Az Ujság, 1915. február (13. évfolyam, 32-59. szám)

1915-02-01 / 32. szám

2 A kárpáti átjárók. Bizonyos ünnepi emelkedettség ér­jük meg a hadsereg-főparancsnokság je­lentésének hangján, melyben beszámol a kárpáti harczok változatairól s végleges eredményéről, az összes átjáró szorosok visszafoglalásáról. Kiegészíti ezt Hofer jelentése, mely szerint e harczok folya­mán­ az utolsó héten tízezer foglyot ejtettünk. , A döntő események színteréről mesz­­sze esnek ezek a harczok, de meghatva veszünk róluk tudomást, és teljes tisz­telettel és hálával katonáink iránt érté­keljük az elért eredményeket. Nem kicsinyelhetők ezek, talán még a döntés szempontjából sem. Vegyük tekintetbe, hogy az orosz makacs be­törési kísérletei mégis csak azt czélozták, hogy ezzel a döntő színtereken erőnket gyöngítse. Az ő rettentő emberfölöslegé­ből egy jelentékeny részt ellenünk vetvén, számított arra, hogy ezek feltartóztatá­sára megfelelő csapatokat kénytelenek leszünk elvonni a nyugat-galicziai és len­gyelországi frontoktól. Ezzel mégis csak a döntő harczokra gyakoroltak volna befolyást a kárpáti szorosok körüli har­­cz­ok. Rosszul számított. Rohamait feltar­tóztatták és visszavetették azok a csapa­taink, melyek eredetileg erre a czélra szánva voltak. Rettentő túlerővel szem­ben heteken, hónapokon keresztül ez a minimális sereg érte el a nagy sikert. Megvédte a szorosokat, megvédte Ma­gyarországot, és voltaképpen megóvta a galicziai és lengyelországi vonalakat a gyöngüléstől. Szenvedtek, mint az ellen­ség, hidegtől, hótól, kicsi számuknál fogva minden nap minden órájában harczban voltak, emberfölötti volt, a­mit tőlük kívántak, s emberfölötti, hogy ezt tel­jesíthették. A világháborúnak ez a félre­eső mozzanata nem kicsinyelhető. A hi­vatalos jelentések sem teszik. A nagy nyilvánosságtól pedig bűn volna, ha kel­lően nem méltányolná. V­aló igaz , ha az oroszoknak sike­­rült volna északkeleti Magyarország el­árasztása, ezzel a stratégiai helyzetet nem igen változtatták volna javukra. Azért a döntő harc­ Orosz-Lengyelor­­szágban, nyugati Galicziában folyt volna tovább, mint eddig. Ellenben nem mond­ható, hogy az orosz kísérlet meghiúsulása épp oly jelentés nélkül való volna, mint a sikere lett volna. A mi helyzetünkben igenis fontos, hogy egy jelentékeny része az orosz túlerőnek veszteségesen le legyen kötve a magyar határszéleken. S ugyan­csak nem jelentéktelen, hogy az orosz seregrészek, melyek a magyar határon kivül már alig élelmezhetők, e határokon belül új készleteket zsákmányolhassanak, s friss erőre tegyenek szert. S ugyan­csak nem jelentéktelen nekünk, hogy te­rületeink megóva legyenek az orosz ára­dástól, s a mi javunk van, az nekünk jusson, a mieinket táplálja, ne pedig az ellenséget. Becsüljük meg tehát teljes értéké­ben a legfőbb hadparancsnokság jelen­tésében foglaltakat, és sohse tartsunk tőle, hogy a kárpáti győzelmeket túl­becsülhetnek. Igenis, ezek nevezetes ered­mények, igenis, ezek fényes haditettek, igenis, ezek nagy jelentőségű fegyver­tények, mert nagyra tartott ellenséges terveket vertek pocsékká. Kihatnak az egész frontra, ha nem is döntően, ha nem is közvetlenül, politikailag