Az Ujság, 1913. március (11. évfolyam, 52-64. szám)

1913-03-01 / 52. szám

Szombat, 1913. márczius 1. AZ UJSAO A sírbolt szagú kisértetet vadul magához szorította és a toronyszobába ugrott vele. A nagyorra czimbalmosra rákiáltott : — Csukd be az ajtót. A faragott ajtószárny nagyot dördült, Ostfay a kandalló előtt a medvebőrre dobta az elfogott kisértetet. A kisértet a selyembársony köntösben a medvebőrön feküdt, arczát elfödte ruhája és karja. Eleinte úgy látszott, hogy nincs is teste a köntös alatt, csak későre mutatkoztak gyer­mekes, vékony tagjai valami nagyon lesová­nyodott teremtésnek. Mozdulatlanul feküdt, mintha nem volna benne semmi élet. Ostfay megrendülve nézett a kopott ruhacsomagra.­­— Állj fel! — kiáltotta rekedten, hogy szinte megijedt a saját hangjától. A zenészek sűrűn hányták magukra a ke­resztet a terem sarkában. A hegedűst a hideg rázta, a nagyorra hangosan csuklott. Csupán a, kürtösnek volt annyi esze, hogy felkapjon a sarokból egy borosedényt és abba szinte beledugta a fejét, a­mint a bort szívta. Az ivástól megtántorodva a falnak vetette a hátát és kimeredt a szeme. Ostfay borzalommal nyúlt kezével a ha­lotti köntöshöz. Rémítő erőfeszítéssel (mintha hegyeket kellett volna emelnie) megfordította a fekvő alakot. Egy elszáradt, elfonnyadt női kar tűnt elő, aztán hamvas-barna haj, az őszi lengyel szellők színeiben, halovány arcza egy nőnek a mélyen beesett, alig világító kék szemek. Az ajk színe mint a hervadt kankaliné, s álla egy megtört öreg asszony álla. — Katalin ! — kiáltotta hideglelős han­gon Ostfay. — Te volnál az, Katalin ? Az éjjeli vendég nem felelt. Látszólag ön­kívületben feküdt a medvebőrön. — Felelj, — kiáltotta Ostfay — mert a tűzbe vettek. Ki vagy ? A kandalló tüzét megpiszkálta és a lángok hirtelen felszöktek, mint ingerült ebek. Ostfay a váratlanul jött világításnál keskeny arany­­lánczot vett észre a jövevény nyakában. Ezt a lánczot valamikor ő ajándékozta Katalinnak. A krakói sötét boltocskában nagyszakállú öreg­ember régi láda mélyéről vette elő a furcsa lánczot. — Indiai munka, uram. Indiában egy isten nyakában lógott. Igen, ez a láncz, kígyók és madárszemek alkotják a lánczszemeket. Csupán Katalin le­het, az, a­ki a medvebőrön mozdulatlanul fekszik. — A tűzbe doblak, ha mindjárt nem fe­lelsz. Miért kisértesz éjszaka ? — Mert nem nyughatom — felelt egy tompa, messziről jövő hang, mint a­hogy a szél ellopja a malom kelepelését és egy messzi, csendes völgyben elmondja, mintha a sajátja volna. — Halott vagy ? Eleven vagy ? — Sírban a helyem. Hagyj koporsómba menni! A kisértet hirtelen felugrott fektéből s mint a láng felcsapódik a tűzhelyen, kiegyene­sedett s az ajtó felé suhant meztelen lábain. Ostfay azonban felkapta a kardot és elébe állott. — Meghalsz, gonosz kisértet! — üvöl­tötte. — Te ölted meg a feleségeimet. A zenészek hangosan imádkoztak. A szél nagyot visított a toronytetőn. A kard fel­­emelkedett, mint a kígyó az erdei fűben. A kísértet lehajtott fővel állott, mint egy ijedt gyermek. Valami nagyot csendült a nürnbergi óra szekrényében. Mintha egy harang kondult volna. A szekrény ajtaja nagy csattanással fel­nyílott és egy furcsa ember ugrott ki. Pirosdolmányos, deresfej­ű, sárgacsizmás és tollforgós kalpagú vitéz volt az órából elő­jövő vitéz, deres szakálla csaknem az övéig ért és az arcza olyan fehér volt, mint a hó. Görbe török kard volt a kezében és szótlanul, némán, mint egy sik­ lakó megrohanta Ostfay Jánost. A kardok hangosan, szinte felsikoltva pendültek össze. Ostfay felvette a párbajt az óra lakójával. Mint vijjogó sasok csapdostak a kardok. — Jézus, Jézus — kiáltotta többször egy­más után Ostfay, de a kisértet nem vallott porrá. A görbe lengyel kard mind veszedelme­sebben közelgett testéhez. A pirosdolmányos úgy vivott, mint