Az Ujság, 1912. október/1 (10. évfolyam, 232-244. szám)

1912-10-01 / 232. szám

Kedd, 1912. október 1. AZ UJSÁD .­A romániai metropolita a magyar katolikus püspökségről. Copon, Románia görög keleti egyházának metropolita prímása egy hírlapíró előtt nyilatkozott az uj magyar görög katolikus püspökségről. — A magyar kormány eljárása — úgymond Conon metropolita — bennünket is hasonló elbánásra jogosítana a magyarországi katolikusokkal szemben, Románia azon­­ban még a Francziaországból kiűzött szerzeteseknek is adott menedéket. Királyi kihallgatás. (Miniszterek és a házelnökség Bécsiben.) A képviselőház elnöksége és a kormánynak több tagja Bécsben volt ma királyi kihallga­táson. A kihallgatás kapcsán sokféle kombiná­­czió röppent fel, de ezeket értékekre szállítja az audiencziáról szóló bécsi tudósítás, a­mely itt következik. Tegnap, vasárnap, este Bécsbe érkezett Lukács László miniszterelnök, Hazai Samu báró honvédelmi miniszter, Székely Ferencz igazságügyminiszter, Beöthy László kereske­delmi miniszter, ma reggel pedig Teleszky Já­nos pénzügyminiszter. Bécsbe érkezett to­vábbá a képviselőház egész elnöksége: Tisza István gróf­ ma reggel, Beöthy Pál és Jankovich Béla alelnökök tegnap este. A miniszterek a magyar házban szállottak meg, az elnökség tagjai pedig a Sacher-szállóban vettek lakást. A képviselőház két alelnöke, valamint Beöthy László kereskedelmi és Teleszky János pénzügy­miniszter délelőtt tíz órakor tették le a titkos tanácsosi esküt a király előtt. Az eskütétel után megkezdődtek az általános kihallgatások. Először Lukács László miniszterelnök volt a királynál, hogy megköszönje a Szent István­­rend nagykeresztjét­. Az audienczia mindössze két perczig tartott. Lukács után Tisza István gróf jelent meg a király előtt és ugyancsak kitüntetését köszönte meg. Egymásután járul­tak a királyhoz Székely Ferencz igazságügy­miniszter, Hazai Samu báró honvédelmi mi­niszter, Beöthy László kereskedelmi miniszter, Teleszky János pénzügyminiszter, Beöthy Pál és Jankovich Béla képviselőházi alelnökök. Házait leszámítva, a­ki mint altábornagy ka­tonai uniformisban volt, valamennyi­­magyar díszruhát viselt. Ezek az audiencziák mind az általános kihallgatások során­­történtek és a magyar államférfiak után a király másokat fogadott. Nagy feltűnést keltett Scheman Ba­lázs vezérkari főnök és Berchtold gróf külügy­miniszter megjelenése. Politikai körökben azt beszélték, hogy az audienczia a feszült kül­politikai helyzetre vonatkozott. A külügyminiszter és a vezérkari főnök kihallgatása tényleg szenzácziósabb mozzanata volt az audiencziának és a mai napnak, mint a magyar miniszterek, vagy a Ház elnökségének a Burgban való megjelenése. Estefelé már híre járt, hogy a monarchia déli határán sür­gős csapaterősítések lesznek s az ellenzék sorai­ban azt hangoztatják, hogy háború esetén tel­jes lehetetlen volna a jövő évre megajánlandó újonczok megszavazását még csak hátráltatni is. A magyar delegáczió holnap megint hozzá­lát az albizottsági munkához, ma éjjel — hír szerint — több ellenzéki képviselő Bécsbe utazik. A mentelmi bizottság és a kitiltások. A képviselőház mentelmi bizottságának egyik tagjától a következő érdekes fölvilágo­­sításokat veszszük : Az ellenzék, de kivált Barabás Béla, hogy a képviselőház szeptember 18-án tartott ülésén tör­tént kizárások törvénytelenségét valószínűvé tegye, elsősorban a mentelmi bizottságot vádolja meg azzal, hogy a szeptember 18-án kizárt 49 képviselő kizárásának indítványozásánál »törvénytelenséget« követett el azzal, hogy az eléje utasított képviselő­ket nem idézte meg. Legyen szabad ezzel szemben arra kérni Bara­bás Béla képviselő urat, olvassa el a házszabályok 189. §-át és meg fog győződni, hogy nincsen igaz­sága. Az »érdekelt képviselő értesítését« (és nem idézését) e szakasz csak »a mentelmi jog felfüg­gesztése iránti hivatalos megkeresések eseteiben« rendeli. Ebben az esetben pedig nem ilyen esetről, hanem a 255. §-ban (258. §) szabályzott fegyelmi esetben, való javaslattételről volt szó, a­mit huszon­négy órán belül meg kell tenni és a­mire a kép­viselőt