Az Ujság, 1915. március (13. évfolyam, 60-90. szám)

1915-03-14 / 73. szám

4 Browne, nevű orosz hajó (legénysége 13 ember), Pierre Loti (legénysége 24 ember), mindkettő ja­nuár 28-án, William Frye amerikai hajó január 31-én, a Jakobsen bárka (legénysége 23 ember), február 18-án, a Mary Anna Short angol gőzös (legénysége 28 ember) február 19-én, a Florida franczia gőzös (legénysége 28, utasainak száma 86). A William Frye gőzös kapitánya, a­ki a fog­lyok között van, elmondta, hogy a Prinz Eitel Friedrich tisztjének, a­ki a hajóra jött, elmon­dotta, hogy a Frye amerikai hajó és szállítmánya csak búzából áll. A legénységnek mégis el kellett hagynia a hajót, mire a németek azt dinamitbom­­bával elsülyeszteték. A németek kijelentették, hogy a hajó az ellenségnek dugárut szállít. A hajó ren­deltetése Queenstown vagy Falmouth volt. A William Frye elsülyesztése az Atlanti-óc­eán déli részében történt. London, márczius 13. A Reuter-ügynökség jelenti Panamából. A Prinz Eitel Friedrich német segédczirkáló által elsülyesztett Kidalton és Jean franczia gőzösök legénységének negyven embere a Nordic gőzössel ideérkezett. A gőzös az úgyneve­zett Húsvét-szigetnél talált rájuk, a­hol a Prinz Eitel Friedrich letette őket. Angol vélemény:­­ London, márczius 13. Az itteni lapok amerikai levelezői jelentik, hogy Amerikában nagy meg­ütközéssel fogadták a William Frye megsemmi­sítésének hírét. A Times jelentése szerint az amerikai kormány erélyes magatartást fog tanúsítani, hacsak nem derül ki teljes bizonyossággal, hogy a hajó rako­mánya a brit flotta vagy hadsereg részére volt szánva. A levelező hozzáteszi, hogy a londoni deklaráczió erre az esetre nem alkalmazható. Ellentét Oroszország és Japán között. Bécs, má­rc­ius 13. Kopenhágából táviratoz­zék a Neue Freie Pressé­nek . A Novoje Vremja szemlátomást illetékes helyről történt sugal­­mazás alapján azt a véleményt juttatja el Tokióba, hogy Japánnak Kína ellen támasztott követelései Oroszország keleti érdekeivel ellenté­tesek. A lap szerint az orosz kormány e részben diplomác­iai tárgyalásokat indított meg To­kióban.­­ Konfliktus Anglia és Mexikó közt, Washington, márczius 13. Az angol kor­mány Caranzához azt a felszólítást intézte, hogy adjon felvilágosítást a Wichsbrock gőzös lefoglalásáról és kapitányának elfogatásáról­ ment!... Nem ment! Ha egy sebet láttam, doktor bácsi. .. Iszonyú . . . Nem ment ... Abbahagytam.. . A­hányszor egy tábori kártya jött , föléledtem. De csak egy órára, doktor bácsi. . . Azután megint kezdődött vagy foly­tatódott ... Csak egyetlenegyszer volt, a­mi megcsillapított. Csatangolni. Já­ni, járni, járni, a­míg a talpam olyan nem lett, mint a parázs. Járni, roskadásig ... Azt­án m­g aludni is tudtam néha egy-két órát... És tudja, hol csatangoltam ? Mindig a keleti pályaudvar körül. Ott sűrűn láttam katonákat, a­mint a feleségüktől búcsúztak. És olyankor mindig az az érzésem volt, hogy én is ebben a pillanat­ban búcsúztam Sanyitól és ... még csak most indul... még nem történhetett semmi se vele . . . mert még a vasúton van ... Ez kimondhatatlanul megnyugtatott egy pár perczre .. . Azután .. azután elindultam és mentem ... a pályaudvartól a ligetig , azután a ligett­ől a pályaudvarig ... És megint ki.. . és megint vissza és megint és megint... mit tudom én ... mit tudom én, hogy hányszor ? .. . Mit tudom én ? ... Csak mentem, a­míg bír­tam ... és sokszor késő este is, doktor bácsi ! sokszor késő este is kiszaladtam a pálya­udvarra és ... néztem ... és járkáltam. De ez tegnap nem este volt, hanem dél­után. Megint nem volt itthon maradásom. Ki­mentem