Az Ujság, 1914. június (12. évfolyam, 128-138. szám)

1914-06-10 / 134. szám

16 IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS. § Leégett a fatelep. Weinberger Mór hat évvel ezelőtt a Dob­ utczában fakereskedést nyi­tott és raktárát a trieszti biztosítónál előbb har­­mincz-, aztán hatvanezer koronára biztosíttatta tűzveszély ellen. Weinberger szabadulni akarván nem prosperáló üzletétől és hitelezőitől, 1912-ben engedte üzletét elárverezni és az üzletet Wein­berger sógora, Schulhof Emánuel vette meg, a­ki mellett Weinberger üzletvezetőnek megmaradt. A fatelep a múlt év márczius 24-ikén éjjel két helyen is kigyuladt egyszerre, de a tűzoltók és a rendőrök gyorsan eloltották a tüzet. A kár tehát csak néhány ezer korona volt. A nyomozat megállapította, hogy a fatelepen petróleumba áztatott pamutcsomók és apró fák voltak eldugva. Az ügyészség csalás vádja miatt indított ellenük eljárást. A budapesti törvényszék ma tárgyalta a pert Kállay Miklós dr. bíró tanácsában. A vádat Héray dr. ügyész képviselte, a vádlottakat Bródy Ernő dr. és Csató Ferencz dr., Vázsonyi helyettese védte. Beidézte a bíróság szakértőkül Breuer Szilárd tűzoltóparancsnokot és Kardos Gábor szobrászt, ez utóbbit a gyújtogatás színhelyén talált lábnyomok reliefképére vonatkozólag. Wein­berger és sógora a tárgyaláson tagadták bűnössé­güket. Weinberger védelmére felhozta, hogy a tűz kitörését megelőző estén egy nőismerősével vacsorázott s ezzel ment a kávéházba is, a­hol pezsgőztek. Schulhof pedig azt adta elő, hogy ő a tűz kitörésének idejében lakásán volt s a tűz­ről csak másnap reggel értesült. A vádlottak ellen egy fiatal leány, Stodola Mária és anyja, özv. Stodola Andrásné, a­kik Kovács János éjjeli őrrel laktak együtt a telepőlt lakássá átalakított fedett kocsiban, tettek terhelő vallomást. A leány azt vallotta, hogy a tűz előtt két nappal látta Weinbergert, a­mint a farakás alá dugott vala­mit, a­mi nem volt egyéb, mint a tűz eloltása után ott talált hasogatott fa. Kardos Gábor szob­rász szakvéleményében a két lábnyomról azt adta elő, hogy azok két különböző nagyságú lábnyomok. Azt azonban a szakértő bejelentette, hogy megállapítani nem tudja, hogy a nyomok valamelyike Weinberger czipőjének nyomai volna, mert a czipőnek nincs semmi különös olyan jele, a­miből ezt konstatálni lehetne. A bíróság mind a két vádlottat felmentette. Az ítélet indokolásában kimondotta a bíróság, hogy a fiatal, serdületlen Stodola Mária terhelő tanúvallomása nem nyújt alapot marasztaló ítélet hozatalára. A másik fontos és súlyosnak látszó gyam­ok, a lábnyom, a szakértő felvilágosítása után szintén nem lehet marasztaló ítélet alapja. Az ügyész mindkét vádlott terhére felebbezett.­­ Egy főispán sajtópere, Szemző Gyula Baja város volt főispánja, annak idején letartóztattatta Bumóti Pál nevű gazdatisztjét, a­ki a főispán sze­rint meg akarta gazdáját zsarolni. A gazdatiszt, a­mikor újra szabadlábra helyezték, feljelentette a főispánt, a­kit a feljelentésben egész halmaz váddal illetett. A vizsgálóbíró beszüntette a vizsgálatot. Behorovszky Jenő újságíró a feljelentést leközölte a Bácskai Napló czímű lapban. A közlés miatt rágal­mazás vétsége czimén a főispán feljelentésére a a szabadkai