Az Ujság, 1915. március (13. évfolyam, 60-90. szám)

1915-03-21 / 80. szám

4 Ji AZ U­JSAO Vasárnap, 1915. márczius 21. Két angol gőzsist megtorpedóztak. London, márczius 19. A Blue Jacket és Hindford gőzösöket Beachy Head magasságá­ban torpedólövés érte. A Hindford könnyen megsérült és sikerült Gravesendet elérnie. A Blue Jacket még a vízszinen tartja magát. Le­génységét, egy ember kivételével, a Hindford gőzös megmentette. A Finghal és Atlanta gőzösök elsüllyedése, London, márczius 19. A Press Association jelenti, hogy a mintegy 2000 tonnás Finghal gőzöst, a­mely London és Leith között közle­kedik, hétfőn délelőtt a Coquet folyó közelé­ben Northumberland partja mellett torpedó érte. A legénységből hat ember a vízbe fúlt. A megmenekültek egyike elbeszélte, hogy a tor­pedólövés valószínűleg a hajó egész alsó részét leszakította, mert a hajó két perc­ alatt elsülyedt. Még volt annyi idő, hogy a mentőcsónakok egyikét eloldják, a­hová néhány matróz be­ugrott,a többiek a tengerbe vetették magukat és társaik fogták ki. A menekülteket nemsokára egy halászhajó vette fel és North Shieldsbe szállította. Ugyanebből a forrásból jelentik, hogy az Atlanta gőzös vasárnap reggel rakományával elhagyta a kikötőt, öt mértföldnyire az Inns­­turk szigettől a hajó kapitánya észrevett egy tengeralattjárót, mely kétségtelenül a hajót ül­dözte. A kapitány teljes gőzzel ment előre és igyekezett menekülni a tengeralattjáró elől. Az Atlanta sebessége azonban fele akkora sem volt, mint a tengeralattjáróé, úgy hogy ez egészen a hajó közelébe jutott és lövöldözni kezdte. Mikor a kapitány látta, hogy nincs menekülés, lebocsátotta a mentőcsónakokat és a legénység beleszállt. Nem sokkal ezután az Atlantát lángokban látták, míg a tengeralatt­járó gyorsan délnyugati irányban távozott el. A legénység pár óra múlva Innsbossinba ér­kezett.­ A­­Hansk­ney pusztulása. London, márczius 19. Newhavenből a Glanartney gőzös elpusztulásáról a következő részleteket közlik : A gőzös, mely Londonba és Liverpoolba szánt rizst szállított, tegnap este 10 óra 45 perc­kor előzetes figyelmeztetés nél­kül Beachy Headtől tíz mértföldnyire torpedó­lövést kapott. A személyzet a tengeralattjáró naszádot csak akkor látta, mikor már a csóna­kokban volt. Megfigyelték, hogy a gőzös fél órával a torpedó­lövés után elsülyedt. Rotterdam, márczius 20. A megtorpedózott Glanartney angol gőzös 8009 tonna rizst szállí­tott Liverpool és London számára. A torpedózás csütörtökön délelőtt háromnegyed tizenegy óra­kor történt Beachy Headtől délkelet felé tíz mértföldnyire. Az elsülyedt angol hajó 39 főnyi legénységét egy arra haladó hajó fedélzetre vette, csak egy ember fúlt a tengerbe. Mikor a menekülő angol matrózok már a csónakokban voltak, rövid időre láthatóvá vált az ellenséges tengeralattjáró naszád. Félórával a torpedózás után a Glanartney elmerült. Jelentés a malmöi király találkozásról. Stockholm, márczius 20. Az országgyűlés mind­két házában az elnökök kijelentették, hogy a kül­ügyminiszter a nyilvánosság kizárásával tartandó ülésen hajlandó jelentést tenni a svéd, a dán és a norvég királyoknak Malmőben történt találkozásáról. Az ülés e hó 22-én lesz. Az angolok megtámadtak egy svéd gőzsist. Stockholm, márczius 20. Az angoloknak a svéd semlegesség ellen elkövetett újabb támadá­sáról ad hírt Best­erberg svéd hajóskapitány, a­ki hajójával, a 81. John-nal Helsingborgba érke­zett. Elmondta, hogy a gőzös útban volt haza­felé Laplatából, mikor az Orkney-szigetektől északra egy angol pánczélos megállította és pa­rancsot adott, hogy menjen Kirkwallba. Az an­gol hadihajó egyidejűleg egy tisztjét és öt mat­rózát éles töltésekkel küldte a St. John fedélze­tére. Az