Az Ujság, 1912. május (10. évfolyam, 104-115. szám)
1912-05-01 / 104. szám
Szerda, 1912. május 1. AZ ÚJSÁG, ■ ■ „ . , ■■ , ' " ' ................ — Uj lelkészségek kongrua-kiegészités«. Az országos kongrua-tanács megállapította azokat az irányelveket, amelyeket uj lelkészi állások szervezésénél követendőnek tart. I ezek szerint csak olyan uj lelkészi állások szervezése indokolt, ahol az egyházközség lélekszáma a nyolczszázat eléri. Az új lelkészi állás részére bizonyos helyi javadalmazás biztosítandó, s ez legalább évi 800 koronában nyert megállapítást. Vizsgálni kell azt is, hogy az attyaegyházközség az új lelkészség elcsatolásával nem szenved-e nagyobb mérvű jövedelmi csorbulást, úgy hogy ennek folytán szintén kongrumkiegészítésre szorulna. Abban az esetben, ha az önállósítás után a lelkészség jövedelmében csökkenés állana be, a jelentkező hiányt az egyházközség maga tartozik viselni, amennyiben ezt nem tenné, a vallás- és közoktatásügyi miniszter az egyházmegyei főhatóságot a lelkészség megszüntetésére hívhatja föl. Az önállósított egyházközségben netán utóbb felállítandó segédlelkészi állás jövedelmi kiegészítése czímén a kongrua-alapot újból megterhelni nem lehet. Az önállósításnál figyelembe kell venni, hogy milyen távol van az önállósítandó egyházközség az anyaegyháztól, s nem volna-e esetleg czélszerűbben egy más plébániához csatolható, azért az erre vonatkozó adatokat is be kell jelenteni. A kongruatanács csak olyan önállósítás iránti előterjesztéseket vesz figyelembe, melyeket az illetékes egyházmegyei főhatóság útján terjesztenek be. A külügyminiszter expozéja, Berchtold gróf közös külügyminiszter új minőségében ma szerepelt első ízben a nagy nyilvánosság előtt. A delegáczióban ugyanis ma adta elő külügyi expozéját, amely így szól: Hivatása köréből oly korán elszólított hivatali elődöm a múlt év deczember havának utolsó napjaiban röviden ecsetelte a tisztelt országos bizottság előtt a külügyi helyzet akkori képét. Abban az előterjesztésben Aehrenthal gróf nem foglalkozott azzal, hogy politikájának nagy irányelveit kifejtse ; ez elvek gyakorlati érvényesítésükben és csak részben jutottak ott kifejezésre. De ismerte a tisztelt országos bizottság ez irányelveket a miniszter korábbi nyilatkozataiból és azokat ez alkalommal újból helyeselte. Ugyanez az irányítás fog további politikánk zsinórmértékéül szolgálni, annak a folytonosságnak szellemében, amely minden egészséges külpolitika alapját kell hogy képezze. Nem mintha tétlen mozdulatlanságban akarnánk egy adott helyen megmaradni, hanem azért, hogy a megkezdett után nyugodt öntudattal tovább haladjunk. A kapcsok, melyek bennünket a szövetséges hatalmakhoz fűznek, lehetőleg megerősítendők, a jó viszony az államokhoz, amelyekkel barátságban élünk, kialakítandó és bensőbbé teendő. E mellett az lesz feladatunk, hogy jogos érdekpolitikát kövessünk, amelynek a külpolitikai életben megingathatatlan előfeltétele a szilárdan megbízható lojalitás szövetségeseinkhez és barátainkhoz és rendeltetése jogos igényeinknek céltudatos érvényre juttatása. (A hármasszövetség.) Mint az európai államrendszer szilárd, az idő és események során kipróbált és bevált alapja maradt reánk politikai örökségként a hármasszövetség, a mely mellett hűségesen meg akarunk maradni; híven annak szövegéhez, híven szelleméhez s mindenekelőtt híven ahhoz a magasztos békeeszméhez, a melynek a fenkölt lelkű uralkodók szándéka szerint, kik azt kezdeményezték, szolgálatában áll ez a szövetség. A hármasszövetségen belül viszonyunk a német birodalommal változatlanul a legbensőbb egyetértés jegyében áll. Annak folytán, hogy évtizedek óta együtt járunk és összetartunk, a viszony a legbensőbb érdekazonosság tudatává fejlődött és legmagasztosabb biztosítékát nyerte a két uralkodó törhetetlen barátságában. Ezt az örvendetes tényt Vilmos császár ő felsége legutóbbi látogatása uralkodónknál Schönbrunnban újból nyilvánvalóvá tette és egyúttal alkalmat nyújtott a szövetséges uralkodóknak, hogy újból megállapítsák és megerősítsék a két centrális nagyhatalom régi tradíciókban gyökeredző és egyenlő végczélokra törekvő külpolitikájának megegyezését. Olaszországhoz való viszonyunk szintén