Az Ujság, 1914. október (12. évfolyam, 242-272. szám)
1914-10-04 / 245. szám
8 Pesti I KIS TÜKÖR I IRTA SZŐLLŐSIZSIGMOND, István és Iván. Sebesült tisztek ülnek és feküsznek a nagy kerek virágágy körül a kórház kertjében és élvezik az édes déli napsütés melegét az arczukon. Ezek közül az arczok közül némelyik még olyan sárga, mint a vaj, és a szemek fényesek, mint a csillag, mintha belülről kitolódtak volna az ágyukból, egész a homlok magasságáig. Ezek még friss sebesültek, akik csak tegnap tegnapelőtt élték meg a megérkezés két mennyei gyönyörűségét. Az első : a gondos, jó kötés. A másik : a beretválkozás. Ez a kettő az, amit jobban várt a sebesült, mint felesége homlokát és a kis gyereke szemét. Már csak azért is, hogy nagyon meg ne ijedjenek, mikor majd meglátják. Mert a kötés : az áldott. A nagy, puha, meleg fehér vattatömeg átöleli, eltakarja és elkülöníti az átlőtt, a szétmarczangolt kezet, vagy lábat. Az már a doktoré, a katonáé csak annyi marad belőle, hogy vigyáz rá, és ha az illendőnél még mindig jobban találna fájni , följelenti a professzornak. De a többi teste most már elkezdheti a magának való életet, vagyis a viaszakéredzkedésre az életbe. És az első, amit kíván : az arcza simasága. Mégpedig csodálatosképpen nemcsak az, akinek mindennapi szükséglete a borbély, hanem az is, aki rendes, históriamentes időben békén tűri, sőt szeretettel viseli a szakáll dudváját az ábrázatán. De most tehernek érzi és szinte fanatikus mohósággal sürgeti: szántsák le róla, hadd emelkedjék ki alóla napfényre vágyakozó arcra. Szeretném tudni, mikor aztán a tükörbe néz : ismerősnek találja-e a képét ! Vagy észreveszi-e maga is a vonásainak azt a különös, merev megmásulását, amely a jó Isten tudja hol és mikor ereszkedett róla. Hogy megnyúlt, hogy megkoppant, hogy sárga ; nem ez minden és nem is ez teszi főképpen. A legkülönösebb a vonalak riasztó megélesedése,amely szájat, orrot, homlokot egy bántóan energikus fehér vonással rajzol körül, és a kinyomult szem, amely oly parázsosan izzó, hogy azt kell hinni, ez a fény adja a sebesült arczának, borzasztó emlékek hullámaival átmosott szegény arczának ezt az idegen, furcsa megvilágítást. # * De a seben ott az áldott kötés, az arcz sima, az ágy puha és fehér , az izzó és nyugtalan golyó, a sebesült látomásoktól zaklatott szeme lassanként kezd elpihenni. Néha-néha köd ereszkedik rája, és minden ilyen ködfelhő fölszív, magával visz valamit abból az idegen, kísérteties fényességből. A merevség is olvad, a rajz néma és folyton gyöngülő birkózásban lassan alája hanyatlik a győzelmesen fölnyomuló színnek. A fölkelő élet rózsásan ráhajnalodik a sebesült katona arczára : szól a kakas és a nehéz látomások, a borzalmas átélések árnyai, lustán bár, nesztelenül fölemelkednek a megszinesedő síkról és belefoszlanak a világosságba. « « » Az ajkak mozgékonysága azonban lassan .akar nekifejlődni. Hallok beszédet sebesültekből : ezek azonban, akiket én nézek napilap liban, csodálatosan szerelmesek a hallgatásba. Pedig ott gázoltak, ahol a háború sodra leg- s szélesebb és legmélyebb. És abból a seregből valók, amely legmagasabban nyomult be az erdős, mocsaras, hideg Északban mindig verekedett és mindig nyert. Annak a kavargó érczoczeánnak, ami a háború, ez volt a legszáguldóbb aczélhulláma, amely nap-nap után csörögve dobta magát új idegen területekre és agyonnyomott orosz hadakra. Lehetne tehát elmesélni valójuk temérdek. Bizonyára van is. És egyszer el fogják mondani, jár majd ha vége lesz a dolognak és takarodót fújnak egész Európában. De addig, úgy nézem, ezek a sebesült tisztek folyamatban lévő lovagias ügynek tekintik a birodalmak rettentő párbaját, amiről érdekelteknek nem illendő nyilatkozni. És különösen nem a maguk személyes élményeiről, amelyeik pedig hogy voltak, hogy nagyon is dicsőségesen voltak : hatalmas, vérző, piros pecsétjük van róla a testükön. Némelyiknek nem is egy és akárhánynak több kettőnél. De egy finom és férfias szemérem parancsa, hogy erről most szó ne essék. Az egyéni élmény álljon némán az eservények mögé akkor, amikor azok ezreinek se jut egy szó, akikkel a legnagyobb történt meg , akik egészen átbuktak azon a bizonyos küszöbön.. Magukról tehát nem beszélnek. De ejtenek egy-egy szót a »fiukról«, akik közül természetesen szintén temérdek van itt köröskörül a vörös pavillonokban és barna barakkokban. És ilyenkor kedves, meleg és büszke mosoly száll az ajkukra. Mert : az ember — ember, de mikor a világon lehetséges legnagyobb izgalomnak ugyanazon feszültségében százezrek állanak egymással szemben, ennek az atmoszférának világosságában gyönyörűen megmutatkoznak azok a különbségek, amelyeknek a summája fajokra tagolta az emberiséget. — Roham, — mondja valamennyi — ennek a szónak a magyar jelentése, úgy