Az ujság, 1913. december (11. évfolyam, 285-298. szám)
1913-12-02 / 285. szám
Kedd, 1913. deczember 2. AZ ÚJSÁG de a világgazdasági érdekközösségnél fogva áldásos hatásával odaát is kell hogy áldást hozó legyen, — nem hihetem azt, hogy a keresett visszhang néma marad, hogy a távol Kelet értelmes népe nem fogja ennek a munkának hasznát, czélszerüségét felismerni, nem fog mellénk állni, azok mellé, kik az ő számára is hasznos békét őrzik, őrzik erejük roskadásáig, s ha egyszer felismerték a őzéit, elhatározták annak a szolgálását, meg vagyok győződve róla, hogy meg is fogják találni az eszközt, hogy hozzájárulási készségüket is közölni fogják tudni. S ilyen akczióra ők hivatottabbak, mint bárki. Véres háborúk után módjukban van a békés penetráczió útján nemzeti czéljaikat megvalósítani. A »splendid isolation« jelszava ma reájuk jobban alkalmazható, mint bárki másra. De lehető ellenségük, mint minden fejlődésben lévő népé, ugyanaz, mint a mienk, magyaroké, s ez a pénzügyi válság réme, mivel ők, úgy mint mi, idegen tőkével dolgoznak. Másrészt őket az európai problémák nem érdeklik, tehát ők képesek ezek felett objektíve itélni s befolyásuk egész súlyával a békés kiegyenlítést, a status quo ante-t kierőszakolni. Kifejezetten ellenségük nekik, de nekünk sincs, de igenis vannak vetélytársaik, s ezek nem találhatók a hármasszövetség keretein belül. Mindezek a tényezők a közös együttműködést természetszerűvé teszik, elsősorban pedig a közjót, a világbékét czélozzák, tehát minden szövetség keretébe beilleszthetők, természetszerűleg olyan szövetség keretébe, mely védő s nem támadó politikát szolgál s a békés penetrácziót választja eszközül. Hogy mireánk, az osztrák-magyar monarchiára, de az egész hármas szövetségre nézve az ilyen megértés, az ilyen megegyezés milyen rendkívüli fontossággal bírna, azt talán felesleges megmagyarázni. Egy csapásra megszűnnék a kimerülésig folyó fegyverkezés szükségessége. Támadó szándékunk nem lévén s a megtámadtatás lehetősége ilyképpen megszűnvén, még az sem volna kizárva, hogy eddigi fegyverkezéseinket korlátozhatnék, mi s velünk másik két szövetségesünk, ami befolyásolhatná a hármasentente hatalmait is, hacsak a támadó politika szándékát az ellenkezővel nem kívánnák dokumentálni. Mindebből kitűnik, hogy van egy mód, de csak egy mód arra, hogy Európa, de talán lehet mondani az egész világ a mostani lidércznyomástól megszabaduljon. Meg fog-e ez történni, azt a jövő fogja megmutatni. Egynek kezében van a helyzet kulcsa, s az utolsó évtizedek tapasztalatai szerint olyan tiszteletreméltó s avatott kezekben, melyek feladatukat helyesen fogják elvégezni. Én legalább bízom bennük, meg. Neki az elébe hullott az, s az ő kezéhez vért nem tapad. Igaz , megesküdött a haldoklónak, hogy visszaadja a kincset jogos tulajdonosainak, de az esküszegés mégsem olyan bűn, mint a gyilkosság, ha állítják is, hogy a becstelenségnek nincs fokozata. Vannak nagyobb és kisebb becstelenségek. De sokszor apró becstelenséggel nagy becsületet lehet szerezni, vagy kicsiny gonoszsággal nagyszerű jót lehet tenni. E tépelődések közben, mialatt folyton növekedett lelkében a zavar és kétség, egyszerre megdöbbenve és szívdobogva állt meg. Mintegy álomlátásban mintha egy árny állt volna elébe. Izgatott lelke homályosan ugyan, de mégis felismerhetően mintha anyjának ábrázatát és alakját pillantotta volna meg. E pillanatban jutott eszébe, hogy anyja emlékére esküdött meg a haldoklónak, hogy visszaadja a kincseket jogos tulajdonosainak. Az árnyék megjelent, szétfoszlott, mint a köd, majd megint összeverődött, s minél jobban akart menekülni tőle, annál inkább üldözte. Tisztában volt