Az Ujság, 1912. október/1 (10. évfolyam, 232-244. szám)
1912-10-08 / 238. szám
Kedd, 1912. október 8. AZ ÚJSÁG medvét meg egy szűzleányt kíván a kútra. A medve, az nem kunszt, van a Skansenben elég, de szűzleány! Azt hiszik azok a derék öregurak, hogy Stockholmban csomóstól állanak a szüzek minden utczasarkon? A leány természetesen itt fog állani középen, de a medvéket muszáj félig a víz alá dugni, mert különben sehogy se férnek el. — Ez itt az Olvasó nő és író férfi, a Bonnier-alap rendelte meg, és a Királyi-könyvtár kapta ajándékba márványból. Sorba bemutatja a hatalmas műterem falai mellé állított összes szobrokat. Páratlanul szép kapukilincsek és sarkok kerülnek elő, még öntöttvasból készült kályhaajtó is van a Christian Eriksson munkái között. — Én, kedves uram, mesterember vagyok, nem válogathatok a munkában, mint a nagy művészek. Aki magamfajta szobrász, annak le kell mondania a képzelődésről, be kell érnie mindig egy álommal, egyetlen ideával, — amelyiket éppen megrendelték. A saját eszméiket, álmaikat csak a nagy művészek faraghatják ki, mi örülünk a megrendelésnek is. — Hogy a baptisták, meg a szabadegyház hívei kiátkoztak, azon nem búsulok valami nagyon. Érdem, hogy abban a táborban haragszanak a meztelenségért, de hogy eltiltanak az embertől minden örömöt, az már egy kicsit sok. Az már szabályozva van, hogy mikor mennyit szabad inni, hol szabad szivarozni, hol nem szabad tánczolni, egyes tiszteletes urak kívánságára törvénybe iktatták, hogy milyen módon szabad csak szeretni. Nagy szerencse, hogy nincsen külön megállapítva a párzás ideje, hogy mikor és meddig szabad. Nem, ez egy kicsit sok. Egyik vendéglőben nem adnak egy pohár sört, csak ha egy rossz ebédet is eszem, milyen a törvény! A másik helyen csak akkor kapok szivart, ha sört iszom, — ez a szabály. Egyik helyen nő nélkül nem mehetek be a tánczterembe, a másik helyen pedig a magános nő előtt zárják be a tánczterem ajtaját, így kívánja a rendelet. A kis ember újra elmosolyodik. — Most nagyon alacsony árfolyama van az érzékiségnek, kaczagni is bűn, a művészet pedig az ördög játéka. Mert sivalkodó vénasszonyok, meg kappanok csinálják a rendeleteket az épek számára. Egy vakbuzgó fanatikus kisebbség terrorizálja a többséget. Pedig azok az ájtatos népek is mind meztelenül születtek, egyugyanazon előzmények után. Antal Sándor: A háborús válság. Konstantinápoly, október 7. A Jéni Gazetta kezdi az 1880-iki törvény közlését, melyet nem szabad összetéveszteni a kelet-ruméliai statútummal. Az 1880-iki törvényt, melyet a porta 449 czikkelyben dolgozott ki és a melyet a kelet-ruméliai bizottság módosított, most 327 czikkelyben foglalták össze. A porta megbeszéléseket fog kezdeményezni, hogy a módosított törvényen néhány változtatást eszközöljön. Tegnap a haditanács a katonai helyzetről tanácskozott. A tanácskozáson a nagyvezér, a hadügy, a tengerészeti miniszter, a táborkari főnök, a keleti és déli hadsereg parancsnoka és több magasabb tiszt vettek részt. Itt 500 albán jelentkezett önkéntesnek. A török diákok önkéntes csapatot szerveztek. Paris, október 7. A török nagykövet ma délután Poincaré miniszterelnökkel hivatalosan közölte, hogy a török kormány a vilajetekről szóló 1880-iki törvényt életbe lépteti. Paris, október 7. A Havas-ügynökség jelenti : Poincaré miniszterelnök ma délután előbb az angol nagykövettel, majd a török nagykövettel tanácskozott, végül pedig a bolgár követtel értekezett, , SZEGÉNY MARCELL. — Egy versenyló panasza. — A mai postával a következő levelet kaptam : Tisztelt Vulpes !