Az Ujság, 1913. március (11. évfolyam, 52-64. szám)
1913-03-01 / 52. szám
Szombat, 1913. márczius 1. AZ UJSAO A sírbolt szagú kisértetet vadul magához szorította és a toronyszobába ugrott vele. A nagyorra czimbalmosra rákiáltott : — Csukd be az ajtót. A faragott ajtószárny nagyot dördült, Ostfay a kandalló előtt a medvebőrre dobta az elfogott kisértetet. A kisértet a selyembársony köntösben a medvebőrön feküdt, arczát elfödte ruhája és karja. Eleinte úgy látszott, hogy nincs is teste a köntös alatt, csak későre mutatkoztak gyermekes, vékony tagjai valami nagyon lesoványodott teremtésnek. Mozdulatlanul feküdt, mintha nem volna benne semmi élet. Ostfay megrendülve nézett a kopott ruhacsomagra.— Állj fel! — kiáltotta rekedten, hogy szinte megijedt a saját hangjától. A zenészek sűrűn hányták magukra a keresztet a terem sarkában. A hegedűst a hideg rázta, a nagyorra hangosan csuklott. Csupán a, kürtösnek volt annyi esze, hogy felkapjon a sarokból egy borosedényt és abba szinte beledugta a fejét, amint a bort szívta. Az ivástól megtántorodva a falnak vetette a hátát és kimeredt a szeme. Ostfay borzalommal nyúlt kezével a halotti köntöshöz. Rémítő erőfeszítéssel (mintha hegyeket kellett volna emelnie) megfordította a fekvő alakot. Egy elszáradt, elfonnyadt női kar tűnt elő, aztán hamvas-barna haj, az őszi lengyel szellők színeiben, halovány arcza egy nőnek a mélyen beesett, alig világító kék szemek. Az ajk színe mint a hervadt kankaliné, s álla egy megtört öreg asszony álla. — Katalin ! — kiáltotta hideglelős hangon Ostfay. — Te volnál az, Katalin ? Az éjjeli vendég nem felelt. Látszólag önkívületben feküdt a medvebőrön. — Felelj, — kiáltotta Ostfay — mert a tűzbe vettek. Ki vagy ? A kandalló tüzét megpiszkálta és a lángok hirtelen felszöktek, mint ingerült ebek. Ostfay a váratlanul jött világításnál keskeny aranylánczot vett észre a jövevény nyakában. Ezt a lánczot valamikor ő ajándékozta Katalinnak. A krakói sötét boltocskában nagyszakállú öregember régi láda mélyéről vette elő a furcsa lánczot. — Indiai munka, uram. Indiában egy isten nyakában lógott. Igen, ez a láncz, kígyók és madárszemek alkotják a lánczszemeket. Csupán Katalin lehet, az, aki a medvebőrön mozdulatlanul fekszik. — A tűzbe doblak, ha mindjárt nem felelsz. Miért kisértesz éjszaka ? — Mert nem nyughatom — felelt egy tompa, messziről jövő hang, mint ahogy a szél ellopja a malom kelepelését és egy messzi, csendes völgyben elmondja, mintha a sajátja volna. — Halott vagy ? Eleven vagy ? — Sírban a helyem. Hagyj koporsómba menni! A kisértet hirtelen felugrott fektéből s mint a láng felcsapódik a tűzhelyen, kiegyenesedett s az ajtó felé suhant meztelen lábain. Ostfay azonban felkapta a kardot és elébe állott. — Meghalsz, gonosz kisértet! — üvöltötte. — Te ölted meg a feleségeimet. A zenészek hangosan imádkoztak. A szél nagyot visított a toronytetőn. A kard felemelkedett, mint a kígyó az erdei fűben. A kísértet lehajtott fővel állott, mint egy ijedt gyermek. Valami nagyot csendült a nürnbergi óra szekrényében. Mintha egy harang kondult volna. A szekrény ajtaja nagy csattanással felnyílott és egy furcsa ember ugrott ki. Pirosdolmányos, deresfejű, sárgacsizmás és tollforgós kalpagú vitéz volt az órából előjövő vitéz, deres szakálla csaknem az övéig ért és az arcza olyan fehér volt, mint a hó. Görbe török kard volt a kezében és szótlanul, némán, mint egy sik lakó megrohanta Ostfay Jánost. A kardok hangosan, szinte felsikoltva pendültek össze. Ostfay felvette a párbajt az óra lakójával. Mint vijjogó sasok csapdostak a kardok. — Jézus, Jézus — kiáltotta többször egymás után Ostfay, de a kisértet nem vallott porrá. A görbe lengyel kard mind veszedelmesebben közelgett testéhez. A pirosdolmányos úgy