Az Ujság, 1913. október/1 (11. évfolyam, 233-245. szám)

1913-10-07 / 238. szám

Kedd, 1913. október 7. AZ Ú­JSAG KÉPZŐMŰVÉSZET. ** Hans von Bartels meghalt. Münchenben hosszas betegeskedés után ötvenhét éves korában meghalt Hans von Bartels, a legnépszerűbb német tájképfestők egyike. Széles előadása, igen színes és mozgalmas tengeri tájai, régi hollandus városai, melyel­ek ólmos levegője a csatornák mozdulat­lan vizében tükröződik, régebben a Műcsarnok nemzetközi kiállításain is szívesen látott vendégek voltak. 1891-ben Hullámtörés cziriű­ vízfestménye aranyérmet kapott nálunk, utána pedig az állam megvásárolta a Nemzeti Múzeum képtára számára. Azóta már a Szépművészeti Múzeum modern osz­tályában függ. Egyebütt­ is sok és nagy sikere volt Bartelsnek. A velenczei nemzetközi kiállításon évekkel ezelőtt nagyszabású kollekczióval szere­pelt. Bartels 1856-ban született Hamburgban. Szülővárosában, meg Olaszországban tanult és 1885-ben telepedett meg Münchenben. Mint az odavaló művészeti akadémia nagy befolyású tanára halt meg. ** Jánossy Béla hagyatékának elárverezése. Jánossy Béla doktornak, a nemesszivü meczénás­­nak és gyűjtőnek hagyatékát a minap dobra ver­ték a Művészház helyiségeiben. Jánossy, mint ismeretes, a modern magyar művészetnek volt mec­énása azzal, hogy olyankor vásárolta leg­kiválóbb modern festőinknek alkotásait, mikor azokról az állam és a konzervatív ízlésű közönség még tudni sem akart. Gyönyörű gyűjteményt sze­­rett az évek során. Sajnos, ambícziója idővel el­ragadta és a nagyszabású európai gyűjtők nyomdo­kaiba akart lépni. Régi idegen mesterek munkáit kezdte vásárolnni. Minthogy ismeretei és képességei hiányosak voltak ezen a téren, sok gyarló mun­kára rengeteg pénzt költött el. Egész vagyona rá­ment erre a szenvedélyére. Vagyonának romlása elől, mint ismeretes, végre is a halálba menekült Jánossy. Hagyatékát hitelezői árverésre bocsá­tották, miután kiválogatták belőle legértékesebb darabjait. így is egész sereg szép és értékes alkotás maradt azonban benne, köztük Rippl-Rónai József­nek néhány fiatalkorabeli gyönyörű képe, azután több olasz primitív festmény. Az árverés ered­ménye a lehető legszomorúbb volt: össze-vissza ötezer korona. A vásárlók többnyire maguk a hite­lezők voltak, a­kik abban reménykednek, hogy a diszkreditált gyűjtemény darabjait külön-külön jobb áron tudják majd értékesíteni. A­mi való­színű is, mert, mint mondottuk, nem egy értékes darab szerepelt a hagyatékban. A képek meg­vásárlói h­ír szerint a Szállítmányozási Bank és ifj. Erdély Sándor dr. ** Vernissage a Nemzeti Szalonban. A Nemzeti Szalonban a Magyar Grafikusok Egyesületének és a Magyar Aquarell- és Pastelfestők Egyesületének negyedik kiállítását vasárnap délelőtt nyitotta meg a vallás- és közoktatásügyi miniszter képviseletében Majovszky Pál dr., a képzőművészeti ügyosztály főnöke. Az ünnepélyes vernissagera az előkelő közönség teljesen megtöltötte a szalon termeit. Megjelentek a többek között a főváros képviseletében Wildner Ödön dr. tanácsnok és Ágotai Lajos igazgató, a Nemzeti Szalon képviselőében Molnár Viktor és Horvai János alelnökök, Déry Béla igazgató, Gellért