pedig egyszerűen megbecsülhetetlenek, ha el­gondoljuk, hogy micsoda politikai sze­repet szántak az oroszok terveiknek, föltéve ha sikerül. A semleges államok­nak meg kellett volna tudniok, hogy az orosz henger csakugyan működik, s a híres bevehetetlen kárpáti bérezek sem mentenek meg bennünket az orosz ha­talomtól. Most pedig látható, hogy nem a kárpáti bérezekre e biztuk magunkat, ha­nem katonáinkra. S bebizonyult, hogy az­ orosz még csak a papiroson meg­fogalmazott elhatározásokat sem tudja megingatni. A mennyi erőt a Kárpátok őrizetére eredetileg szánt a had­vezető­ség, elég is volt, noha az ellenség több­szörösen megszorozta az eredetileg e tá­madásra szánt csapat mennyiségét. Há­lával fogadjuk a kitűnő híreket, és mély tisztelettel és meghatottsággal gondolunk katonáinkra, a­kik e csoda eredményt elérték. AZ ÚJSÁG Hétfő, 1915. február 1. M galicziai iengyeí­­■ országi kavezók. Az oroszok visszavonulnak az egész­­ vonalon. Stockholm, január 31. A stockholmi lapok azt írják, hogy az oroszok már az egész vonalon visszavonulnak. A visszavon­ulás­i mozdulatok a keleti fronton Varsó irányában fognak tör­ténni, másrészt már meg is kezdődtek Bukoviná­ban és a Kárpátokban. Az Aftonbladed gú­nyosan jegyzi meg, hogy az oroszok bukovinai visszavonulásukat seregeik új »átcsoportosí­tásával« és azzal indokolják meg, hogy az osztrák-magyar seregek óriási megerősítéseket kaptak. A való pedig az, — írja a lap — hogy ha az oroszok Bukovinában még idejekorán vissza nem vonultak volna, seregeiket a leg­nagyobb katasztrófa éri. Moralf őrnagy a helyzetről Berlin, január 31. A Berliner Tageblatt katonai munkatársa, Moráid őrnagy írja : Keleti hadihelyzetünk kedvezően alakul. Immár nem lehet kételkedni abban, hogy az oroszok ellenállása Varsó előtt lanyhult. A hi­deg időjárás, a­mely megkeményíti a talajt, lehetővé fogja tenni a pozíc­iós harczmód mi­előbbi befejezését. A párhuzamos folyóvonalak védelmét az újabb beásások nehézsége sokkal nehezebb feladattá teszi az eddiginél. Minden jel arra vall, hogy a szövetségesek hadműve­letei Dél-Lengyelországban a kielczei terep­­szakaszon való előnyomulás által tért nyer­nek. Pétervári lapok előkészítik olvasóikat a Nida- szakasz kiürítésére. Jelentőséges az osztrák-magyar hadsere­gek előnyomulása Tarnovtól nyugatra és északra, valamint a Kárpátokban.­ A magas hó az oroszok élelmezését és a­ muníczió után­­szállításét megnehezíti. Szövetségeseink az Ung, a Latorcza, a Nagyág völgyében sikert sikerre halmoznak. Az ottani orosz állások kiürítése már január 25-én kezdődött. Az uzsoki szoros 27-én ismét szövetségeseink birtokában volt és a Nagyág völgyében is a támadás Viszkovon át, a­melyet már elvettek az oroszoktól, ered­ményesen előrehalad. A németek dicsőítik északi sikereinket. Berlin, január 31. Az egész sajtó dicsőíti az osztrák magyar hadsereg sikereit az oroszok­kal szem­ben. A Kreuzzeitung Így ír : Ha, a keleti harcr­­téren a dolgok állására gondolunk, különös hálát és a legteljesebb elismerést kell nyilvá­nítanunk az osztrák-magyar hadseregnek. Az oroszok Przemyslnél. Bukarest, január 31. Az Independance Roumaine legutóbbi száma a hadi helyzettel