Az Ujság, 1915. március (13. évfolyam, 60-90. szám)

1915-03-13 / 72. szám

fopntkat. 1916. márczus 13. AZ ÚJSÁG kenőbb rendszereket próbálják s megállapodnak a emberileg legjobb rendszerben. Kéri a javaslat elfogadását. Bódy Tivadar dr.­lnök az előadottak alapján kéri a bizottságot, hogy a szükséges 22 millió koro­nát szavazza meg. (A vita.) Pető Sándor dr. a tanácsot támadja a történt mulasztásokért. Szerinte a város nem vonhatja felelősségre a kormányt azért, mert nincs liszt, egyedül a tanácsot. Helyteleníti, hogy a közgyűlést és a szakbizottságokat állandóan mellőzik és köve­teli, hogy ezentúl kéthetenként legyen rendes ülés, a­melyen, ha egyébről nem, hát az élelmezési ügy­ről tegyenek jelentést. Ezenkívül kívánja, hogy lisztet csak olyan kapjon a várostól, a­kinek az összeírás szerint semmi készlete nincs. Eulenberg Salamon dr. hosszasan védi a ta­nács intézkedéseit s részletekkel bizonyítja, hogy a főváros egyáltalán nem tehetett többet, mint a­mennyit tett. Folkusházy Lajos tanácsos szükségesnek tartja, hogy Pető támadását tévedésnek jelentse ki. Csak a történtek nem ismerése alapján támadhatják a tanácsot, a­mely már tavaly július óta küzdött a beszerzés nehézségeivel. Sem a főváros, sem a kor­mány, sem a legnagyobb vállalatok nem tudták a hirtelen támadt nehézségeket legyőzni. Bajok vol­tak nálunk és szomszédainknál is, s ennek a magya­rázatát nem kell adni. Újból hangsúlyozza azon­ban, hogy a veszedelem nagyobb része elhárult, a lisztellátás biztosítva van s rövidesen megoldják a liszt pontos, megbízható kiosztásának a módját is. Vázsonyi Vilmos: Nem szorul bizonyításra, hogy a főváros közgyűlését és pénzügyi bizottságát az élelmezés kérdésében semmiféle felelősség nem terheli, mert ezeket a kérdéseket ezeken a helyeken nem tárgyalták. Csak tökéletes felületesség és rossz­akarat vonhatja őket felelősségre. A tanács a fele­lősség kérdésében bizonyára nem kíván osztozkodni senkivel. Az ellenkezője olyan abszurdum volna, mintha a kormány a jelenlegi tényekért a mostani parlamentet tenné felelőssé ... Bódy alpolgármester : Eszünk ágában sincsen ! Vázsonyi Vilmos : Úgy találja, hogy a taná­­csos előterjesztésében előfordulnak hiányok. Az első hiány, hogy nélkülözzük azon aktákat, a­melyek a közélelmezésre vonatkoznak. Indítvá­nyozza, hogy a közgyűlésen minden aktát, a­melyet a gabona és liszt kérdésében a kormányhoz intéz­tek, tegyenek közzé egész terjedelmükben, hogy lássa a közvélemény, mit kértek fe iratokban a kormánytól és mit nem kaptak meg. A legnagyobb baj az volt, hogy senki sem érdeklődött az ország­ban az iránt, hogy miféle tényleges gabonakészle­tünk van. A kereskedőt a leltározás elmulasztása miatt büntetik. Mi nem leltároztunk, hanem hit­tünk a mezőgazdasági szaktudósi­oknak. Hogy a maximális árak kellő dőbén nem állap­ították meg, hogy a behozatali vámok és tilalmak nem függesztettek fel és végül, hogy a rekvirálás nem történt kellő időben és szigorral, ezeket már a kor­m­­ny képviselői sem vonják kétségbe. A közgyű­lésnek sürgős feliratban kellene kérnie ezeknek a dolgoknak elrendelését, azzal, hogy a­ki készletet eltitkol, attól ellenérték nélkül kobozzák el a kész­leteket, mert bizonyos, hogy a vidéken még igen nagy mennyiségű gabona van elrejtve, a­melyet részben félelemből, részben spekulációira való számításból rejtettek el. Még akkor is véget kell vetni ennek, h­a ez csak legenda. Ezzel kapcsolat­ban, ha szükséges, a közigazgatás rendes szervein kivül a csendőrség és pénzügyőrség is igénybe ve­hető legyen a készletek felkutatásánál. A tanács felelősségét csak abban látja, hogy nem bírt elég bátorsággal a kormány fedezete nélkül önállóan intézkedni. Springer Ferencz : Lisztet vett! Vázsonyi Vilmos: A­mikor magas áron sza­bad kézből lehetett volna lisztet venni, de a kor­mány nélkül, akkor ezt a tanács nem merte meg­tenni. Itt a mentő körülmény, hogy jelentékeny anyagi felelősségről volt szó és a tanácsot is bi­zonyára a magas árak tartották vissza. Hiba tör­tént ott is, hogy a tanács, midőn a kormány ré­széről nem kapott kellő támogatást, nem