vivott, mint egy ördög. Oszfay a terem sarka felé hátrált, végül a falhoz ért. Egyszerre kétségbeesett, vérbefuladt vad kiáltás hangzott el száján. Sugárban ömlött a vér és a hatalmas férfiú zsák módjára dőlt el a földön. A pirosdolmányos még egyszer megforgatta a kardot a torkában. Halálhörgés hallatszott már csupán. A zenészek az ajtónak rontottak és hanyatt homlok gurultak le a meredek lépcsőn. A kék vári kapuk mindig nyitva voltak. A hófergeteges fekete éjszakában megtalálták az országutat és szótlanul, szívre szorított kézzel futottak Kézsmárkig. Természetesen senki sem akart hitelt adni a vándormuzsikusok elbeszélésének. A kísértethirű Kékvárba különben sem szívesen merészkedett volna valaki. Ostfay Jánost azonban többé nem látta senki. A vár lakatlan, csöndes volt. Évek múltával behatoltak a várba. A nagy óra mutatója mozdulatlanul állott. Egy órát mutatott. Voltak olyanok is, akik a kriptába lementek.. A sírboltban egy nyitott, üres koporsó állott. Mondják, hogy ez az üres koporsó volt Katalin, Ostfay János első feleségének lakóhelye. A halott azonban eltűnt. Ki tudna eligazodni a régi legendákon ? ; részben kilépésének megokolásával foglalkozott, büszkén hirdetve, hogy sohasem obstruált, részben pedig, a mostani időt alkalmatlannak ítélvén a választójogi reform megoldatására, a parlament feloszlatását és a nemzetre való appellálását sürgette. A munkapárti hallgatóság a beszéd első részét, amely az obstrukció elítélésében csúcsosodott ki, zajos helyesléssel, második részét pedig, amely a választások kiírásának szükségét fejtegeti, előkelő nyugalommal fogadták. A második ellenzéki, aki fölszólalt, Pap Cs. István román nemzetiségi képviselő. Ő már az osztatlan legelőkről szóló törvényjavaslat tárgyalása során, Pirkner János előadó után beszélt. Különösen a kisajátítást statuáló 74-ik szakaszt támadta. Felszólalása azzal a sikerrel járt, hogy Balogh Jenő igazságügyminiszter a kormány nevében kijelentette, hogy elejti a 74-ik szakaszt. A mai nap harmadik ellenzéki szereplője a nagyatádi kerületet képviselő Szabó István, a kisgazdapárt elnöke volt. Kifejtette, hogy nem a maga jószántából jelent meg abban a képviselőházban, ahol ellenzéki kollégáival oly méltatlanul bántak. Kisgazda választói azonban megkövetelték tőle, hogy az érdekeiket sértő törvényjavaslat tárgyalásánál okvetetlenül fölszólaljon. Miután ekképpen mentegetődzött, előadta a törvényjavaslattal szemben való szakszerű kifogásait. Részletes tudósításunk itt következik. (Jelentések.) Tisza István gróf elnök : A jelentések kapcsán bemutatja Jankovich Béla kultuszminiszter ipolysági képviselő megbízólevelét, Berzeviczy Albert levelét, amelyben Berzeviczy egészségi okokból hat heti szabadságot kér ; a Független Good Templar egyesület győri fiókjának kérelmét az iránt, hogy a képviselőválasztás napján és az ezt megelőző napon a kerület korcsmáit zárva tartsák , jelenti, hogy Sennyey Miklós báró a napirend előtt való felszólalásra kért engedélyt s megkapta. (»Döntsön a nemzet!«) Sennyey Miklós báró : Az obstrukczióban soha részt nem vett, mert tisztán állott előtte, hogy ezáltal nem hogy közelebb jutnánk nemzeti eszményeink megvalósításához, hanem inkább eltávolodunk attól. (ügy van!) Miskolczy Imre : Ez az okos beszéd ! Sennyey Miklós báró : Mert az évtizedes obstrukcióval éppen azt az egyetlen fegyvert tompítjuk, amely egyedül lehet alkalmas arra, hogy nemzeti létünk teljességét általa kivívjuk. Ez a fegyver a gazdasági erő. Ezt fogyasztottuk akkor, midőn a fontosabb gazdasági érdekeket háttérbe szorítottuk (ügy van!), nem gondolva meg azt a tényt, hogy a legjobb törvény is csak annak ér valamit, akinek megvan az ereje annak a törvénynek érvényt szerezni. Ez az erő ma majdnem kizárólag a