Az Ujság, 1913. március (11. évfolyam, 65-76. szám)
1913-03-16 / 65. szám
Vasárnap, 1913. márczius 16. AZ ÚJSÁG rendészeti központi hatóságul a miniszterelnökség II. ügyosztályát jelölte ki. Az erkölcsrendészeti központi hatóság, amely a hasonló külföldi hatóságokkal közvetlen érintkezést lesz hivatva fenntartani, haladéktalanul életbe lép s a most kibocsátott miniszteri rendelet 4. pontja értelmében a belföldi hatóságok kötelesek az erkölcsrendészeti központi hatóságot feladatainak teljesítésében támogatni és megkereséseinek eleget tenni. Az erkölcsrendészeti központi hatóság főnökéül Lukács László miniszterelnök a miniszterelnökség II. ügyosztályának ezidőszerinti főnökét, Joánovich Pál miniszteri tanácsost, helyetteséül pedig Fejér László dr. osztálytanácsost deszignálta s a hatósághoz vezetői, illetve helyettes vezetői minőségben Schreiber Emil dr. államrendőrségi rendőrtanácsost és Schaeffer Jenő kerületi kapitányt osztotta be. Az újonan felállított erkölcsrendészeti központi hatóság hivatalos helyiségei Ó utcza 48. szám alatt vannak. 0 ____ _= A tisztviselők pragmatikája. Az Állami Tisztviselők Országos Egyesülete április 20-án délután a budai Vigadóban tartja közgyűlését. Az elnökség javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a szolgálati pragmatika megalkotása, a tisztviselői kar anyagi helyzetének javítása, valamint az útiköltségek és napidíjak újabb szabályozása iránt intézzenek előterjesztést a kormányhoz. Rendezett tanácsú városok visszafejlődése. A kisgazdapárt által indított mozgalom, melynek czélja az, hogy a rendezett tanácsú városok ismét nagyközségekké alakuljanak, mind nagyobb mérvet ölt. Legújabban Vízakna és Szakolcza rendezett tanácsú városok közönsége határozta el, hogy csatlakozik a mozgalomhoz. Az utolsó ülés. (Az országgyűlési ülésszak berekesztése. — Az ellenzék nem jelent meg a Házban. — Május 5-ig szünet) Ma délelőtt a képviselőházban, délután pedig a főrendeknél kihirdették a király intézkedését, amely szerint a múlt júniusban megnyitott parlamenti ülésszak ma bevégződött, május ötödikén nyílik meg az új szesszió. A képviselőházban a királyi kézirat olvasása alkalmával meglepő meleg tüntetés volt az uralkodó mellett, percekig zúgott a még-megismétlődő felkiáltás : — Éljen a király ! Ellenzéki képviselő nem volt a Házban , a többség tüntetését senki se zavarta. A kordont, amely a Házból tíz-tizenöt napra kitiltott képviselők bevonulásának feltartóztatására volt kirendelve, Tisza István gróf fél órával az ülést megelőzőleg visszavonatta. Lehet, sőt valószínű, hogy a szövetkezett ellenzékiek épp ezért nem kísérleteztek a Házba való behatolással. Kiderült volna odabent az ülésteremben, hogy a kirekesztett tíz képviselő nélkül összesen csak húszan remonstrálnak. A kordon feloszlik. Reggel kilencz órakor már föl volt állítva a Ház előtt a kisebb rendőri és csendőri kordon, a mely az utóbbi időben mindig a kapu előtt állott, mig a kitiltott ellenzéki képviselők kizáratása le nem járt. Negyed tizenegy lehetett, a mikor Tisza István gróf feleségével kocsin megérkezett. A főkapuhoz hajtatott és nyomban Pavlik rendőrfőfelügyelőt hivatta. Pavlik ezután hamarosan intézkedett, hogy a kordon távozzék. Már tegnap este értesült a miniszterelnök és a Ház elnöke— talán Herczeg Ferencitől — hogy a százhúsz tagú ellenzékből alig harminczan vannak, akik ma is tüntetni akarnak, ezeknek egy része is kitiltott képviselő. Ilyenformán bizonyosra volt vehető, hogy az ellenzék abszentálni fog. És talán már értesítették is a Ház elnökét, hogy a koalíció ma ismét távollétével tüntet. Igy Csendőrök és rendőrök sorakoztak, vezényszavak