foglalkozik és a következőket írja : — Meglepő, hogy a legutóbbi két hónap­ban az oroszok Przemysl ostrománál nem ha­ladtak előre. Nyilvánvaló, hogy az oroszoknak nincsenek olyan ütegeik, a­melyek az osztrák­magyar ütegekkel versenyezhetnének. A lap ezután nagy dicsérettel emlékezik meg az osztrák-magyar csapatok kitűnő ered­mény­eiről. A czár összehívta a dumát. Kopenhága, január 31. Pétervárról táviratoz­tak, hogy a czár egy külön ukázzal a birodalmi dumát február 9-ikére ülésszakra hívta össze. Egy másik ukáz­ arról intézkedik, hogy az állam­tanács január 30-ikán üljön össze és a duma ülés­­­szaka alatt maradjon együtt. Iskolás fiuk és kények az orosz had­seregben. Stockholm, január 30. Graham angol tudós, a­ki a háború első négy hónapjában Oroszország­ban tartózkodott, egyik londoni lapnak azt írja, hogy Oroszországban a középiskolai tanulókat is besorozták katonának. Százszámra akadnak leányok is az orosz hadseregben, a­kik féryruhába öl­öz­­ködve soroztatták be magukat. A Kremen melletti ütközetben a sebesültek között egy tizenhat éves leányt is találtak. De nemcsak tizenhat éves fiuk és leányok, hanem tizenegy éves gyermekek is küzdenek az orosz fronton. Az angol tudós neveket is közöl állításának igazolására. Krascsenka nevű tíz éves fiút egy üteg­nél alkalmazták. A gyermek három ütközetben vett részt, a­nélkül hogy megsebesült volna. Katcsalov Viktor tizenhárom éves fiú a második lembergi csatában sebesült meg, shrapnellszilánkot kapott a lábába. Jirzov Konstantin tizenhárom éves túz az Augusztáv melletti ütközetben sebesült meg. A gyermek­katonák közül a legnagyobb hír­névre egy Orlov nevű iskolásgyerek tett szert, a­ki tizenegy ütközetben vett részt és oly vitézül küz­dött, hogy a Szent György-renddel tüntették ki. A bukovinai románok sanyargattatása. A Magyar Távirati Iroda jelenti a sajtó­­hadiszállásról: Hivatalos jelentések szerint az oroszoknak Bukovinába való bevonulása óta román vidékeken, különösen román bojárok gazda­ságaiban, a kozákok szüntelenül rabolnak és fosztogatnak. Aritonovics bojár Sokjában lévő gazdaságainak kifosztása után a kozákok Kostina kastélyt rabolták ki, a Bukovinában és Romániában egyaránt nagy tekintélynek örvendő Fonovjeza bojár Család ősi székhelyét. A kastélyban fel­­feszítettek minden szekrényt és valamennyi ruhát elhordták, a­ gazdasági intézet pedig, a­ki ellen­szegült nekik, súlyosan megsebezték. Az ugyanő család tulajdonát­ képező Strojestics uradalmon hasonlóképp jártak el. Ő­t valamennyi kocsit és lovat is elvitték. Asszonyokat és leányokat szüleik és férjük szeme láttára a legbestiálisabb módon gyalázták meg a kozákok. Sol­ ilyen szerencsétlen áldozat neve ismeretes. Gura-Nu­moréban egy erdész leánya a kozákoktól való félelmében ön­­gyilkosságot követett el. Czokonistiéban majdnem valamennyi házat elpusztították és egy tekintélyes papi családból származó Dam nevű papot gyalá­zatosan megkínoztak és azután kiraboltak. Az így kifosztott román községek polgárm­­est­ereik veze­tésével panaszra mentek Szucsava kormányzójához, egy orosz őrnagyhoz, de a küldöttséget az őrnagy szitkozódások és fenyegetések között kiutasí­totta.

Next