Az Ujság, 1914. december (12. évfolyam, 303-332. szám)
1914-12-17 / 319. szám
6 A franczia hadsereg fejetlenségének korszakából. (Egy franczia őrmester naplója.) A Bapaume körül folyt küzdelmekben egy bajor vadászkatona egy írott naplót talált, melybe egy franczia őrmester jegyezte bele megfigyeléseit és tapasztalatait. A napló érdekesen világítja meg a franczia hadsereg egy részének állapotát a háború elején, a nagy visszavonulás, inkább visszarohanás idején. Az őrmester mint feleséges, gyermekes honvédaltiszt vonult be La Roche-ban állomásozó ezredéhez. Naplójának elején részletesen leírja a fölfelé utazás hosszas és egyhangú történetét. Az ezred Parisba ment, s onnan augusztus 22-én indult el a határ felé. Longueau vasúti góczpontnál sokáig ácsorogtak, mert meg kellett várniok, míg a németek elől megszöktetett majd. ötszáz belga mozdonyt biztonságba helyezték. Huszonharmadikán az őrmester tanúja volt annak, amint egy német kémet kivégeztek. Egy franczia nő, ki német ember felesége lett, jelentette fel a kémet. Ugyanaznap az őrmester százada összeütközött egy német ulánus felderítő csapattal, melynek, három híján, minden emberét elfogta. Az elmenekült három ulánus azonban, mint kiderült, fényesen végezte dolgát, a miről a naplónak ez a szó szerint visszaadott helye tesz tanúságot: — Bourguieul közelében egyszerre német ütegek tüze lepi meg ezredünket. Szempillantás alatt lánggal ég a tanya és minekelőtte észbe kaphatnánk, második és harmadik zászlóaljunknak oda a fele. Délelőtti kilencz órakor történt ez. Heves ütközet fejlődött a bouvinesi síkon , sok jópajtásom fűbe harapott és csak délutáni két órakor némul el a tűz. Fretin egész népe esze nélkül menekült. Parancsnokunknak, Perein tábornoknak még idejében jelezték volt a német ütegeket, de a tábornok kijelentette, hogy az a mi tüzérségünk. A messzelátójával állapította meg. És hiába volt minden ellenkezés. Persze, hamar megtudta, hogy nem volt igaza, de már akkor ezredünkben kitört a pánik. Perein tábornokot még aznap statárialiter főbelőtték. Az őrmester ezután keserűen panaszkodik Seclin község népére, amely — úgymond — elárulta és eladta őket a németeknek, s vádját azzal okolja meg, hogy nap-nap után fogtak el azon a tájon kémeket. Köztük egy asszonyt, kinek zubbonya alatt egy postagalambot találtak, amely nyakán levélben ezt az üzenetet vitte : »Maubeuge bevehetetlen — Lille védetten.« Szakadatlan vasutazás és gyaloglás az őrmester ezredének sorsa. Mindig éjjel zavarják fel őket, álmuk közben, hogy azután meg-megváltoztassák elhatározásukat. — Hajnali háromkor alarmmal fölzavartak, hogy a harmadfél kilométernyire levő Bully Grenay-be induljunk; onnan 11 órakor vasúton Abbeville felé megyünk. Mikor három órai lődörgés után végre reggeli hat órakor fölkerekedünk és Bully Grenay-be érkezünk, ott azzal fogadnak, hogy a vasúti összeköttetés bizonytalan időre megszakadt, azért gyerünk vissza Ax-be. Vezetőinknek ez a szánalmas és fejetlen viselkedése azt a csöpp bizalmat is elvette, amit még megőriztünk irántuk. Éktelen káromkodás közben mentünk vissza régi kvártélyunkba. Éjjeli féltizenkettőkor megint alarm. Fél órával utóbb készen vagyunk, de akkor új parancs jön, hogy csak háromkor indulunk, addig mindenki lefeküdhet aludni. Csoda volt, hogy zendülés nem támadt erre ; a legények, mint az eszeveszettek, ordítoztak és átkozódtak; igazuk volt, hiszen már öt éjszakánkat tették tönkre ugyanilyen módon. Ha a németek azon éjjel Aix vagy Bully felé vonultak volna, egész hadosztályunkat elfoghatják, vagy garmadába lőhetik. Se tüzérségünk, se lovasságunk nem volt. Napról napra nő az ezredben a rendetlenség. Az ezredes minduntalan revolvert fog az elmaradozókra. A vezetők szégyenletesen viselkednek, s