Az ujság, 1913. december (11. évfolyam, 285-298. szám)

1913-12-02 / 285. szám

Kedd, 1913. deczember 2. AZ ÚJSÁG de a világgazdasági érdekközösségnél fogva áldásos hatásával odaát is kell hogy áldást hozó legyen, — nem hihetem azt, hogy a keresett visszhang néma marad, hogy a távol Kelet értelmes népe nem fogja ennek a munkának hasznát, czél­­szerüségét felismerni, nem fog mellénk állni, azok mellé, kik az ő számára is hasznos békét őrzik, őrzik erejük roska­­dásáig, s ha egyszer felismerték a őzéit, elhatározták annak a szolgálását, meg vagyok győződve róla, hogy meg is fog­ják találni az eszközt, hogy hozzájárulási készségüket is közölni fogják tudni. S ilyen akczióra ők hivatottabbak, mint bárki. Véres háborúk után módjuk­ban van a békés penetráczió útján nem­zeti czéljaikat megvalósítani. A »splendid isolation« jelszava ma reájuk jobban alkal­mazható, mint bárki másra. De lehető ellenségük, mint minden fejlődésben lévő népé, ugyanaz, mint a mienk, magyaroké, s ez a pénzügyi válság réme, mivel ők, úgy mint mi, idegen tőkével dolgoznak. Másrészt őket az európai problémák nem érdeklik, tehát ők képesek ezek felett objektíve itélni s befolyásuk egész súlyá­val a békés kiegyenlítést, a status quo ante-t kierőszakolni. Kifejezetten ellenségük nekik, de ne­künk sincs, de igenis vannak vetélytár­­saik, s ezek nem találhatók a hármas­­szövetség keretein belül. Mindezek a té­nyezők a közös együttműködést természet­­szerűvé teszik, elsősorban pedig a közjót, a világbékét czélozzák, tehát minden szö­vetség keretébe beilleszthetők, természet­szerűleg olyan szövetség keretébe, mely védő s nem támadó politikát szolgál s a békés penetrácziót választja eszközül. Hogy m­ireánk, az osztrák-magyar monarchiára, de az egész hármas­ szövet­­ségre nézve az ilyen megértés, az ilyen megegyezés milyen rendkívüli fontosság­gal bírna, azt talán felesleges megmagya­rázni. Egy csapásra megszűnnék a ki­merülésig folyó fegyverkezés szükséges­sége. Támadó szándékunk nem lévén s a megtámadtatás lehetősége ilyképpen meg­szűnvén, még az sem volna kizárva, hogy eddigi fegyverkezéseinket korlátozhat­nék, mi s velünk másik két szövetsége­sünk, a­mi befolyásolhatná a hármas­­entente hatalmait is, hacsak a támadó politika szándékát az ellenkezővel nem kívánnák dokumentálni. Mindebből kitűnik, hogy van egy mód, de csak egy mód arra, hogy Európa, de talán lehet mondani az egész világ a mostani lidércznyomástól megszabadul­jon. Meg fog-e ez történni,­­ azt a jövő fogja megmutatni. Egynek kezében van a helyzet kulcsa, s az utolsó évtizedek tapasztalatai szerint olyan tiszteletre­méltó s avatott kezekben, melyek fel­adatukat helyesen fogják elvégezni. Én legalább bízom bennük, meg. Neki az elébe hullott az, s az ő kezéhez vért nem tapad. Igaz , megesküdött a haldokló­nak, hogy visszaadja a kincset jogos tulajdo­nosainak, de az esküszegés még­sem olyan bűn, mint a gyilkosság, ha állítják is, hogy a becstelenségnek nincs fokozata. Vannak na­gyobb és kisebb becstelenségek. De sokszor apró becstelenséggel nagy becsületet lehet sze­rezni, vagy kicsiny gonoszsággal nagyszerű jót lehet tenni. E tépelődések közben, mialatt folyton növekedett lelkében a zavar és kétség, egy­szerre megdöbbenve és szívdobogva állt meg. Mintegy álomlátásban mintha egy árny állt volna elébe. Izgatott lelke homályosan ugyan, de mégis felismerhetően mintha anyjának áb­rázatát és­ alakját pillantotta volna meg. E pillanatban jutott eszébe, hogy anyja em­lékére esküdött meg a haldoklónak, hogy visszaadja a kincseket jogos tulajdonosainak. Az­ árnyék megjelent, szétfoszlott, mint a köd, majd megint összeverődött, s minél jobban akart menekülni tőle, annál inkább üldözte. Tisztában volt