változatlanul a szoros szövetség jellegével bír. Az a melegség, mely marchese di San Giulianónak részvétnyilatkozatában hivatali elődöm elhunyta alkalmából kifejezésre jutott, bizonyságot tett arról, hogy mily nagyra becsülték Rómában Aehrenthal grófnak oda irányuló legális törekvéseit, hogy a szövetséges viszonyt lehetőleg bizalomteljessé fejleszsze. Nem mulasztottam el az olasz államférfiú nyilatkozatára szívélyesen válaszolni és őt arról biztosítani, hogy a beállott személyváltozás semminemű irányváltoztatást sem idézett elő politikánkban. Az a hosszadalmas háború, melyet szövetségesünk folytat, sajnos, eddigelé még nem nyert befejezést. Élénken óhajtjuk, hogy a vérontás mielőbb véget érjen. E szándékból, úgy mint eddig, ezentúl is készek vagyunk a szem előtt tartott neutralitás keretében minden akcióhoz csatlakozni, amely alkalmasnak mutatkozik, hogy kielégítő kiegyezést létesítsen. (A többi állam.) Gondosan akarjuk ápolni viszonyunkat Oroszországhoz. A tisztelt országos bizottságnak bizonyára nem kerülte el figyelmét a hivatalba lépésem alkalmával köztem és a vezető orosz politikusok közt történt táviratváltás, melyben mindkét részről a béke szolgálatában valópárhuzamos műkérdésre irányuló szándék jutott kifejezésre. Az úgy nálunk, mint Szent Pétervárott is egyaránt fenálló akarat igen pregnánsan jutott kifejezésre legutóbb Szaszonov úrnak az orosz birodalmi dumában tett nyilatkozatában. Részünkről megelégedéssel vehetjük tudomásul az orosz miniszter idevonatkozó fejtegetéseit és teljesen magunkévá tehetjük azt a gondolatot, hogy a kölcsönös vonatkozások további barátságos kialakulására értékes zálogot nyertünk. Kiválóan jó viszonyunk Francziaországgal abban az örvendetes körülményben találja lényegét és tartalmát, hogy semmi néven nevezendő érdekellentét köztünk és Francziaország közt nem forog fenn. Ezen tény különösen keleti politikánknak válik javára, ahol a franczia politika, a mienkkel egyezőleg, szintén konzervatív szellemben érvényesül s befolyása által odahat, hogy ama viharfészekben vészterhes felhők ne képződjenek. Mi kellőképpen tudjuk méltányolni a békés törekvések ez egyöntetűségét és aktív tétel gyanánt iktathatjuk azt be politikai számvetésünkbe. Komoly törekvésünk tárgya lesz, hogy Angliával továbbá is a hagyományos jó viszonyt ápoljuk. A londoni kabinet részéről a legutóbbi évek folyamán ismételten elhangzott nyilatkozatok nem hagynak fenn semmi kétséget az iránt, hogy azok a félreértések, melyek az annexiós válság idején a két kormány közt átmenetileg felmerültek, a múltra tartoznak. Remélni akarjuk, hogy az Ausztria- Magyarország politikájában és Nagy-Britannia politikájában felmerülő érintkezési pontok mindkét fél érdekével egyezőleg mindkét részen mindenkor helyesen fognak felismertetni és megfelelőleg méltányoltatni. (A Balkán) Ausztria-Magyarország külpolitikájában érdekünket elsősorban Törökországhoz való viszonyunk köti le. Monarchiánk politikájának az idők folyamán mindenkor egyik sarkalatos elve volt — egészen a szisztovai békéig tekinthetünk vissza — hogy a török birodalommal barátságos szomszédi viszonyt tartsunk fenn s lehetőleg elhárítsunk, adott esetben pedig, lehetőleg korlátozzunk minden oly bonyodalmat, mely Törökország sorsára káros hatással lehetne «... Ez a politika, melynek kiválóan konzervatív jellege a béke fentartását kívánó összes tényezők állandó helyeslésével találkozott, a magas portához való viszonyunkat illetőleg ma is mérvadó és irányadó. Ezen alapvető felfogásnak úgyszólván csak logikai következménye, ha őszintén kívánjuk, hogy a harcz, mely jelenleg a tripoliszi partokon nyer elintézést, mielőbb véget érjen. A közeli kelet békéjének fentartására irányuló diplomáciai tevékenységben hű munkatársunk Románia, mely országnak királyát felséges uralkodónkkal sok éves személyes barátság és az azonos czélokra irányuló tetterős együtt működő elszakadt és a helyére ment. Az arcza, orra egészen piszkos volt a padlótól, a hová odanyomták. A könyei csurogtak a kabátján, Véreset köpött. A tanító azonban újra kihívta : — Mondta valaki neked, hogy helyre mehetsz ? Jöjj csak ki szépen ! Zöldi lehajtott fejjel kitámolygott. Szladek, mint jól végzett munka