törvényszék, a szegedi tábla és ma a Curia 100 korona pénzbüntetésre ítélte Beho­rovszky Jenőt. § A mészáros sajtópanasza. A budapesti es­­küdtbíróság ma tárgyalta Mikovich Lajos dr. táblai biró elnökletével Matskássy József hírlapíró perét, a­kit Imre Simon kapnikbányai mészáros vádolt azért, mert azt írta felőle, hogy a közönséggel szem­ben durva és szeszélyes. Az ügyet azért tárgyalta az esküdtbíróság, mert a panaszos községi képvi­selőtestületi tag. A bíróság a vádlott által kívánt bizonyítást nem rendelte el, mert a sértett ellen a czikk panaszai ügyében senki feljelentést nem tett. Az esküdtek a vádlottat nem bűnösnek mondták ki, mire a törvényszék is felmentette. § Halálos késelés. Szabadkáról jelentik. Az esküdtszék előtt ma Hirtenberg Károly tizen­­kilencz éves kőműveslegény állott, a­ki húsvét hétfőjén a Halasi-úton megszúrta Bárányos József gyári munkást. A kés pengéje átvágott egy ütőeret , és a megszúrt ember az utcza porában elvérzett. • Az ügyészség halált okozó súlyos testi sértés bűn­­­­tettével vádolta a fiatal legényt, a­ki azzal véde­kezett, hogy ittas volt és hogy önvédelemből kö­vette el tettét, ezt azonban egyrészt a kihallga­tott tanuk, másrészt az orvosszakértők meg­­c­áfolták. Az esküdtek Hirtenberg Károlyt bűnös­nek mondották ki a halált okozó súlyos testi sértés bűntettében. A bíróság négy és fél évi fegyházra ítélte. Az ítélet ellen a védő semmiségi panaszt jelentett be. A tárgyalás elején, miután a szabadkai esküdt­bíróság első ízben tárgyalt az új esküdtbírósági tör­vény alapján, Joszics dr. főtárgyalási elnök ismer­tette az új törvényt és annak a reményének adott kifejezést, hogy az új törvény fejlődést jelent ez intézménynél. Vécsei dr. védő erre megjegyezte, hogy az új törvény visszaesést jelent, mire Szabados dr. ügyész megjegyezte, hogy a főtárgyalás kere­tébe nem tartozik annak megbírálása, várjon jó-e, avagy rossz-e az új törvény. § Főszolgabíró és képviselőjelölt, Szúnyog Mihály dr., a mátészalkai kerület volt képviselője a legutóbbi választásnál kisebbségben maradván, fel­jelentést adott be a belügyminiszternél Pécsi László főszolgabíró ellen, a­kit terrorizmussal vádolt. A fő­szolgabíró panaszára az ügyész megindította Szu­­nyog ellen az eljárást hatóság előtti rágalmazás miatt. A budapesti törvényszék ma tárgyalta a pert Füzesséry dr. táblai bíró elnökletével. A bíróság Uzonyi dr. ügyész vádja után Szúnyogot kétszáz korona pénzbüntetésre ítélte. Az ügyész felebbezett az ítélet ellen.­­ A köztársasági párti tanítónő pere, Szegedről jelentik. A szegedi esküdtbíróság ma tárgyalta Andrássy Emma ököritói tanítónő királysértési sajtóperét. A tanítónő Nagy György lapjában »Ha férfi vagy, légy férfi« czímmel czikket irt, a­mely­ben azt fejtegette, hogy hatvan év múlva talán az apostoli király idegeneknek pénzért fogja árulni a nemesi czímet és hogy bennünket gyűlöl a császár. A vádlott a főtárgyaláson kijelentette, hogy büszkén vallja magát republikánusnak, és hogy őt a börtön el nem némítja. A törvényszék királysértés vétségéért tizennégy napi államfogházra ítélte. Szapár dr. ügyész és Nagy Vincze védő felebbezett az ítélet ellen. § Az agyonvert apa. Aradról jelentik: Kolf György vészaljai legény ma