Az Ujság, 1914. március (12. évfolyam, 65-77. szám)

1914-03-17 / 65. szám

PPPN­ip^PPPFr ---------— ------ 1 % Budapest, 1914. XII. évfolyam. 65. szám.____________ Kedd, márczius 17. ROVÁS. Hát lássák, tisztelt hazafiak, ez a mód­szer az, mely néha használ önöknek, de min­dig árt az országnak. Egy héten keresztül az a nóta járta, hogy visszaparancsolják a parlamenti őrség tisztjeit. Ez önök szerint is jó lett volna az országnak, mert jó az ország­nak, ha a tiszt urak tagjai maradnak a ka­szinónak. De mi lett belőle ? Boldog káröröm­mel a tisztek visszarendelésébe belekapcsolták a kor­mány bukását, a koalíc­ió feltámadását, s minden egyéb aspirác­iójukat. S most mi következik ? Bécsben, ha vissza akarják ren­delni a tiszteket, de nem akarják visszaren­delni Tisza Istvánt, hát kénytelenek az előbbi­ről lemondani, nehogy úgy lássék, mintha az utóbbit akarnák. Már most Tisza is marad, a tisztek is maradnak. Kellett ez önöknek ? Valamivel kevesebb nem lett volna sokkal több ? * A hatósági személyek védelméről is ké­szült javaslat, s mivel mi a hatóságokat na­gyon tiszteljük és szeretjük, természetesen kí­vánjuk is, hogy meg legyenek védve. Igaz, azt hittük, eddig is meg voltak védve. De hát nem baj, ha még jobban lesznek megvédve. Nem ismerjük a javaslatot, de vaktában rá­fogjuk, mint fölötte logikus következményét a fokozott védelemnek, hogy a közönséget is fokozottabban védi meg a jobban megvédett hatóság visszaéléseivel szemben. Mert akár hiszik, akár nem, van hatósági túlkapás, hiva­talos hatalommal való visszaélés is. Tessék elhinni, hogy mostanában a védtelenebb ható­ságok között is sokan basáskodnak, tipornak --------------------------------------------------------------­a­5Z£geny embereken, s ha még nehezebb és még veszedelmesebb lesz védekezni velük szem­ben, akkor még busásabban fognak tiprani. De hát ne is besz­éjünk róla, sértés volna föl­tenni az igazságügyminiszterrel, hogy minden védelemre kiterjedő figyelme éppen erre nem terjedt volna ki. * A belvárosi Saskör nem éppen döntő té­nyező, de ezúttal fölötte okos tényező volt. Mozgalmat indít a parlamenti béke helyre­állítása érdekében. Erre igazán fölötte nagy szükség van, s igazán elérhetetlen czél, a­míg a veszekedő felek a maguk módja szerint álla­pítják meg a föltételeket, az egyik úgy, hogy a másik ne követeljen semmit, a másik úgy, hogy az egyiknek a halálát kívánja. A har­madik tényező a polgárság, a közvélemény lehet, mely egyik felet sem találja hibátlannak, s egyiket sem megsemmisíteni valónak. És az egyik is, a másik is inkább önmagát képviseli, mint a nemzet akaratát, s következésképpen, ha ez is bele akar szólani a veszekedésbe, akkor a polgársága tömegeivel tegye ezt. Indiai levelek. Irta Szüllő Géza. Megy, száguld Indián keresztül vélem a vél­t, széles mezőkön, rizsföldek, czukornád­­táblák ezer és ezer holdjai között. Az ég sötét­kék, a mező friss zöld színben úszik, a csator­nák ezüst ere szegi be a tarlókat, nagy, széles árnyékú gummifák és égnek lövellő sudár pál­mák tarkázzák a szemhatárt, a fák között Zsupföderes­ házak,­gémeskutak, nyájak, messze, messze az éghez lebegő délibáb, ákáczfavirág illata csap be az ablakon, azt hiszem szinte, hogy otthon vagyok. Soha és sehol nem jár­tam úgy idegen országokat, a­hol annyira ott­hon lettem volna a vidéken, mint itten. Min­denütt másutt a fák állása, a vetések táblája, a térség szétosztása hang nélkül is tudtomra adta, hogy nem érez és beszél ott magyarul senki. De ez a vidék ... én nem tudom, de érzem, hogy innét Ázsiából valók vagyunk, innét valahonnan eredtünk, s késői nemzedék messze elszármazott unciájának a nyugati privaizáczió daczára is megmaradt szentimen­­talizmusával nézek ki az ázsiai őshaza földjére. Megáll a vonatom, egy kutya van közel, kérdem, mi a neve ennek az állatnak indiai nyelven. »Kuta« volt a válasz. — Én nem etimologi­­zálok. Van hasonlatosság a konyhában is, erről külön akarok értekezni, mert az étkezés, az étel és a főzés egy nép és faj intelligencz­iájá­nak, ízlésének, kultúrájának éppen olyan mér­téke, mint az irodalma. Most csak a paprikát hozom fel, a­melyet az indus éppen olyan gyakran, olyan jóízűen élvez, akár a horto­bágyi kanász, csakhogy ez szalonnát szesít meg véle, a hindu meg rizskását. Csendes, jó, igénytelen faj ez. Jó lélekkel köszönt minden idegent, életét aggódva tölti el, tépelődik, hogy mikor sértette meg vélet­lenül isteneit, mikor éri u­tol ezért az istenek haragja, s mivel istene annyi van, mint a­mennyi jelenség a földön, nem ér reá ettől egyébre másra, a tehetetlenség jellegző udva­riasságával kerüli az összeütközést és igyek­szik a kompromisszumok útjára lépni. Istene az sok van, a Brahma, Visnu és Shiva mellett az ezer