Az Ujság, 1914. december (12. évfolyam, 303-332. szám)

1914-12-01 / 303. szám

Kedd, 1914. deczember 1. AZ FJSAB élő, tegnap súlyos "kiábrándulás írta. A londoni lapok pétervári táviratai egy hét óta folyton azt jelen­tették, hogy Orosz-Lengyelországban küszöbön áll a német seregek döntő leveretése, sőt tegnapelőtt már olyan hírek érkeztek, melyekből a közönség arra következtetett, h­ogy az oroszok döntő győzel­met arattak. Annál keservesebb volt a kiábrán­dulás, mikor megérkezett a hivatalos Reuter-ügy­­nökségnek 29-éről keltezett pétervári jelentése, mely er­ről-szóra a következőket mondja : — Az oroszoknak a Visztula és a Varna között állítólag aratott győzelméről különböző hírek keringenek. Az orosz vezérkar am­inti a közönséget, hogy e tényeken nem alapuló híresz­teléseket teljes óvatossággal fogadja, mert az Orosz- Lengyelországban folyó hadműveleteket még nem lehet befejezetteknek tekinteni. A közönséget rendkívül megdöbbentette ez a váratlan orosz kommüniké, mely mögött súlyos vere­séget sejtenek­ Vilmos császár Mackensen tábornoknak. Danzig, november 30. (Wolff-ügynökség.) Vil­mos császár Mackensen tábornokhoz a következő táviratot intézte: A 9. hadsereg az ön bevált, biztos vezetése mellett nehéz, de siker koronázta korcsokban is­mét felülmúlhatatlanul harczolt. E hadseregnek a legutóbbi napokban végzett teljesítményei a történelemben fényes példái lesznek a bátorságnak, a kitartásnak és a vitézségnek. Tudassa ön ezt kitűnő csapataival és közölje velük császári köszönetemet, a­melyet azzal is kifejezésre aka­rok juttatni, hogy önnek a Pour le nitrite­­rendjelt adományozom. Isten legyen továbbra is önnel és zászlóinkkal. Vilmos I. B. Mackensen tábornok e táviratot hadsereg­parancsban tudatta a sereggel és a következőket fűzte hozzá : Örülök, hogy hősi csapataimmal ily elismerést tudathatok. Az érdemkereszt az egész hadsereget illeti. Az orosz hazugságok megbélyegzése. Basel, november 30. A Baselet Nachrichten jelenti Milánóból: A Corriere della Sera mától kezdve az összes pétervári jelentéseket azzal a határozott fentartással nyomatja le, hogy a nagy­számú német fogolyról szóló számadatok az orosz hivatalos jelentésekben n,mn is endittetnek meg­­ és nem nyernek megerősítést. Genf, november 30. (Saját tudósítónk távirata.) Angol és olasz forrásokból a franczia sajtó teg­nap a keleti harc­térről azt a hírt közölte, hogy a lodzi csata az oroszok javára nagy döntő győ­zelemmel végződött, a­mely alkalommal 50.000 német vált harczképtelenné. A mai Havas-jelentés azonban minderről mit sem említ, hanem meg­elégszik a következő jelentéssel: »Hivatalos közlés megerősíti, hogy az oroszok ellenoffenzívája a Visztula és a Warta között a német hadtesteket, a­melyek a Lodztól keletre fekvő Brzeziny felé előrenyomultak, rendkívül súlyos helyzetbe hozta.« Orosz hivatalos jelentés az elmúlt éjszaka egy­általában nem érkezett. Látható ebből, hogy mi lehetett az a nagy­­orosz győzelem. Mit gondolnak felőlem? írta Kosma Andor. Mióta a rémes háború dúl, sokszor föl­merül bennem a kérdés: gondolnak-e még rám a kedves O’Brienék Kilmessanban, az ír szigeten ? S ha eszükbe jutok , mit gondolnak felőlem ? Kilmessan csekély ír falucska. Jobbára kóczos szalmafedelű, szerteszórt parasztházak­ból áll. Van azonban egy parányi viezinális vasúti állomása, egy bájos kis katolikus temp­loma, egy nyomorúságos elemi iskolája, s még néhány cserepes épülete is. Az utóbbiak közé tartozik a falusi korcsma, mely O’Brieneké. O’Brienek e szerint ott a korcsmárosok. Ritka jóságos, naiv emberek. Olyanok, a­mi­nek a hatalmas