az állomásra és tán egy óra hosszat voltam ott. Igen nagy élet volt ott. Rengeteg tiszt indult minden vonattal. Elkezdtem szé­dülni. Kiindultam a liget felé. A nap erősen sütött, mintha tavasz lenne. És egyszerre a Thököly-úton egy tiszt jött velem szembe . . Nem tudom, hogyan, de mintha már nagyon­­nagyon messziről, a sok járó­kelő emberen ke­resztül is láttam volna, hogy jön és rám néz és mosolyog. Énrám mosolyog. Magas, szőke, körszakállas hadnagy volt, útrakészen öltözve, egy kis kokárda és egy kis rózsa a sapkáján, olyan mint egy friss vércsöpp. A kék szeme mosolygott melegen és vidáman és mély el­szántsággal. És mindig közelebb jött és mindig fényesebben mosolygott. Édes jó istenem . .. Miért fogadtam el a kezét, mikor felém nyújtotta ? ... Miért ? . .. Miért tűrtem szó nélkül, hogy karonfogjon ? .. . Csak ránéztem, meglepetve és­ ijedten, és ő csak mosolygott és én egy szóval... de csak egy szóval se tiltakoztam vagy védekeztem. . . Mi volt ez ? . .. Édes doktor bácsi: mi volt ez ? . . . Én csak hallgattam és ő beszélt, halkan, kissé hetykén, de azért busán és oly őszintén és oly meghitten, hogy én nem tudtam levenni a szememet a szeméről és folyton az az érzésem volt, hogy ez Sanyi, holott biztosan tudtam, hogy nem ő és nem is hasonlított, de egy szikrát se hasonlított hozzá. Elmondta, hogy reggel érkezett Budapestre és este megy tovább , föl, a harertérre. És hogy senkije sincs itt, csak csa­tangol, unalomból vásárolgatott egyet-mást, le is fotografáltatta magát egy gyorsfotográ­­fusnál képeslapra és adott is egyet ... És én elfogadtam : ott van valahol a retikülömben . . . És azóta, azt mondta, csak járkál és­­ engem keresett, a­míg végre megtalált ... És én tudtam, hogy ez hazugság, és mosolygott, mikor a szemébe néztem és ... és én mégis ... mégis, mintha elhittem volna neki... És hagytam, hogy megszorítsa a kezemet és hagytam, hogy magához vonjon és hogy a fülembe súgja : — Én a halálba megyek és maga az élet, a gyönyörű, a viruló élet... Szépen, forrón akarok elbúcsúzni az élettől, úgy hogy ez a bucsúzás megérje a halált. . . És én ... én mindig csak Sanyira gondol­tam és ... én ezt nem tudom ... én ezt nem tudom megmagyarázni... és megérteni se tudom. Énnekem nem volt egy ellenkező sza­vam, és még a vonathoz is kikisértem ... és csak mikor elment, mikor magam maradtam a perronon, akkor eszméltem rá . . . Vad rémülettel kapta a magasba mind a két karja és fölsikított : — Jaj, doktor bácsi, adjon valamit, a­mitől rögtön meghalok ! .. . Míg­álért volt, fölhasználtam az al­kalmat és megkerestem a kézitáskáját. A foto­­gráfiás képeslap csakugyan benne volt. Kilop­tam és magamhoz vettem. Keserves napok. A szegény teremtés iszo­nyúan szenved. Egyik idegroham a másikat éri, úgy hogy napokig nem merem magára hagyni... Az egye­len reménységem az, hogy szinte fana­tikusan megbízik bennem é­s szemmel látható megnyugvás neki, ha maga mellett lát. Külön­ben, fájdalom, alig is tehe­­k egyebet, mint hogy mellette vagyok és­­ várok. Az ilyen szenve­dések mediczináját még nem volt képes ki­kutatni a tudomány. Az ember nem tehet egye­bet, csak fogja a kezét a szerencsétlennek, a­ki ama borzasztó fekete mélység szélére sodró­dott, és csak arra törekszik, hogy ez is minél erősebben beléje kapaszkodjék a bizalmával. .. Itt az orvosság , az orvos ... És nem lehet mást tenni, csak várni . .. Csak várni . .. Várni, a­míg egyszer eljön az egyetlen gyógyító­­szer. Az alvás ... A mély, az egészséges, a csodatevő álom, a­mely elsülyeszti, megöli a beteg és gyötrő álomlátásokat. Fájdalom, erről egyelőre szó sincs. A