Az Ujság, 1915. március (13. évfolyam, 60-90. szám)
1915-03-21 / 80. szám
4 Ji AZ UJSAO Vasárnap, 1915. márczius 21. Két angol gőzsist megtorpedóztak. London, márczius 19. A Blue Jacket és Hindford gőzösöket Beachy Head magasságában torpedólövés érte. A Hindford könnyen megsérült és sikerült Gravesendet elérnie. A Blue Jacket még a vízszinen tartja magát. Legénységét, egy ember kivételével, a Hindford gőzös megmentette. A Finghal és Atlanta gőzösök elsüllyedése, London, márczius 19. A Press Association jelenti, hogy a mintegy 2000 tonnás Finghal gőzöst, amely London és Leith között közlekedik, hétfőn délelőtt a Coquet folyó közelében Northumberland partja mellett torpedó érte. A legénységből hat ember a vízbe fúlt. A megmenekültek egyike elbeszélte, hogy a torpedólövés valószínűleg a hajó egész alsó részét leszakította, mert a hajó két perc alatt elsülyedt. Még volt annyi idő, hogy a mentőcsónakok egyikét eloldják, ahová néhány matróz beugrott,a többiek a tengerbe vetették magukat és társaik fogták ki. A menekülteket nemsokára egy halászhajó vette fel és North Shieldsbe szállította. Ugyanebből a forrásból jelentik, hogy az Atlanta gőzös vasárnap reggel rakományával elhagyta a kikötőt, öt mértföldnyire az Innsturk szigettől a hajó kapitánya észrevett egy tengeralattjárót, mely kétségtelenül a hajót üldözte. A kapitány teljes gőzzel ment előre és igyekezett menekülni a tengeralattjáró elől. Az Atlanta sebessége azonban fele akkora sem volt, mint a tengeralattjáróé, úgy hogy ez egészen a hajó közelébe jutott és lövöldözni kezdte. Mikor a kapitány látta, hogy nincs menekülés, lebocsátotta a mentőcsónakokat és a legénység beleszállt. Nem sokkal ezután az Atlantát lángokban látták, míg a tengeralattjáró gyorsan délnyugati irányban távozott el. A legénység pár óra múlva Innsbossinba érkezett. AHanskney pusztulása. London, márczius 19. Newhavenből a Glanartney gőzös elpusztulásáról a következő részleteket közlik : A gőzös, mely Londonba és Liverpoolba szánt rizst szállított, tegnap este 10 óra 45 perckor előzetes figyelmeztetés nélkül Beachy Headtől tíz mértföldnyire torpedólövést kapott. A személyzet a tengeralattjáró naszádot csak akkor látta, mikor már a csónakokban volt. Megfigyelték, hogy a gőzös fél órával a torpedólövés után elsülyedt. Rotterdam, márczius 20. A megtorpedózott Glanartney angol gőzös 8009 tonna rizst szállított Liverpool és London számára. A torpedózás csütörtökön délelőtt háromnegyed tizenegy órakor történt Beachy Headtől délkelet felé tíz mértföldnyire. Az elsülyedt angol hajó 39 főnyi legénységét egy arra haladó hajó fedélzetre vette, csak egy ember fúlt a tengerbe. Mikor a menekülő angol matrózok már a csónakokban voltak, rövid időre láthatóvá vált az ellenséges tengeralattjáró naszád. Félórával a torpedózás után a Glanartney elmerült. Jelentés a malmöi király találkozásról. Stockholm, márczius 20. Az országgyűlés mindkét házában az elnökök kijelentették, hogy a külügyminiszter a nyilvánosság kizárásával tartandó ülésen hajlandó jelentést tenni a svéd, a dán és a norvég királyoknak Malmőben történt találkozásáról. Az ülés e hó 22-én lesz. Az angolok megtámadtak egy svéd gőzsist. Stockholm, márczius 20. Az angoloknak a svéd semlegesség ellen elkövetett újabb támadásáról ad hírt Besterberg svéd hajóskapitány, aki hajójával, a 81. John-nal Helsingborgba érkezett. Elmondta, hogy a gőzös útban volt hazafelé Laplatából, mikor az Orkney-szigetektől északra egy angol pánczélos megállította és parancsot adott, hogy menjen Kirkwallba. Az angol hadihajó egyidejűleg egy tisztjét és öt matrózát éles töltésekkel küldte a St. John fedélzetére. Az angol haditengerészek csak Kirkwallban hagyták el a svéd gőzöst. Az angol munkások háborús sztrájkja: Kopenhága, márczius 20. Az angol lapok szerint az angol kikötőmunkások