Jenő és Kézdi-Kovács László igazgatósági tagok, a grafikusok és aquarellisták nevében Nádler Róbert és Olgyai Viktor, azonkívül ott voltak: Hazai Samu báró honvédelmi miniszter, Harkányi Frigyes báró, Feilsteeb Berthold báró, Györgyi Kálmán, az Iparművészeti Társulat igazgatója, Meller Simon dr. A tárlat három hétig marad nyitva, hétköznapokon regge 9-től délután 6-ig, vásár­os ünnepnap pedig 9—1-ig. A belépődíj 1 korona. ** A debreczeni műkiállítás. A Nemzeti Szalon ötvenhatodik vidéki kiállítását a debreczeni Műpártoló Egyesülettel karöltve rendezi s a városháza helyiségében október 12-én nyílik meg. A tárlaton 182 művész vesz részt négyszáz képpel és szoborral. János egimnázium­i igazgató mondotta. Táviratilag üdvözölték a jubilánst Ghillány Imre báró földm­ivelésügyi miniszter, Berzeviczy Albert, a M. Tud. Akadémia elnöke, Geduly Henrik tiszakerületi ev. püspök és mások. A volt tanítványok nevében Fischer Miklós iglói főgimnáziumi igazgató üdvözölte az ősz tanárt, a hazai ev. tanárok nesz­torát. Kinevezés: A vallás- és közoktatásügyi minisz­ter a gyógypedagógiai intézetek országos szaktanácsá­nak elnökévé Náray­iszabó Sándor dr. nyugalmazott államtitkárt nevezte ki. KÖZOKTATÁS. Kitüntetett egyetemi hallgatók. Zichy János gróf volt vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletet bocsá­tott ki, hogy a magyarországi egyetemeken, műegyeteme­ken és jogakadémiákon kitüntetéssel, illetve dicsérően levizsgázottak névsorát állítsák össze. Ezt a névsort a rendelet értelmében most írták össze először. A névjegyzék felsorolja a budapesti tudományegyetem különböző fakultásain, továbbá a középiskolai tanári vizsgálatokon kiváló eredményt elért hallgatókat, valamint a kolozsvári Ferencz József-egyetemen, József-műegyetemen és az ország összes jogakadémiáin kitüntetéssel vizsgázottak nevét. A névsorban József királyi herczeg fiának, József Ferencz királyi herczegnek neve is szerepel és pedig a budapesti tudományegyetem listájában, mint a ki az első jogi alapvizsgálatot kitüntetéssel tette le. A név­jegyzéket a hivatalos közlönyben legközelebb közzé fogják tenni. #/ Egy igazgató jubileuma. Eperjesről jelentik: Az eperjesi ev. kollégium tanári kara és fentartó egyesülete tegnap ünnepelte Ludmann Ottó főgimnáziumi tanár, ez idei kollégiumi igazgató tanári működésének 50 éves fordulóját. Jankovich Béla kultuszminisztert Sentsey Boldizsár főispán képviselte. Az ünnepi beszédet Gömöry Hyilmér. E rovatban foglaltakért nem villa­ felelősséget a szerksztőség. 9íFf©©SAM©«] a legdrágább SPEC­IALÁTÉ­­ DE A LEGJOBB! Orvosi tanácsra úgy a hüvelyek, mint a lapocskák nyomatlanok, de mindenikben benne van viznyomással a védjegy, és a gyáros aláírása Nagy szomorúsággal tudatjuk mély­séges bánatunkat, hogy gyymygyfflikai K­lafil Simon a Budapesti Hírlap igazgatója, a Magyar Újság­kiadók Országos Szövetségének elnöke életének 64-ik esztendejében október 5-én reggel 6 órakor, hosszú betegség után, csöndesen meghalt. Temetése október 6-án délután fél 4 órakor volt a rákos­­keresztúri zsidótemető halottasházából. A jó Isten nyugosztalja drága halottunkat! Budapest, 1913 