Az Ujság, 1913. május/2 (11. évfolyam, 116-129. szám)
1913-05-16 / 116. szám
Mert mi volt ez az Ada-Kaleh nekünk eddig ? Igazán egy kis bájos semmiség. Elvben török terület, aminek nagybugyogós török kormányzója volt, és ahol rossz török dohányt, Prágában készült fezt, nargilét, csibukot, hamisított borostyánkövet és Budapesten, vagy no, inkább Bécsben kotyvasztott dulcsasszát és szörbetet árultak a turistáknak. És micsodánk nekünk most az annektált terület ? Éppen csak ugyanaz, ami ezelőtt volt, talán azzal a különbséggel, hogy a nagy mélák Musztafa legényt már most be is fogják talán sorozni hadseregünkbe és Ada-Kalehba is behozzuk a magyar adminisztráczió történeti remekét, a községi pótadót. Máskülönben minden a régi marad ezen a hét négyzetkilométernyi beépített homokzátonyon, amelynek olyan híres kakasai vannak, hogy éjjeli kukorékolásuk éppen három országra elhallatszik. És éppen ezek miatt a kakasok miatt kellett végleg elfoglalni. Itt szögellik ugyanis össze Románia, Magyarország és Szerbia határa. És nekünk éppen azért volt fontos ez a sziget, mivel ha mink elfoglaljuk, akkor nekünk semmit sem ér, de ha más elfoglalja, akkor annál több kárunk lenne vele. Ezt a paradoxont pedig úgy kell érteni, hogy ez a Duna színén fekvő maroknyi föld mint hadászati objektum nekünk azért nem ér semmit, mivel »baj« esetén a túlsó oldal magas szerbiai hegyeiről játszva rommá lőhető. Ellenben ha például Szerbiának előbb támadt volna az az ötlete, hogy ezt a gazdátlan jószágot »elveszi«, akkor erről a szigetről véghetetlen sok kellemetlenséget okozhatott volna nekünk, akik ott éppen Ada- Kaleh alatt millióink árán nagyszerű hajózási csatornát vágtunk a Duna szikláiba és hajózhatóvá tettük a Vaskaput. El kellett tehát vennünk szegény Törökországtól ezt a kis területet azért, mert az már úgyis régen elvesztette. És el kellett venni mások orra elől azért, mivel alsódunai kulturmissziónknál és nagy kiadásainknál fogva úgyis nekünk dukált és senki másnak. Hogy ezt az elvételt a kormány minae juris, vagyis a jog szinével indokolja, értjük. Ez mindig így szokás. A Balkán előzetes békeokiratában az áll, hogy Törökország az enoszi vonaltól keletre eső minden régi birtokáról lemond, tehát lemondott Ada-Kalehról is és igy mind ezt a szigetet épp azon a jogon szereztük meg, mint ahogyan a jogászok szerint az »elhagyott dolgokat« akárki elfoglalhatja, vagy zsebre vághatja. Ámbár ez is csak romantika. Bizony ezt a gazdátlan szigetet el kellett volna foglalni még akkor is, ha a békeokmány nem beszélne így és akárki akármiféleképpen is beszélne. Mert azt, hogy a monarchia óriási nagy teste képtelen gyarmatszerző, vagy expanzív cselekvésre, még csak megérti az ember, ha kénytelen vele, de már hogy a legyek az orrára is ráüljenek és onnan piszkálják, hát ezt már lenyelni mégis csak több volna az elégnél. És ha már most megtörtént, nagyon rendben van az is, hogy a bécsi külügyi hivatalban Magyarország nemzetközi jogalanyiságának kifejezésére is súlyt fektettek és magyar közigazgatási megbízottak végezték el az elfoglalás közjogi aktusát. Az 1867 : XII. t.