fordult nyomban az autonómiához. Ez tanulság ugyan, most azonban már nem lehet hasznot húzni belőle. A helyzet a következő : nehézségek nemcsak ná­lunk merültek fel, és csodálatos, hogy a főváros közönsége már az első alkalommal, midőn át­meneti nehézségek fordulnak elő, oly kevés teher­viselési képességet tanúsít. Pedig a főváros kávé­­házai, színházai, mozijai tömve vannak, a köz­jótékonyságot oly nagy mérvben gyakorolják, mint soha eddig, mindezekből látszik, hogy még­se vagyunk az éhínség városában és hogy daczára a nagy sirámoknak, tulajdonképpen nem szenve­dünk érzékenyen. Nem eltussolásra, csak bizo­nyos türelemre, jóindulatra van szükség. Olasz­országban, a­hol nincs is háború, királyi rendelet jelent meg, a­mely az egységes­­kenyér készítését szabályozza s azt, hogy fehér kenyeret csak orvosi rendeletre szabad adni. Ha ott, a­hol nem segíthetünk, vádaskodunk, helytelen irányba tereljük az emberek lelkületét és a hatóságokat kapkodókká teszszük. A mai helyzetben csak fallácziával lehet a tanácsot felelős­ségre vonni, mert most, midőn a rekvirálást be­fejezték, csak a kormány intézkedik, csak attól lehet lisztet kapni, a hiányért tehát csakis a mo­nopólium fölött rendelkező kormány felelős. A tanácsnok jelentéseiből nem nyert semmi megnyugtatót, mert az egyáltalában nem meg­nyugtató, ha bizonytalanságban kell várni, hogy mik érkeznek be, ha ugyan egyáltalában beérkez­nek a készletek a fővárosba. Közélelmezési poli­tikát csinálni így még a legjobb indulatú kritika mellett sem lehet. Valljuk be itt az autonómia körében, hogy a közélelmezésnek ilyetén való ren­dezése nem helyes elintézési mód. Néhány ezer méter mázsának beérkezése nem elegendő, midőn a jövő körülményei bizonytalanok. Legalább azt kellene biztosítani, hogy a liszt egy-két hónapig zavartalanul legyen szétosztható. Ez pedig a kor­mányon és illetve a hadügyi kormányon áll. A felelősség most minden kiélesedett kérdés­ben azokat terheli, úgy az államnál, mint a tör­vényhatósági életben, a­kik a hatalom élén állanak. Ilyen dolgokból kabinetkérdést kell csinálni, és ha azt tapasztalom, hogy nem adnak lisztet, akkor inkább odadobom a vezető gyeplőt és vállalják m­ások a felelősséget. Arra azonban ne legyünk hajlandók, hogy látszat­felelősséget viseljünk. Nem lehet a törvényhatósági bizottságot felelősségre vonni, midőn a keze meg van kötve ; inkább hajlandó lemondani bizottsági tagságáról, a­miben való­színűleg számosan követnék, semhogy ily körül­mények között felelősséget vállaljon és a lakosság részéről a mulasztás vádjával legyen illethető. Nem ülhetünk, úgymond, itt nem lehetünk a város élén, kitéve a lakosság dühének olyanokért, a­mikért nem tehetünk. Osztja Petőnek azt a nézetét, hogy a pénzügyi bizottságot kéthetenként hívják össze, a­mi az autonómia szempontjából fontos. Nincs kifogása az ellen se, ha a közgyűléstől oly felhatal­mazást kérne, hogy ha szükséges, ezeket az ülése­ket bizalmasoknak nyilvánítsa, és hogy az ott el­hangzottak hivatalos titkot képezzenek. Minden­esetre azonban szükség van a tájékoztatásra. (A vita befejezése.) Havass Rezső dr. felolvassa a józsefvárosi bi­zottsági tagok határozatát, a­mely a felelősségre vonás kritikai jogát fentartja magának, s a szerdai közgyűlésen interpellálni fognak. Feleki Béla dr. nem kutatja most a felelősség kérdését. Követelni kell, hogy a rekvirált lisztből megfelelő készletet bocsásson a kormány rendel­kezésünkre. Indítványozza, hogy a közgyűlés akár sürgős felirattal, akár küldöttség útján kérjen a kormánytól haladéktalanul intézkedést. Glück Frigyesnek fáj, hogy a tanácsot vádol­ják. A tanács mindenkor megteszi kötelességét és áll ez a tanácsosra is. Ezt emberi kötelességének tartja kijelenteni. A maga részéről felajánlja segít­ségét és támogatását, mert ezt polgári kötelességé­nek tartja. Igaza van Vázsonyinak, hogy a had­vezetőséget kérni kell, hogy készletéből engedjen át nekünk. Bódy Tivadar dr. elnöklő alpolgármester reflek­tált még a felszólalásokra, mire a bizottság el­­­fondta az ügyosztály javaslatát. (A pékek nagygyűlése.) A