után szokás, dörzsölgette a kezeit és tetetett jóindulata szelíd hangon mondta: — Ezt azért adtam neked, édes fiam, hogy jól jegyezd meg és tanulj belőle a jövőre. Tanítóddal szemben engedetlennek lenni hálátlanság, és miután látom benned a hajlamot a rosszra, még adok neked egy pár pofont. Az »egy pár«-ból azonban sok lett, mert a tanító újra nagyon belejött és addig pofozta, míg Zöldi szédülten a falnak nem esett. Szerencsére megkapaszkodott és kiszaladt az ajtón. A tanító halkan káromkodott egyet, becsapta a nyitva hagyott ajtót, a katedrára ment és leült. Az osztályban egy légy repülését is meg lehetett volna hallani. Aznap alighogy hazaértem, láz ütött ki rajtam és félrebeszéltem. Agyba dugtak és este apám kivallatott. El kellett mondanom az iskolai eseményt. Szüleim vadállatnak és gazembernek nevezték Szladeket és megegyeztek, hogy más tanítóhoz adnak. Egy hét múlva már a belvárosi iskolába jártam. Nem láthattam többé mindennap a kis Emmát. Fájt a szívem. Október huszonötödikén olvastam az újságban, hogy egy kocsist felakasztottak, mert meggyilkolta és kirabolta az utasát. Hosszasan le volt írva, hogyan viselkedett ez a kocsis a siralomházban és reggel az akasztófa alatt. Azon a napon a szüleim vacsoránál az akasztásról beszéltek és apám elmesélte azt az akasztást, amelyet húsz éves korában látott. — De szerettem volna látni — kiáltottam. — örülj neki, — mondta apám — hogy nem láttad és ne is nézz meg soha egyet se, mert azzal álmodsz hét esztendeig, mint én. Másnap délelőtt iskola után azt ajánlottam Gábor bátyámnak, hogy csináljunk akasztófát és akaszszunk fel rajta egy macskát, vagy kutyát. Gábornak tetszett a terv, és hamarosan a padláson dolgoztunk. Egy ruhaszárító kötelet szedtünk le és hurkot csináltunk rá. Az akasztófa-ácsolásról azonban lemondtunk, mert egyrészt nem volt gerendánk, másrészt pedig tartottunk tőle, hogy ha az udvaron rendeznénk akasztásokat, a szülők beleavatkoznának a dologba. Gábor nem volt szenvedélyes állatkínzó, de ha belejött, akkor nagyszerű ötletei voltak, így például egy évvel előbb egy eleven macskát vágott ketté a nagy konyhakéssel. Ez a kertben történt. Aui és Juczi fogták meg a macskát, azután mindannyian leszorítottuk a földre és hanyatt kifeszítettük. Gábor pedig a konyhakéssel vágta keresztül, a hasán át. A padlás egyik gerendáján vetettük keresztül a kötelet. Még aznap délután egy daxli tévedt az utczáról az udvarunkba. Becsuktuk a kaput, elfogtuk a kutyát, és hamarosan valamennyien a padláson voltunk. A lányok ujjongtak- Mi Gáborral nyugodtan készülődtünk. — Te vagy a bíró, *— kiáltott Gábor — én vagyok a hóhér. Neked jelentem, hogy minden készen van az akasztáshoz. — Jól van — szólottam. — Hóhér, teljesítse kötelességét. Erre Gábor meghúzta a kötelet, míg magam a kutyát kissé megemeltem. Majd bátyám utasítására hirtelen elengedtem. Szomorú mély, giró hangokat adott a daxli és kapált a sárgafoltos fekete lábaival. De azután hamarosan kinyúlt és mozdulatlan maradt. ’ Egy darabig néztük, azután függve hagytuk és uzsonnázni mentünk. Uzsonna után a leányok folyton a kapuban settenkedtek és czukorral egy újabb kutyát csaltak be. Azután az ölükben odavitték Gábornak, hogy rendezzen még egy akasztást. Bátyám azonban lefújta a tervet. Kijelentette, hogy egy napra elég egy akasztás, mire Juczi kinyitotta a kaput és kiengedte a kutyát. A következő napokon egészen elfeledkeztünk az akasztásról, mert egy új labdát kaptunk. Gáborral kettesben folyton duplexet játszottunk. Utána Emmáról beszélgettünk. Gábor kijelentette, hogy utálja, mert olyan büszke, és ostobának nevezte Irmát, hogy annyira cseng utána. — Legjobb volna, ha sohase békülnének ki, mert újra eljön ide és affektál, henczeg ! — mondta dühösen Gábor. Gábor kívánsága nem teljesedett. Másnap délután beállított hozzánk Emma. Irmával jöttek. — Utálatos ! — súgta nekem Gábor. — Édes, drága! — mondtam magamban én, de azért nagyon haragudtam Urnára. Irma t. i. valósággal úszott az örömben. Játék közben minduntalan elhívta Emmát, ölelte, csókolta, majd megfojtotta. Később azonban mégis összeharagudtak valamin. — Hát nem ígéred meg, hogy nem beszélsz többet a Rózsival ? — kérdezte Irma csaknem sírva. 3