Az Ujság, 1914. május (12. évfolyam, 103-114. szám)
1914-05-01 / 103. szám
l bánia nélkül is föl kellett volna készülnünk, s az első ágyú eldördülte után dehogy is mondotta Berchtold : no, most adjunk ki egy fél milliárdot az önálló és független Albániáért. Az is tény, hogy politikai magunk tartása sehol sem aratott hálát, sőt ellenkezőleg. A török sem rajong értünk, noha hozzá voltunk a legbarátiabbak, mert azt véli, nekünk lett volna kötelességünk megtámadtatásának megakadályozása. Montenegrót nem engedtük Szkutariba, Szerbiát nem engedtük az Adriához. Egészen határozottan gyűlölnek bennünket. De kérdés: meg lehetett ezt akadályozni ? Mindig és mindenkor bölcselkedtünk a szláv gyűrűről, az ellentétről a szlávság és németség között, s éppen most, mikor ez az axióma gyakorlatilag érvényesül, felejtkezünk meg róla. Azzal, hogy a balkáni keresztény nép a szláv, mi pedig a német hatalmi szférával tartunk, már eleve ki volt zárva, hogy a balkáni háború folyamán, mikor a szláv gyűrű összefolyhat, barátokat szerezhetünk magunknak. Berchtold gróf sem jót, sem rosszat nem tehetett még, s a balkániak már, részegen a diadaltól, ordították : a törökkel végeztünk, most Ausztria-Magyarországon a sor. Természetszerű a vonzódás Oroszországhoz, és természetszerű, hogy az evés közben megjött étvágy arra felé nyúl a trancsírozó késsel, ahol neki való falatokat lát: a szlávok a szlávok lakta magyar országrészek felé. S ezen nem változtatott volna, ha Montenegró megkapja Szkutarit s Szerbia megkapja az adriai kikötőt. A mi most gyűlöletet keltő politika, az engedékenység esetén a megrettentség politikája lett volna, s a még erősebb déli szomszédunk csak még erősebb elbizakodottsággal vicsorította volna, ránk a fogát. Az is tény, hogy Romániával roszszabbul áll a dolgunk. Tán itt hibák is történtek, hogy a Németországgal való nézeteltérés oly drasztikusan föltárult, mint a német császár sürgönyével, bizonyosan az. De ez a veszteség sem írható kizárólag a Berchtold-féle politika rovására. Románia a dolgok fordultával két malomkő, vagy ha úgy tetszik, két köteg széna közé került. Minden új helyzetben az önző érdek újabb számadásra vetemedik. S fölmerült az eshetőség, hogy Romániának az új helyzetben jobb Oroszországgal tartani, mint velünk. Ha így van, semmiféle nyájas előzékenység ettől vissza nem tarthatta. S a hiba talán éppen az volt, hogy Románia csupa nyájas előzékenységet kapott tőlünk. Csalogatták, kimérgették, s úgy látszik, nem használt. S a Berchtold expozéjában az utalás Románia jól megfontolt saját érdekére nem nélkülözi az eddigi udvarlás után a ridegebb inánszot, s ez talán még használ. Mindebből pedig az igazságos megítélés azt a véleményt szűri le, hogy a balkáni felfordulás nekünk nagyon sokat ártott. A felfordulás és nem Berchtold politikája. Csak arról lehetett szó, hogy mentsük meg a magunk számára, ami megmenthető, de hogy előnyünk legyen belőle, eleve ki volt zárva. Hiszen ha nem így van, mért dolgoztunk volna annyi éve a konflagráczió elhárításán, s mért áldozunk most is, továbbra is anynyit a most beállott állapotok konszolidálásáért ? Nekünk kárunk volt, nem mert külpolitikánk rossz volt, s Oroszországnak haszna volt, nem mert külügyminisztere okosabb volt. A mi kárunkat s az orosz hasznot eldöntötte a tény, hogy a Balkánon felszabadult népek a szláv érdekszférába tartoznak akkor is, ha görögök. Ez nyilvánvaló s ezt igazság szerint el lehet ismerni, már azért is, mivel az