angol haditengerészek csak Kirkwall­­ban hagyták el a svéd gőzöst. Az angol munkások háborús sztrájkja: Kopenhága, márczius 20. Az angol lapok szerint az angol kikötőmunkások bizottsága egyhangúan az általános sztrájk mellett szava­zott, melyet akkor kezdenek meg, ha az el­bocsátott munkásokat márczius 30-áig nem fogadják vissza. Eddig 13.000 kikötői mun­kásnak mondottak fel. A Dardanellák ostroma. Csak most, a több oldalról érkezett jelen­tésekből látjuk, mily súlyos kudarc­ érte az angol-franczia szövetséges flottát .A legutóbbi nagy támadás alkalmával. Három nagy csata­hajót pusztítottak el a Csanak Kaleszi erőd és a Hamidije és Medjidje parti ütegek : a fran­­czia 12.000 tonnás Bouvet és a 15.000 tonnás Irresistible és Ocean angol csatahajó. A táma­dás rendkívül komoly volt, a­mit bizonyít az, hogy a Bouvet súlyosan sérülten sem ment ki a tűzvonalból, hanem tovább küzdött, míg el­sülyedt. Ennek láttára aztán a megsérült többi hajó, követve a többitől, sietve elhagyta a vég­zetes csata színhelyét. Mindenütt a szövetséges flotta súlyos vereségét konstatáljuk s tán erre vezethető vissza az a konstantinápolyi híradás, hogy Anglia külön békét szeretne kötni Török­országgal. Ha e hír nem is felel meg a valóság­nak, tény az, hogy egyes londoni nagy lapok élesen vitatják Oroszországnak történelmi jogát Konstantinápolyra s az ottani orosz uralmat veszélyesnek és bonyodalmakkal fenyegetőnek tartják. A szövetséges Holta visszavonult. Konstantinápoly, márczius 19. A Milir­­ügynökség jelenti: A főhadiszállás kommüni­két tett közzé, a mely szerint ma a Dardanellák­ban teljes nyugalom van s a mely megerősíti tudósítónknak az Irresistible és Africa angol pánczélos czirkálóknak elpusztításáról, egy má­sik pánczéloshajó megsérüléséről is egy ellen­séges torpedónaszád elpusztításáról szóló je­lentését. Az erődök anyagi kára csekély. Ütegeink minden pillanatban harczra készen állanak. Emberéletben a veszteség jelentéktelen.. Az angol admiralitás hivatalos jelentése két angol hadihajó elsüllyedéséről. Rotterdam, márczius 20. Londonból jelen­tik. Az admiralitás hivatalosan tudatja, hogy az Irresistible és az Ocean nevű angol csatahajó, továbbá a franczia csatahajó , Bouvet, a Dar­danellákban aknára futott és elsülyedt. Az an­gol veszteség emberekben nem igen nagy, ellen­ben a Bouvet legénysége csaknem teljesen elpusz­tult, s volt, a­kinek az ajándékozás éppen olyan gyönyörűséget szerzett, mint őseinek a rablás. Csobáncz mindezen csak mosolygott, meg­vonta a vállát, és ha új asszony felé terelte lépteit a sors, újra csak féltérdre ereszkedett, és ünnepélyesen csókolt kezet madonnának, a­hogy a szép nőket előszeretettel nevezte. — Kész az ebéd — dörmögte egy mély hang a cselédház felől. A lovag fölkelt, és az öreg hársfa alá tele­pedett, a­hol egy ócska Rákóczi-dobra terí­tettek neki. Gyönge ebéd volt, szagtalan, füsttelen ; a késő ősz néha egy­ sárga levelet dobott a tányérjára. Csobáncz két percz alatt elkészült az étkezéssel, azután visszavonult a kert végébe, beült egy rozoga japáni fila­­góriába, és gondosan bereteszelte maga mö­gött az aranyfestékes ajtót. A cselédség azt tartotta, hogy ilyenkor a lovag az igazak álmát aluszsza, a valóság azonban más volt. A filagória egyetlen kis szobácskája, a­mely­nek olyan szaga volt, mint régi padlásoknak nyáron, Csobáncz legbensőbb szentélye volt; az ebédet követő két órát a lovag elmélkedés­sel és vallásos gyakorlattal töltötte el. Miből állt ez a gyakorlat ? A japáni há­zacska falában egy helyen titkos gomb volt, kettős érintésre a tölgyfa-deszka széjjelnyitt, és az üregben egy női kép jelent meg, egy báli ruhás, , lesimított hajú, óvatos arczkifejezésű