különösen a tartalékos tisztek válnak ki példátlan tehetetlenségükkel. — Kimerülten és halálra éhezve érkezünk 31-ben Hocquincourt-ba, ahol tábort verünk. A legénység dühe akkora, hogy nekiesik azoknak a szekereknek, melyeken a harertéren becsülettel elsesett bajtársaink ruháját és holmiját szállítják, és kifosztja őket. A tiszt urak tétlenül nézték a fosztogatást. Tekintélyük már régóta nincsen és tekintélyt szerezni meg sem próbálnak. Csak úgy repült minden. Itt egy véres katonazubbony, ott egy sapka, levél, fénykép. Mindezt végignézték a tisztek, sőt szótlanul eltűrték, hogy még polgári egyének is részt vegyenek a fosztogatásban. Az ilyen vezetőknek hogyan legyen tekintélye ! Csak azért harczolunk, mert Francziaországnak szüksége van ránk és fegyverbe szérít bennünket ; javunkért, feleségünkért, gyermekeinkért harczolunk. Nem pedig azért, mintha bizalommal volnánk följebbvalóinkhoz ! Az ezred Rouen felé vonul, ahol újra megszervezik majd a honvéd-hadsereget. Lassanként rend támad az ezredben, mert a vezetők igen szigorú parancsokat kaptak a főparancsnokságtól. — Útközben három szegény, kiéhezett gyermek csatlakozott hozzánk anyjukkal s három napig velünk jöttek; mi láttuk el őket étellel és szállással. Szeptember 11-ikén Normanville-ben, Rouentól körülbelül 25 kilométernyire gyalázatosan fogad bennünket a falu népe , bezárkózik és pénzért sem ad semmit. Útközben az angolok nagy győzelmeiről kapunk hírt. Úgy látszik, hogy az ő beavatkozásuk folytán a helyzet javulóra fordult meg. Szeptember huszonkettedikéről való a naplókönyv utolsó följegyzése. AZ ÚJSÁG Csütörtök, 1914. deczember 17. GYORS SEGÉLY ARANYAT VASERT. — Az Auguszta-alap. — A mai napon a következő adományokat kaptuk: Gyorssegély. Mayer Gyuláné................................ 4.04 K. Szemző Jenő katonai gyógyszerész . 3—13. Mob. Res. Spital Bjolina vasgyirűikért ............................. 126.— ? Verebély Lászlóné szegény gyerme- ' kek karácsonyi ajándékára......... 100.— »Összesen.... 230.04 K. Eddigi gyűjtésünk.... 797.751.24 » Együtt.797.981.28 K. Egyéb adományok. Pártos Etelka a diószegi czukorgyári magániskola tanítónője : 16 hósapka, 2 pár térdmelegitő, 1 sál, 2 nagy doboz tépés. * A hozzánk befolyó összegeket naponként I. Pestitagya Kereskedelmi Bank Rákóczi-uti fiókosztályához befizetjük. A véderőért. Minden adomány fölér egy felszántott könynyel. Adakozzunk! * A mai napon a következő adományokat kaptuk: Véderő. Nemes Kálmán ref. lelkész Somorja 4.— K. Nagy Annus és László Csap.......... 6.— » Bácsfeketehegyi egyesület havertéri sebesültek ápolására, Trainer Hermann utján ................................. 100.— » Özv. Gócs Győzőné Bácsfeketehegy 7.— ‹‹ Bán Julis Bácsfeketehegy 5.— » Összesen.... 122.— K. Eddigi gyűjtésünk.... 73.133.30 ‹› Együtt. .Ti 73.255.30 K. Vöröskereszt. A nagyrákosi és kisrákosi ref. társegyházak ....................... 30.— K. Szent Antal nevében Mezőhegyes.. 5.— » N. N. Sándorfalva... 10.— » Összesen.... 45.— K. Eddigi gyűjtésünk.... 35.188.74 » Együtt.... 35.233.74 K. A háborúban megvakult katonák részére. Tihanyi N. Újpest......................... 10.— K. A Vörös Félhold javára. özv. dr. Steffek Adolfné................. 5.— K. TTC tarokkasztal............................. 20.