Az Ujság, 1912. november (10. évfolyam, 272-284. szám)
1912-11-24 / 279. szám
8 Félelem a visszavonuló török seregtől Szófia, november 23 (Saját tudósítónk távirata.) Görög oldalon attól félnek, hogy az a negyvenezer főnyi török sereg, amely Monasztirból visszavonult, most nagyon könnyen Janina felé vonulhat, ahol azután hetekig tartó ellentállást fejthet ki. Félnek attól is, hogy a görögöknek Szalonikiból való visszavonulási útjukat is elvághatná. A szerb és a görög sereg most azon van, hogy a törököket Albánia felé szorítsa. Török sereg Szaloniki előtt. Konstantinápoly, november 23. (Saját tudósítónk távirata.) Az Ikdam november 18-iki kelettel jelenti Szalonikiból, hogy Kara Savn és David pasák vezérlete alatt erős török csapatok megjelentek a város előtt és felszólították a görög parancsnokot a város átadására. Szerb hadizsákmány, Belgrád, november 23. A kragujeváczi arzenálba 93 vagyon török tüzérségi anyagot és municziót szállítottak, melyeket a harczok során elvettek a törököktől. Belgrádba is több török ágyú érkezett. Törökország: A nemzetközi flotta Konstantinápolyban. Konstantinápoly, november 23. A portart Kubenicz orosz hadihajónak még nem engedte meg, hogy a tengerszorosba bemehessen. Tegnap érkezett meg egy olasz czirkálóhajó és egy kórházhajó ezer ágygyal beteg tengerészek számára. Mára várnak egy amerikai és egy németalföldi czirkálóhajót, úgy hogy az oltalmazó flottában most már harmincz egység lesz. Most már a főváros lakossága is követelni kezdi a partra szállított idegen csapatok víz«x»vonását. Kellemetlen feltűnést keltett, hogy az orosz nagykövetség egy jelentéktelen tűzeset miatt harincz orosz tengerészt szállított partra, akik az égő ház körül lévő utczákat elzárták, Románia, Török küldött Bukarestben. Bukarest, november 23. Nizami Oszmán pasa berlini török követ vasárnap este ide érkezik. Nizami pasa hétfőn délben meglátogatja Maiorescu külügyminisztert, majd kérésére Károly király fogadja audienczián. Nizami hétfőn este tovább utazik Konstantinápolyba. A román-bolgár tárgyalás, Bukarest, november 23. Az itteni külügyminisztériumba tegnap érkezett hivatalos értesítés a bolgár kormánytól, mely szerint Danev, a szobranje elnöke Bukarestbe megy. Bukaresti útja azonban késedelmet szenved, mert részt vesz a csatardiai fegyverszünettárgyalásokon. A jövő hétre várják ide. A bolgár kormánynak az az elhatározása, hogy Danev elnököt Bukarestbe küldje, itt általános megelégedést idéz elő. A küszöbön álló román-bolgár tárgyalásoktól a két állam jogviszonyának megszárdítását várják, melyre itt nagy súlyt helyeznek mindenkor, különösen amióta Take Ionescu a kormány tagja, aki azok közé a román államférfiak közé tartozik, akik a Bulgáriához való jó viszonyt tették politikájuk alapjává. M BUIIIMHUIBBHIIIIHIBilUBIBa Ki S B ffi n a AZ ÚJSÁG TELEFONSZÁMAI b _____________________ . m M 1 H Szerkesztőség: József 13—35 Bt Kiadóhivatal: József 16-26 és 13-36 » Olvasóterem és \ ,Q pa fiókkiadóhivatalJossef ,9-88 Interurbán külföld és vidék 57. ........................................................LIII.I, ■ XT., II. I ■ i IMBUBSibusaaBBMraaHaMUMM AZ ÚJSÁG Vasárnap, 1912. november 24. A pokolban. — Stockholmi munkatársunktól. — Stockholm, november 19. A stockholmi északi temetőben egy különös, megható felirásu sirkövet fedeztem fel. A kis gránitoszlopon nincsen se név, se évszám, csak két verssor: Skrif ctessa ord po min mínnesvord: 3ag vili ej lflíva i en värld so hord. »Írjátok ezeket a szavakat sírkövemre : Nem akarok élni egy ilyen kegyetlen világban.