Az ujság, 1914. január (12. évfolyam, 1. szám)
1914-01-01 / 1. szám
. Most már egészen bizonyos, hogy nincs elszigeteltség és a nemzetek nem élhetnek magukban. Bismarcknak Hekuba volt a Balkán, de most kiderült, hogy a Balkánnak nem Hekuba Németország, és ez a döntő. A történelmi kifejlődéssel kapcsolatban a gazdasági életfölfogásunknak is át kellett alakulnia. Meg kellett ismernünk, hogy semmiféle szolid produkciónak nincs sehol szolid bázisa. Értéktelen minden előrelátás, mihelyt megindul alattunk a föld, vagy megindulnak a föld népei egymás ellen. Hogy a háború károkat okoz, azt eddig is tudtuk, de sejtelmünk sem lehetett róla, hogy a háború ott is, ahol nincs, micsoda megsemmisítő hatásokat tud gyakorolni. A pénzt beiszsza a félelem ismeretlen mélysége, s a puska megbénítja az embereket, ha el sem sül. Pénzhiány, munkahiány és munkáshiány rendszertelen összevisszaságba gabalyodik : azt sem tudni, mi segít az egyiken, mi a másikon. Az első csapás, hogy az emberek bevonulnak ezredeikbe, s nincs aki eltartsa a családokat. Aztán az emberek visszakerülnek családjaikhoz, s egygyel több van, aki nem tud megélni, mert nincs munka. Sejtelme kél, hogy hamis ellentét van tőke és munkaerő között, egészen más törvények szabályozzák a kettő közötti viszonyt, mint az osztályellentét. Ám az egyetlen, amibe belekapaszkodnak, mégis csak az osztályellentét, s az egyik földre terített a másik földre terített rovására akar talpra állni. Ki fogja rendszerbe foglalni 1913 rémületét és borzalmas tanulságait ? Ami erre nézvést történik, lehetőleg még nagyobb borzalmakra való készülés. A nagyhatalmak még nagyobb hajókba és még több katonába ölik a reményüket. Azt hiszik, más biztonság nincs, mint a fegyvereké. A jobbja nem akar velük ölni, hanem elriasztani a másikat, hogy az se akarjon ölni. S a hullámok elsimultak s ez a simaság gyanút kelt: mit lepleznek ? 1913 ma a borzalmak gyümölcse. Kérdés : nem-e csak vetőmagja a jövendő katasztrófáknak ? Ebbe a gigászi feketeségbe belecsöppen a mi belső háborúságunk sötétje is. Hozzá mérhető-e a lefolyt év egyetemes kríziseihez ? Igazán számít-e valamit a Gerő kardja Anglia dreadnoughtjai mellett, az ellenzék passzivitása és konczlesése, a kormánynak okoskodása s a koalícziósok moralizálása a pártkassza mibenlétéről ? Szabad-e nekünk ilyen esztendőben ilyen problémák alatt nyavalyognunk, s méltók vagyunk-e a történelmi időkhöz, mikor ilyen kérdések kötnek le bennünket ? Ezekre a kérdésekre feleljen a jövő esztendő. Bevalljuk : ez frázis, arra való, hogy fölmentsen bennünket a felelet alól, nak lassanként az adott tartalmat és az adott czélt, hogy alkonyatkor egy hosszú órára szembe ült Flórával. A keze néha reszketett a fáradtságtól és a szeme megfájdult és kényezett, de attól a percztől fogva, a melyben Flóra leült a kőkereszt aljába, egészen addig, amig az alkonyat el nem takarta előle, állandóan rajta pihent a messzelátója. Múltak a napok, és most már ismerte a Flóra csendes mosolygását is ; néha látta, hogy Flóra beszélget magában ; néha látta, hogy énekel; látta Flórát szomorúnak és ismerte a jókedvét, és ismerte mindenekfelett az álmodozó, vágyódó és hivó tekintetét. Flóra ! — álmodozó, feketehajú fehér Flóra ! . . . A nyári hetek teltek, a napok rövidültek, és Kázmér készült elutazni. Az életnek abból az utálatából, amelylyel hazajött, most már kigyógyult, és bár meg volt még az az érzése, hogy harmincz évével az életnek a nagyobbik és szebbik felét leélte, nyugodtan csinálta meg a következő félévének a