Az ujság, 1914. január (12. évfolyam, 1. szám)

1914-01-01 / 1. szám

. Most már egészen bizonyos, hogy nincs elszigeteltség és a nemzetek nem élhet­nek magukban. Bismarcknak Hekuba volt a Balkán, de most kiderült, hogy a Balkánnak nem Hekuba Németország, és ez a döntő. A történelmi kifejlődéssel kapcsolat­ban a gazdasági életfölfogásunknak is át kellett alakulnia. Meg kellett ismernünk, hogy semmiféle szolid produkc­iónak nincs sehol szolid bázisa. Értéktelen min­den előrelátás, mihelyt megindul alattunk a föld, vagy megindulnak a föld népei egymás ellen. Hogy a háború károkat okoz, azt eddig is tudtuk, de sejtelmünk sem lehetett róla, hogy a háború ott is, a­hol nincs, micsoda megsemmisítő hatá­sokat tud gyakorolni. A pénzt beiszsza a félelem ismeretlen mélysége, s a puska megbénítja az embereket, ha el sem sül. Pénzhiány, munkahiány és munkáshiány rendszertelen összevisszaságba gabalyo­­dik : azt sem tudni, mi segít az egyiken, mi a másikon. Az első csapás, hogy az emberek bevonulnak ezredeikbe, s nincs a­ki eltartsa a családokat. Aztán az emberek visszakerülnek családjaikhoz, s egygyel több van, a­ki nem tud meg­élni, mert nincs munka. Sejtelme kél, hogy hamis ellentét van tőke és munka­erő között, egészen más törvények sza­bályozzák a kettő közötti viszonyt, mint az osztályellentét. Ám az egyetlen, a­mibe belekapaszkodnak, mégis csak az osztályellentét, s az egyik földre terített a másik földre terített rovására akar talpra állni. Ki fogja rendszerbe foglalni 1913 ré­mületét és borzalmas tanulságait ? A­mi erre nézvést történik, lehetőleg még na­gyobb borzalmakra való készülés. A nagy­hatalmak még nagyobb hajókba és még több katonába ölik a reményüket. Azt hi­szik, más biztonság nincs, mint a fegy­vereké. A jobbja nem akar velük ölni, hanem elriasztani a másikat, hogy az se akarjon ölni. S a hullámok elsimultak s ez a simaság gyanút kelt: mit lep­leznek ? 1913 ma a borzalmak gyü­mölcse. Kérdés : nem-e csak vetőmagja a jövendő katasztrófáknak ? Ebbe a gigászi feketeségbe bele­csöppen a mi belső háborúságunk sötétje is. Hozzá mérhető-e a lefolyt év egyete­mes kríziseihez ? Igazán számít-e vala­mit a Gerő kardja Anglia dreadnoughtjai mellett, az ellenzék passzivitása és koncz­­lesése, a kormánynak okoskodása s a koalícziósok moralizálása a pártkassza mibenlétéről ? Szabad-e nekünk ilyen esztendőben ilyen problémák alatt nya­valyognunk, s méltók vagyunk-e a tör­ténelmi időkhöz, mikor ilyen kérdések kötnek le bennünket ? Ezekre a kérdésekre feleljen a jövő esztendő. Bevalljuk : ez frázis, arra való, hogy fölmentsen bennünket a felelet alól, nak lassanként az adott tartalmat és az adott czélt, hogy alkonyatkor egy hosszú órára szembe ült Flórával. A keze néha reszketett a fáradtságtól és a szeme megfájdult és kénye­­zett, de attól a percztől fogva, a melyben Flóra leült a kőkereszt aljába, egészen addig, a­mig az alkonyat el nem takarta előle, állan­dóan rajta pihent a messzelátója. Múltak a napok, és most már ismerte a Flóra csendes mosolygását is ; néha látta, hogy Flóra be­szélget magában ; néha látta, hogy énekel; látta Flórát szomorúnak és ismerte a jókedvét, és ismerte mindenekfelett az álmodozó, vá­gyódó és hivó tekintetét. Flóra ! — álmodozó, feketehajú fehér Flóra ! . . . A nyári hetek teltek, a napok rövidültek, és Kázmér készült elutazni. Az életnek abból az utálatából, a­melylyel hazajött, most már kigyógyult, és bár meg volt még az az érzése, hogy harmincz évével az életnek a nagyobbik és szebbik felét leélte, nyugodtan csinálta meg a következő félévének a