és ezer alisten, bálvány, szellem, ár­nyék, démon, azután a víz, a levegő, a tűz, az állatok százai, ennek mindenütt épít há­zakat, templomokat, farag szobrokat, fest fu­­turista-szerű képeket, kasztokba szerte tagolva él, aktivitása nincs, s it fölötte mindenben Anglia. Hogy jó az Anglia, azt, mihelyest Madrasba értem, láttam. Az utak kitűnőek, a vízvezeték jó, az iskolák olcsók, a higiéné, a mennyire lehet, megvan, a múzeum gyönyörű, a bota­nikus kert virágkincseivel, az akvárium színes, ragyogó halaival tanulságos és mulattató. Madrastól hatvannyolc­ óráig robogott a vonat Calcuttáig, a detronizált fővárosig, a­hol min­den mutatja, mire képes az angol erély. Két­száz év előtt ide, a mocsarak közé menekültek a Bengáliából elűzött angolok, itt küzdötte egyik legszebb csatáját Clive lord, ma a város­nak egy millió lakosa van, s csak szövőszéke, a­melyen naponként százötvenezer ember dol­gozik, harminczezer. Jutagyár, indigógyár, pa­pírgyár és más telepek ezer és ezer kéménye ontja füstjét a városra, s a Howard-városrész fölött este megtörik K­ártir-glória fénynyel a napsugár a százezer munkásnép fején, a­mikor az megindul a Hugh­ folyóhoz, hogy imák kö­zött lemossa magáról a port, s legyen pisz­kosabbá a sáros hullámok iszapjától. A népben van tisztaságérzés, van munkakedv, van ízlés, és hogy igazán szépet tud termelni, azt leg­jobban bizonyítja az ez évi calcuttai c­enten­­náris kiállítás. A daccal aranynyal átszőtt mousseline kendők, a Dargeling vidékéről való selymek, a cuttaci hímzések, a pun­jaki sárga selyemköntösök, a murshidabadi bársonyok, a bengáli és cashemeri shawlok mintái káprázatos színpompa és fantázia szülöttei. Némelyik ra­gyog az aranytól és a színes gyöngytől, van a­melyik a szem sugaraiból szövődött csipke­­szerű könnyedségével ejt meg, van fehér, fe­kete és zöld színharmóniából eredő, van olyan, a­melyiktől szinte káprázik a szem, de ízlés nélkül való nincs semmi. Külön termekben vannak az indiai iparművészet termékei. Az illatos sárgaszínű szandálfa, az elefántcsont, az ezüst, az ébenfa az alapanyag, Bikaner vi­dékéről itt a híres aranynyal kivert kókuszdió­kulacs, Agra a berakott elefántcsont-ládákkal szerepel, ebben tartják az indiai gazdag asz­­t­onyok szépítőszereiket,­­ Lahore ezüstös vá­zákat, Tibet kancsokat, Benares rézedényeket állított ki. Calcutta, a gazdag, csak arany­­vereteket termel, Delhi kerámiát, Jaipur fegy­vereket. Ezüst a verése, damasz a pengéje ezeknek a kardoknak, ezekkel védte meg Jaipur magát a nagy Mogul támadásaitól. Külön tem­ekben van az istenek szoborcsar­noka. Érdekes a Buddha-szobor retrospektív kiállítása. Az első századbeli szobrok egészen karcsú, szinte görögös szépségűek. Ezek a gandharai iskola termékei, az indo-hellén és a greco-bactrián befolyás azonban lassan elmúlik, a sarnathi és az amarawati iskolák kezdik a A Balkán békéje. A balkán háború státus­okmányai lezárvák. Ma írták alá az utolsó béke­szerződést, mely a gyászos emlékű kor­szakot befejezi. Törökország és Szerbia közt végleg megállapíttattak a békefelté­telek s mától kezdve hivatalosan, szerző­désekben biztosítottnak tekinthető a Bal­kán békéje. A szerb-török szerződés szabályozza az új szerb területeken a muzulmán állam­polgári és vagyonjogi viszonyokat, s meg kell engedni, hogy liberális szellemben. Nyilvánvaló, hogy a szerb kormány kí­mélni akarja mohamedán alattvalóinak vallási érzületét s régi tradíc­ióit. A szer­ződés teljes egyenjogúságot ad polgári és politikai téren a mohamedánoknak, meg­adja nekik a vallási élet szabadságát s vallási kérdésekben elismeri a Konstanti­nápolyban székelő sejk-al-iszlám fenható­­ságát. Tiszteletben tartja a török emlé­keket és elismeri a muzulmán nyilvános iskolákat. Mindezeken felül az új terü­leten lakóknak három esztendőt enged a választásra, hogy török állampolgársá­gukat akarják-e megtartani s ez idő alatt katonai szolgálatra nem kötelezhetők. A keleti vasutak kérdését a szerződés a párisi nemzetközi pénzügyi bizottsághoz utalja. Arról van ugyanis szó, hogy a keleti vasutak a háború alatt sok millióra menő kárt szenvedtek. Ezzel kapcsolat­ban számos jogi kérdés merült fel s annak a tisztázása vált különösen szükségessé, mikor és meddig felelősek az egyes vonal­részeken okozott károkért a szerbek, vagy a törökök. Az említett bizottság e kér­désben választott bírósági szerepre van hivatva. Magától értetődik, hogy ennek a kérdésnek az eldöntése semmiképpen sem prejudikálhat a monarchiánk és Szerbia közt függőben lévő tárgyalások­nak a keleti vasutak dolgában. Az utolsó békeszerződés a Balkánon most már megszabja egyrészt Török­ország európai területeinek, másrészt a többi balkán államnak új határait. A Lapunk mai száma 36 oldal.

Next