Az Ujság, 1914. február (12. évfolyam, 41-51. szám)

1914-02-17 / 41. szám

Kedd, 1914. február 17. AZ Ú­JSAO nyáro­n képviselőhöz kötelezte a kormányt, hogy évenként terjeszszen részletes kimuta­tást az országgyűlés elé, hogy minő forrásból, milyen czélból, mily szolgálatért , mily ösz­­szeggel szubvenczionál egyes sajtóorgánumo­kat. Magától értetődik, hogy a koalíc­iós kormány és képviselőhöz már a legközelebbi költségvetésnél sem emlékezett erre az alkot­­mánybiztosító határozatra, sőt, nehogy a fő­rendiházban eszébe jusson valakinek, ezt a határozatot hozzájárulás és így országos hatá­rozattá emelés végett soha át se küldötte a fő­rendekhez. Bajos lett volna például egy vi­déki függetlenségi párti lap szerkesztőjének 1909-ben nászutazási segély czimén kért és nem tudni, mely czimen, de tényleg kiadott összegecskét elszámolni. Ma a kormánypárt is, az ellenzéki frak­­cziók is értekeztek. A kormánypárt három módosítást ajánl a kerületi székhelyeket ille­tőleg, ezeknek egyike az, hogy a nagymihályi kerület — a­melynek Andrássy Gyula gróf a képviselője — ezután is tartsa meg elneve­­zését. A néppárt, az alkotmánypárt és a füg­getlenségi párt is értekezett. Ezután pedig este kilenczkor vezéri tanács volt. Károlyi Mihály gróf, Rakovszky István, Vázsonyi Vilmos, Ba­konyi Samu, Sághy Gyula, Mezőssy Béla és Kállay Ubul konferáltak és a megállapodás az volt, hogy a­mennyiben holnap reggel a kép­­viselőházban az ellenzék vezetői másként nem határoznak, a holnapi ülésről, az ellenzéki megbízottak felszólalása után az egész koalíc­ió kivonul. »Mozduljon meg a polgárság !« A főváros első kerületének ellenzéki választói szombat este értekezletet tartottak. Az értekez­letre szóló meghívó így jelölte meg a tanácskozás tárgyát. Az országgyűlésen kétségbeejtő dolgok történnek. A kormányzatban pusztulni látjuk a régi erkölcsöket s mindazt, a­mi eddig szent volt előttünk. Képviselőinket fegyveres erővel űzik ki a parlamentből. A népképviselet nem tudja az ország és az uralkodóház érdekeit e vesze­delemben megvédelmezni. Megvédelmezi tehát a nép. Összetett kezekkel nem nézhetjük ez eseményeket, nem várhatjuk be áldozati bárányként, a­m­íg a kést a nya­kunkra teszik. Mozduljon meg a polgárság, a nép! Az értekezletben részt vett Platthy György és Szebeny Antal, országgyűlési képviselő is. Az értekezlet megkeresi a kerület függetlenségi pártját, lépjen érintkezésbe az ellenzéki pártok­kal, hogy nagyszabású tiltakozó népgyűlést ren­dezzenek. A románok. A román komité tagjai ma jórészt Buda­pestre érkeztek. A tizes­ bizottság Illésfalvi Papp György elnöklete alatt ma délután érte­kezletet tartott. A bizottság határozatát hol­nap a komité elé terjesztik és holnap délelőtt a komité tart ülést a Katona-féle étteremben. A komité tanácskozása után a határozatot közölni fogják a miniszterelnökkel. A tizes­­bizottság mai tanácskozását, valamint a ko­­miténak holnapi döntő határozatát a román­ság soraiban pesszimizmussal várták és várják, mert Tisza — véleményük szerint — nagyon kevés konc­essziót tett arra, hogy a békét meg­köthessék. — Higyjék el — mondotta Mihályi Tivadar egy újságírónak, a­hogy a legdöntőbb faktor ezekben a napokban : a magyar közvélemény hangulata. A fődolog, hogy a magyar nép meg­barátkozzék a béke gondolatával. Mi nem akar­juk a mások jogait. Mi kár származna abból, ha a­­­mi közoktatásunk fejlődne, ha a mi népünk haladna a művelődés útján, ha anyagiakban is szaporodna, gazdagodna. Hiszen ennek a hasznát csak Magyar­­ország látná. Hát nem volna jobb, hogyha keve­sebben vándorolnának Amerikába? — Egy dologgal tisztában lehet mindenki — szólt közbe Braniste Valér, — minket nem lehet magyarosítani. Mi sohasem agitálunk a magyar nép ellen. Legfeljebb az állampolitika ellen volt egy és más kifogásunk. Most jött egy miniszterelnök, a­ki hangsúlyozta, hogy a magyar­ságnak is érdeke, hogy velünk megállapodásra jusson. Ha ezt a magyar közvélemény nem veszi be, világos jelét adja annak, hogy nincs semmi érdekközössége velünk. Akkor a mi politikánk is megváltozik; ha kell, a magyarság ellen for­dulunk.