Az Ujság, 1913. március (11. évfolyam, 65-76. szám)

1913-03-16 / 65. szám

Vasárnap, 1913. márczius 16. AZ ÚJSÁG rendészeti központi hatóságul a miniszterelnök­ség II. ügyosztályát jelölte ki. Az erkölcsrendészeti központi hatóság, a­mely a hasonló külföldi ható­ságokkal közvetlen érintkezést lesz hivatva fenn­tartani, haladéktalanul életbe lép s a most kibocsá­tott miniszteri rendelet 4. pontja értelmében a bel­földi hatóságok kötelesek az erkölcsrendészeti köz­ponti hatóságot feladatainak teljesítésében támo­gatni és megkereséseinek eleget tenni. Az erkölcs­rendészeti központi hatóság főnökéül Lukács László miniszterelnök a miniszterelnökség II. ügy­osztályának ezidőszerinti főnökét, Joánovich Pál miniszteri tanácsost, helyetteséül pedig Fejér László dr. osztálytanácsost deszignálta s a ható­sághoz vezetői, illetve helyettes vezetői minő­ségben Schreiber Emil dr. államrendőrségi rendőr­tanácsost és Schaeffer Jenő kerületi kapitányt osztotta be. Az újonan felállított erkölcsrendészeti központi hatóság hivatalos helyiségei Ó­ utcza 48. szám alatt vannak. 0 ____ _= A tisztviselők pragmatikája. Az Állami Tiszt­viselők Országos Egyesülete április 20-án délután a budai Vigadóban tartja közgyűlését. Az elnökség javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a szolgálati pragmatika meg­alkotása, a tisztviselői kar anyagi helyzetének javítása, valamint az útiköltségek és napidíjak újabb szabályozása iránt intézzenek előterjesztést a kormányhoz.­­ Rendezett tanácsú városok visszafejlődése. A kisgazda­párt által indított mozgalom, melynek czélja az, hogy a rendezett tanácsú városok ismét nagyközségekké alakuljanak, mind nagyobb mérvet ölt. Legújabban Vízakna és Szakolcza rendezett tanácsú városok közön­sége határozta el, hogy csatlakozik a mozgalomhoz. Az utolsó ülés. (Az országgyűlési ülésszak berekesztése. — Az ellenzék nem jelent meg a Házban. — Május 5-ig szünet) Ma délelőtt a képviselőházban, délután pedig a főrendeknél kihirdették a király intéz­kedését, a­mely szerint a múlt júniusban meg­nyitott parlamenti ülésszak ma bevégződött,­­ május ötödikén nyílik meg az új szesszió. A képviselőházban a királyi kézirat ol­vasása alkalmával meglepő meleg tüntetés volt az uralkodó mellett, perc­ekig zúgott a még-megismétlődő felkiáltás : — Éljen a király ! Ellenzéki képviselő nem volt a Házban , a többség tüntetését senki se zavarta. A kordont, a­mely a Házból tíz-tizenöt napra kitiltott képviselők bevonulásának feltartóztatására volt kirendelve, Tisza István gróf fél órával az ülést megelőzőleg vissza­vonatta. Lehet, sőt valószínű, hogy a szövetkezett ellenzékiek épp ezért nem kísérleteztek a Házba való be­hatolással. Kiderült volna odabent az ülés­teremben, hogy a kirekesztett tíz képviselő nélkül összesen csak húszan remonstrálnak. A kordon feloszlik. Reggel kilencz órakor már föl volt állítva a Ház előtt a kisebb rendőri és csendőri kordon, a mely az utóbbi időben mindig a kapu előtt állott, mig a kitiltott ellenzéki képviselők kizáratása le nem járt. Negyed tizenegy lehetett, a mikor Tisza István gróf feleségével kocsin megérkezett. A főkapuhoz hajtatott és nyomban Pavlik rendőrfőfelügyelőt hivatta. Pavlik ezután hamarosan intézkedett, hogy a kordon távozzék. Már tegnap este értesült a miniszterelnök és a Ház elnöke­­— talán Herczeg Ferencitől — hogy a százhúsz tagú ellenzékből alig harminczan vannak, a­kik ma is tüntetni akarnak, ezeknek egy része is kitiltott képviselő. Ilyenformán bizonyosra volt vehető, hogy az ellenzék abszentálni fog. És talán már értesítették is a Ház elnökét, hogy a koalíc­ió ma ismét távol­létével tüntet. Igy Csendőrök és rendőrök sorakoztak, vezény­szavak