Az Ujság, 1914. május (12. évfolyam, 115-127. szám)
1914-05-23 / 120. szám
Szombat, 1914. május 23. AZ TXJSÁG — Tűz a lipcsei kiállításon. Lipcséből jelentik, hogy a grafikai kiállítás igazgatósági épületének tetőzetét tűzvész részben elpusztította. A tüzet lokalizálták. A kiállítás maga nem szenvedett kárt. A szomszédos osztrák-magyar kiállítási épület sértetlen maradt. — Pünkösd Konstantinápolyban. A május hó 27-én induló konstantinápolyi kirándulásra, amelyre Kopenhágából és Bécsből is jelentkeztek résztvevők, azonnali jelentkezés esetén még néhány résztvevő felvehető. A kirándulás összes költsége 320 korona, amely az elsőrangú teljes ellátáson, folytonos kocsihasználaton és szakszerű vezetésen kívül még az összes borravalókat és belépődíjakat is magában foglalja. Jelentkezni lehet a Központi Menetjegyirodánál (sürgönyczkil : Menetjegyiroda) Budapesten, Vigadó-épület. — Kellemetlen kirándulás. Bécsből jelentik, hogy az Akademischer Orchesterverein és a Wiener Tonkünstlerverein tegnap a Babenberg szülóihajón hangversenynyel egybekötött kirándulást rendeztek Melkre. A kirándulást inczidens zavarta meg, amennyiben a hajó visszautaztában este 9 óra felé Greifenstein közelében homokzátonyra jutott. A kirándulás résztvevői, mintegy 700 ember, az egész éjszakát a hajón töltötték. Egy Bécsbe küldött csónakértesítésére reggel 4 óra felé két gőzös érkezett a helyszínére és kiszabadította a zátonyra jutott hajót. A kirándulók csak reggel órakor érkeztek Bécsbe. — Hamis pénz. Petrozsényból jelentik . Itt hamis 50 koronások vannak forgalomban. Az utánzat alig ismerhető fel, csak a papirosa durvább egy kissé a valódinál. A petrozsényi csendőrség eddig két darab 50 koronást talált és azokat elkobozta. A csendőrség a legszélesebb körű nyomozást indította meg, de eddig eredménytelenül. — Dr. Groó Béla Ótátrafüred gyógyfürdő s magaslati gyógyhely vezetőorvosa rendeléseit Ótátrafüreden ismét megkezdte. — Gyilkos villám. Szarvasról jelentik . Tegnap délután nagy zivatar vonult végig Szarvason. A villám lecsapott Takáts István csizmadia házába és agyonsujtotta Takács négy éves kisfiát. A villámcsapás a ház falait is erősen megrongálta. — A siker ereje. Anglia írói és írónői a legnagyobb féltékenységgel tekintenek most egy új írói karrier elé. Az új íróművésznő , egy rokonszenves angol miss, de talentumának feltűnő ereje, csodálatos világ- és emberismerete és az a példátlan lendület, ahogyan a világsikerek útján megindult, azt sejtetik, hogy a regényirodalomnak egy új fenoménjével állunk szemben. A regény, melylyel feltűnt, Thema of an Ragle (A sas útja) volt, s megjelenése a legnagyobb irodalmi szenzácziók közé tartozott. Valami friss romantikus kt vonul végig a regényen, de ez a szerelem lélektanának majdnem rafinált rajzával volt összekötve s úgy látszik, ez a kettős érdekesség tette, hogy a regényt száz- és százezer példányban kapkodták szét. Az egész világon siettek lefordítani minden nyelvre s igy nem csoda, hogy a híres regény most magyarul is megjelent. Ezt is az Athenaeum Könyvtár hozta a megszokott korona 90 filléres áron az ugyancsak megszokott előkelő kiállításban. — Az uj korcsma felszentelése. Nagykanizsáról jelentik: Legrádon uj korcsma nyílott meg, a melynek felszentelése közben Lovratics János és Star Vincze összeszólalkoztak. Star közben bicskát rántott és Lovraticsot hasbaszúrta és beleit és veséjét átvágta. Lovratics néhány órai kínlódás után meghalt. A gyilkost letartóztatták. — Autó és bérkocsi összeütközése. A Margitkörúton tegnap este a Hosztinek Béla sofőr által vezetett I—953. számú automobil összeütközött egy egyfogatu bérkocsival, melyet Török Géza bérkocsis hajtott. A bérkocsi összetört, Török Géza könnyebben megsérült. A rendőrség a soffőr ellen megindította az eljárást. — Benzinrobbanás. A Kun utcza 7. szám alatti kalapüzletben tegnap Zuber János huszonkét éves kalapos benzinnel kalapot tisztított. A benzinnel vigyázatlanul bánt, úgy hogy az felrobbant és az üzlet lángba borult. A tüzet a tűzoltók oltották el. A kár mindössze hetven-nyolcvan korona.a Baleset vagy öngyilkosság. A Mexikói út 13. szám előtt a