Nagy-Britanniában csakis az írek közt akadnak. Az angolok szemében, sőt tán az angolokkal szemben még az ilyen írek is bizalmatlan, álnok népségek. Hanem előt­tem, a messze idegen országból hozzájuk té­vedt irbarát jövevény előtt , Brienék arany szíve hamar kitárult. Ném is úgy bántak ve­lem, mint korcsmárosok szoktak fizető ven­déggel, hanem mint hálás szegények egy jobb­­sorsú nyájas baráttal, a­ki szerény házukba néhány órára egy kis derűt hozott. A korcemáros tisztességtudó félparaszt, férur. Első tekintetre korosnak látszik, de a­mint nehézkessége enged, kisül, hogy legfel­jebb harminczas évei elején jár. Feleségének nagy, sötétbarna hajtömege nén­i divatos fri­zura-kísérletet árul el, a­mi nincs teljesen összhangban a karcsú és jóképű fiatal asszony egyszerű ruha viselet­ével. És O’B­­lenne kel­lemes szája körül is ott van az a bizonyos mély, sovány vonás, mely az alsóbb néposz­tálybeli ír nőknél általános. Alighanem azért, mert vagy ők maguk is, vagy legalább anyáik és­­ ősanyáik sokat sírtak. A korcsm­árosné, miután néhány jó szót váltottam vele, körült­­fordult, s karján pufók, de vértelen másfél éves szöszke leánykájával tért vissza. Azt mondta, ez a fehér gyermek az ő életének leg­nagyobb büszkesége, é­s aztán az apróságot, bizalma jeléül, ölembe tette. Ha angol vagyok, vagy ha valamely kül­földi államnak londoni attachéja, ez a tisz­tesség nem jutott volna részemül. Milyen jó is nem lenni Írországban semmi egyébnek, csak szegényeket szerető egyszerű jött-ment­­nek ! . . . . Ez Ki­m mess an­ban még azért is jó volt, mert O’Brienék, megtudván, hogy én szeret­nék elmenni az oda egy óra járásnyi Tara­­hillre, az őshajdanbéli mesés ír királyok temet­kező helyére, rögtön kifogták egyetlen lovukat a munkából és befogták egy kétkerekű ir kocsiba. Az ir kocsinak, az úgynevezett outsider­nek az a furcsasága, hogy az ülése nem befelé van, hanem kifelé, s az ember vagy oldalvást, vagy hátul lóg te róla. Én nem tudom, mire jó ez, de mindenesetre különös. Minden ir boldog, ha megéri azt a ritka esetet, hogy valamely idegen a Tara-hillre ki­váncsi. Így én nemcsak O’Brienéket, hanem még a kocsisukat is boldoggá tettem, a­ki pedig félelmesen vad formájú sz legény. A bol­dogság azonban annyira megszelídítette, hogy a Tara-hillig és vissza a leggyorsabb és leg­­zötyögtetőbb trapp közben is folyton arról a szebb jövendőről politizált velem, a­mikor majd meglesz az ir home rule, s az angol urak nem fognak itt mindig csak vadászni, az ir nép pedig nem fog itt mindig csak éhezni. A kocsis természetesen mindezt angolul mondta el. Ez az egyetlen nyelv, melyen beszél. Épp olyan szélső ir­raczionalista ő is, mint a gazdái, s épp úgy nem tud írül, mint azok. A Tara-híll különben, melyről szegény írók több ezer esztendős királyi múltat képzel­nek el, engem nagyon meghatott. Azért, mert azon az avar füvel benőtt homokdombon semmi sincs, csak szép kilátás angol urak körülsövé­­nyezett duslomba vadaskertjeire és parkjaira, melyekből kifehérlenek a remek kastélyok falai. Itt-ott akad kevés krumpliföld s még keve­sebb ringó gabonavetés is a temérdek sövényen kívül. Ezen a Tara-bilinek nevezett kunhalom­­szerű kopár földh­ullámon­ az írek, még O'Connel idejében, lázongó népgyűléseket tartottak. Visszaérkezve a kilmessani korcsmába, annak tisztességes, de alig bútorozott külön szobájában már terítve volt számomra az asz­tal. O’Brienne tőle telhetőleg kitett magáért. A legszebb terítékét s a legjobb főztét szánta nekem. Asztaldíszül még az összes képes­levelezőlapjait is kirakta, melyeket évek során át