programmját. Jön mindenekelőtt a fegyver­gyakorlat, azzal el­telik négy hét ; azután Budapest, — megint eltelik hat hét; azután egy bécsi séjour . . . eh, majd csak lemorzsolódik az élet. — Augusz­tus huszonnegyedike volt. Holnap, augusztus huszonötödikén délután automobilon bemegy Nagyváradra , jelentkezik az ezrednél. . . Ki­nevette azt a nyugtalanságot, a­melyet érzett. Miért nyugtalankodik ? Nevetséges. Csak nem fogja fájdítani a szívét — azért, hogy itt­hagy egy sápadt román papleányt, a­ki bele­betegedett a maga babonás vágyódásaiba ? — Ma már ki sem megy a Farkashegyre. Eltelt a nap, jött a délután és mire a Napkő fekete erdősipkája izzani kezdett a le­nyugvó nap tüzétől, Kázmér lihegve sietett fel a Farkashegyre, hogy még egyszer kiél­vezze a rejtelmesen álmodozó lány messzi és bánatos látványát. Az alkonyat gyorsan szál­lott le és gyorsan takarta el előle a Napkő oldalát. Fájó szeme már csak egy tarka foltra meredt rá, azután ez a tarka fölt is belebar­nult az estébe. Elcsüggedve és nyugtalanul eresztette le a messzelátót. Most vége ? Soha többé ne lássa ezt az álmodozó és világító két szemet és ezt a bánatosan mosolygó vágyó­dást ? Nem kellett volna-e átvágnia egyszer ezen a zöld völgyön, feltörnie a Napkő oldalára, megfognia a Flóra gyöngyszinűi kezét és meg­keresnie bánatosan mosolygó ajkát ? Nem volt-e oktalanság és esztelenség nézni és várni, eltűrni közöttük az elválasztó messzeséget, a­helyett hogy­­ ? Felállótt és lerázta magáról ezeket a gondolatokat. Nem ! Az lett volna oktalanság és esztelenség, ha megpróbálkozott volna valami nevetséges és alantas közeledés­sel. Ha megpróbált volna berontani azokba az álmokba, a­melyeket itt hetek óta csendes örömmel és különös élvezettel látott álmodni, besorozta volna magát azok közé a falusi hó­dítók közé, a­kik megérdemelték, hogy nyu­galmasan, felsőbbségesen és megvetően for­duljon el tőlük ez a legszebb álmokat álmodó lány. Megfordult és hazament . Másnap délután lement az udvarra, hogy elutazzék. Az udva­ron ott állott az automobil és körülötte az egész cselédség, a­mely akkor látott először auto­mobilt, a­mikor ő érkezett volt. — Méltóságos uram, — mondotta a soffőr — meggyújtom a lámpákat. Félóra múlva sötét lesz. — Jó. A soffőr meggyújtotta, a lámpákat és megcsavarta a gyújt­ókészülék forgatóját. A gép nagy tűzszemei vakítva szórták a fényt és a motor kattogni kezdett. Kázmér nézte a világító és zakatoló kocsit , megmozdult, hogy beszálljon, de az a nyugtalanság, a­mely egész nap kínozta, most egyszerre olyan heves rohammal támadt rá, hogy megreszketett és dideregni kezdett tőle. Most elmenni ? A Nap­kőre délutánonként soha többé át nem nézni ? — A Napkő oldalán, a kocsiút­on, a kőkereszt tövében, ölébe tett kézzel, álmodozva és rej­telmesen ott ül most Flóra. — Egy félóra alatt oda lehetne érni. Kázmér ránézett a világító és zakatoló gépre ; a szive megdobbant ; a foga vaczogni kezdett nagy vágyától és hirtelen fellobbant gondolata vakmerőségétől ; habozott egy má­­sodperc­ig, azután megfordult és felrohant a lépcsőn. Átöltözködött. A kopott és köznapi uniformist, a­melyet felvett volt, ledobálta. Diszrahát vett fel; aranysujtásos kék atillát ; ezüstös sarkantyút ; arany cartouche-t ; sárga selyem echarpe-ot ; fehér forgós csákót. Láza­san öltözködött, megnézte magát a tükörben, a leszálló alkonyaiban maga is alig ismert magára, a szeme lázasan és hódítóan lobogott rá vissza a tükörből, parfümöt szórt az atillá­jára, kiegyenesedett, felvetette a fejét és le­sietett az udvarba. — Gyere le, — mondta a soffőrnek — én magam vezetem a gépet. Te kocsin és vo­naton jösz utánam Nagyváradra. A soffőr csodálkozva ugrott le. Káz­mér felült a helyére és elindította a gépet. A gép zakatolva kanyarodott ki az udvarból. AZ ÚJSÁG Csütörtök, 1914. január 1. BELFÖLD.