« A névtelen sírkő alatt — amint később megtudtam — egy huszonnyolcz éves nő fekszik, aki a svéd irodalmat egyetlen szomorú és kegyetlen könyvecskével gyarapította. A kis, ötéves könyvecske fedelén sincs kitéve a szerző neve, a kiadó sem tudja, hogy hívják, csak annyit tudott róla mondani, hogy a szerzőt ő sohasem látta. Azt tudja, hogy a Grubben-kórházban halt meg, és akik betegsége utolsó hónapjaiban felkeresték, meghatva emlegetik a kis perditának vonzó szép arczát, amit a sok kicsapongás, ínség, betegség sem tudott tönkretenni. A párnája alatt aggodalmas gonddal őrzött egy kincset: a naplóját. Egy csomó közönséges levélpapírra czeruzával leírta élete történetét. Nem is napló ez, az egészet három periódusban írta le, mind a három alkalommal vizsgálati fogságban. Csak a czella szomorú csendjében tudta koncentrálni gondolatait, amikor szabad volt, szegény nagyon el volt foglalva. Már ebből a szomorú dolgozószobából sejthető, hogy a kis könyv nem pikáns, nem novella, a szerző nem tartozik a nemrég oly divatos irodalmi bűnözők csoportjába. Egy abszolút illitterát nő, a társadalom legalsóbb osztályából, lelki szükségből a papírhoz menekül és leszámol a maga életével. Ez a kis könyv, úgy is mint egy lélek kálváriájának története, úgy is mint vádirat a mostani társadalmi rend ellen — nagyon megérdemli, hogy végigolvassa az ember. Végtére egészen közönséges, átlagember nem lehetett a szerzője. Anélkül hogy irodalmi kvalitásait vitatnám, már mindjárt az is jelent valamit, hogy egy ilyen szimpla parasztlány, aki már tizenhárom éves korában szolgálni megy, húsz éves koráig nem is jut el a városba és csak huszonkét éves korában bukik el, egy ilyen lány, aki egész életében nem olvasott el tizenkét könyvet (a bibliát, katekizmust és az elemi iskolai könyveket is számítom), megírja a memoárjait. Ez feltétlenül magasabbrendű lelki fejlettséget jelent. Átlagembernek nincsen se tehetsége, se kedve ahhoz, hogy leszámolást rendezzen önmagával, hogy keresse az összhangot, kapcsolatot élete egyes eseményei között. Közönséges ember naponta elmondja a memoárjait a szomszédjának. Kiváló emberek se hagynak maguk után naplót, vagy emlékiratokat, csak ha bizalmas barátok nélkül, vagy ilyen barátok szerzésének lehetősége nélkül kell átélniük az életet. Strindbergnek van például naplója, de olyan természetű, hogy egyelőre ki sem lehet adni. Björnson után ellenben nem maradt napló, vagy memoár, mert ő azt is rögtön közölte másokkal, amit csak félig gondolt végig. Nagyon elhiszem például, hogy Vilmos császár nem ír naplót, sem pedig Roosevelt. Ezenben a pápa, vagy Ferencz Ferdinand trónörökös, vagy a hollandi királynő férje nagyon könnyen rászorulhat a naplóirásra. Színész nagyon ritkán jut ahhoz, hogy naplót írhasson, utazó artista ellenben, ha valóban belső lelki életet él, kénytelen a hű papiros baráthoz fordulni. Olvastam például egy dán tánczosnő naplójából néhány oldalt, mintha csak kiszakított lapok lettek volna Dosztojevszki egyik meg nem írott regényéből. A kezemben lévő életleírás egyes fejezetei pedig Dante poklának folytatásai lehetnének. Az ötödik fejezet szószerinti fordításban itt következik : ■ *>' 4 —1900 április tizennegyedikén szabadultam le és folytattam régi életmódomat. Az italból ráektetett vigasztalást és daczolni kezdtem az istennel, meg az emberekkel. Most már elszenvedtem