Máv vonalán az 5508. számú személyvonat elgázolt ma reggel egy huszonhathuszonnyolc év körüli munkáskülsejű férfit, aki minden valószínűség szerint öngyilkossági szándékból vetette magát a vonat elé. Kilétét nem tudták megállapítani. Holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe vitték. ■— Eltűnt franczia benne. Louise Brossé tizennyolc éves franczia benne csütörtökön reggel eltűnt Honvéd utcza 40. szám alóli szolgálati helyéről. Személyleírása : karcsú termetű, sápadt arcza, barna haja és szeme van, sötétkék ruhát, fehér blúzt viselt és egy divatos nagy ridikülje volt. A fehérneműjében L. B. monogramm van. r*' — Royalorfeum YIL, Erzsébet-korút 31, Szem , Verekedő leányok. Mint tudósítónk jelenti, Zentán nem mindennapi esetről beszél most az egész község. Szerdán estefelé az egyik tanyáról 38—40 leány igyekezett haza a munkából. A leánycsapat tréfálkozva haladt az országúton, amikor azonban a diskurzus sora a legényekre került, a leányok összevesztek, két csoportra szakadtak, és egymásnak rohanva, agyba-főbe verték egymást. Gulyás Margit alighanem életével fizeti meg az amazonok csatáját, mert életveszélyes sérüléseket szenvedett. — Fővárosi Orfeum Nagymező utcza 17. szám. Kezdete 8 órakor. — A korcsmálás halottja. Bécsből jelentik, hogy Mödlingben tegnap éjszaka gyilkosság történt egy mulatozás után a korcsmában. Duhaj legények vigadtak boros palaczkok mellett, mikor aztán fizetésre került a sor, a nagy számla miatt összevesztek. A korcsmáros kituszkolta lármás vendégeit az utczára s aztán bezárta a vendéglőt. Ma reggel a korcsma előtt átszúrt nyakkal holtan találtak egy legényt. Megállapították, hogy Stansk Venczel asztalos a szerencsétlen és a tegnapi éjszakai dáridó után szúrták agyon. Már kézrekerült a gyilkos: Stanek József húsz éves asztalos. — Talált holttest. A Ferencz József-híd budai oldalánál levő csavargőzösállomásnál tegnap egy papírba csavart tizcsecsemő holttestét találták. A törvényszéki orvostani intézetbe vitték. A rendőrség megindította a nyomozást. — Nagy erdőtűz. Tokióból jelentik, hogy óriási erdőtűz Hokkaidó szigetén elpusztította a Kitani erdőségeket. A tüzet nem lehetett eloltani, minthogy a nagy szárazság következtében óriási gyorsasággal terjedt. Hír szerint 13 ember a lángok között lelte halálát. -- Életuntak. Bencze Julia tizennyolcz éves cselédleány tegnap a Ferencz József-híd alatti hajóállomásról a Dunába ugrott. Kimentették és a Rókus kórházba vitték. — Vajdán Mária tizenkilencz éves gyári munkásnő tegnap az óbudai hajóállomásnál a Dunába ugrott. A víz árja a Határ utczáig sodorta, ahol segítségért kezdett kiabálni. Szkojda József éjjeliőr utánaugrott és kimentette. Az Uj Szent János-kórházba vitték. — Mészáros Antal huszonhárom éves géplakatos tegnap Kispesten a Szondy-tér 30. szám alatti lakásán fejbelőtte magát. A Szent István-kórházba vitték.' * — A Mozgókép-Otthon vígjáték-estéinek műsora : Végre egyedül (2 felv.), Ők ezek a nők (2 felv.), A szerelem fészke (2 felv.), A 63. sz. fogoly (3 felv.). Az előadások kezdete % 5, % 8 és 10 órakor. — Az osztálysorsjáték mai húzásán a következő nagyobb nyereményeket sorsolták ki : 60.000 koronát nyert: 89359. 5000 koronát nyertek: 4942 101174. 1000 koronát nyertek: 64077 76411 81301. 500 koronát nyertek: 29170 29542 40095 65430 96892. 300 koronát nyertek: 2134 17165 25355 34294 52125 59090 59178 61858 75169 82400 82481 90485 101329, 100 koronát nyertek: 2895 7050 11756 13459 13959 14315 15378 18031 24014 25539 26109 28427 32690 32843 34883 35902 37052 43479 43884 45997 49101 49456 52036 52271 63932 64701 64743 65779 67403 74451 76017 78319 78918 79174 80813 83428 84001 90185 92190 95772 101642 108015 106341 107935. Azonkívül kihúztak 1430 sorsjegyet 40 koronás nyereménynyel. — A Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank safedeposit osztálya Budapest, V. ker., Dorottya utcza 6, bérbe ad már ’/ évre és mérsékelt áron pánczélrekeszeket, melyek értékpapírok, értékek, ékszerek, okmányok, stb. biztos és diserét megőrzésére szolgálnak. — Gyomoressenczia Kiesőm J. G.