emberölés vádja miatt állott az aradi esküdtszék előtt. Kolf egy botütéssel agyonverte atyját. Az orvosok konstatálták, hogy vádlott atyjának abnormálisan vékony koponya­csontja volt. A bíróság a vádlottat másfélévi bör­tönre ítélte. A Nőrablásért elítélt földbirtokos. Szabadkáról írják : Fehér János 28 éves adai földbirtokos a múlt év deczember 19-én Kiss Ferencz és Tóth János nevű barátai segítségével Moholon, az utczán sétáló Vihar Honát, egy ottani dúsgazdag föld­­birtokos leányát körülfogta, kezeit lefogta és hár­man felhajították a leányt Görög Mátyás adai bérkocsis kocsijára, a­melyen elvitték Zentára, Fehér egyik rokonához. Vikar Ilona atyja másnap rendőri segítséggel kinyomozta leánya tartózkodási helyét és a leányt haza vitte. A szabadkai törvény­szék most tárgyalta a pert Jószics Milorád elnök­letével. A vádh­atóságot Papp Sándor dr. ügyész képviselte. Fehér János beismerte, hogy Vikar Ilo­nát, a­kibe szerelmes volt, társaival megszöktette, mert így akarta megakadályozni, hogy szülei más­hoz adják. A szöktetés a leány beleegyezésével tör­tént, mert Vikar Ilona az elrablás előtt két nappal történt találkozásuk alkalmával sírva panasz­kodott neki, hogy olyan emberhez akarják kény­szeríteni, a­ki neki nem kell. A másik három vád­lott azzal védekezett, hogy ők Fehér felkérésére azért segédkeztek neki, mert a leány részéről nem azért segédkeztek neki, mert a leány részéről nem tapasztaltak ellenállást. Vikar Ilona, a­ki az izgal­mas kaland után nemsokára férjhez ment egy másik földbirtokoshoz, úgyszintén a kihallgatott tanúk valamennyien terhelően vallottak. Igazolták, hogy a leány ellenkezett , a­mikor megragadták és többen hallották, hogy jajgatott még akkor is, a­mikor a kocsi már elrobogott vele. A bíróság mind a négy vádlottat bűnösnek mondotta ki és Fehér Jánost nőrablást ért egy évi, a másik három vádlottat pedig hat-hat hónapi börtönre ítélte. Az ítélet ellen az összes felek felebbeztek. § Járásbíró és ügyvéd. Balassagyarmatról je­lentik . Nemrégiben történt a losonczi kir. járás­bíróságnál Grecsnek Károly járásbíró tárgyaló­­termében, hogy a bíró Schneller Ignácz dr. losonczi ügyvéd, ügyészségi megbizottal hevesen összeütkö­zött. A járásbíró ugyanis figyelmeztette Schnellert, hogy miután a közvádas ügyek tárgyalása már véget ért, ne zavarja ki­ bejárkálásával a további tárgyalások menetét. Schneller dr. erre tiltakozott, hogy neki mint ügyészi megbízottnak hivatalos dolga van ott és abszurdumnak minősítette a járás­bíró fellépését. A szóváltás mind haragosabb lett, míg végre Grecsnek biró figyelmeztette Schnellert, hogy hagyja el a tárgyalótermet, mert különben a szolgával kivezetteti. Schneller dr. erre elhagyta a tárgyalási helyiséget s az ajtóból ezt kiáltotta vissza a bírónak: »Maga bolond!« A járásbiró Schnellert a losonczi járásbíróságnál feljelentette becsületsértés miatt. Az első tárgyaláson Schneller bíróküldési kérelmet terjesztett elő, mert szerinte ebben a perben a losonczi járásbíróság tagjai nem lehetnek elfogulatlanok vele szemben- A Curia azon­ban a felterjesztésnek nem adott helyt és nem delegált más bíróságot. Tegnap vett ez ügyben a folytatólagos tárgya­lás Beniczky Kálmán járásbiró előtt. A bizonyítási eljárás lefolytatása után a biró Schneller tagadásá­val szemben, három érdektelen tanú vallomása után bebizonyítottnak látta, hogy Schneller dr. a bolond kifejezést használta a járásbiróval szemben és ezért becsületsértés vétségében bűnösnek mon­dotta ki és Schneller dr.