vele, hogy ez csak fantazmagória s zaklatott lelkiállapotának látománya. Hisz anyja régen meghalt már, s Fedor úr sohasem hitt kísértetekben. Még sem tudott szabadulni tőle, s zavara egyre növekedett. — Még nem is tudom, mennyit érnek ezek az ékszerek — gondolta, s odalépett az asztal elé,, hogy azékszereket magához vegye. Egy ékszerészre gondolt, akivel még abban az időben jó viszonyban volt, a mikor még nem úszott el a vagyona a zöld asztalon. Ezzel akartamegkerültetni a kincseket. * Az után folyton üldözte az árnyék, s Fedor úr még vitatkozásokba is bocsátkozott vele. Gondolatban aposztrofálta anyját, s kérlelte, hogy ne üldözze, ne emelje feléje a karját fenyegetően , hisz csak közelebb áll hozzá, mint az a vadidegen, akinek vissza kellene adnia a kincset. S most arról van szó, hogy Fedor, aki eddig abban a sötét bozótban, amelyet életnek neveznek, eltévedt, most új ösvényre térhet. Gondatlan, zavartalan életet kezdhetne. Miért üldözi tehát anyjának árnyéka ? De vitázás közben az árny nemhogy eltűnt volna, de megsokszorozódott ; látta földönégen , látta a vizek fölött elsuhanni, s versenyt futni vele ; megállni, ha ő megállt, s indulni, ha ő megindult. Megérkezett az ékszerészhez. Lihegve állt meg az ajtó előtt, s letörölte a homlokát, mely gyöngyözött a verítéktől, mint ahogyan Gáspár izzadt, a mikor halálos sebesüléssel vallomást tett. Azután benyitott az ékszerészhez, a ki ráismert és nagy udvariassággal fogadta. — Vásárolni akar valamit, Fedor úr ? — kérdezte. —Ezúttal nem, — felelt Fedor úr sápadtan — meg akarok becsültetni ékszereket, a melyeket felajánlanak nekem. S odatette a kincseket az ékszerész elé. Ez sorban kezébe vette, s vizsgálta azokat szakértő módon. Csakhamar mosolyogni kezdett. — Nos, mennyi értéket képviselnek? — Fedor ur, — szólt az ékszerész — valaki be akarja csapni. Ezek az ékszerek semmit sem érnek. — Semmit. — Ügyes hamisítványok. Fedor úr a szék támlájába fogózkodott, hogy el ne hűljön. — Bizonyosan tudja ezt ? — Kétségtelen bizonyossággal. Kiéi az ékszerek ? — Egy úri asszonyéi. — Vagy úgy ? . . . Én már ismerem ezt az eljárást. Sok úri asszony van, aki drága ékszereket vásárol ; azután eladja, vagy elzálogosítja, de előzőleg hamisítványokat készíttet azokról és senki, sokszor a férj sem tudja, hogy értéktelen limlommá változott a »nagy kincs«.* Fedor úr megint útban volt hazafelé. Egyszerre úgy tűnt fel előtte, mintha a nap fénye tündöklőbb és nyájasabb lett volna. Elmúlt róla a lidérctnyomás ; a szörnyű és nyomasztó lelkifurdalás ; az önvád mardosása ; a fojtogató izgalom. Semmiféle árny nem gomolygott már előtte, s oly könnyedén lépdegélt, mintha újjá született volna. Azután elmerült gondolataiba, amelyek újra komor hangulatot keltettek benne. — Átkozott mammon — gondolta, s leirhatlan dühroham vett erőt rajta — még csak értéknek sem mondható, s puszta fényével ejtette tévedésbe az embereket. S máris meghalt érte egy asszony ; egy nyomorult halandó örök kárhozatot vett a lelkére és gyilkossá lett. S engem is kisértetbe vitt, majdnem nyomorulttá tett, annyira hogy anyám árnyéka kelt ki sírjából, hogy fenyegetően álljon elém ! . . . Váljon az egész kincshalmaz, a mely ezen a világon van, érdemes-e arra, hogy az emberek nyomorultakká tegyék magukat és embertársaikat miatta ? . .. BELFÖLD. — A szerb egyházi vagyon. Karlóczáról jelentik : A karlóczai metropóliai asszisztencia, mint a szerb nemzeti egyház vagyonának központi kezelője legutóbbi ülésében a patriotátusi adminisztrátor kinevezésére és annak az október 7-iki kormányrendelettel való fizetésmegállapítására vonatkozólag a következőket határozta el: Tudomásul véve, hogy az interkaláris