sütőiparosok testülete a lisztbeszerzés körül uralkodó nehézségek s általában a lisztutalványozás mizériáinak a megszüntetése tárgyában márczius hó 13-án (szombaton) délután 5 órakor a sütő­kaszinó helyiségében rendkívüli nagygyűlést tart. Ugyancsak megvitatás alá kerülnek a nagygyűlésen azok a teendők, a­melyek a jövőre nézve szüksé­geseknek mutatkoznak. MíG várok... A villamos mindjárt itt lesz, ha itt lesz, fel­ülök rája, ha felülök rája, azonnal otthon leszek, ha otthon leszek, felveszem a házikabátomat, az asztal mellé telepszem és megeszem a levest. Ma ludlábleves lesz, az nagyon jó, vagy ha nem is nagyon jó, én nagyon szeretem. Gyermekkorom óta rajongok a puhára főtt ludlábért s most, férfi­korom delén, a­mikor már sok ideál tüze kihunyt kebelemben, ez a rajongásom még él, s úgy látszik, el is fog kisérni koporsómig. Ha van mennyország, akkor még tovább is, mert az angyalkák nyilván tudják odatörni, kit-kit mivel lehet megörvendez­tetni, s legalább egyszer egy héten megtraktálnak lubláblevessel. Na igen, csak az a villamos jönne már ... Voltaképpen jöhetne, hiszen több mint öt percre állok már a sarkon , az uccza sarkán és a magam sarkán. Az uccza sarka nem változik, de a magamé mintha zsibbadozni kezdene; roncs tréningem az egy­ helyen­állásban, lépegetni kellene egypárat. Lépegetek egypárat, hiszen biztos, hogy a valamos jönni fog és elszállít engem a nyugat­i pályaudvarig. Nem olyan lehetetlen vagy a Nép­színháztól a nyugati pályaudvarig eljutni, sokak­nak sikerült már, sőt emlékszem, már nekem is nem egyszer sikerült. Az egész távolság nincs há­rom kilométer, vagy ha három van is, négy semmi­­esetre sincs. Nem, nem, nincs négy, a legközelebb kimérem lépésekkel. A katonai lépés hetvenöt c­entiméter, — jól informált katonai szakértőtől hallottam — az én czivil lépésem körülbelül ötven c­entiméter lehet, tehát a Népszmháztól a nyu­gatiig hatezret kellene lépnem. Ha gyalog mennék. De éppen arról van szó, hogy villamoson menjek. Csak jönne már az a villamos . . . Háromezer méter aránylag nem nagy távolság; az a kérdés, hogy mihez méri az ember. Roald Amundsen és társai a nagy jégpánczéltól, mely a Czethal-öbölnél kez­dődik s az Antarktisz szárazföldjének szegélyéig nyúlik, mondom, a nagy jégpánczélról kiindulva háromezer kilométert tettek meg a déli sarkig és vissza. Szánokon tették meg ezt az utat, szánokon, a­miket kutyák húztak. Ha ilyen kutyáim volná­nak, nagyon hamar a nyugatinál volnék, mert ezeknek a kutyáknak, úgy olvasom a könyvekben, az sem árt meg, ha kilenc­ven kiométert szalad­nak egy­ hujában. A déli sarkon és az északi sarkon. De itt a Rákóczi-ut és a Körút sarkán egész mások a viszonyok. Jobban elgondolva : nem is igaz. Ott is hó van, itt is hó van. Ott sem jön a villamos, itt sem jön. Ejnye, mért nem jön már a villamos? Türelem kell mindenhez ezen a világon. Szven Hedin jut az eszembe, Szven Hedin, a­kinek olyan érdekes neve van és a­kinek a vezetéknevét a keresztnevétől sokáig nem tudtam elkülönözni. Most már tudom, mert az angol földrajzi társaság az ő nevéről nevezte el a Transz Himalá­ját , a világ fedelét, Mounts Hedin-nek. Biztosan ez a vezeték­neve. Ezek a hegyek ötezer méter magasak és Szven Hedin azt mondja róluk, hogy igen szépek. El is hiszem neki, könnyű a hegynek ötezer méter­rel a tenger színe fölött szépnek lenni. Próbálja meg itt, a­hol én most vagyok... Hol is vagyok én? A Rákóczi­ út és a Körút sarkán és várom a villamost, mert az a czélom, hogy a Nyugatiig utazzam. Ez még nem is utazás. Ha már eszembe jutott Szven Hedin, az is eszembe jut, hogy egy tutajon kétezer kilométert utazott ő az ázsiai Tarim folyón. Azt írja, hogy nagyon kényelmes és kedves élete volt ezen a tutajon, még sötét­­­kamrát is rendezett be rajta a fotográflemezei szá­mára. Negyedóra alatt, ha a víz sodra elég gyom lenne, a Nyugatinál volnék. Közben nézhetném a tájat, látnám, hogyan úszik el mellettem a New york-kávéház, a Zion-palota, az Abbázia, az Edison. A parton látnám Weingrufcer bácsit, kedves bará­tomat, a benszülött kávésok ipartestületéb­ek fönö- 7

Next