látszik, teljesen hiányzik az orosz katona lelkéből. A magyar legényé meg tele van vele. Szemtől-szembe: ez ennek a lobogó vágya, annak az idegek teljes összeroppanása. A magyar baka temperamentumának az az ösztönös parancsa, hogy egyénivé tegye a csatát. És ezt az ösztönös érzést a mérkőzés technikai rendje két elementummal egész a végletekig fokozza. Az első : a kíváncsiság. A második : a fölháborodás. A forró földii síkság fiaimkor végre töméntelen utazás, meg marsolás után a »tövébe ér« a csatának : az első kívánsága az, hogy látni akar valamit. Azt, amiért, vagyis még inkább azt, amiért idefárasztották. Úgy érzi , a végén mégis csak találkoznia kell vele és lelki összetételének szilaj lendülete sietteti ez okvetetlen elkövetkezendőnek mielőbbi ellövését. A második elementum az első shrapnell-lövedék kék lángjával borítja tűzbe a lelkét . A minta a nélkül hogy még csak egyetlen golyót is ereszthetett volna az oroszba — gyilkos aczélszilánkok zápora vágódik reá és gránátok tehervonatai dübörögnek el fölötte a levegőben, a magyar bakának az az érzése támad, hogy — csapdába került. Az első pillanat a megrendülésé, a második már a kitörés fölháborodott, dühös és keseredett vágyának vad föllobbanásáé. A lövőárok élő tartalma sziszeg és vonaglik a dühtől, forró indulata türelmetlenül csapkodja a fedezék partját , ki ebből a gödörből és neki azoknak, akik így csúffá akarták tenni ! Ez aztán az, amit nem áll az orosz. Az ember ... De csak az ember. A gránát, a shrapnell hozzá se kegyelmesebb, vele se irgalmasabb , omlik rá, tépi, zúzza, öli halomba ; de ezt állja engedelmesen, alázatosan, szívósan, hősen, hálából azért, hogy ott kuporoghat az árokban, a mely olyan mély, hogy, hála Istennek, még — látnia se kell semmit. Meghalni, ah ! ez igazán nem nagy áldozat a szegény muzsiknak és tud is, és kész is rá, csak — ne közelről ! Csak ne aktivitásban, ne birkózva, ne egy égő szempár sugaraival a maga riadt kék szeme tükrén és egy forró lihegés füzével a homlokán ... Szemtől-szembe: csak ezt ne soha ... ! " A halál, amely a gépből jön, az ágyúból , az jó, az rendben van, mert az sors, az ellen semmit se lehet tenni, azt parancs — parancs ! — el kell fogadni, meg kell várni, panasz és szaladás nélkül. De daczosan a rohanása elé toppanni, farkasszemet nézni vele, ellene szegülni, birkózni, ha magáért az életért is, — ezt nem bírja, ezt nem szokta, ezt nem tanulta Szergej Sztan, vagy Pavel Pavlovics. Őt az ellenkezőjére nevelték a tizedik ükapja óta. Tűrni a korbácsot, tűrni a shrapnellt is, a halált is , de sohase ellenszegülni... Ezért van, hogy Ivan Ivanovics, meg Pavel Pavlovics lelkének a gránát menydörgésénél iszonyúbb a bakkancsok kopogása, az ágyú torkánál a reá törő ember torkának ordítása. És amint ezt hallja, kuporgó testét megegyenesíti a rémület, az eldobott puska koppan az árok fenekén, a nagy, puha, mezítelen kezek sora mint ijedt könyörgés száll a magasba és végigsir a sárga mezőn, szomorúan és esdeklőn : — Bozse !. . . Bozse ! . . . Kovács István somogyi, vagi' hevesi is meghökkenve rántja vissza a bajonettet. A dühe egyszerre átsavanyodik szánó csudálkozássá : — Hát akkor minek jöttél ide, te árva ? ... A világ minden kérdése között ez az, a mire szegény Ivan Ivanovics a legkevésbé tud válaszolni «. * AZ ÚJSÁG Vasárnap, 1914. október ♦. A VÉPERŐÉRT: — Adakozzunk! — Minden adomány fölér egy felszántott könynyel. Adakozzunk! * A mai napon a következő adományokat kaptuk: Véderő. Medgyesi Általános Takarékpénztár Részvénytársaság folyó évi julius 31-én kelt levelében közölt igazgatósági határozat értelmében, október havi részlet .... ............ 1.960.— K. Az uljaniki tógazdaság munkásai . . 2.— » üzv. Waldhausenné Urjaink .......... 6.— » Bacsák Béla és neje......................... 25.— » Hillebrant Árpád Budapest 20.— » Nagy Dezső dr. főorvos Lipótmező •10— » Szabó Döme Pórszombat.................. 20— » Rádiós Ferencz Erdőkürt................. 10.— » összesen.... 2.083.— » Eddigi gyűjtésünk....57.107.69 » Együtt----59.190.69 K. Vöröskereszt. Külföldi postautalványok kicserélő hivatalak gyűjtése ..................... 32.— K. Dr. E. G.-né ..................................... 10.— » Rónay Pálma gyűjtése Szada *).... 11.20 » Szabó Döme Pórszombat................. 10.— » Radics Ferencz Erdőkürt.... ............ 10.— » Özv. Dömök Péterke.......................... 50.— » Deme Béla dr..................................... 10.— » Összesen.... 133.20 » Eddigi gyűjtésünk....24.861.00 * Együtt----24.994.28 K. *) Rónay Pálma gyűjtéséhez hozzájárultak : Gergelyi Sándor 4, Gábor Endre 2, Platt Vilma 1, Rónay Pálma á K., N. N. 20 fillér. Galicziai és bukovinai menekültek részére. Binét Sámuel Csongrád.............. 5.— K. Eddigi gyűjtésünk*.... 121.— » Együtt,.... 126.—K