számvitel szeptember 2-án megindult, a nemzeti alap könyvvezetősége 63 pénztári hivatala utasíttatik, hogy tovább folytassa ezt a számvitelt és adjon kimutatást azon összegekről, amelyekkel az elhunyt Bogdanovics pátriárka a nemzeti alapoknak tartozik. A nemzeti alapnak eme követelései a mindenkori metropolita beneficiumait terhelik, amiért a szeptember 8 áig esedékes volt összegek Bogdanovics pátriárka hagyatéka terhére bejelentendők. Éppen úgy annak idején a hagyaték terhére bejelentendő az az összeg, amelylyel az elhunyt pátriárka a zsinati statútum 26. czikke értelmében a zsinati alaphoz való évi hozzájárulása czimén 1913. évről tartozik. Tekintettel arra, hogy a Declaratorium Illiricum 16. §-a szerint és éppen úgy az 1912. julius 15-iki dotácziós statútum 15. §-a szerint a karlóczai érsekmeitopolita dotálására szolgáló alap jövedelmének összes fölöslegei az interkaláris kezelés kiadásainak fedezése után az érinthetetlen szerb nemzeti egyházi alap javára esik, amely a szerb nemzeti egyházi alapok és javak hivatalának kezelése alatt áll, ez a hivatal szükségesnek és jogosultnak tartja, hogy e fölöslegek megállapításánál a többi erre hivatott tényezők mellett ő is képviselve legyen, miért is a magyar miniszterelnök elé indokolt felterjesztést juttat, hogy az említett dotácziós statútum ebben az irányban kiegészíttessék. Interpellácziós válasz: Balogh Jenő dr. igazságügyminiszter szombaton fog válaszolni Lovászig Márton országgyűlési képviselőnek a bácsalmási végrehajtó áthelyezése tárgyában előterjesztett interpellácziójára és hivatalos adatokkal ki fogja mutatni, hogy az említett végrehajtató áthelyezése kizárólag szolgálati okokból történt s így politikai üldözésről a fennforgó esetben most csak szó sem lehetett. Beszámoló: Brassóból jelentik : Szterényi József, a kerület országgyűlési képviselője nyílt levélben számolt be választóinak s bejelentette az újjáalakult alkotmánypárthoz való csatlakozását. A polgárság gyűlést tartott, azt olvasták fel a nyilt levelet s bizalmat szavaztak Szterényinek, aki azután megjelent a gyűlésen és beszédet mondott a magyarság összetartásáról. A magyar delegáczió. (A képviselőházi őrség. — Rakovszky kirekesztése. — Interpelláczió a kultuszminiszterhez.) Megvolt a nagy delegácziós ütközet. A koaliczió , azaz Károlyi Mihály gróf, Andrássy Gyula gróf, Apponyi Albert gróf, Hadik János gróf személyes vezérlete alatt Rakovszky Béla, Chorin Ferencz és Windischgrätz Lajos herczeg támadást intézett a munkapárt, a kormány és a delegácziós elnökség ellen. Tisza István gróf miniszterelnök, Láng Lajos báró, Khuen-Héderváry Károly gróf riposztozott. Az ellenzék mindvégig nagyon haragudott, a miből sokan azt következtetik, hogy nagyon gyönge lehetett. A delegáczió tagjainak nagy része már tegnap délután Bécsbe érkezett, más része ma reggel. Ma érkezett meg Tisza István gróf miniszterelnök és az ellenzék egyik vezére, Károlyi Mihály gróf is. Az ülés iránt nagy érdeklődés nyilvánult. A delegáczió tagjai majdnem teljes számban megjelentek, csupán az ellenzék részéről hiányzott három képviselő : Rakovszky István, Vázsonyi Vilmos és Lovászy Márton. A közönség számára fentartott hely zsúfolásig megtelt előkelő hallgatósággal. A delegáczió ellenzéki tagjai reggel értekezletet tartottak Windischgrätz Lajos herczegnél, azután még jóval az ülés kezdete előtt megjelentek a magyar házban. Bevonultak az ülésterembe és annak középső részén foglaltak helyet az elnöki emelvénynyel szemben. A kormánypártiak, a magyar és a közös miniszterek, a közös minisztériumok osztályfőnökei csak akkor mentek be, mikor az elnök az ülést megnyitotta. Negyed tizenegykor. 3