recsegtek és a sorfal szétoszlott. Egy-két ellenzéki képviselő, aki nem tudta, hogy a szövetkezeti pártok nem vonulnak be a Házba, feltűnt a parlament előtt. Polónyi Géza az újságíróktól tudakolta, hogy jön-e az ellenzék. Megmondták neki, hogy nem. — Én mást tudtam volna nekik tanácsolni, — szólott Polónyi. Megérkeztek Kovácsy Kálmán, Györffy Gyula, Beck Lajos, de nyomban el is távoztak. Koalíciós értekezlet. Az ellenzéki pártok tagjai a tegnapi megállapodás értelmében ma reggel kilencz óra után ismét a néppárt körében gyülekeztek. Az ellenzéknek eredetileg az volt a szándéka, hogy ma bemegy a képviselőházba, de ehhez impozánsabb létszámra volt szükség, mint amelyben összejöttek. Az értekezleten mintegy negyven képviselő volt együtt, a vezérek közül : Justh Gyula, Zichy Aladár gróf, Désy Zoltán, Mezőssy Béla, Holló Lajos. Előbb az intézőbizottság ülésezett és ezután következett a közös pártértekezlet, amelyen Désy Zoltán terjesztette elő a bizottságnak azt az indítványát, hogy álljanak el a demonstrácziótól. — Ezen a napon, — így szól a határozat — melyet mindig nemzeti ünnepnek tekintettek, képviselőházi ülést nem tartottak és becsületes magyar ember ezen a napon nem foglalkozhatik mással, mint az ünnepi emlékekkel, legfeljebb csak összehasonlításokat tehet az akkori emelkedettség és a mostani mély sülyedés között. Bármennyire érdekünkben állana a mai nap is szemükbe vágni erkölcsi romlottságukat, de a mai napon a politikai harcz megszentségtelenítése volna márczius 15-ikének. Éppen azért az intézőbizottság, midőn rámutat arra a sivár lelketlenségre, hogy minden körülményt kihasználnak saját pártérdeküknek javára, rámutat arra, hogy utolsó eszközül a nemzet kegyeletes emlékeit fertőzik meg, hogy maguknak nyugodt pillanatokat szerezzenek. A mai nap az ünnep napja és ma arra való, hogy csirkefogókkal küzdjünk, ezért az intézőbizottság javaslata: vonuljunk mindnyájan az ünneplők közé a Vigadóba. Az értekezlet hosszas éljenzéssel egyhangúlag elfogadta az intézőbizottság javaslatát. Különösen a »csirkefogó« kifejezés tetszett. Zichy Aladár gróf elnök az értekezletet bezárta, a képviselők pedig elhatározták, hogy akik még ott voltak, valamennyien elmennek az egyetemi ifjúságnak a Vigadóban tartott ünnepére, és a néppárt közhelyiségéből testületileg vonultak oda Justh Gyula vezetésével. Egy újságírónak Juth Gyula ezeket mondotta útközben: — A márczius 15-ikére való tekintettel, és azért is, mert rendőri kordont állítottak a parlament elé, nem megyünk be a Házba. Míg mi a Házban voltunk, mindig az volt a szokás, hogy márczius 15-ikén, a hazafias ünnepre való tekintettel, ülést nem tartottunk. Hazafias kötelességből is ma nem megyünk be a Házba, hanem elmegyünk a Vigadóba, az ifjúság ünnepélyére. Alig értek le a klub kapujáig, megérkezett Vázsonyi Vilmos is. Ez volt az első eset, hogy élnem. Hé. Nézzed a homlokát, a szemét. Mi, ez tud nézni. Nem aludtt ej a nézése, mint az enyém. Nekem is ilyen Volt. Szakasztott ilyen. No, ne nézzetek egymásra olyan gyilkosan. Szeressétek egy kicsinyt egymást. Rajtam keresztül is. Hány évesek vagytok ? Hendrickje: Nusz. Titus: Húsz. Rembrandt: Ketten se vagytok annyi, mint én egymagam. No nem baj. De ez a te mostoha mamád, ez a te mostoha fiad. Megint harag? Mindjárt csókoljátok meg egymást. Titus: Nem. Hendrickje: Nem. (Kiszabadítja magát a karjából.) Én nem vagyok a maga felesége, mit mondd ilyent, hogy a felesége vagyok ! Rembrandt (fejét megvakarja): Vagy úgy, igen ! A kedvesem vagy, a cselédem voltál, a királynőm vagy. Hendrickje (fittyet vet): Ezt a maga trónjára ! Titus : Az embernek nem lehet csak egy