ellenkezőjével sem lesz jobb a helyzetünk, s mivel nincs az a zseniális, Korfuban üdülő Andrássy Gyula, aki el tudta volna érni, hogy a szerbek ne legyenek szerbek, s azhoz neki is ugyanazok a jogai vannak. Tessék, kérem, egy koldus ! Nem szörnyűség ez ? Egy ember, egy homo sapiens, vagy decrepitus, — egyre megy — aki elvégre mégis csak olyan, mint mi ketten, vagy a drámairó ur . . . de ő »koldus«. Okvetlenül nivellálni kell a világot ! Nem igaz ! Nem igaz, drámairó ur ? —■ Bocsánat, —• válaszolta kelletlenül a hullófürtü fiatal úr, akit ez a titulus mindig idegessé tett — mindent a világon lehet nivellálni, az emberi lelket azonban nem lehet. — Nem lehet ? Rettentő tévedés. Igenis hogy nem lehet, ennélfogva tehát különbségek is mindig lesznek . . . — Rettentő tévedés ! Mindjárt megmagyarázom ! Ezt a piai, konvencziókban fölnevelt, s — ismétlem — liberális hunczuttságokkal megfertőztetett, képmutató, léha és gyenge társadalmat az ördög sem tudná nivellálni, ez igaz, de adják kezembe Magyarország összes kisdedeit és én biztosítom önt, tisztelt drámaíró az, hogy az új nemzedék segélyével megteremtendő közélet emberséges, erős, komoly, tiszta és becsületes alapokon fog nyugodni. Ott nem lesznek kasztok, tülekedések, úgynevezett »ambícziók«, stréber és szamár politikusok, rabló pénzintézetek, milliomosok és koldusok, hanem lesznek egyformán munkás, egyformán törekvő, szorgalmas és egy vonalban fejlődő emberek. Jól megértjük : nem singurális perszónák, akik önmagukért, hanem emberek, akik egymásért vannak. A mormon Brigham Yung egyike volt a világ legnagyobb lángelméinek ! Közös és egyformaunka, közös és egyforma jólét : ez a peziológia, melynek becsületes uralma föltétlenül be fog következni. Nemig j ur? Nem igaz, hogy ez az uj, becsületes és igazságos világrend föltétlenül be fog következni ? — Úgy van! — bólintott tüntető komolysággal a doktor — sőt én egy hatalmas kakaslépéssel még tovább megyek és azt mondom, hogy az íráson és olvasáson kívül az emberiségnek az egész úgynevezett szellemi kultúrára nincs szüksége. Sírnek nekünk irodalom, művészet, akadémia, egyetem, színház... — Bocsánat — szólt közbe a drámaíró. — Igaza van ! — helyeselte nagy hevességgel a magyar úr — roppant igaza van a doktor úrnak ! Le az összes egyetemekkel és az összes színházakkal és az összes többi kultur — csaló — intézményekkel, melyek csak arra valók, főleg az iskolák ... az iskolák .. . nem igaz ? Jó hogy eszembe jutottak ! — Igaz, — helyeselte a doktor-tanár — harmincz esztendeje hirdetem, hogy le az iskolákkal. — Igen, igen ... le az iskolákkal és főleg — mondom — jó, hogy eszembe jutottak! Tudja ön, tisztelt drámairó úr . . . — Kérem, miért nevez engem »drámairó« úrnak ? Ez úgy ,hangzik, mintha éle akarna lenni . .. — Szó sincs róla ! — Mert vannak ugyan benyújtott darabjaim a színházaknál, de mivel még nem kerültek szilire, hát esetleg csak leszek drámairó. — De hiszen, fiatal ember, — szólt közbe hirtelen a doktor — ön csak addig drámairó itt a törzsasztal mellett, amíg darabjai nem kerülnek színre, azután már itt a törzsasztal mellett sem az. Egyébként pedig igaz, ami igaz : le az iskolákkal ! — Hogyne, hogyne ! Persze hogjz le az iskolákkal, — kapta el a szót a magyar úr — jó hogy eszembe jutottak! Mert főleg az iskolák az okai, hogy a kasztrendszer és a szeparatizálás mérges dudvája ily óriási mértékben elszaporodhatott. Az a professzor, aki az egyik gyermeknek jeles kalkulust ad, a másiknak pedig