— » * A hozzánk befolyó összegeket naponként a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Rákóczi-úti fiókosztályához befizetjük, ahonnét 10.000 koronás tételekben a honvédelmi miniszter ur kezéhez kiutalványozzuk. Háborús mozaik. (A »barbárok« látogatása. — Konczert a tábori telefonon.) A Maasbode holland lap Bryn Btreunels nevű munkatársa Belgiumban lakik és ő a következőket irta a »barbár« németeknek házában tett látogatásáról : — Kezdetben úgy tűnt, hogy a németek teljesen háborítatlanul hagyták. A házam igen elhagyottan állt és a németek mind a távoleső faluba mentek szállást keresni. A lakossággal csakhamar összebarátkoztak, és így történt, hogy egy napon nyolc tiszt és egy adjutáns látogatott meg. Hamarosan otthon érezték magukat és több napon át igen kedélyesen éltem velük. Se követelők, se kényelmetlenek nem voltak, úgy viselkedtek, mint igazi urak és semmivel nem akartak terhelni. Közösen étkeztünk és a beszélgetésünk mindig fesztelen maradt. Egy napon a készletem kifogyott. Tudomására adtam a tiszteknek, hogy ebédre már semmit nem tudok adni. De ebből nem következett semmi, sőt az egyik hadnagy eltávozott és délben engem láttak vendégül a pazar ebéden. Egyáltalán nem gyanakodtak. Este a szobáikba mentek és revolvereiket egyszerűen beakasztották a ruhatárba, mintha csak otthon lennének. Néhány közöttük szenvedélyesen szerelte a könyveket, sokat használták a könyvtáramat és akárhányszor késő éjszakáig olvastak. És minden könyvet pontosan helyére tettek vissza és így nem következett be, amitől kezdetben igen féltem, egyetlen könyvem se tűnt el. Főfoglalkozásuk a vadászat volt. Este, fia hazatértek, szép zsákmányt hoztak magukkal, amelyet pompásan készítettek el. Kétszer megkértek, hogy kisérjem el őket a a vadászatra. — Streanels, — mondották — vegye a fegyverét és menjünk együtt ! Először azt hittem, hogy csapdát állítanak. De amikor elmondottam, hogy a fegyveremet beszolgáltatnom kellett és régen elvitték már, akkor a kezembe nyomtak egy puskát, hogy velük mehessek. Több ilyen eset révén győződtem meg róla, hogy igen őszinte fiuk voltak. Egy napon hosszú kirándulásra készültek. Arra kértek, hogy bort adjak nekik. Persze teljesítettem a kívánságot, de amikor indulni akartak, parancs jött és a frontra kellett menniök. Az egyik katona a borosüvegeket azonban mégis elvitte volna. Nyugodtan néztem a műveletet, de amikor elérkezett a bucsúzás, félre vontam az ezredest és megkérdeztem : — Jól érezték magukat nálam? — Mindenesetre ! — felelte ő. — Tehát ön is így találja. De ha én mindenemet, szívesen átadtam is, mégis kellemetlen hatást hagyna a látogatásuk, ha csekély készletemtől még fölöslegesen is megfosztanának. — Hogyan? Mit ért ön ezzel? Elbeszéltem ekkor, hogy a katonák vagy egy tucat üveg bort akarnak elvinni a későbbi szomjúságukra való tekintettel. Az ezredes rögtön előhivatta az illető katonát és meglehetős nyersen parancsolt rája, hogy a borosüvegeket tegye a helyére vissza. * Egy tartalékos főhadnagy írja tábori levélben : Egy kis epizód leírásával fogom bebizonyítani, hogy milyen jó a csapataink hangulata. A lakásunkat, melyben az összes tisztek laknak, telefonnal összekötöttük az ágyuteleppel. Minden éjjel más tiszt teljesített szolgálatot az ágyuk mellett. A lakásunkban azonban mi is állandóan figyelünk a telefonra és így sok újdonságot tudunk meg. Egyszerre csak zene üti meg a fülünket. Egy fess bécsi keringő. Mindenki figyel, és hála a jól működő készüléknek, valamennyien pompásan halljuk a szájharmonikán előadott muzsikát. Egyik kitűnően előadott darabot nyomon követte a másik. Az egyik számra még tiroli tánczet is járt az egyik pajtásunk. De természetesen csak fekve, mert a felállásra nincsen hely nálunk. A különböző állomásokról, még a gyalogsági lövészárkokból is, a tetszés jeleit hozta el hozzánk a telefon. Most azután természetesen tudni szerettük volna, hogy ki a művész? Ezt is tudtuk nemsokára , az ágyúink mellett egy altisztünk szórakoztatta az őrségen álló legényeinket. Azóta minden este megismétlődik a hangverseny. A különböző állomásokról telefonon fejezi ki a hallgatóság az óhaját, hogy milyen darabot szeretne hallani. Valamennyien jól mulatunk mellette. A művészünk-