­­" — Ezt az álláspontot azonban már nem mi­ogjuk képviselni — folytatta Mihályi,­­ mi belebukunk és jön egy más harczos nemzedék. Mi kimegyünk a birtokunkra csöndben gazdál­kodni. A mi publikumunk akczeptálja a béke gondolatát, sőt át van hatva ettől. De úgy látjuk, hogy a magyar közvélemény hangulatát a­­párt­­politika uralja ebben a kérdésben. Talán nem is ellenünk foglal állást, hanem Tisza ellen, őt akar­ják megbuktatni. Pedig Tisza nem dolgozik a magyarság rovására. Én nem védem Tiszát. Ha más kormány felvetette volna ezt a gondolatot, ezzel is szóba állottunk volna. Eddig azzal vádoltak minket, hogy másfelé gravitálunk s például: a memorandum-per idején más után kerestük a boldogulást. — Veszedelmes volna — szólt ismét Bra­niste, — ha bebizonyosodnék, hogy itt már nincs mit keresnünk s hogy agitácziónk számára más teret kell választanunk. Most már teljesen tiszta képünk van az ellenzék és tiszta képünk Tisza gróf álláspontjáról. Holnap fog eldőlni, a mikor Tisza propoziczióit ad referendum viszszük a komité elé, hogy helyes-e most valamit tennünk, vagy ké­sőbbre, nyugalmasabb időkre kell halasztanunk a dolgot. A brassói Desteptarea, a mérsékelt romá­nok közlönye a holnap meginduló komité-tár­­gyalásokról czikkezve, a következőket írja: — Ha nem sikerül most a paktum, akkor a közel­jövőben új emberek lépnek az előtérbe. És ez a kérdés mégis csak jó eredménynyel fog végződni. Az egész román nép őszintén óhajtja a megegyezést és a megértést. Ezen általános óhaj kell, hogy irányadó legyen minden jó román hazafira. Pozsonyból jelentik: Pozsony megye tör­vényhatósági bizottsága Petőcz Jenő alispán elnöklésével tartott közgyűlésén Pest megye és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesü­letnek a román béketárgyalások ellen tiltakozó átiratait az állandó választmány tudomásul­vételre ajánlotta, mert nem tételezi föl a mi­niszterelnökről, hogy valamely nemzetiség ve­zéreivel oly megegyezést köt, a­mely az ország egységét veszélyeztetné, a­mi a legerélyesebb tiltakozást vonná maga után. A közgyűlés a törvényhatósági bizottság huszonkét tagjának indítványára kimondotta, hogy az ügyet le­veszi a napirendről és csak akkor fogja a román paktum ügyét tárgyalni, ha a miniszterelnök már nyilatkozott e kérdésről és a törvényható­ság ismerni fogja a részleteket. A munkapárt és a kerületi beosztás. Az országgyűlési nemzeti munkapárt ma este Vojnits István báró elnöklésével értekezletet tar­tott, jegyző Szász Pál volt. Az értekezlet a választó­­kerületek új beosztásáról szóló törvényjavaslatot tárgyalta. Rakovszky Iván előadó ismertette a javas­latot. Fejtegette, hogy a kerületek beosztásánál a javaslat igyekezett a hagyományokat és a szer­zett jogokat tekintetbe venni. Az egyes kerületek részletes beosztását azért indokolt a belügy­miniszterre bízni, mert ha ezt a törvényható­ságokra bíznák, akkor az előreláthatólag hosszú időt venne igénybe s igy nem vol­na remélhető a jövő választásnak az új választójogi törvény alapján való megtartása. Összesen 32 új magyar kerület fog felállíttatni és elvész 10 nemzetiségi kerület, úgy hogy 42 kerület volna a magyarság nyeresége. Magyarországon a legnagyobb kerület választói­nak száma kétszerese a legkisebbnek, míg Angliá­ban harminc­szorosa, Ausztriában huszonhét­szerese, Francziaországban tízszerese. Az értekezlet általánosságban egyhangúlag hozzájárult a javaslathoz. A részleteknél Rakovszky Iván előadó azt indítványozta, hogy a választókerületek szék­helyének megállapításánál a javaslaton a követ­kező módosítás történjék: Győr megyében Tél helyett Győr­szent­már­om, Zemplén megyében Gál­­szécs helyett Nagymihály, Torontál megyében pedig Alsóelemér helyett Bégaszentgyörgy. Az értekezlet a módosításokat elfogadta. Kostyál Miklós kérdi a belügyminisztert, minő szempontok vezették a javaslat alkotóit, a­mikor régi, történelmi nevezetességű városoktól el­vették a kerületi székhelyet. Sándor János belügyminiszter azt feleli, hogy a javaslat igyekezett a közigazgatási központokat megtenni a választókerületek központjává. Ezt az elvet igyekeztünk következetesen keresztül­vinni, még­pedig a munkapárti képviselők kerü­leteiben is. Ezt annál könnyebben tehettük, mert ezentúl a választókerület székhelyének amúgy sem