gazdasági erőben van. Világos volt előtte, hogy a végletekig menő erőszak csak viszont erőszakot eredménez. A júniusi események előtt a Kossuth-párt a választási reformmal egyáltalában nem foglalkozott, mert a harczot kizárólag a véderő ellen folytatta. Mégis, midőn az ellenzéki pártok egyesülése szóba került, rövid néhány napi tárgyalás után megállapodott egy tervezetben és arra az álláspontra helyezkedett, amelyből az obstrukció kiindult. Ami azután következett, csakis logikai következménye volt az eseményeknek. Ő azoknak sem aktív, sem passzív tényezője lenni nem kíván, mert az indulat és szenvedelem nagy fontosságú a csatatéren, de itt a parlamentben a nemzet nagy érdekeinek kivívására nem alkalmas. Farkas Pál: Ez a becsületes ember! Sennyey Miklós báró : Nem akarta, hogy e súlyos külpolitikai viszonyokban kétfelé szakadjon a nemzet és olcsó prédája legyen külső és belső ellenségeknek. Ez okból már hosszabb idő óta ki akart lépni pártjából. Amiket most elmond, nem megbízásból mondja, nem is értekezett ezek iránt egyetlen politikussal sem. Oly fontos törvényt, mint a választójogi reform, a jelen parlamenti viszonyok között, amikor az ellenzéknek a tárgyaláson részt venni erkölcsi lehetetlenség, egyoldalú tárgyalás alapján megalkotni lehetetlen. Nem hiszi, hogy bárkinek lelkiismeretét nyugodtan hagyhatja az a gondolat, hogy az ellenzéki képviselők erőszakos eltávolítása által oly sérelem esett, amely orvosolatlanul nem maradhat. Ezt a sérelmet okvetlenül orvosolni kell, mert nem lehet föltételezni, hogy mint az iskolás gyermekek, büntetésük kiállása után egyszerűen vissza fognak sompolyogni ide az ellenzéki képviselők. (Egy hang : Viseljék magukat tisztességesen !) Nem lehet közönynyel nézni azt, hogy az indulatok végső felszításával áthidalhatatlan ellentétek támadjanak a pártok között és a társadalomban. Ennek a kárát csak a nemzet fizetné meg. Bármiként is, de orvosolni kell az ellenzék sérelmeit, ha pedig nem lehet, akkor méltóztassék az országgyűlést föloszlatni, döntsön a nemzet. Tisza István gróf elnök : A napirend előtti felszólalás sem vita, sem határozat tárgya nem lehet. (Sürgősség, Jegyzőválasztás.) Hegedűs Lóránt előadó beterjeszti a pénzügyi bizottság jelentését az adóreform életbeléptetésének elhalasztására vonatkozó törvényjavaslatról, kéri egyúttal, hogy mondják ki a javaslat tárgyalásának sürgősségét. (Helyeslés.) Born Frigyes báró előadó bemutatja a számvizsgáló bizottság Jelentését a képviselőház 1911. évi számadásairól. Tisza István gróf elnök bejelenti, hogy a távollévő földmivelési minisztert Kazy József báró államtitkár helyettesíti; szakkérdésekben Bartóky József és Tory Gusztáv államtitkárok és Rakovszky György miniszteri tanácsos adnak felvilágosításokat. A Ház ezután harmadikolvasásban elfogadja a tegnap megszavazott törvényjavaslatot s megválasztja Szász Károly helyébe Jegyzővé 125 szavazattal Aknássy Lászlót. (Az osztatlan közös legelő.) Pirkner János előadó ismerteti az osztatlan közös legelőről szóló törvényjavaslatot. Fejtegeti, hogy a közlegelők kérdésének törvényes rendezése nemcsak a kisgazda érdekek, hanem szociális érde is. Részletesen foglalkozik a javaslat egyes szakaszaival. A javaslat két részre osztja a legelőket : a volt úrbéresek és az állami segélylyel létrehozott legelőkre. Kéri a minisztert, hogy a havasi legelők létesítésére több gondot fordítson, mert a pásztornép csak az ősfoglalkozásban leli meg boldogulásának alapfeltételeit. A javaslatot elfogadásra ajánlja. Pap-Csicsó István sajnálja, hogy e javaslatot a parlamenti viszonyok miatt alkalmatlan időben tárgyalják. És mielőtt a javaslatot beterjesztették, meg kellett volna hallgatni a mezőgazdákat s azokat a tényezőket, akik foglalkoznak ezzel a 3