egy ördög. Oszfay a terem sarka felé hátrált, végül a falhoz ért. Egy­szerre kétségbeesett, vérbefuladt vad kiáltás hangzott el száján. Sugárban ömlött a vér és a hatalmas férfiú zsák módjára dőlt el a földön. A pirosdolmányos még egyszer megfor­gatta a kardot a torkában. Halálhörgés hallat­szott már csupán. A zenészek az ajtónak rontottak és ha­­nyatt homlok gurultak le a meredek lépcsőn. A kék vári kapuk mindig nyitva voltak. A hó­fergeteges fekete éjszakában megtalálták az országutat és szótlanul, szívre szorított kézzel futottak Kézsmárkig. Természetesen senki sem akart hitelt adni a vándor­muzsikusok elbeszélésének. A kísértet­­hirű Kékvárba különben sem szívesen merész­kedett volna valaki. Ostfay Jánost azonban többé nem látta senki. A vár lakatlan, csöndes volt. Évek múltával behatoltak a várba. A nagy óra mutatója mozdulatlanul állott. Egy órát mutatott. Voltak olyanok is, a­kik a kriptába lementek.. A sírboltban egy nyitott, üres ko­porsó állott. Mondják, hogy ez az üres koporsó volt Katalin, Ostfay János első feleségének lakóhelye. A halott azonban eltűnt. Ki tudna eligazodni a régi legendákon ? ; részben kilépésének megokolásával foglalkozott, büszkén hirdetve, hogy sohasem obstruált, részben pedig, a mostani időt alkalmatlannak ítélvén a választójogi reform megoldatására, a parlament feloszlatását és a nemzetre való appellálását sürgette. A munkapárti hallgató­ság a beszéd első részét, a­mely az obstrukc­ió elítélésében csúcsosodott ki, zajos helyesléssel, második részét pedig, a­mely a választások kiírásának szükségét fejtegeti, előkelő nyuga­lommal fogadták. A második ellenzéki, a­ki fölszólalt, Pap Cs. István román nemzetiségi képviselő. Ő már az osztatlan legelőkről szóló törvényjavaslat tárgyalása során, Pirk­ner János előadó után beszélt. Különösen a kisajátítást statuáló 74-ik szakaszt támadta. Felszólalása azzal a siker­rel járt, hogy Balogh Jenő igazságügyminiszter a kormány nevében kijelentette, hogy elejti a 74-ik szakaszt. A mai nap harmadik ellenzéki szereplője a nagyatádi kerületet képviselő Szabó István, a kisgazdapárt elnöke volt. Kifejtette, hogy nem a maga jószántából jelent meg abban a képviselőházban, a­hol ellenzéki kollégáival oly méltatlanul bántak. Kisgazda választói azonban megkövetelték tőle, hogy az érde­keiket sértő törvényjavaslat tárgyalásánál ok­­vetetlenü­l fölszólaljon. Miután ekképpen men­­tegetődzött, előadta a törvényjavaslattal szem­ben való szakszerű kifogásait. Részletes tudósításunk itt következik. (Jelentések.) Tisza István gróf elnök : A jelentések kapcsán bemutatja Jankovich Béla kultuszminiszter ipoly­­sági képviselő megbízólevelét, Berzeviczy Albert levelét, a­melyben Berzeviczy egészségi okokból hat heti szabadságot kér ; a Független Good Temp­lar egyesület győri fiókjának kérelmét az iránt, hogy a képviselőválasztás napján és az ezt meg­előző napon a kerület korcsmáit zárva tartsák , jelenti, hogy Sennyey Miklós báró a napirend előtt való felszólalásra kért engedélyt s megkapta. (»Döntsön a nemzet!«) Sennyey Miklós báró : Az obstrukczióban soha részt nem vett, mert tisztán állott előtte, hogy ez­által nem hogy közelebb jutnánk nemzeti eszmé­nyeink megvalósításához, hanem inkább eltávolo­dunk attól. (ügy van!) Miskolczy Imre : Ez az okos beszéd ! Sennyey Miklós báró : Mert az évtizedes ob­­strukc­ióval éppen azt az egyetlen fegyvert tom­pítjuk, a­mely egyedül lehet alkalmas arra, hogy nemzeti létünk teljességét általa kivívjuk. Ez a fegyver a gazdasági erő. Ezt fogyasztottuk akkor, midőn a fontosabb gazdasági érdekeket háttérbe szorítottuk (ügy van!), nem gondolva meg azt a tényt, hogy a legjobb törvény is csak annak ér valamit, a­­kinek megvan az ereje annak a törvény­nek érvényt szerezni. Ez az erő ma majdnem kizárólag a gazdasági