vele, hogy ez csak fantazmagória s zaklatott lelkiállapotának látománya. Hisz anyja régen meghalt már, s Fedor úr sohasem hitt kísértetekben. Még sem tudott szabadulni tőle, s zavara egyre növekedett. — Mé­­­g nem is t­udom, mennyit érnek ezek az ékszerek — gondolta, s odalépett az asztal elé,, hogy az­­ékszereket magához vegye. Egy ékszerészre gondolt, a­kivel még abban az időben jó viszonyban volt, a mikor még nem úszott el a vagyona a zöld asztalon. Ezzel akarta­­megkerültetni a kincseket. * Az után folyton üldözte az árnyék, s Fedor úr még vitatkozásokba is bocsátkozott vele. Gondolatban aposztrofálta anyját, s kér­lelte, hogy ne üldözze, ne emelje feléje a kar­ját fenyegetően , hisz csak közelebb áll hozzá, mint az a vadidegen, a­kinek vissza kellene adnia a kincset. S most­ arról van szó, hogy Fedor, a­ki eddig abban a sötét bozótban, a­melyet életnek neveznek, eltévedt, most új ösvényre térhet. Gondatlan, zavartalan életet kezdhetne. Miért üldözi tehát anyjának ár­nyéka ? De vitázás közben az árny nemhogy el­tűnt volna, de megsokszorozódott ; látta földön­égen , látta a vizek fölött elsuhanni, s versenyt futni vele ; megállni, ha ő megállt, s indulni, h­a ő megindult. Megérkezett az ékszerészhez. Lihegve állt meg az ajtó előtt, s letörölte a homlokát, mely gyöngyözött a verítéktől, mint a­hogyan Gás­pár izzadt, a mikor halálos sebesüléssel vallo­mást tett. Azután benyitott az ékszerészhez, a ki ráismert­ és nagy udvariassággal fogadta. — Vásárolni akar valamit, Fedor úr ? — kérdezte. —Ezúttal nem, — felelt Fedor úr sá­padtan — meg akarok becsültetni ékszereket, a melyeket felajánlanak nekem. S odatette a kincseket az ékszerész elé. Ez sorban kezébe vette, s vizsgálta azo­kat szakértő módon. Csakhamar mosolyogni kezdett. — Nos, mennyi értéket képviselnek? — Fedor ur, — szólt az ékszerész — va­laki be akarja csapni. Ezek az ékszerek sem­mit sem érnek. — Semmit. —­ Ügyes hamisítványok. Fedor úr a szék támlájába fogózkodott, hogy el ne hűljön. — Bizonyosan tudja ezt ? — Kétségtelen bizonyossággal. Kiéi az ékszerek ? — Egy úri asszonyéi. — Vagy úgy ? . . . Én már ismerem ezt az eljárást. Sok úri asszony van, a­ki drága ékszereket vásárol ; azután eladja, vagy el­zálogosítja, de előzőleg hamisítványokat ké­szíttet azokról és senki, sokszor a férj sem tudja, hogy értéktelen lim­lommá változott a »nagy kincs«.* Fedor úr megint útban volt hazafelé. Egy­szerre úgy tűnt fel előtte, mintha a nap fénye tündöklőbb és nyájasabb lett volna. Elmúlt róla a lidérctnyomás ; a szörnyű és nyomasztó lelkifurdalás ; az önvád mardosása ; a fojtogató izgalom. Semmiféle árny nem gomolygott már előtte, s oly könnyedén lépdegélt, mintha újjá született volna. Azután elmerült gondolataiba, a­melyek újra komor hangulatot keltettek benne. — Átkozott mammon — gondolta, s le­­irhatlan düh­roham vett erőt rajta — még csak értéknek sem mondható, s puszta fényé­vel ejtette tévedésbe az embereket. S máris meghalt érte egy asszony ; egy nyomorult ha­landó örök kárhozatot vett a lelkére és gyil­kossá lett. S engem is kisértet­be vitt, majd­nem nyomorulttá tett, annyira hogy anyám árnyéka kelt ki sírjából, hogy fenyegetően álljon elém ! . . . Váljon az egész kincshalmaz, a mely ezen a világon van, érdemes-e arra, hogy az emberek nyomorultakká tegyék magu­kat és embertársaikat miatta ? . .. BELFÖLD. — A szerb egyházi vagyon. Karlóczáról je­lentik : A karlóczai metropóliai asszisztenc­ia, mint a szerb nemzeti egyház vagyonának köz­ponti kezelője legutóbbi ülésében a patri­otátusi adminisztrátor kinevezésére és annak az október 7-iki kormányrendelettel való fizetésmegállapí­­tására vonatkozólag a következőket határozta el: Tudomásul véve, hogy az