meg sem kell hívni, noha puszta udvarias­ságból ez emlekelőtte a lehetőséghez képest meg­történt, mégis a­nélkül, hogy ettől a határozat ereje függött volna. Különben pedig legutóbb az udvariasságból értesített képviselő urak közül Rá­th Endre képviselő csak azért kérezkedett át a kordonon, hogy a tanácskozó bizottság ajtaja előtt zajos botrányt üssön. Ugyanilyen értéktelen az a kifogás is, hogy a mentelmi bizottság nem volt határozatképes. A bi­zottságnak 20 megvisztott tagja van. Ebből 6 ellenzéki tag nem volt ott, de mivel a házszabályok 139. §-a szerint a bizottságoknál határozathozatalra a beválasztott tagok harmadrészének jelenléte szük­séges, világos, hogy a bizottság 14 taggal bőven határozatképes. Egyébiránt noha a bizottság tár­gyalásai nem nyilvánosak, arról mégis biztosítha­tom Barabás Béla képviselő urat, hogy szeptem­ber 18-án a mentelmi bizottság mind a két ülésén (mert volt egy ülés aznap délután is) egyharmad­­résznél, vagyis hétnél több bizottsági tag volt jelen. Végül az a tetszetős rabulizmus, hogy a 30 ülésnap nem olyan »határozott tartamú időleges kizárás«, a­milyent a 255. (258.) § megkíván , mindenki könnyen beláthatja, hogy annyira hatá­rozott, hogy a kizárt képviselő még az ujjain is kiszámíthatja. Aznap, a­mikor a Házban ülés van, egyet számít. Tehát 30 ilyen napig van kizárva. Ennél sokkal határozatlanabb volna a 30 egymás­után következő naptári nap, mivel például ha az­alatt a Ház egyetlen ülést sem tartana, akkor a 30 napra kizárt képviselő egyetlenegy napra sem volna kizárva és így a Ház komoly határozata nevetséges tréfává alakulna át. Mindenki meg lehet tehát győződve, hogy a mentelni bizottság, mely különben is a leggondo­sabb vezetés alatt áll, semmiféle törvénytelenség­ben, helyesebben : szabálytalanságban nem hibás. Hogy rabulisztikával még a napsugarat is félre lehet csavarni, az pedig régen nem újság. Apponyi, Mezőssy, Batthyány, Károlyi József gróf vasárnap beszámoló­beszédet mondott. Főleg azt hangoztatta, hogy azoknak, a kik együtt harczolnak egy párttá kell tömörülniök. Nagykárolyban Apponyi Albert gróf is ott volt s hosszabb beszédet tartott. — Az ellenzék — mondotta egyebek közt Apponyi — el van tökélve arra, hogy mindaddig, mig ereje terjed, rendes tanácskozáshoz nem járul a parlamentben, mig a megsértett jogrend helyre­állítva nincs, mig tárgyi és személyi biztosítékai nincsenek, de ez az ellenzék részéről nem támadás, hanem a védelem. Nem kedvtelés ez, mert én szív­­szorongatva állok olyan jelenségek előtt, a­melyek engem megfosztanak attól, hogy a komoly pillana­tokban, mint a­minő most a külügyi helyzet is, föl­emelhessem szavamat, elmondhassam nézeteimet az ország érdekeinek megvédésére; szívszorongva állok olyan jelenetnél, mely a magyar emberek közt szinte áthidalhatatlan űrt támaszt. De mi ennek az eredete ? A jogrenden, az alkotmányos­ságon június 4-én ejtett ama súlyos csorba, a­me­lyet, ha ki nem köszörülhetünk, abban az esetben elvérezhet egész szabadságunk. Meg van bomolva a parlament külső rendje. Igen, de miért ? Mert megbomlasztották belső rendjét, az erkölcsét és jogrendjét. Már­pedig, ha a belső, az erkölcsi rend, ha a­ jogrend meg van bomlasztva és a mellett a külső rend fönmarad és a dolgok tovább folynak, mintha semmi se történt volna, ez rosszabb, vesze­delmesebb lenne bárminél, mert ez a megnyugvást jelentené a rosszban, a jogtalanságban. A­ Ház elnöke félt, hogy megállapodás jöhetne létre a kormány és az ellenzék közt a demokratikus választójogban. Hogy ennek a megállapodásnak a lehetőségét is eltávolítsa, azért rögtönözte az erőszakot és a végleges összeveszést és azért nem akarja a békét, mert ebből a békéből talán ki­­nőhetné magát egy őszintén demokratikus vá­lasztójogra való megállapodás. Készüljünk a vá­lasztásokra, mert ebből a hínárból csak három­féle út vezethet tovább. Az egyik volna egy becsü­letes megegyezés, a­melynek alapjait kifejtettük számtalanszor : a Jogrend megrontóinak távozása, a Jogrend helyreállítása, a névjogoknak őszinte kiterjesztése és megszilárdítása. Ezt nem akarják, marad a