recsegtek és a sorfal szétoszlott. Egy-két ellenzéki képviselő, a­ki nem tudta, hogy a szövetkezeti pártok nem vonulnak be a Házba, feltűnt a parlament előtt. Polónyi Géza az újságíróktól tudakolta, hogy jön-e az ellenzék. Megmondták neki, hogy nem. — Én mást tudtam volna nekik tanácsolni, — szólott Polónyi. Megérkeztek Kovácsy Kálmán, Györffy Gyula, Beck Lajos, de nyomban el is távoztak. Koalíc­iós értekezlet. Az ellenzéki pártok tagjai a tegnapi megálla­podás értelmében ma reggel kilencz óra után ismét a néppárt körében gyülekeztek. Az ellenzéknek eredetileg az volt a szándéka, hogy ma bemegy a képviselőházba, de ehhez impozánsabb létszámra volt szükség, mint a­melyben összejöttek. Az érte­kezleten mintegy negyven képviselő volt együtt, a vezérek közül : Justh Gyula, Zichy Aladár gróf, Désy Zoltán, Mezőssy Béla, Holló Lajos. Előbb az intéző­bizottság ülésezett és ezután következett a közös pártértekezlet, a­melyen Désy Zoltán terjesztette elő a bizottságnak azt az indít­ványát, hogy álljanak el a demonstrácziótól. — Ezen a napon, — így szól a határozat — melyet mindig nemzeti ünnepnek tekintettek, képviselőházi ülést nem tartottak és becsületes magyar ember ezen a napon nem foglalkozhatik mással, mint az ünnepi emlékekkel, legfeljebb csak összehasonlításokat tehet az akkori emel­kedettség és a mostani mély sülyedés között. Bármennyire érdekünkben állana a mai nap is szemükbe vágni erkölcsi romlottságukat, de a mai napon a politikai harcz megszentségtelenítése volna márczius 15-ikének. Éppen azért az intéző­­bizottság, midőn rámutat arra a sivár lelketlen­­ségre, hogy minden körülményt kihasználnak saját pártérdeküknek javára, rámutat arra, hogy utolsó eszközül a nemzet kegyeletes emlékeit fertőzik meg, hogy maguknak nyugodt pilla­natokat szerezzenek. A mai nap az ünnep napja és ma arra való, hogy csirkefogókkal küzdjü­nk, ezért az intéző­bizottság javaslata: vonuljunk mindnyájan az ünneplők közé a Vigadóba. Az értekezlet hosszas éljenzéssel egyhangúlag elfogadta az intéző­bizottság javaslatát. Különösen a »csirkefogó« kifejezés tetszett. Zichy Aladár gróf elnök az értekezletet bezárta, a képviselők pedig elhatározták, hogy a­kik még ott voltak, vala­mennyien elmennek az egyetemi ifjúságnak a Vigadóban tartott ünnepére, és a néppárt köz­helyiségéből testületileg vonultak oda Justh Gyula vezetésével. Egy újságírónak J­uth Gyula ezeket mon­dotta útközben: — A márczius 15-ikére való tekintettel, és azért is, mert rendőri kordont állítottak a par­lament elé, nem megyünk be a Házba. Míg mi a Házban voltunk, mindig az volt a szokás, hogy márczius 15-ikén, a hazafias ünnepre való tekintettel, ülést nem tartottunk. Hazafias kötelességből is ma nem megyünk be a Házba, hanem elmegyünk a Vigadóba, az ifjúság ünne­pélyére. Alig értek le a klub kapujáig, megérkezett Vázsonyi Vilmos is. Ez volt az első eset, hogy élnem. Hé. Nézzed a homlokát, a szemét. Mi, ez tud nézni. Nem aludtt ej a nézése, mint az enyém. Nekem is ilyen Volt. Szakasztott ilyen. No, ne nézzetek egymásra olyan gyil­kosan. Szeressétek egy kicsinyt egymást. Raj­tam keresztül is. Hány évesek vagytok ? Hendrickje: N­usz. Titus: Húsz. Rembrandt: Ketten se vagytok annyi, mint én egymagam. No nem baj. De ez a te mostoha mamád, ez a te mostoha fiad. Megint harag? Mindjárt csókoljátok meg egymást. Titus: Nem. Hendrickje: Nem. (Kiszabadítja magát a karjából.) Én nem vagyok a maga felesége, mit mondd ilyent, hogy a felesége vagyok ! Rembrandt (fejét megvakarja): Vagy úgy, igen ! A kedvesem vagy, a cselédem voltál, a királynőm vagy. Hendrickje (fittyet vet): Ezt a maga trón­jára ! Titus : Az embernek nem lehet csak egy felesége