­ ­ A trónörökös és a magyar képviselőház. A Magyar Távirati Iroda jelenti : Tisza István gróf miniszterelnök ma a következő táviratot kapta : Schloss Konopist. Tisza István gróf miniszter­­elnöknek, Budapesten. Ő császári és királyi fensége Ferencz Ferdi­­nánd főherczeg megbízott azzal, hogy felkérjem Exc­ellencziádat, hogy a magyar képviselőház elnökségének legőszintébb és legmelegebb köszö­netét méltóztassék tolmácsolni azon szerencse­­kivánatokért, a­melyet születésének 50-ik évfor­dulója alkalmából kifejezett. Rummerskirch, fő­udvarmester.­­ A nyelvkérdés Boszniában, Szerajevóból jelentik . A tartománygyűlés ma tárgyalta a nyelv­használatra vonatkozó törvényjavaslatot. A javas­lat a szerb-horvát nyelvet teszi meg hivatalos nyelvvé a hivataloknál, Bosznia-Herczegovina pol­gári közigazgatásának minden ágában, a belső és külső szolgálatban egyaránt, a tartományi vas­utaknál a belső szolgálatban addig a határig, a­meddig a katonai érdek megengedi. A magán­iskolák csak akkor kaphatják meg a nyilvánossági jogot, ha a szerb-horvát nyelvet kötelező tan­tárgyként tanítják.­­ A delegác­iós határozatok megerősítése* A király a delegáczióknak a jövő év első felém vonatkozó közös költségekről szóló határozatait jóváhagyta, s megerősítette. A hivatalos lap ma közölte a jóváhagyott határozatokat.­­ A horvát országgyűlés, Zágrábból jelentik ! A ház ülését reggel öt órakor re­kesztették be. Az összes sürgősségi javaslatokat elvetették. Medáko­­vics elnök javaslatára Radics István képviselőt tizenöt ülésről kizárták. Zatluka és Vucsetics kép­viselőket pedig jegyzőkönyvi megrovásban részesí­­tették. Ma délben az országgyűlés ismét összeült. Napirenden volt a felirati bizottság megválasz­tása és a pénzügyi kiegyezés meghosszabbításáról szóló vita folytatása. Az ülésen jelen volt a dán és a három osztály­főnök is. Pavelics, Jalzabetics beszélt a pénzügyi egyezményről. Délután 2 órakor az elnök boldog újévet kívánt a képviselőknek és a tanácskozás folytatását péntekre halasztotta. A pénzügyi egyezmény ilyenformán, hiába sietett a magyar törvényhozás, az idén a horvá­­tok miatt mégse kerülhetett tető alá. a Titkos tanácsosság. A király ma kelt leg­felső elhatározásával Balogh Jenő igazságügyi, Sándor János belügyi és Harkányi János báró kereskedelemügyi miniszternek a belső titkos ta­nácsosi méltóságot adományozta. Az erről szóló királyi kéziratokat a hivatalos lap egyik leg­közelebbi száma közli:­­ Andrássy és a román béke. A Magyar Hír­lap mai számába Andrássy Gyula gróf hosszabb czikket irt a miniszterelnöknek a román nemzeti­ségi párttal való megbeszéléseiről. Nehézzé teszi a magyar kormány helyzetét. — írja egyebek közt Andrássy gróf — hogy a románokkal való tárgyalás összeesik Románia kül­politikájának uj megállapításával. Teljesen meg vagyok arról győződve, hogy nincs egyenes össze­függés a külpolitikai helyzet és a román paktum között. Szerencsétlen időpontban indultak meg a románokkal való tárgyalások azért is, mert ma csaknem lehetetlen, hogy a paktum objektív meg­ítélésben részesüljön minden magyar párt által és hogy az új politika a magyar nemzet széles ré­tegeiben megnyugvást keltsen, pedig csak akkor volna helyes új politikai útra térni, ha azt az egész nemzet tenné meg. Igaz, hogy azt rebesge­tik, hogy a pártok megegyezését, új nemzeti közv

Next