavakban köszönte meg a szíves fogadtatást. Ezután Török Bertalan volt képviselő, a nagyenyedi nemzeti munkapárt elnöke üdvözölte a párt nevében Lukácsot, a­ki vála­szában, zajos éljenzés közepette ezeket mondta: — A munkapárt annyira egységes, hogy annak egységét megbontani — bízvást mondhatom — lehetetlen. Ennek a legfényesebb bizonyítéka az, hogy a munkapártnak óriási tömege jelent meg itt, hogy üdvözölje az itteni helyi munkapárt­nak tagjait, azokkal személyesen megismerked­ni nem tudjátok még, hogy immár mindjob­ban törődni kezdenek veletek. És ez — vagy egyelőre ennyi — jól van igy. Hiszen ti ma­gatokon nem segíthettek. Ti, az együgyüek, nem is lehettek annak okai, hogy a játékszert oly hamar kiveszik kezetekből s e helyett ti magatok faragtok apró lovacskákat, melyekre piros és kék pontokat rajzoltak és illetékes helyen kakastollat, vagy fütyülőt tesztek a nemestelivér törzsébe. Hogy ezenközben ti is eljátszszátok kis játékaitokat, erről nem tehet­tek. Ti talán alig hogy letettétek apró kis kezetekből a mamamát, a tejesüveget, egyet fordul az idő, már ott vagytok az üveggyár­ban. Az üveget pár éve még szoptátok, most már fújjátok. Hogy szegény csenevész kis t­üdőtök mit mond ehhez, azt rövid idő múltán ti magatok már nem kérdezitek. Ti ott állótok az agyagipari és kőedénygyárakban s egyiketek a kakas és tyuk fekete testét, másikatok piros tarajukat, harmadik kis pajtásotok pedig a szép zöld pázsitot pingálja rá a csészére meg a findzsa aljára. De ha ügyesek vagytok, rö­vid idő múlva már ti is hajthattok korongot. Ha lábszárotok eléri. Ha aztán idő előtt meg­görbül, más fiúcska váltja fel a helyeteket. És ha kijöttök a gyárból szombat este , kis pénzecskéteket vagy megőrzitek, vagy átadjátok az »édes« apátoknak. Az öreg úr talán megőrzi, talán eliszsza. De ha eliszsza, tehettek arról ti ? És tehet ő ? A Zola »L’asse­­moir«-ját egyitek sem olvasta, de szegény apátok a sorsnak ugyanazt az iskoláját volt kénytelen járni, mint ti. Az iskolát, melyben az erkölcs, sajnos, annyiszor meghal, mielőtt felébredhetett volna, mert az élet könyör­telen karmai kitépték már a szülők szívéből. De ha az apátok nem iszákos, hanem ke­resményeteket megőrzi számotokra, mondjátok, kis rikkancsok, mivel érne fel nektek az a vagyon, melyet az a fiúcska, az a lányka sze­rez, ki ott játszik, lapdázik, verekszik s dön­geti egymást ti mellettetek, midőn ti csendes nyári estén a munkából fáradtan ballagtok haza a libalegelőn át. Ti talán piros bélyeget ragasztotok a postatakarékpénztári kartonlap kilencz üres helyére és gyüjtitek a vagyont, de a rezotokra piros bélyeget nyom a kezdődő tüdővész. Ti talán műipari előmunkások lesz­tek tizenöt éves korotokban és csodálatos selymeket varázsoltok elő a Jacquard-gép lyukacsos kártyáin, hímes pillefigókkal, rubint­­szárnyú madarakkal ! De mondjátok, nem fog-e összecsavarodni szivetek, ha valamikor majd arra gondoltok: »Jó Istenem, ha én egyszer, csak egyszer igazi pillangót kerget­hettem, ha csak egyetlen egyszer egy kis kék­­tollú mátyásmadárkát foghattam volna !« Ti, gyermekmunkások, talán gyártulaj­donosok lesztek még ifjan, de majdan arany­­tekercseitek között is nem fog-e lesújtani reátok ez a fájdalmas sóhajtás : »Én sohasem voltam gyermek !« A vagyonszerzés őrülete sok nemzet ha­lála lett már. A néptelen játszóterek csendje bántóbb, mint a temető némasága. A bánatos gyermekajak dal nélkül olyan, mint a virág­jában lefagyott facsemete. Egy nemzet egész­séges utódok nélkül önként eltemetkezett. Mert mi a vagyon ? Embermilliárdok c­él­­tudatos munkájának értéke. Igaz, az idők nehezek. Ma senki sem nyer, akármennyit dolgozzék is. A termelés meg­drágult, a vételkedv eltűnt, az eladás bizony­talan. A pénz valami ismeretlen lyukakon át elcsörgedezik. Legalább is a termelést olcsóbbá kell tehát tenni. De kérdés, olcsóbb lesz-e majd a termelés, ha a munkaerő kifáradt, el­fogyott s ha nem lesz meg az az egészséges vércsere, mely a nemzet életének is létfeltétele. Szülők és tanítók, ti, a kik a nemzet ütőerén tartjátok áldott, bölcs kezeiteket és a nagy természet az Alkotó munkája után első­sorban a ti agyvelőtökbe irta s a ti szi-vetekbe véste a nemzetek erkölcsi, anyagi és értelmi fejlesztésének sorsát, jól szívleljétek meg Mosso Angelónak, a turini egyetem élet­tani tanárának egy gyönyörű kísérletét. Mosso egy elaltatott állat ereibe jól kipihent állat vérét fecskendezte be. Az állat szervezete a vércserét észre sem vette. Aztán gondolt egyet a tudós és az egészséges állatba oly állat vérét vezette át, a­melynek izomzatát holtig kimerí­­tette a munka. Az alvó állat szíve hevesen verni kezdett. Tüdeje zihált. A kimerültség legsúlyosabb jelei vettek rajta erőt. Az elfáradt állat vére, a fáradt izom nedve mérges anyagokat tartalmaz, tehát az egészséges állatban ugyanazt a fájdalmas ér­zést kelti, mely terhes munka után az ember izomzatában jelentkezik. Ez a tény a mérges bomlási anyagokban leli magyarázatát. Ha tehát nincs pihenés, a testben fel­gyülemlett káros anyagok nem távolodhatnak el, beteg lesz a test, beteg a lélek és beteg a nemzet. De, sajnos, a gyermekek munkájának túl­­ságba vitele ma még majdnem világbaj. S a világbajnál is nagyobb baj, hogy minden nemzet ismeri ezt a vétkét, hanem szemérme és önhaszna iránti vak törekvése közt vigasz­talásul csak azt mondja, a­mit a jó Pató Pál dalolt: »Ejh, ráérünk arra még !« Más nemzet talán ráér, de Pató Pálnak nincs igaza. Már mi is szervezkedünk egy új keres­kedelmi szerződési korszakra, melynek egyik legnagyobb kérdőjele, hogy miképpen leszünk a szomszéddal ? Csakis egyféleképpen lehet lennünk, kell lennünk, szabad lennünk. Erős karral, tele tárczával, úgy hogy megértse, ha átkiáltunk : »Sógor ! Hát tudsz-e akkorát ütni a kalapá­csoddal, a­milyen rendet én vágok ?« De kiabálni csak akkor lehet, ha az em- S

Next