■ Nem tudom, vájjon szokta-e tekintetességed a Vadász- és Versenylapot olvasni. Remélem, hogy igen, de felteszem, hogy nem. Mindenesetre ideiktatok egy rövidke közleményt, mely a Magyar Lovaregylet nevezett hivatalos lapjában a mai napon személyemre vonatkozólag megjelent. A közlemény ez : Marcell pej ményelletett 1909, apja Raeburn, anyja Maresa, a startnál való veszélyes viselkedése miatt a Magyar Lovaregylet fenhatósága alatt álló pályákon való futástól eltiltatik. Az itt szóbanforgó Marcell — a most azt talán már kitalálta — én vagyok, személyesen. És nekem igen komoly kifogásaim vannak a lovaregylet hirdetménye ellen. Hiszen méltóztatik ismerni a hazai sportviszonyokat. Nálunk egy kitiltás egyenesen diflamáló dolog. Akit a pályáról kitiltanak, azt a publikum mingyárt csalónak, szélhámosnak, gonosztevőnek tartja. Ami természetes is. Hiszen a ki nem tiltottak fele se egészen kóser ember. Akárhányszor, próbagaloppok idején, körülnéztem a versenytéren. S konflistó legyek, ha nem láttam a tribünök körül legalább négy-ötszáz évi fegyházat fel-alá sétálni. Tudniillik ennyire becsültem a jelenlévő tisztelt közönség kitöltött, kitöltendő és alaposan megérdemelt büntetését. S éppen engem tiltanak ki. Pláne a veszélyes viselkedésért«. El kell mondanom, tisztelt úr, hogy miben állott az én »veszélyes viselkedésem«. Az őszi handicapnél történt, legutóbb. Vagy tizen voltunk a startnál. Halkan diskuráltunk különböző témákról, többek közt politikáról, a háború eshetőségeiről, társcsalásokról és egyéb napi témákról. Mondhatom, engem alaposan untatott a sok locsogás. Előttem ficzánkoltak Diana Forgive és Wermuth nevű kollégáim. Remélem, ismeri őket. Fess, csinos gyerekek. Jó idomokat mutattak, különösen azon a részen, amelyet felém fordítottak. Kérem, én már hallottam nem egyszer, de százszor, hogy az emberek közt ősi szokás azokat, akik némileg tetszenek, bizonyos helyeken megpaskolni, esetleg megcsipkedni. Nem hiszem, hogy a lovaregylet tagjai között csak egy ember is volna, aki még nem csípett meg egy pirospozsgás, hamvas, ingerlő arczot, még olyan esetekben is, ha az az arcz nem is volt szorosan vett arcz ... Én se tettem egyebet. Csak nekem véletlenül nem lévén kezem, a fogammal, illetőleg a szájammal végeztem ezt a műveletet. Ez igen gyakran megesik az embereknél is, ugye, kedves Vulpes ? Talán azt vethetnék még a szememre, hogy kollégáim, akikkel némi bizalmaskodásra léptem, velem egyneműek. De hát ez elvégre is privátügy. Mindenki a maga ízlése szerint szeretkezik. Ezek után arra kérem, kedves Vulpes bácsi, szólaljon fel az érdekemben a nyilvánosság előtt. Ne engedje, hogy egy szépen indult karriert ilyen kicsiségek miatt tönkretegyenek s egy jó családból való ifjút (apja Raeburn, anyja Maresa) ilyen borzasztó módon megbélyegezzenek. Sőt azt is vegye figyelembe, hogy az én üldözőim egyenesen a zabot veszik ki a számból s tisztes polgári keresetemtől fosztanak meg. Remélem, hogy jóindulattal kiszerkeszt becses lapjába, s maradok hazafias üdvözlettel Marcell.