programmját. Jön mindenekelőtt a fegyvergyakorlat, azzal eltelik négy hét ; azután Budapest, — megint eltelik hat hét; azután egy bécsi séjour . . . eh, majd csak lemorzsolódik az élet. — Augusztus huszonnegyedike volt. Holnap, augusztus huszonötödikén délután automobilon bemegy Nagyváradra , jelentkezik az ezrednél. . . Kinevette azt a nyugtalanságot, amelyet érzett. Miért nyugtalankodik ? Nevetséges. Csak nem fogja fájdítani a szívét — azért, hogy itthagy egy sápadt román papleányt, aki belebetegedett a maga babonás vágyódásaiba ? — Ma már ki sem megy a Farkashegyre. Eltelt a nap, jött a délután és mire a Napkő fekete erdősipkája izzani kezdett a lenyugvó nap tüzétől, Kázmér lihegve sietett fel a Farkashegyre, hogy még egyszer kiélvezze a rejtelmesen álmodozó lány messzi és bánatos látványát. Az alkonyat gyorsan szállott le és gyorsan takarta el előle a Napkő oldalát. Fájó szeme már csak egy tarka foltra meredt rá, azután ez a tarka fölt is belebarnult az estébe. Elcsüggedve és nyugtalanul eresztette le a messzelátót. Most vége ? Soha többé ne lássa ezt az álmodozó és világító két szemet és ezt a bánatosan mosolygó vágyódást ? Nem kellett volna-e átvágnia egyszer ezen a zöld völgyön, feltörnie a Napkő oldalára, megfognia a Flóra gyöngyszinűi kezét és megkeresnie bánatosan mosolygó ajkát ? Nem volt-e oktalanság és esztelenség nézni és várni, eltűrni közöttük az elválasztó messzeséget, ahelyett hogy ? Felállótt és lerázta magáról ezeket a gondolatokat. Nem ! Az lett volna oktalanság és esztelenség, ha megpróbálkozott volna valami nevetséges és alantas közeledéssel. Ha megpróbált volna berontani azokba az álmokba, amelyeket itt hetek óta csendes örömmel és különös élvezettel látott álmodni, besorozta volna magát azok közé a falusi hódítók közé, akik megérdemelték, hogy nyugalmasan, felsőbbségesen és megvetően forduljon el tőlük ez a legszebb álmokat álmodó lány. Megfordult és hazament . Másnap délután lement az udvarra, hogy elutazzék. Az udvaron ott állott az automobil és körülötte az egész cselédség, amely akkor látott először automobilt, amikor ő érkezett volt. — Méltóságos uram, — mondotta a soffőr — meggyújtom a lámpákat. Félóra múlva sötét lesz. — Jó. A soffőr meggyújtotta, a lámpákat és megcsavarta a gyújtókészülék forgatóját. A gép nagy tűzszemei vakítva szórták a fényt és a motor kattogni kezdett. Kázmér nézte a világító és zakatoló kocsit , megmozdult, hogy beszálljon, de az a nyugtalanság, amely egész nap kínozta, most egyszerre olyan heves rohammal támadt rá, hogy megreszketett és dideregni kezdett tőle. Most elmenni ? A Napkőre délutánonként soha többé át nem nézni ? — A Napkő oldalán, a kocsiúton, a kőkereszt tövében, ölébe tett kézzel, álmodozva és rejtelmesen ott ül most Flóra. — Egy félóra alatt oda lehetne érni. Kázmér ránézett a világító és zakatoló gépre ; a szive megdobbant ; a foga vaczogni kezdett nagy vágyától és hirtelen fellobbant gondolata vakmerőségétől ; habozott egy másodpercig, azután megfordult és felrohant a lépcsőn. Átöltözködött. A kopott és köznapi uniformist, amelyet felvett volt, ledobálta. Diszrahát vett fel; aranysujtásos kék atillát ; ezüstös sarkantyút ; arany cartouche-t ; sárga selyem echarpe-ot ; fehér forgós csákót. Lázasan öltözködött, megnézte magát a tükörben, a leszálló alkonyaiban maga is alig ismert magára, a szeme lázasan és hódítóan lobogott rá vissza a tükörből, parfümöt szórt az atillájára, kiegyenesedett, felvetette a fejét és lesietett az udvarba. — Gyere le, — mondta a