kapott és műkincsek gyanánt gyűjtött össze. Ártatlan öröme telt benne, hogy én át­néztem s feldicsértem azokat, és megígértem, hogy tőlem is fog efféléket kapni Budapestről. Persze, ezt az ígéretemet a közbejött háború, miatt máig sem válthattam be. Ebéd után elmentem a kismessani kis katolikus templomba. Ez is jólesett O'Brienék­­nek. A­mint hogy nálunk különösen a buzgó falusi kálvinistáknak esik jól, ha a messziről jött Utasember benéz az ő ,szegényes isten­házukba, melyhez őseik vallási és nemzeti küz­delmeinek nem egy fájdalmas emléke fűződik. Aztán a templommal szomszédos ír fa­lusi iskolába tértem be. Az bizony olyan, hogy nálunk a legszegényebb nemzetiségi vidéken is botrány volna s a magyar országgyűlési képviselőt a közoktatásügyi minisztérium szü­­­netlen zaklatására indítaná. M mamgati Imreztér. Küzdelem Verdimért. Amsterdam, november 30. A Thegraaf közli Verdimből : A franczia előőrsök, a­melyeket a leg­távolabbra küldtek ki, még mindig több mint tizenöt kilométernyire állanak a német harcz­­vonaltól. • Genf, november 30. A franczia kormány szi­gorú rendszabályokat léptetett életbe a pánik­­okozók ellen, és ez abban is kifejezésre jut, hogy a Verdun környékén tartózkodó sajtóképviselők­kel csupán annyit közöltek, hogy a németek elfog­lalták az argonnei erdőség felső részét és hogy tizenöt kilométernyire állanak Verdim előtt. Téváadás Calais ellen. Berlin, november 30. A Berliner Tage­blatt- nak jelentik Londonból . A Daily Mail értesülése szerint a németeknek szent meg­győződésük, hogy legkésőbb dec­ember elején Calaisban lesznek. Essenből nyolc­van óriási mozsarat szál­­lítottak az északi frontra, Liütichből pedig több árkászez­redet rendeltek Dixmuidenbe s ezek az utóbbiak óriás mennyiségű hídépítési anyagot visznek magukkal, hogy az elárasz­tott területeken való akadályokat legyőzzék. Mindebből a Daily Mail a Calais felé való közvetlen előnyomulásra következtet. Amsterdam, november 29. Az Allgemein Handelsblad jelenti Londonból 29-ikéről . A Times-nak jelentik Boulogneból . Úgy látszik,­ hogy a németek a legközelebbi támadásukat Arras környékén szándékoznak végrehajtani. Állítólag hétszázezer embert vontak ott össze és nyilvánvalóan erős támadási kísérletet akar­nak véghezvinni az Arras—Lille vonalon, hogy elérjék a partot. Új Ismeretlen ágyuk, London, november 30. A Times értesülése szerint a németek egészen újszerű, rövid tá­volságra ható ágyúkat használnak, a­melyek egészen a régi római vetőgépek (katapulta) mintájára hordószámra vetik a robbanóanyagot. Az ágyú hatása rettenetes. Ugyancsak a Times szerint a francziák az argonnei erdőkben szintén egy újfajta páros mozsarat használnak, a­melyeknek lö­vedékeit lánc­, kapcsolja össze és rettenetes erővel, borotvaszerűleg söpri el a fedezéket nyújtó erdőségeket. A berni angol követ kémszolgálatai. Stuttgart, november 30. A friedrichshafeni Zeppelin-csarnok elleni angol repül­őgéptámadás­­ról még a következőket jelentik: Jól értesült svájczi körökben határozottan kijelentik, hogy­ Angolország berni követe nem ártatlan az angol repülőgépek friedrichshafeni látoga­tásában. A követ h­ír szerint körülbelül tizennégy nappal ezelőtt kirándulást tett automobilon Bernből egy argói repülőgép tiszttel és az automobillal beutazták azt a vonalat, a­mely felett a tiszt később átrepült. Az automobilkirándulásról való visszatérés után a követ valamennyi angol és franczia tisztnek, a­kik ki voltak szemelve a friedrichshafeni útra, átnyújtotta az útvonal részletes térképét is. A svájczi szövetségi tanács utasította a szövetség állam­­ a

Next