csak jót, bár beoltja a gyermekbe a hiúságot, a gőgöt és a különbségek iránt való veszedelmes érzéket, mely az emberiség általános boldogulásának valóságos rákfenéje. Miért legyen az egyik gyermek különb, mint a másik ? Mert öt grammal több az esze ? Vagy mert jobban tud hizelegni a tanár úrnak ? Miért harácsoljon a többi rovására ? Miért tanulja meg, hogy a »jeles« birtokában joga van lenézni kis pajtását, aki csak »jó«. Nem igaz ? Nem szemenszedett bornirt ostobaságok ezek . Egyenlőség helyett különbségeket statuálni mesterséges után, mondhatni erőszakkal, miniszteri tanterv szerint ! Genieket és szamarakat, milliomosokat és koldusokat nevelni írár az iskola padjain. Hát ez, kérem, nem egyéb buta lélekgyilkosságnál, melynek előbb vagy utóbb, de okvetlen el kell tűnnie a föld színéről. Én a magam részéről megkezdem az ellentállást és semmiféle kéregetőnek nem adok semmit. — Nagyon helyes, — vélte mosolyogva a doktor — reformátorokra, még pedig bátor és szókimondó reformátokra van szüksége a világnak. A magyar úr szeme lángolt. — Nem törődöm vele, ha reformátornak gúnyolnak is ! — kiáltotta indulatosan. — Nem gúny ez a titulus, hanem dicséret, amely azonban nincs megérdemelve. Igaz hogy ön ennek a toprongyos szegény ördögnek az imént nem adott semmit, hanem a legridegebben elutasította. De nyilván csak AZ ÚJSÁG ! Péntek, 1914. május 1. orosz, ha lent faj rokonai erősödnek, inkább kiengedje hatásából, mint akkor, mikor még kevesebb hasznukat vehette. BELFÖLD. A képviselőház ülése. A képviselőház holnap délelőtt tíz órakor ülést tart. A költségvetés tárgyalását folytatja. A földművelési tárca következik. A beszterczei mandátum. A beszterczei mandátumot, mely Kuales Ciodofréd elhalálozásával üresedett meg, tegnap Schuller Rudolf szentágotai képviselőnek ajánlották fel, aki beszterczei születésű. Szentágotán valószínűleg Desz Ferencz segesvári ügyvéd lép fel. Szentesített törvények. Az Országos Törvénytár ma kiadott száma a következő újonnan szentesített törvényeket teszi közzé: XX. t.-czikk Az Adria m. kir. Tengerhajózási részvénytársasággal kötendő szerződés beczikkelyezéséről. — XXI. t.-czikk a Magyar-Horvát Tengeri Gőzhajózási részvénytársasággal kötendő szerződés beczikkelyezéséről. — XXII. t.-czikk a m. kir. Folyam- és Tengerhajózási részvénytársasággal kötendő szerződés beczikkelyezéséről. — XXIII. t.-czikk a Magyar—Keleti Tengerhajózási részvénytársasággal fiumé— ausztráliai járatok fentartása iránt kötendő szerződés beczikkelyezéséről. — XXIV. t.-czikk a Magyar—Keleti Tengerhajózási részvénytársasággal galacz—konstantinápolyi magyar hajójáratok fentartása iránt kötendő szerződés beczikkelyezéséről. — XXV. t.-czikk az 1881. évi XLI. törvényczikk módositásáról és kiegészítéséről a tengerparti területek kisajátítása végett. A kereskedelmi tárcza. — A képviselőház ülése. Minimális érdeklődés mellett folytatta és be is fejezte ma a képviselőház a kereskedelmi tárca költségvetésének tárgyalását. A délelőtti ülésen négyen szólaltak fel. Szabó János vasúti és tengerhajózási kérdésekkel foglalkozott. Gratz Gusztáv nagy hozzáértéssel a munkásbiztosítás problémáit taglalta. Brandsch Gusztáv és Szentpály István iparfejlesztési ügyeket tárgyaltak. Söpkéz Sándor az államvasutak reorganizálásának szükségét fejtegette. A kétórás szünet után Harkányi János báró kereskedelmi miniszter terjedelmes és figyelemmel meghallgatott beszédben reflektált a vita során elhangzott felszólalásokra. Külö