asszonyfej, a­milyet a fiatal Barabás szeretett festeni. Ez volt Csobáncz utolsó kincse, nem a kép, a­mely egy részeges vidéki piktor ecsetjé­ből származott, hanem a hozzája fűződő érzés. Mert, bár száz és száz nő előtt ereszkedett fél­térdre, és száz és száz esküjét kapta el a szél. Csobáncz lovag egész életében csak ezt az egy fejet szerette igazán, ehhez tért vissza örökkön, ehhez a két halványzöld szemhez, a lefésült fekete hajhoz, a homlokon borongó finomka­ránczhoz, a­melyet tisztán, mocsoktalanul őri­zett meg huszonöt esztendő minden viharán keresztül. E hosszú idő alatt a női fej mit sem változott képzeletében ; a báli ruhás hölgy talán már meg is halt, a jobbik esetben nagyanya volt, de Csobáncz még mindig üdén, a fiatalság varázsfényében látta a fejét maga előtt, csak­úgy mint azon az estén, a­mikor az ablak­­­fülkében egy pillanatra — szilajon, mohón, a­hogy csak nagyon ártatlan lányok tudnak — Borky Gabriella a vállára borult, és kész volt érte elhagyni a férjét, a gyermekeit, az üdvös­ségét. — Nem, én nem vagyok méltó hozzád — szólt akkor Csobáncz meghökkenve. — Én kóbor lovag vagyok, akarat és becsület hijján, százegy asszonyt szerettem és százegyről feled­keztem meg, és neked gyermekeid vannak, és az uraddal együtt ettük meg a kenyerünk javát. És úgy tett, a mint mondta , elbúcsúzott, megemelte kopott süvegét , többé nem látták egymást, és a lovag csak hírből hallotta, hogy Borky Gabriella azóta mindig fekete selyem­ruhában járt és Orbán napján szigorú böjtöt tartott. A szíve fájt, homlokán a deresedő haj­fürtök égtek, de Csobáncz ura maradt az aka­ratának, és a fiatalság zajos éveiből tisztán hozta el az öregség révébe a két halványzöld szemet, a lesimított hajat, a furcsa, szomorú vonást a fehér homlokon, a­mely azokhoz a vékonyka árnyékokhoz hasonlított, a­minőket a késői téli nap rajzol a hómezőkre. Minden délután kettőtől négyig üldögélt a kép alatt, nem imádkozott, nem sóhajtozott, verseket sem írt, csak azt érezte, hogy az öregsége lassan, biztosan közeledik feléje, és hogy kár volt megszületnie. II. Délután felhőszakadás volt, alkonyatkor a rablóvár tövében folydogáló Daru patak el­öntötte az országutat. Mikor Csobáncz vacsora előtt lesétált, hogy az árvizet megnézze, kelle­mes meglepetés érte. Az országút közepén el­akadt úri hintó álldogált, az öreg kereszt alatt pedig, nagy utazóládán, egy szőke hölgy üldö­gélt és félig sírva, félig nevetve fésül­gette arany haját. — Ah, uram, — szólt megpillantva Cso­­bánczot — nem segítene rajtam ? Mily sze­rencsétlenség ! Eltörött a tengelyünk, és a kocsis azt mondja, hogy a falu egy órára van ide. Oh, borzasztó ez az utazás , mégis csak jobb lett volna otthon maradni! Csobáncz ránézett a hölgy világoskék, karcsú czipellőjére, és mélyen megemelte ko­pott süvegét. — Asszonyom, — szólt, és béres-hivó hangja egyszerre visszanyerte ifjúkori rezgését — parancsoljon velem! A rablóvárnak én vagyok a gazdája ! Bementek a kastélyba, a­melynek födelé­ről, akárha üdvözlet érkezne föntről, két cserép hullott a lábuk elé. A szobák közül csak az ebédlő volt használható állapotban, annak a bútorzatából is már csak a kandalló, egy nád­szék, a vaddisznóbőr, a rozoga pipaállvány és a hosszú ebédlőasztal maradt meg. Csobáncz, a­ki hiába törte a fejét valami valószínű hazug­ságon, zavartan mentegetőzött, de a vendég nevetett, és behozatta a bőröndjeit, és a kandalló mellé rakatta őket. Egy percz múlva már oly otthonosan ült a tűznél, mintha a kas­télyt építő Csobáncz Johanna szelleme lenne,­ a­kinek kisérteni támadt kedve. •— Éhes vagyok — szólt és a kandalló rácsára tette kék czipőcskéjét, a melyet a tűz alázatosan udvarolt körül. — Tiz óra hosszat

Next