-től Augsburg. Kitünően bevált emésztési és gyomorbajoknál, székrekedésnél, étvágytalanságnál. Szabályozza az anyagcserét. Minden gyógyszertárban kapható K 1'20 és K 2'40-ért. Pixavonhajápolés O /kp/sa&$fo66 jótétemény, amely~ Gen haját részesítheti. Qra ULV&cnAén! ZAO korona. Qanafokip elé# SZÍNHÁZ, zene. * Opera. A Niebelung gyűrűje cziklikus előadását ma kezdette meg az Operaház a Rajna kincsével. Zeneileg gondos, színpadi részében pedig kitűnő előadásban szólaltatták meg a trilógia előjátékát. A régi szereplők mellett újakat is hallottunk ma este. Kálmán Oszkár, az Operaház új basszistája, ki nemrégiben szép sikert aratott a Varázsfuvola Sarastro szerepében, először énekelte Fasolt szerepét. A széphangú fiatal énekes pompásan eltalálta a wagneri stílust s énekében és játékában egyaránt közepesen felüli alakítással gyönyörködtetett. Gleviczky Irén hatalmas hangú Flossbilde, Trampczinszka Mária pedig jeles Erda volt. A többiek mind nagy buzgósággal és kiváló tudással igyekeztek az előadás stílusosságát biztosítani. A közönség csaknem teljesen megtöltötte a nézőteret és sokat tapsolt a szereplőknek. A Népopera. A Parasztbecsület és a Tosca előadásával búcsúzott tegnap Quaranta olasz társulata a budapesti közönségtől. A színház majd'nem zsúfolásig megtelt s a közönség egész estén át meleg lelkesedéssel ünnepelte az olaszokat, V. Krammer Teréz asszonyt, ki Santuzza szerepét énekelte a Parasztbecsületben és La Rotella karnagyot. * Újvári Kolozsvárott. Janovics Jenő dr., a kolozsvári nemzeti színház igazgatója, szerződtette Újvári Lajost, a kiváló komikust, aki a legutóbb a Népopera tagja volt és utolsó híressé vált kreácziója Rázsó Vendel generális volt a Böském czímű operettben. Újvári és a Népopera között egy legközelebbi szerep körül nézeteltérések merültek fel, melyek folyományaképp Újvári megvált a Népoperától. Ugyancsak tagjai sorába szerződtette a kolozsvári nemzeti színház Újvári feleségét, Fáy Mórát, a kassai színház volt jeles drámai művésznőjét, aki a budapesti Nemzeti Színházhoz szerződött Hettyey Aranka örökébe lép. * Cyrano de Bergerac. A Nemzeti Színházban ma Rostand remekművét, Cyrano de Bergeracot játszották. Az előadásnak az adott különösebb érdekességet, hogy Roxan szerepét, Lenkey Hedvig örökét ma játszotta először Paulay Erzsi. Játékstílusa, felfogása a szerepről teljesen új, sőt eredeti és nagy érdeme, hogy a szenvelgés hangsúlyozása mellett éreztetni tudta a Roxanban diadalmaskodó örök asszonyiságot. Kitűnő képessége és hódító megjelenése teljes sikert hozott. A közönség egész este ünnepelte. A többi szereplő régi volt, de mégis kiemeljük Ivánfi, Pethes, Hajdú, Rózsahegyi, Mészáros, Garamszeghy, Sz. Rosos Gizella, K. Demjén Mari, Vizváry Mariska és Lánczi Margit játékát. * Reinhardték a Vígszínházban. A Vígszínházban holnap, szombaton, Reinhardt Miksa berlini színtársulatának előadásában a Scheiterhausen (Máglya), Strindberg drámája kerül bemutatóra Moissi, Abel, Bertens Róza és Bassermann Elze közreműködésével. Vasárnap Schmidtborn Der verlorene Sohn czímű híres darabját adják, kedden pedig a Kísérteteket, Ibsen színművét ugyancsak Moissival és Abel Alfréddal a főszerepekben. Kedden és szerdán a Bürger Schippel, a berlini szezon legvidámabb újdonsága kerül színre. Bassermann Albert a Snob és a Wetterleuchten czímű darabok hősét fogja játszani. Vasárnap délután a Vígszínház együttese a Pygmaliont játszsza. * Kamarazene. A Zeneakadémia kamarazeneosztályának a növendékei fényes sikerű hangversenyen számoltak be tudásukról ma este. Stílusosan, kitűnő összjátékkal, pompás együttérzéssel játszottak mindannyian. Beethoven a-dúr cselló - szonátáját, Haydn egy vonósnégyesét, Goldmark zongoraötösét és Mendelssohn ritkán hallható oktettjét adták elő színesen, finom kidolgozottsággal. A hangversenyen László Sándor, Zsámboki Miklós, Kálmán Mária, Bárdos Alice, Kigyósi Árpád, Hartmann Imre, Höchtl Margit, Pávovics János, Blau Jenő, Dick Marczell, Gróf Miklós, Kalmár István, Roósz Emil és Beke Géza működtek közre. Valamennyien rászolgáltak a nagyszámú közönség zugó tapsaira. * Kitüntetett színésznő. Zágrábból jelentik, hogy a király Ruzicska-Strozzi Mária marciussenak, 21