„ Becses jóbarátom kívánságának eleget teszek, s a nyilvánosság itélőszéke elé viszem panaszos feljajdulását. Magam is úgy sejtem, hogy Marcell barátunkkal injuria történt. Újra kellene szavazni az ő kitiltása ügyében. De úgy kellene szavazni, mint ahogy a Nemzeti Kaszinóban egyszer bíráskodtak egy úr felett, akit azért akartak kigolyózni, mert egy szép aszszony pofonütötte. Összeült a bíróság. Az elnök szólalt fel elsőnek : — Kitiltási indítványt tettek ... tagtársunk ellen. Az a vád ellene, hogy egy asszony pofonütötte. De ebben az ügyben csakis olyan ember ítélkezhetik, akit még soha asszony meg nem ütött. — Igaz, úgy van! — kiáltották a bírák. — Felszólítom tehát a bíróság tagjai közül azokat, akiket már nő pofonütött, hogy szíveskedjenek távozni. Elsőnek én megyek-S kiment utána valamennyi. A Marcell bíróságában se vehessen részt olyan ember, aki már odaharapott, ahová Marcell harapott. Kiváncsi vagyok, várjon akkor is kitiltják-e a túrból az én Marcell barátomat. Vulpes. HÍRES. A Szépművészeti Múzeum zárt ajtai. Maholnap tíz esztendeje lesz, hogy a Szépművészeti Múzeumot ünnepélyesen felavatták, és még mindig vannak ajtai, melyek a közönség számára nem akarnak megnyitni. Aki a földszint csarnokain keresztül a metszetkiállítás termeibe igyekszik, azt jobbról is, balról is kötélkorlátok vagy spanyolfalak tiltják el attól, hogy körülnézzen. Amit ily szigorúan rejtegetnek a közönség elől, azon semmi rejtegetnivaló sincsen. A kötelek és spanyolfalak mögött a múzeum szoborgyűjteménye helyezkedik el. Miért nem bocsátják hozzá a közönséget? Azt felelik rá, hogy a szobormúzeum berendezése még nem teljes. De a kötélkorlátokon túl egészen jól láthatni — persze kissé messziről — a renaissance-korszak szoborműveit. Azok már esztendők óta a maguk helyén állnak, falhoz ragasztottan, vagy a lábazatukon. Ezt a csarnokot tehát bízvást megnyithatták volna már évekkel ezelőtt is a közönség számára. De egyéb helyiségekben is teljes rendben van már a szoboranyag. Amelyik terem pedig máig sem készült el, arra nézve jogosan megkérdheti az ember, hogy mirevaló ez a példátlan késedelmeskedés ? Mi teszi elkerülhetetlenné, mi a czélja? Hiszen mindenki tudja, hogy nem eredeti alkotások felállításáról van szó bennök, hanem csak másolatokéról. S hogy a Szépművészeti Múzeum szoborosztálya, anyagának túlnyomó része szerint, tulajdonképpen gipszöntvények múzeuma. Gipsz-múzeum, a minő a világ minden nagyobb városában évtizedek óta van, csak nálunk nincsen. Ha a Szépművészeti Múzeumot ajándékozták meg az elmúlt korok szobrászi alkotásainak gipszmásolatával, legalább tennék már hozzáférhetővé azokat a csarnokokat. Az oly merőben oktató czélú és értékű anyaggal mire való ily hosszadalmasan pepecselni? Oly nagyigényűen rendezkedni vele, mint ahogy eredeti alkotásokkal is túlzás lenne ? A múzeum régi festményeinek osztálya sem kisebb jelentőségű része a szépművészeti palotának és mégis az intézet megnyitása óta szabad belé a járás. Hogy senki sem sürgeti az elzárt ajtók kinyitását? De éppen ez bizonyítja, hogy mentől előbb fel kellene tárni őket, hogy a közönség, melyben ezidőszerint alig mutatkozik érzék a szobrászat iránt, érdeklődni és gyönyörködni tanuljon mögöttük. Azok a termek az egész szobrászművészet legnagyobb alkotásainak másait rejtegetik magukban : a görög és római, a középkori és renaissance-kori művészet legnagyobb kincseit. Páratlan ismereteket és tanulságokat. A nagyközönség, amely oly végtelen tájékozatlanul áll meg a modern szobrászat alkotásai előtt, sehol sem fejleszthetné annyira az ízlését, meg az ítéletét. De a szakemberek számára is csak oly szükséges a gyűjteménynek hamaros megnyitása. Azok 11