soffőrnek — én magam vezetem a gépet. Te kocsin és vonaton jösz utánam Nagyváradra. A soffőr csodálkozva ugrott le. Kázmér felült a helyére és elindította a gépet. A gép zakatolva kanyarodott ki az udvarból. AZ ÚJSÁG Csütörtök, 1914. január 1. BELFÖLD. A trónörökös és a magyar képviselőház. A Magyar Távirati Iroda jelenti : Tisza István gróf miniszterelnök ma a következő táviratot kapta : Schloss Konopist. Tisza István gróf miniszterelnöknek, Budapesten. Ő császári és királyi fensége Ferencz Ferdinánd főherczeg megbízott azzal, hogy felkérjem Excellencziádat, hogy a magyar képviselőház elnökségének legőszintébb és legmelegebb köszönetét méltóztassék tolmácsolni azon szerencsekivánatokért, amelyet születésének 50-ik évfordulója alkalmából kifejezett. Rummerskirch, főudvarmester. A nyelvkérdés Boszniában, Szerajevóból jelentik . A tartománygyűlés ma tárgyalta a nyelvhasználatra vonatkozó törvényjavaslatot. A javaslat a szerb-horvát nyelvet teszi meg hivatalos nyelvvé a hivataloknál, Bosznia-Herczegovina polgári közigazgatásának minden ágában, a belső és külső szolgálatban egyaránt, a tartományi vasutaknál a belső szolgálatban addig a határig, ameddig a katonai érdek megengedi. A magániskolák csak akkor kaphatják meg a nyilvánossági jogot, ha a szerb-horvát nyelvet kötelező tantárgyként tanítják. A delegációs határozatok megerősítése* A király a delegáczióknak a jövő év első felém vonatkozó közös költségekről szóló határozatait jóváhagyta, s megerősítette. A hivatalos lap ma közölte a jóváhagyott határozatokat. A horvát országgyűlés, Zágrábból jelentik ! A ház ülését reggel öt órakor rekesztették be. Az összes sürgősségi javaslatokat elvetették. Medákovics elnök javaslatára Radics István képviselőt tizenöt ülésről kizárták. Zatluka és Vucsetics képviselőket pedig jegyzőkönyvi megrovásban részesítették. Ma délben az országgyűlés ismét összeült. Napirenden volt a felirati bizottság megválasztása és a pénzügyi kiegyezés meghosszabbításáról szóló vita folytatása. Az ülésen jelen volt a dán és a három osztályfőnök is. Pavelics, Jalzabetics beszélt a pénzügyi egyezményről. Délután 2 órakor az elnök boldog újévet kívánt a képviselőknek és a tanácskozás folytatását péntekre halasztotta. A pénzügyi egyezmény ilyenformán, hiába sietett a magyar törvényhozás, az idén a horvátok miatt mégse kerülhetett tető alá. a Titkos tanácsosság. A király ma kelt legfelső elhatározásával Balogh Jenő igazságügyi, Sándor János belügyi és Harkányi János báró kereskedelemügyi miniszternek a belső titkos tanácsosi méltóságot adományozta. Az erről szóló királyi kéziratokat a hivatalos lap egyik legközelebbi száma közli: Andrássy és a román béke. A Magyar Hírlap mai számába Andrássy Gyula gróf hosszabb czikket irt a miniszterelnöknek a román nemzetiségi párttal való megbeszéléseiről. Nehézzé teszi a magyar kormány helyzetét. — írja egyebek közt Andrássy gróf — hogy a románokkal való tárgyalás összeesik Románia külpolitikájának uj megállapításával. Teljesen meg vagyok arról győződve, hogy nincs egyenes összefüggés a külpolitikai helyzet és a román paktum között. Szerencsétlen időpontban indultak meg a románokkal való tárgyalások azért is, mert ma csaknem lehetetlen, hogy a paktum objektív megítélésben részesüljön minden magyar párt által és hogy az új politika a magyar nemzet széles rétegeiben megnyugvást keltsen, pedig csak akkor volna helyes új politikai útra térni, ha azt az egész nemzet tenné meg. Igaz, hogy azt rebesgetik, hogy a pártok megegyezését, új nemzeti közv