a büntetésemet és meg akartam ezért mutatni a rendőrségnek, hogy ez nem javított rajtam, sőt ellenkezőleg. Szemtelenül, brutálisan léptem fel, én dühös voltam, mikor egy rendőr megszólított. Május elsején ki akartam magamat mulatni, és elkeseredésemben olyan sokat ittam, hogy reggelre szétszaggatott, sáros ruhában vittek be a rendőrök. Toalettem egész új volt, háromszáz koronát ért, tönkrement. Még aznap délután kórházba vittek, ahol három hétig feküdtem. A kórház után két hétig voltam letartóztatva, de a tárgyaláson felmentettek. Örömömben túl sokat ittam és húsz korona büntetést kellett fizetnem aznap este. Szabad voltam egy hónapig, azután bevittek négy hónapra. Most elhagyott minden bátorságom. Akármi történik, tudatni kellett szüleimmel, hogy milyen helyzetben vagyok, kérnem kellett, hogy segítsenek rajtam, mert a börtön annyira megviselt, hogy nem hittem, hogy olyan hosszú ideig kibírom. De szüleim egészen odalettek, azt írták, hogy sohasem hitték, hogy valaha egy gyerekük börtönbe kerüljön. Le kellett ülnöm a büntetésemet. De a börtön csak konokabbá tett, ahogy kiszabadultam, kárpótoltam magamat, annál szorgalmasabban ittam, így haladtam lefelé a lejtőn. Ahogy elmúlt egy hónap, bevittek a kórházba, hogy operáljanak. Ez volt a legborzasztóbb, mert mindig reszkettem a késtől. De hát azon a helyen senkinek sincsen akarata, írtam anyámnak, és ő azonnal felutazott Stockholmba, de nem tudta, hogy mi a bajom, amíg a doktor meg nem mondta neki. Szegény majd elájult. Mert abban a levélben, amit a fognázból írtam, az volt, hogy azért fogtak el, mert sokáig nem jelentettem be, hogy hol szolgálok. Ez volt a legnagyobb szomorúság, amit anyámra háríthattam, és egészen odavolt. Sohasem fogom elfelejteni, hogy állott anyám az ágyam mellett és figyelmeztette a többi lányokat : »Hogyha van még egy anyátok az életben, akkor gondoljatok rá, mielőtt még késő lesz«. De én nem szerettem, hogy anyám megszólította ezeket a lányokat, mert ezek mindig szemtelenek voltak velem szemben, ezért azt mondtam anyámnak, hogy menjen haza. És mikor azt mondta : »Bízz az istenben, gyermekem«, azt »leltem daczosan : »Nem, mert többet kell szenvednem, mint amennyit megérdemlek«. Anyám összeszorított öklét felemelte, az arczom elé tartotta. »Az isten majd megtanít« — mondta és bucsúzás nélkül elment. Mert ő nem tudta, hogy mit csinál, és én is olyan izgatott voltam, hogy nem tudtam, mit felelek. De azután hamar megbántam és egész nap azon sírtam, hogy elszomorítottam anyámat. Azután megoperáltak és borzasztó sokat szenvedtem azalatt az öt hónap alatt, amíg ott feküdtem. Szüleim száz koronát küldtek, amit még régen tisztességesen szereztem. Most az is elment, amikor abból éltem, hogy eladtam magamat. Amikor aztán végre kiírtak a kórházból, mindjárt aznap bevittek a fogházba, hogy leüljem a sok bírságot. Tizennégy napig megint szabad voltam, azután újra vissza kellett mennem a kórházba, mert a seb kiújult. Megint egy hónapig feküdtem. Még nem ért véget az egyik szerencsétlenség, mikor már elkezdődött a másik. Egy este lefeküdtem aludni a szobámban, bejött hozzám két ember, erőszakot követtek el rajtam és azután a fejemet és a mellemet úgy összeverték, hogy egy pár hónapra tönkre voltam téve. Ez iszonyatosan keserű volt rám nézve és én feljelentettem őket a detektíveknél, de azok nem törődtek velem. A rendőrök se nagyon buzgólkodtak, hiszen csak egy védtelen lányt vert össze az a két gazember. "