erőben van. Világos volt előtte, hogy a végletekig menő erőszak csak viszont erőszakot eredmén­ez. A júniusi esemé­nyek előtt a Kossuth-párt a választási reformmal egyáltalában nem foglalkozott, mert a harczot kizárólag a véderő ellen folytatta. Mégis, midőn az ellenzéki pártok egyesülése szóba került, rövid néhány napi tárgyalás után megállapodott egy tervezetben és arra az álláspontra helyezkedett, a­melyből az obstrukc­ió kiindult. A­mi azután következett, csakis logikai következménye volt az eseményeknek. Ő azoknak sem aktív, sem passzív tényezője lenni nem kíván, mert az indulat és szen­vedelem nagy fontosságú a csatatéren, de itt a parlamentben a nemzet nagy érdekeinek kivívására nem alkalmas. Farkas Pál: Ez a becsületes ember! Sennyey Miklós báró : Nem akarta, hogy e sú­lyos külpolitikai viszonyokban kétfelé szakadjon a nemzet és olcsó prédája legyen külső és belső ellenségeknek. Ez okból már hosszabb idő óta ki akart lépni pártjából. A­miket most elmond, nem megbízásból mondja, nem is értekezett ezek iránt egyetlen politikussal sem. Oly fontos tör­vényt, mint a választójogi reform, a jelen parla­menti viszonyok között, a­mikor az ellenzéknek a tárgyaláson részt venni erkölcsi lehetetlenség, egyoldalú tárgyalás alapján megalkotni lehetetlen. Nem hiszi, hogy bárkinek lelkiismeretét nyugod­tan hagyhatja az a gondolat, hogy az ellenzéki kép­viselők erőszakos eltávolítása által oly sérelem esett, a­mely orvosolatlanul nem maradhat. Ezt a sérelmet okvetlenül orvosolni kell, mert nem lehet föltételezni, hogy mint az iskolás gyermekek, bün­tetésük kiállása után egyszerűen vissza fognak sompolyogni ide az ellenzéki képviselők. (Egy hang : Viseljék magukat tisztességesen !) Nem lehet közönynyel nézni azt, hogy az indulatok végső felszításával áthidalhatatlan ellentétek támadjanak a pártok között és a társadalomban. Ennek a kárát csak a nemzet fizetné meg. Bármiként is, de orvo­solni kell az ellenzék sérelmeit, ha pedig nem lehet, akkor méltóztassék az országgyűlést föloszlatni, döntsön a nemzet. Tisza István gróf elnök : A napirend előtti felszólalás sem vita, sem határozat tárgya nem lehet. (Sürgősség, Jegyzőválasztás.) Hegedűs Lóránt előadó beterjeszti a pénzügyi bizottság jelentését az adóreform életbeléptetésé­nek elhalasztására vonatkozó törvényjavaslatról, kéri egyúttal, hogy mondják ki a javaslat tárgya­lásának sürgősségét. (Helyeslés.) Born Frigyes báró előadó bemutatja a szám­vizsgáló­ bizottság Jelentését a képviselőház 1911. évi számadásairól. Tisza István gróf elnök bejelenti, hogy a távol­lévő földmivelési minisztert Kazy József báró államtitkár helyettesíti; szakkérdésekben Bartóky József és Tory Gusztáv államtitkárok és Ra­­kovszky György miniszteri tanácsos adnak fel­világosításokat. A Ház ezután harmadik­­olvasásban elfogadja a tegnap megszavazott törvényjavaslatot s meg­választja Szász Károly helyébe Jegyzővé 125 sza­­vazattal Aknássy Lászlót. (Az osztatlan közös legelő.) Pirkner János előadó ismerteti az osztatlan közös legelőről szóló törvényjavaslatot. Fejtegeti, hogy a közlegelők kérdésének törvényes rendezése nemcsak a kisgazda érdeke­k, hanem szoc­iális ér­­d­e is. Részletesen foglalkozik a javaslat egyes szakaszaival. A javaslat két részre osztja a legelő­ket : a volt úrbéresek és az állami segélylyel létre­hozott legelőkre. Kéri a minisztert, hogy a havasi legelők létesítésére több gondot fordítson, mert a pásztornép csak az ősfoglalkozásban leli meg boldo­gulásának alapfeltételeit. A javaslatot elfogadásra ajánlja. Pap-Csicsó István sajnálja, hogy e javaslatot a parlamenti viszonyok miatt alkalmatlan időben tárgyalják. És mielőtt a javaslatot beterjesztették, meg kellett volna hallgatni a mezőgazdákat s azokat a tényezőket, a­kik foglalkoznak ezzel a 3

Next