október 5-én. Özv. ZILAHI SIMONNÉ DEZSŐ A felesége: Rákosi Zseni Gyermekeik: Kata Miklós János Sári Juliska András Pál Mária a felesége. Fiai: JENŐ IMRE ISTVÁN A felesége: A felesége: Krása Johanna Slokorsich Gyermekeik: Doloresz Éva Fia: Ágota Simon Péter A Magyar Újságkiadók Or­srág©s Szövetsége mélyen lesújtva jelenti,hogy megalapítója és bokros elévül­­­hetlen érdemű elnöke gyurgyókai ZILAHI SIMON a Budapesti Hírlap Ignapatája, az Újság­kiadón Otthona disseb­öle 3573 vasárnap október 5-én elhunyt. A Magyar Újságkiadók Szövetsége Zilahi Simonnak, a magyar újságkiadás mesterének és megteremtőjének emlékét örök időre kegyelettel fogja megőrizni. Az Újságkiadók Otthona mély meg­­illetődéssel jelenti, hogy díszelnöke, lel­kes barátja és pártfogója GYURGYÓKAI ZILAHI SIMON és Ma­­yar Újságkiadók Országos Szsovetségségesfi «»elnöke, a Budapesti Hírlap igazgatója is vasárnap, október hó 5-én elhunyt. A modern magyar újságkiadás meg­alapítóját. Otthonunk törekvéseinek és czéljainak legmegértőbb támogatóját gyá­szolja. ^ 35753 Emlékét örök időkön át kegyelettel fogjuk megőrizni. Az Újságkiadó Tisztviselők Egyesülete mélyen lesújtva tudatja, hogy tiszteletbeli tagja gyurgyókai ZILAHI SIMON úr a Budapesti Hírlap igazgatója, az egyesület egyik alapítója és volt al­­elnöke elhunyt. Elhunytban az egyesület legnagyobb díszét és támogatóját vesztette el. Emlékét mindenkor hálás kegyelettel fogják őrizni! Budapest, 1913. október 5. Asztali szöllő 5 kgm postakosár bérmentve, utánvétel mellett. — Chunfafa* fehér és rózsa 3 K 80 fill. — Chisselaa és muscat keverve 4 K. — Unseat fajok 4 K 50 fill. — Zöld édespaprika 1 kosár 2 K 40 fill. — Megren­delő czim : Sólymos Elemér nagybirtokos kertészete ▼Brüte­ Serse (Délmagyarország). Ismét eladóknak árjegyzék. 8307 _ gg_ _ Flaaner Lajos fuvarozási lovait 199­­ ről ?­tt és szekereit megvettem. Httalmék 1 VllllWCA-s folyó hó 12-éig jelentkezhetnek. JANOVITZ SOMA, Aréna­ ut 54. III. am. 24. Jogvégzett fiatal ember titkolni vagy főbb tisztviselői­ittést kénes nagyobb vállalatnál, néme­tül is ént és sajtóügyekben is otthonos. Jtrdnlatottat „HelkUsme­­netes 33" faligéme­kén­t Ólmomf* temembe. Sürgősen eladó Abauj-T­ornamegyében TOOQ m. hald. prima b­irtok Erdőszélen, parkban 12 szabta úri lak. 310000 karóért lövetfal, mező ul mezőgazdasági szeszgyár. Ál* 610.000 korona. Teher 300.000 korona. Komoly vevőknek felvilágosu­tot az Olvasóterem útján adok „Azonnal átvehető" jeligére, ügynökök kizárva. Elsőrangú franczia nyelvmesterne kitűnő nyelvismeretekkel, m­ég né­­hány szabad órával rendelkezik. Szives megkeresést »tómódszere jeligére az Olvasóterembe kér. Pest környék­én J®£££!2Í££ birtokot vennék Részletes ajánlatok „Szeszfőzde“ jel­­igén dmi, telten és fizetési feltételekkel az Olvasóterembe. Kilön női torna és vivóosztály gyermek testedzés Svéd tornaszerek. Főiskolai hallgatóknak !! nagy árkedvezmény!! FODOR Torna-és vterüsztléxi K­ALI VODA KATA!! BUDAPEST, VI., EÖTVOS-UTCZA 29 A tanítás október 15-én kezdődik.Addig is jelentkezni lehet levélben, személyesen vagy telefon útján (telefon Dunakeszi 7.) DUNAKESZIN, LHiom-utcza 12. szám, 21

Next