másik : folytatni a­mint júniusban tették, az ellenzék kizárásával, h­áziiag alkotni úgyneve­zett törvényeket, megcsinálják házilag az új vá­lasztó törvényt is Tisza Istvánnak gondolata sze­rint. Hát ez egészen kárba veszett munka, mert az a választói reform, melyről Tisza Istvánnak nézetei ismeretesek, akár meg se csinálják,­­ az nem oldja meg a kérdést, az nyitva hagyja a kérdést, azzal szemben mi csak úgy, mintha semmi sem történt volna, ragaszkodni fogunk ahhoz a megállapodás­hoz, mely az ellenzéki pártok közt létrejött és melynek alapján a haza minden értelmes és er­kölcsileg fedhetetlen polgárának meg akarjuk adni és szabadságában a titkosság által biztosítani a választójogot. Mezőssy Béla csak Lukács László miniszter­­elnököt támadja. — A­ki Lukács Lászlót ismeri, — úgymond ■— az nagyon jól tudhatja, hogy ha őt kidobják az ajtón, háromszor is visszamászik az ablakon. Nincs a vitágnak az a kiéhezett pióczája, a­mely olyan mohón tapadna az emberi testre, mint a minő görcsös elszántsággal kapaszkodik a miniszterelnök a hatalom emlőihez. Fejérváry báróról, az öreg katonáról, a­ki hűen teljesítette a kapott parancsot, nem is beszélve, még a Kristóffy magatartása is sokkal becsületesebb, mint Lukács politikai komédiáskodása. Azok az urak nem hazudták az alkotmányosságot, nem kendőzték ki magukat a többsé­g elv rongyai­val, azoknak mutatják magukat, a­mik valóban voltak : a bécsi parancs rendőri és katonai erővel való egyszerű végrehajtóinak. Sokkal szégyenle­tesebb, sokkal nyomorúságosabb az a szerep, a­mit most Lukács László vállalt. Ma nincs sajtószabad­ság, csak kormánytól függő sajtó számára, gyüleke­zési jogunk is béklyóba vezetett, a nemzet képviselői nem teljesíthetik kötelességüket, megakadályozza őket ebben az erőszak. Ám Lukács Lászlónak azért elég sűrű növésű a bőr­e arczán, hogy a fórumon az alkotmányos miniszterelnök pózában jelentkezzék. Hogy meddig teszi ezt, ez utóvégre is az ízlés, sze­mérem és tisztesség dolga. Én gondolom, hogy Lukács a végletekig kitart. Mi pedig erre azt mondjuk, a­milyen a mosdó, olyan a törülköző. Minden eszköz jó, csakhogy tőle mielőbb megszaba­duljon az ország. Zichy Aladár gróf, Justh János, Mandorff Géza báró, Zlinszky István, Bottlik István, Fráter Loránd, Szmrecsányi György, Freszly Elemér, Szalkay Sándor és Jármy Béla képviselők beszél­tek még. A szövetkezett ellenzéki pártok Komáromban is tartottak tegnap agitácziós gyűlést, a­melyen azonban meglehetős kevesen voltak. A gyűlésen Batthyány Tivadar gróf fejtegette az ellenzék harczának jogosságát, leginkább Tisza István grófot támadva. Megemlékezett az ellenzéki kép­viselők bécsi utjának sikeréről is s gúnyosan aposztrofálta a munkapártot, a mely megfeledke­zett, hogy tavaszszal még milyen fenyegetések­kel készült Auffenberg hadügyminiszter megbuk­tatására. — A múlt esztendőben — mondotta — Bécs­ben a delegáczióban éppen Heltai Ferencz intézett heves támadást Auffenberg ellen s nyíltan szemre­hányást tett a Justh-párti delegátusoknak, a­miért nem segédkeztek a munkapártnak ebben az akc­ió­­ban. Most pedig ugyanez a Heltai Ferencz azzal az indítványnyal állott elő a delegáczióban, hogy te­kintettel Auffenberg hadügyminiszterre, az albizott­ságban németül tárgyaljanak. Ilyen az a szellem, a­mely a munkapártot vezeti. Tiszát teszi felelőssé az egész helyzetért. Az ellenzék tovább is foly­tatja a harczot, ha kell fizikai eszközökkel, s ha sor kerül rá, utolsó csepp véréig is. Ha Tiszának sikerülne a maga tervét, az ellenzék teljes letörését keresztülvinnie, akkor a mai ellenzéki pártok he­lyett, a­melyek még monarchikus alapon állnak, mások keletkeznének. — Azok, a­kik helyettünk és utánunk jönnek, — úgymond Batthyány — azok majd azokból a körökből kerülnek ki, kik, miként a külföldi minták mutatják, ha elnyomják a parlament szabad aka­ratát, a parlamentbe be fogják vinni az elégület­­lenséget, a végsőkig menő harezot a legalsóbb réte­gekbe, egyelőre talán nem is igen látható formá­ban, és bele fogják vinni a harezot, az izgatást a had­sereg kötelékébe és akkor lesz finis Austria­. 3

Next