bol­dogtalan nem is tud, nem is mer aludni. A­mint lehunyja a szemét, egy konok vízió gyötri. Sikoltva ébred, belemarkol a karomba és a ré­mülettől dadogva mondja: AZ ÚJSÁG Vasárnap, 1915. márczius 14. Világháború. A galicziai és lengyel­­országi harczok. A czisna—baligrádi mélyút igen fontos vonalán napok óta makacs harczok folynak. A lupkovi szorostól északkeletnek fekvő ezen fronton vitéz csapataink az utóbbi napokban sikeres támadásokkal egyre tért nyernek. Tud­valevő, hogy a Czisnától északra fekvő magas­latokat csapataink márczius 2-án rohammal elfoglalták s másnap az oroszok ellentáma­dásait véresen visszaverték. Azóta sikerült tá­madásaikkal egyre északibb irányba hatolni. Tegnapelőtt egy helységet s a körülé fekvő magaslatokat foglalták el. Tegnap pedig — mint Höfer altábornagy ma jelenti­k egy másik magaslatot, melyért napok óta folyik a makacs küzdelem, birtokukba vettek. E har­­czokban az árkászok is közreműködtek, s az ellenséges állások egy részét felrobbantották. Közelharczra került ezután a sor, mely azzal végződött, hogy a mieink az oroszokat vissza­verték s több tiszttel ezerkétszáznál több fog­lyot ejtettek. Egy éjjeli orosz ellentámadást sikerült visszaverni s ez alkalommal az ellen­ség ismét súlyos veszteségeket szenvedett. Nyilvánvaló, hogy derék csapataink az elfog­lalt területeket a legvégsőig védik s hogy az ellentámadások csak az oroszok veszteséglistáit szaporítják, de eredményre nem vezetnek. Oroszlengyelországban és Nyugat-Galicziá­­ban csak tüzérségi harcrok voltak. Kisebb orosz támadásokat csapataink sikeresen vissza­vertek. A kárpáti front legszélsőbb balszárnyán, Délkelet-Galicziában és a Bukovinában a rossz időjárás következtében nyugalom van. Északlengyelországban az oroszok augusz­­tási veresége arra késztette őket, hogy erről, valamint az ettől északkeletre fekvő terepről visszavonuljanak a Bohr mögé s menedéket keressenek a grodnói vár ágyúi alatt. Vereséget szenvedtek Prasznysztól északkeletre is, az Orzycz folyó mentén. A szövetséges német és magyar-osztrák seregek helyzete a Visztula északi partterü­letén tehát mindenképpen kielégítőnek mond­ható. Alábecsülni az ellenség erejét esztelenség lenne, de ha az oroszok stratégiáját és tak­tikáját a legutóbbi négyhetes harcrokban tár­gyilagos szemmel nézzük, lehetetlen elzár­kózni az elől a tapasztalat elől, hogy minden szívóssága és ellentálló ereje daczára, az orosz haderő a Visztula és Niemen közt már nem képes egységes és nagy czélra törő offenzivára. Elkeseredett harczok Lupkov és Uzsok között. — Az Újság haditudósítójának távirata. — A Lupk­ov és Uzsok között megindult élet­halál harczok állandók. A czisna—baligrodi után dúló küzdelem a kárpáti harczok legvére­sebbje és olyan feladatokat hárít katonasá­gunkra, melyek minden képzelmet felülmúl­nak. Csapataink tegnap egy fontos, az oroszok­tól megerősített magaslatot rohammal elfog­laltak, ezernél több foglyot ejtve. Az uzsoki harczokat kivéve, a front csendes. A Kárpátot­alján megkezdődött olvadás újabb nehézsé­get teremt a katonaságnak. Szomory Emil: Új nagy csata a Visztula balpartján. Milano, márczius 13. A Corriere della Sera jelenti . Az orosz hadvezetőség márczius 9-iki jelentése szerint a Visztula balpartján és a Pilicza táján indult harczok komoly, egyre na­gyobb méretű csata jellegét öltik. A Kárpá­tokban az egyesült ellenséges haderők folytat­ják támadó mozdulataikat. A nyugati harcztér. Úgy a franczia, mint a német jelentések­ből az utóbbi napokban a pozíczióharczok többé-kevésbé egyforma képe tárul elénk. A francziák még mindig főleg a Champagneban

Next