-t 15 napi fogházra átvál­toztatható 100 korona pénzbüntetésre ítélte. A vádlott felebbezést jelentett be. § A feleségnyúzó péksegéd elitélése jogerős. Szegedről jelentik : Hmatyuk Ignácz volt makói, most szabadkai péksegédet a szegedi törvényszék személyes szabadság megsértése és testi sértésért egy hónapi fogházra ítélte, mert hűtlenségen ért élete párját ,egy kicsit megnyúzta«, Hirschler Fülöp halkereskedőt, az asszony udvarlóját pedig vasalóval fejbekólintotta. Hétfőn foglalkozott ezzel a bűnperrel a szegedi tábla, a­mely a törvényszék ítéletét helybenhagyta. Mivel a vádlott is, a fő­ügyész is megnyugodtak, az ítélet jogerőssé vált. Hmatyuk időközben törvényesen is nőül vette élete párját. § Uj esküdtbirósági elnök-helyettes. A debreczeni tábla elnöke a máramarosszigeti törvényszéknél szervezett esküdtbiróság elnökének helyettesévé az 1914. év hátra levő tartamára Bényey Gyula törvényszéki bírót jelölte ki. § Orvosi megbízatás. Az igazságügyminiszter Rozs­­nyai Bertalan dr. lőcsei törvényszéki orvost a lőcsei tör­vényszéki fogháznál fölmerülő orvosi teendők rendes el­látásával bízta meg. § Új szerb-horvát tolmács. A kaposvári törvényszék elnöke Dimitrievics Ivánt a szerb-horvát nyelvekre a kaposvári törvényszékhez tolmácsosá nevezte ki. § Önálló működési kör. Az igazságügyminiszter Auer György dr. budapesti büntetőtörvényszéki és Ku­­bovich Ignácz dr. veszprémi törvényszéki jegyzőket ön­álló működési körrel ruházta fel. § Új ügyészségi megbízottak. Az igazságügyminiszter Thurzó Béla dr., a trencséni ügyészségnél alkalmazott bírósági jegyzőt a trencséni ügyészség kerületébe ügyész­ségi megbízottá, Fekete Jenő dr. salgótarjáni járásbírósági jegyzőt pedig a salgótarjáni járásbíróság mellett alkalma­zott ügyészségi megbízottnak állandó helyettesévé ren­delte ki. § Jegyzői kinevezések, áthelyezések. Az igazságügy­miniszter Köves Aurél dr. pestvidéki törvényszéki jog­gyakornokot a pestvidéki, Kern Aurél szegedi törvény­­széki joggyakornokot a nagybecskereki, Sághi Imre dr. győri ügyvédjelöltet a szombathelyi, Győri Nagy Lajos dr. miskolczi ügyvédjelöltet a miskolczi, Fodor János dr. kecskeméti ügyvédjelöltet az egri, Komlóssy Ferencz dr. pozsonyi törvényszéki joggyakornokot és Török Dezső dr. verebélyi gyakorló ügyvédet a pozsonyi törvényszékhez, végül Tódor János dr. brassói törvényszéki joggyakorno­kot a fogarasi járásbírósághoz jegyzőkké nevezte ki, továbbá Babos Pál nyitrai törvényszéki jegyzőt a pozsonyi, Felcser Béla dr. fogarasi járásbírósági jegyzőt pedig a sárkányi járásbírósághoz helyezte át. § Új joggyakornokok. A debreczeni tábla elnöke László Géza dr. nagyenyedi és Simon Miklós dr. kolozsvári lakos, ügyvédjelöltet a debreczeni tábla kerületébe segély­­dijas joggyakornokká nevezte ki AZ ÚJSÁG Szerda, 1914. junius 10. Pixavon-H­ajápolás tudományos alapon a meghelyesedő mód a fejbőr ápolására, és a haj erősítésért. Óra vízcfonálatr Z-X-­K, QanapcMi csemendd.

Next