felesége és nem lehet anyja csak egy! Rembrandt: Ejhal, bölcs tyúkom, okos kakasom. (Hendrickje felé.) Gyere csak ide, ide, a térdemre, igy. (Hendrickje oda megy, az ölébe ül.) Így ! Most adj egy csókot nekem. (Int, hogy adjon.) Hendrickje: Nem, azért se. Rembrandt: Te se mindig spóroltál így vele. A mikor a mezőről, ludak mellől ide elhoztalak, a kezemet is megcsókoltad. És nagyon meg voltál tisztelve, a mikor az ágyamba vettelek. . Titus: Apám ! Hendrickje: Jó, jó, mit ceremóniáztok. Tölts. Igyunk, igyál. (Kocczintanak.) Csak azt akarom mondani, hogy imádlak benneteket. Boldog vagyok. És a boldogságomhoz nem hiányzik egyéb, mint hogy ti is, ti is, jó szívvel legyetek egymáshoz. Olvassatok, zenéljetek, czicrázzatok. Örüljetek a gyönyörű fiatal életeteknek. Nincs az a festék, amivel ezt a színt ki lehet keverni. Az Isten is csak jó kedvében tudja. Én meg dolgozok értetek. Ti játszszatok, heverjetek, összefestem Amsterdam minden gazdag bugris fejét. Vad orosz herczegeket fogok festeni. Egy véka aranyat pingálok össze. Borsónagyságú gyémántot a füledbe. Magyar opállal kirakott kardot az oldaladra, észak herczege. Bársonyba és selyembe járatlak benneteket, gyöngyöt igyatok. Tehetitek. Én vagyok a férfid. Én vagyok az apád ! Hendrickje: Rembrandt, Rembrandt! Mindig ígér.Főképp ilyenkor, ha nincs egy ezüst forintja ! A szolga (állványról leesett, sánta és vörös 3, alkalmasint zsidó is, mint a festők szolgái Appeles óta általában) . A törvényes urak. A törvényes urak ! (Össze-vissza sántít a szobában.) A szolgáló (szintén össze-vissza, szaladgál, seper, rendezkedik, majd Rembrandtnak hozza a barrettet és a bársonykabátot. Gondosan feladja, a kezét megnyálazza, úgy szedi le róla a pillér.) Rembrandt: Végrehajtók ! A szolgáló : Nem, inkább papok. Rembrandt: Tyúk, még rosszabb ! (Belép Six polgármester. Kép : Six az ablaknál.) Rembrandteléje megy, kezet nyújt. Six nem fogadja el. Mélyen meghajol : Polgármester úr ! Six : Mint magánember elfogadom, mint hivatalos nem tehetem. Rembrandt van Rhyn, eljöttünk hozzád ... (Bejönnek a barrettes urak, egy igen kövér és egy igen sovány pap. Helyet foglalnak a kép szerint. Six elől. A szolgáló igen tevékenykedik körülöttük és összehúzza a függönyt hátul az ablakokon és el.) Rembrandt: Parancsoljanak velem a fő-, mellék- és a ténsurak. A szent urak, uraim. Six: Az amsterdami plébánia hivatal. Mint erkölcsi és vallási hatóság. Rembrandt: Sürgetni a munkát ! Valóban megérdemlem, hogy bezárjanak. Az előpénzt elköltöttem, mint rendesen. A kövér kanonok: A pénzre gondolsz. Mind csak az aranyra és az élvre gondoltok. Van ennél sokkal fontosabb. A lélek. Rembrandt: Az erkölcs ? ! (Tisztességtudóan a küszöb felé fordul és köp egyet.) A kövér kanonok : Küldd el ezeket! Rembrandt: Nincs mért, nincs titkom előttük. A fiam, az én fiam ! A belső, a belső cselédem, az úrnőm, ahogy önöknek, ahogy nekik tetszik. Akarjátok hallani ? Vagy csak hallgatódzni akarsz ? (Hendrickje és Titus el. Az első bókkal, a második daczos főhajtással él.) A sovány pap : A vád az, hogy egy hajadonnal élsz együtt mint asszonynyal! Rembrandt: Bocsánatot fő- és ténsurak, én csak festő mesterember vagyok, nem értem a diplomatikus nyelvet. Vagy hajadon, vagy lány. De szép, jó és fiatal. Ez pedig a fő. A kövér kanonok: Annál nagyobb bűn, mennél szebb és fiatalabb, annál nagyobb bűn. Bűn, bűn, bűn. A sovány pap : Hendrickje Henders, cseléd, faluról, erkölcstelen, czéda, ha szabad úgy neveznem, becstelen. Rembrandt (ökölre szorítja a kezét és elordítja magát): Ki, ki, ki az ? Six: Te, mint jó arczképfestő, a legjobb családok szolgálatában, még megengedheted .