-cz. 8. §-a különben is csak a mindkét államot illető nemzetközi ügyeket teszi meg közös ügynek, egy ilyen paczánka területnek egy magyar vármegyéhez való csatolása pedig valóban nem érdekli Ausztriát. Most mindezek így lévén, minden rendben van, csak arra kérjüka belügyi névszörnyeteg-gyárosokat, hogy kíméljék meg ezt a szép kis zöld szigetet attól a barbarizmustól, amit a Duna alsó folyásán számos község nevével elkövettek. Nem a magyarosítást, hanem a rossz magyarosítást értjük. Ha már magyar nevet adnak Ada-Kalehnak, legyen az ő igazi neve Török-Szigetvár. És még egyet. Ami ott emberben, szokásokban, épületekben, vallásban és a nyelvben a török világra emlékeztet, azt óvják, védjék és hagyják meg, hogy ez a kis sziget ezután is megmaradhasson egy kis történeti emléknek és a turisták érdekes kiránduló pontjának. Legalább abból tudjanak megélni árva török-szigetvári testvéreink. Adonis doktor. — Ha asszonyom ezt a körutat megteszi Európa főbb metropolisain végig, nemcsak legalább egy millió készpénzt, de egy féltuczat fényes és magas rendjelet és ugyanannyi diszdoktori oklevelet is hoz magával. És Istenem, hányszor fog fejedelmi, királyi és császári asztaloknál ebédelni!... Bartos Endre csendesen dohogott magában . — Két rostélyost ott se ehetik az ember. Adonis doktor tovább lelkesedett. •— Biztosra veszem, hogy Párisban a köztársaság elnöke maga tűzi mellére a becsületrendet, Berlinben pedig a császár ünnepli felköszöntővel, s a császárné a saját gyöngysorát fűzi a nyakába. Micsoda dicsőséges napok lesznek. Az asszony büszkén leintette az áradozó doktorkát. — Ezek mind kicsiségek. Függelékei, de nem szükséges kellékei a haladásnak és emelkedésnek. A fontos az, hogy nekem kötelességeim vannak, amiket teljesítenem kell. S most gyönyörű szeme minden villogását férje felé ragyogtatta, lágy kezével a keze után nyúlt, s olyan melegen szólt hozzá, aminő meleg hangot még sohase hallottam tőle : — Endrém ! Ugye velem jösz ? Bartos Endre tekintete a tányérjára volt szegezve, nem láthatta a Klári szeme villanását. S mivel ugyanebben a pillanatban leesett a kése, — véletlenül-e, vagy akarattal ? — gyorsan utána kellett hajolnia, így aztán a kezét is kénytelen volt elkapni a felesége keze alól. S mivel hideg volt a pezsgő, amiből hirtelen lehörpintett egy fél pohárra valót, a hangja is kissé rekedten hangzott: — Én nem megyek veled. Itthon maradok. — Endre ! Az asszony hangjában most se volt szemrehányás, inkább könyörgés. — Én itthon maradok ! — mondta Bartos Endre másodszor is. Most már még szilárdabb hangon. — Mért ? — Istenem, mit feleljek erre a kérdésre ? Nem mondhatom, hogy sok a dolgom, mert nincsen semmi dolgom. Azt se mondhatom, hogy valami fontos dologgal foglalkozom, mert semmivel se foglalkozom. Azért nem megyek, mert nincsen kedvem. Otthonülő medve vagyok én, csak rontanám a vidám társaság hangulatát. Az asszony most már hidegen felelt : — De remélem, belátod, hogy nekem el kell utaznom! — Persze hogy belátom! Hogyne látnám be , Te menj és mulass jól. De engem hagyjatok békében. — Meg fogom kérni édesapámat, hogy kisérjen el. Már holnap írok neki levelet. És Binder Fannika is el fog kisérni. Ő lesz a titkárom, itthon is, külföldön is. És doktor úr is velem jön. Szükségem lesz rá, hogy asszisztáljon. Adonis doktor sietett a válaszszal : — Velem kérdezés nélkül rendelkezhetik. Most felém fordult Veres Klárika : — S mindenek fölött magát kérem, kedves Karácsony, hogy tartson velem. Magára lesz legnagyobb szükségem. Maga fog megőrizni attól, hogy a riporterek megrohanjanak, hogy minden pillanatomat elrabolják, hogy minden lépésemről főre és utólag beszámoljak nekik. S maga is fog helyettem levelezni. Ugye megteszi, kedves barátom? Néhány perczig csöndesen néztem magam elé. S csak nagysokára tudtam kinyögni, akadozva : — Igazán nagyon sajnálom. Végtelenül sajnálom. De nem mehetek. Nekem is vannak kötelességeim ... — Oh, a szerkesztőjével majd elintézem a dolgot én. S különben is, magának jár szabadság. Végre nagy elhatározás után kiböktem : — Nem mehetek. Ha Endre nem megy, nem megyek én se. Klárika ravasz mosolylyal Binder Fannika felé fordult: — Kedves titkárom, kiszolgáltatom önnek ezt az urat. Ezeket az ügyeket ezentúl magának kell elintéznie. Fannika vérvörös lett. Milyen jól állt neki. Bartos Endre most megszólalt. Mintha jóvá akarná tenni előbbi darabosságát. — Ne legyen rá gondja, kedves Klárika. Ennek a fiúnak majd én beszélek a fejével. Csak bízza rám. Megígérem, hogy nem fog hiányozni a maga diadalmenetéből. Egészen barátságosra fordult a hangulat. Majdnem vidámak lettünk mindannyian , vígan csevegtünk és még vigabban ittuk a pezsgőt. Alig vettük észre, s éjfél lett. Veres Klárika asztalt bontott. A kis Binder kisasszonyt a szobalány fedezete alatt hazaküldötte a kocsiján a Király-utczába, Adonis doktor búcsúzott, s én csak arra vártam, hogy az első asszisztens úr kitegye a lábát, hogy szintén útra készüljek. — Hohó ! — kiáltott rám Endre — te itt maradsz. Klárikát aludni küldjük, s te még elkvaterkázol velem. Úgy is megígértem Klárikának, hogy még beszélek a fejeddel. AZ ÚJSÁG Péntek, 1913. május 16. BELFÖLD. A határrendőrség. Zágrábból jelentik. A horvát báni kormány rendeletet bocsátott ki, amelynek értelmében a már felállított két határrendőrségen kívül susaki székhelylyel egy harmadik határrendőrség allítatik fel. Ezenkívül határrendőrségi szakaszokat állítanak fel Czirkvenicza, Zengg, Novi és Carlopago helységekben. Nyírbátor és Jolsva. Vadász Lipót igazságügyi államtitkár lemondott nyírbátori képviselői mandátumáról, hogy mint államtitkár új választás alá vesse magát. Hrabovszky Guidó volt függetlenségi képviselő fellépett ellene Justh-párti jelöltnek. A választás június 2-ikán lesz . Megyery Géza nyugalmazott kúriai biró a választási elnök. Kubinyi Géza képviselőnek főispánná való kineveztetésekor pedig a jolsvai mandátum üresedik meg; erre valószínűleg Benedek Sándor közoktatásügyi államtitkárt fogja a munkapárt jelölni. Ügyvédek az igazságügy miniszternél. A kecskeméti ügyvédi kamara küldöttsége tisztelgett ma Balogh Jenő dr. igazságügyminiszternél és előterjesztette az 1912. évi működéséről szóló jelentését. A küldöttséget Angyal Vidor dr. kamarai elnök vezette, a deputáczió tagjai voltak: Kecskeméti Lajos dr. titkár, Kiss Kálmán dr. ügyész és Szabó Iván dr. A jelentés nagy elismeréssel emlékezik meg a miniszternek a büntetőjog és a bűnvádi eljárás terén kifejtett nagysikerű működéséről, kivált a gyermekvédelem kérdésében alkotott törvényről, amelylyel minden európai törvényhozást megelőztünk. A kamara megelégedéssel fogadja azt, hogy a magánjogi törvény