és nem lehet anyja csak egy! Rembrandt: Ejhal, bölcs tyúkom, okos kakasom. (Hendrickje felé.) Gyere csak ide, ide, a térdemre, igy. (Hendrickje oda megy, az ölébe ül.) Így ! Most adj egy csókot ne­kem. (Int, hogy adjon.) Hendrickje: Nem, azért se. Rembrandt: Te se mindig spóroltál így vele. A mikor a mezőről, ludak mellől ide el­hoztalak, a kezemet is megcsókoltad. És na­gyon meg voltál tisztelve, a mikor az ágyamba vettelek. . Titus: Apám ! Hendrickje: Jó, jó, mit c­eremóniáztok. Tölts. Igyunk, igyál. (Kocczintanak.) Csak azt akarom mondani, hogy imádlak benneteket. Boldog vagyok. És a boldogságomhoz nem hiányzik egyéb, mint hogy ti is, ti is, jó szív­vel legyetek egymáshoz. Olvassatok, zenéljetek, czicrázzatok. Örüljetek a gyönyörű fiatal éle­teteknek. Nincs az a festék, a­mivel ezt a színt ki lehet keverni. Az Isten is csak jó kedvé­ben tudja. Én meg dolgozok értetek. Ti játsz­­szatok, heverjetek, összefestem Amsterdam minden gazdag bugris fejét. Vad orosz her­­czegeket fogok festeni. Egy véka aranyat pingálok össze. Borsónagyságú gyémántot a füledbe. Magyar opállal kirakott kardot az oldaladra, észak herczege. Bársonyba és se­lyembe járatlak benneteket, gyöngyöt igyatok. Tehetitek. Én vagyok a férfid. Én vagyok az apád ! Hendrickje: Rembrandt, Rembrandt! Min­dig ígér.­­Főképp ilyenkor, ha nincs egy ezüst forintja ! A szolga (állványról leesett, sánta és vö­­rös 3, alkalmasint zsidó is, mint a festők szolgái Appeles óta általában) . A törvényes urak. A törvényes urak ! (Össze-vissza sántít a szo­bában.) A szolgáló (szintén össze-vissza, szaladgál, seper, rendezkedik, majd Rembrandtnak hozza a barrettet és a bársonykabátot. Gondosan feladja, a kezét megnyálazza, úgy szedi le róla a pillér.) Rembrandt: Végrehajtók ! A szolgáló : Nem, inkább papok. Rembrandt: Tyúk, még rosszabb ! (Belép Six polgármester. Kép : Six az ablaknál.) Rembrandt­­eléje megy, kezet nyújt. Six nem fogadja el. Mélyen meghajol­ : Polgár­­mester úr ! Six : Mint magánember elfogadom, mint hivatalos nem tehetem. Rembrandt van Rhyn, eljöttünk hozzád ... (Bejönnek a barrettes urak, egy igen kövér és egy igen sovány pap. Helyet foglalnak a kép szerint. Six elől. A szolgáló igen tevékenykedik körülöt­tük és összehúzza a függönyt­ hátul az ablakokon és el.) Rembrandt: Parancsoljanak velem a fő-, mellék- és a ténsurak. A szent urak, uraim. Six: Az amsterdami plébánia hivatal. Mint erkölcsi és vallási hatóság. Rembrandt: Sürgetni a munkát ! Valóban megérdemlem, hogy bezárjanak. Az előpénzt elköltöttem, mint rendesen. A kövér kanonok: A pénzre gondolsz. Mind csak az aranyra és az élvre gondoltok. Van ennél sokkal fontosabb. A lélek. Rembrandt: Az erkölcs ? ! (Tisztesség­­tudóan a küszöb felé fordul és köp egyet.) A kövér kanonok : Küldd el ezeket! Rembrandt: Nincs mért, nincs titkom előttük. A fiam, az én fiam ! A belső, a belső cselédem, az úrnőm, a­hogy önöknek, a­hogy nekik tetszik. Akarjátok hallani ? Vagy csak hallgatódzni akarsz ? (Hendrickje és Titus el. Az első bókkal, a második daczos főhajtással él.) A sovány pap : A vád az, hogy egy haja­­donnal élsz együtt mint asszonynyal! Rembrandt: Bocsánatot fő- és ténsurak, én csak festő mesterember vagyok, nem értem a diplomatikus nyelvet. Vagy hajadon, vagy lány. De szép, jó és fiatal. Ez pedig a fő. A kövér kanonok: Annál nagyobb bűn, mennél szebb és fiatalabb, annál nagyobb bűn. Bűn, bűn, bűn. A sovány pap : Hendrickje Henders, cse­léd, faluról, erkölcstelen, czéda, ha szabad úgy neveznem, becstelen. Rembrandt (ökölre szorítja a kezét és el­­ordítja magát): Ki, ki, ki az ? Six: Te, mint jó arczképfestő, a legjobb családok szolgálatában, még megengedheted .

Next