lesz az a nagy jelentősége, a­mi volt eddig, mert a szavazás nem történik a kerület székhelyén, hanem a szavazó­körökben s így tulajdonképpen minden szavazóköri központ felér a választó­­kerületi székhelylyel; a különbség csak az, hogy a választókerületi székhelyen konc­entrálódnak a különböző szavazókörök eredményei, maguk a választók azonban­­a szavazókörökben gyűlnek össze és ott szavaznak. A javaslatot ezután részleteiben is elfogadták. Vojnits István báró elnök ! Az értekezlet egyhangúlag és lelkesedéssel elfogadta ezt a nagy horderejű törvényjavaslatot és ezzel módot nyúj­tott a kormánynak arra, hogy a javaslatot, ígéreté­hez képest, idejében tárgyaltathassa, a­mi lehetővé teszi, hogy a legközelebbi választás már az új törvény alapján történjék. Köszönetet mond Tisza István gróf miniszterelnöknek (Hosszas, lelkes éljenzés.), Sándor János belügyminiszternek (Élénk éljenzés.) és munkatársaiknak alapos és kimerítő munkájukért. (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps.) Ezzel az értekezlet véget ért. A függetlenségi párt értekezlete. Az egyesült függetlenségi párt ma este Justh Gyula elnöklésével értekezletet tartott. A jegyző­könyvet Kobek Kornél vezette. Justh Gyula sajnálattal jelentette, hogy Apponyi Albert gróf annyira gyöngélkedik, hogy a képviselőház holnapi ülésén nem vehet részt, és így nem is szólalhat fel a párt nevében a kerületi beosztásra vonatkozó törvényjavaslatnál. Indít­ványozta, hogy a párt kérje föl Bakonyi Samut a párt álláspontjának kifejtésére. Az értkezlet ehhez hozzájárult. Zlinszky István aggodalommal látja, hogy az ellenzék bemegy a Házba és ott bizonyos kér­désekben részt vesz a tanácskozásokon. A leg­utóbbi példa mutatatta meg, hogy az ellenzéknek nincs keresnivalója a Házban, mert ott oly bruta­litások érik a pártokat és a pártok vezéreit, hogy nagyon meggondolandó, bemenjenek-e vagy sem. Justh Gyula elnök : A párt előbbi határo­zatához képest megjelenik holnap a Házban, egyébként sokban igaza van Zlinszky Istvánnak. Úgy a párt elnöki tanácsa, mint az elnökök értekez­lete azt az álláspontot foglalta el, mit Zlinszky, hogy az ellenzék csak kivételes esetekben jelenjék meg a Házban. Az elnöki tanács és a pártelnökök értekezlete többszöri értekezés után határozott úgy, hogy holnap az ellenzék megjelenik a Ház­ban, nemcsak azért, hogy a kerületek beosztásáról szóló javaslatnál szavát fölemelje, hanem azért is, hogy beadja a házelnökség ellen bizalmatlan­sági indítványát. Károlyi Mihály gróf bejelentette, hogy Po­­lónyi Géza már régebben levelet intézett hozzá, hogy a függetlenségi párt kötelékéből kilép. Mondja ki a párt, hogy sajnálattal veszi tudo­másul, hogy Polónyi Géza tisztán taktikai kérdés, tehát nem program­beli differencziák miatt, a pártból kilépett; reméli, hogy Polónyi Géza pártonkívüli állásában együtt­működik a párttal, s részt fog venni abban a küzdelemben, a­mit a párt a többi ellenzéki pártokkal összefogva folytat. A párt sajnálattal vette tudomásul Polónyi Géza kilépését. Justh Gyula elnök, Tisza István gróf a margitszigeti játékbank ügyében tartott felszólal­­­lásában a legnagyobb rosszhiszeműséggel meg­vádolta Polónyi Dezsőt. Polónyi Dezső az elnök­séghez beterjesztette az ő ügyvédi működésével kapcsolatos összes iratokat, hogy azokat terjesz­­szék az értekezlet elé. Indítványozza, hogy mondja ki az értekezlet, hogy a párt az eléje terjesztett tényállásból meggyőződött arról, hogy Polónyi Dezső ezen ügyben kizárólag mint ügyvéd járt el és ezen állásában képviselői állásával soha ellen­­tétbe nem jutott. Az indítványt elfogadták. Károlyi Mihály gróf bejelentette, hogy a szervező­bizottság megkezdte működését, hogy a választásokra is megtegye az előkészítő lépéseket. Sághy Gyula bejelentette, hogy Szluha Pál betegen fekszik a Vöröskereszt-kórházban és azért a holnapi ülésen nem jelenhet meg. Az értekezlet után megjelent a pártkörben a néppárt és az alkotmánypárt több tagja, továbbá Vázsonyi Vilmos is. A különböző pártok elnökei visszavonultak s tizenegy óráig tárgyalták a hol­napi taktikát. Az alkotmánysért. Az alkot­mánypárt este hét órakor tartott értekezletet, a­melyen Gál Sándor elnökölt. A S

Next