interkaláris számvitel szeptember 2-án megindult, a nemzeti alap könyvvezető­sége 63 pénztári hivatala utasíttatik, hogy tovább foly­tassa ezt a számvitelt és adjon kimutatást azon összegek­ről, a­melyekkel az elhunyt Bogdanovics pátriárka a nemzeti alapoknak tartozik. A nemzeti alapnak eme követelései a mindenkori metropolita benefic­iumait terhelik, a­miért a szeptember 8 áig esedékes volt összegek Bogdanovics pátriárka hagyatéka terhére bejelentendők. Éppen úgy annak idején a hagyaték terhére bejelentendő az az összeg, a­melylyel az elhunyt pátriárka a zsinati statútum 26. czikke értelmében a zsinati alaphoz való évi hozzájárulása czimén 1913. évről tartozik. Tekintettel arra, hogy a Declaratorium Illiricum 16. §-a szerint és éppen úgy az 1912. julius 15-iki dotácziós statútum 15. §-a szerint a karlóczai érsekmei­topolita dotálására szolgáló alap jöve­delmének összes fölöslegei az interkaláris kezelés kiadásai­nak fedezése után az érinthetetlen szerb nemzeti egyházi alap javára esik, a­mely a szerb nemzeti egyházi alapok és javak hivatalának kezelése alatt áll, ez a hivatal szük­ségesnek és jogosultnak tartja, hogy e fölöslegek meg­állapításánál a többi erre hivatott tényezők mellett ő is képviselve legyen, miért is a magyar miniszterelnök elé indokolt felterjesztést juttat, hogy az említett dotácziós statútum ebben az irányban kiegészíttessék.­­ Interpellácziós válasz: Balogh Jenő dr. igazságügyminiszter szombaton fog válaszolni Lo­vászig Márton országgyűlési képviselőnek a bács­almási végrehajtó áthelyezése tárgyában előter­jesztett interpellácziójára és hivatalos adatokkal ki fogja mutatni, hogy az említett végrehajtató áthelyezése kizárólag szolgálati okokból történt s így politikai üldözésről a fennforgó esetben most csak szó sem lehetett.­­ Beszámoló: Brassóból jelentik : Szterényi József, a kerület országgyűlési képviselője nyílt levélben számolt be választóinak s bejelentette az újjáalakult alkotmány­párthoz való csatlakozását. A polgárság gyűlést tartott, azt olvasták fel a nyilt levelet s bizalmat szavaztak Szterényinek, a­ki azután megjelent a gyűlésen és beszé­det mondott a magyarság összetartásáról. A magyar delegáczió. (A képviselőházi őrség. — Rakovszky kirekesz­tése. — Interpelláczió a kultuszminiszterhez.) Megvolt a nagy delegácziós ütközet. A koaliczió , azaz Károlyi Mihály gróf, Andrássy Gyula gróf, Apponyi Albert gróf, Hadik János gróf személyes vezérlete alatt Rakovszky Béla, Chorin Ferencz és Windischgrätz Lajos her­­czeg támadást intézett a munkapárt, a kor­mány és a delegácziós elnökség ellen. Tisza István gróf miniszterelnök, Láng Lajos báró, Khuen-Héderváry Károly gróf riposztozott. Az ellenzék mindvégig nagyon haragudott, a mi­ből sokan azt következtetik, hogy nagyon gyönge lehetett. A delegáczió tagjainak nagy része már tegnap délután Bécsbe érkezett, más része ma reggel. Ma érkezett meg Tisza István gróf miniszterelnök és az ellenzék egyik vezére, Károlyi Mihály gróf is. Az ülés iránt nagy érdeklődés nyilvánult. A delegáczió tagjai majdnem teljes számban megjelentek, csupán az ellenzék részéről hiányzott három kép­viselő : Rakovszky István, Vázsonyi Vilmos és Lovászy Márton. A közönség számára fentar­­tott hely zsúfolásig megtelt előkelő hallgató­sággal. A delegáczió ellenzéki tagjai reggel értekezletet tartottak Windischgrätz Lajos her­­czegnél, azután még jóval az ülés kezdete előtt megjelentek a magyar házban. Bevonul­tak az ülésterembe és annak középső részén foglaltak helyet az­ elnöki emelvénynyel szem­ben. A kormánypártiak, a magyar és a közös miniszterek, a közös minisztériumok osztály­főnökei csak akkor mentek be, mikor az elnök az ülést megnyitotta. Negyed tizenegykor. 3

Next