bizottsága egyhangúan az általános sztrájk mellett szavazott, melyet akkor kezdenek meg, ha az elbocsátott munkásokat márczius 30-áig nem fogadják vissza. Eddig 13.000 kikötői munkásnak mondottak fel. A Dardanellák ostroma. Csak most, a több oldalról érkezett jelentésekből látjuk, mily súlyos kudarc érte az angol-franczia szövetséges flottát .A legutóbbi nagy támadás alkalmával. Három nagy csatahajót pusztítottak el a Csanak Kaleszi erőd és a Hamidije és Medjidje parti ütegek : a franczia 12.000 tonnás Bouvet és a 15.000 tonnás Irresistible és Ocean angol csatahajó. A támadás rendkívül komoly volt, amit bizonyít az, hogy a Bouvet súlyosan sérülten sem ment ki a tűzvonalból, hanem tovább küzdött, míg elsülyedt. Ennek láttára aztán a megsérült többi hajó, követve a többitől, sietve elhagyta a végzetes csata színhelyét. Mindenütt a szövetséges flotta súlyos vereségét konstatáljuk s tán erre vezethető vissza az a konstantinápolyi híradás, hogy Anglia külön békét szeretne kötni Törökországgal. Ha e hír nem is felel meg a valóságnak, tény az, hogy egyes londoni nagy lapok élesen vitatják Oroszországnak történelmi jogát Konstantinápolyra s az ottani orosz uralmat veszélyesnek és bonyodalmakkal fenyegetőnek tartják. A szövetséges Holta visszavonult. Konstantinápoly, márczius 19. A Milirügynökség jelenti: A főhadiszállás kommünikét tett közzé, a mely szerint ma a Dardanellákban teljes nyugalom van s a mely megerősíti tudósítónknak az Irresistible és Africa angol pánczélos czirkálóknak elpusztításáról, egy másik pánczéloshajó megsérüléséről is egy ellenséges torpedónaszád elpusztításáról szóló jelentését. Az erődök anyagi kára csekély. Ütegeink minden pillanatban harczra készen állanak. Emberéletben a veszteség jelentéktelen.. Az angol admiralitás hivatalos jelentése két angol hadihajó elsüllyedéséről. Rotterdam, márczius 20. Londonból jelentik. Az admiralitás hivatalosan tudatja, hogy az Irresistible és az Ocean nevű angol csatahajó, továbbá a franczia csatahajó , Bouvet, a Dardanellákban aknára futott és elsülyedt. Az angol veszteség emberekben nem igen nagy, ellenben a Bouvet legénysége csaknem teljesen elpusztult, s volt, akinek az ajándékozás éppen olyan gyönyörűséget szerzett, mint őseinek a rablás. Csobáncz mindezen csak mosolygott, megvonta a vállát, és ha új asszony felé terelte lépteit a sors, újra csak féltérdre ereszkedett, és ünnepélyesen csókolt kezet madonnának, ahogy a szép nőket előszeretettel nevezte. — Kész az ebéd — dörmögte egy mély hang a cselédház felől. A lovag fölkelt, és az öreg hársfa alá telepedett, ahol egy ócska Rákóczi-dobra terítettek neki. Gyönge ebéd volt, szagtalan, füsttelen ; a késő ősz néha egy sárga levelet dobott a tányérjára. Csobáncz két percz alatt elkészült az étkezéssel, azután visszavonult a kert végébe, beült egy rozoga japáni filagóriába, és gondosan bereteszelte maga mögött az aranyfestékes ajtót. A cselédség azt tartotta, hogy ilyenkor a lovag az igazak álmát aluszsza, a valóság azonban más volt. A filagória egyetlen kis szobácskája, amelynek olyan szaga volt, mint régi padlásoknak nyáron, Csobáncz legbensőbb szentélye volt; az ebédet követő két órát a lovag elmélkedéssel és vallásos gyakorlattal töltötte el. Miből állt ez a gyakorlat ? A japáni házacska falában egy helyen titkos gomb volt, kettős érintésre a tölgyfa-deszka széjjelnyitt, és az üregben egy női kép jelent meg, egy báli ruhás, , lesimított hajú, óvatos arczkifejezésű asszonyfej, amilyet a fiatal Barabás szeretett festeni. Ez volt Csobáncz utolsó kincse, nem a kép, amely egy részeges vidéki piktor ecsetjéből származott, hanem a hozzája fűződő érzés. Mert, bár száz és száz nő előtt ereszkedett féltérdre, és száz és száz esküjét kapta el a szél. Csobáncz lovag egész életében csak ezt az egy fejet szerette igazán, ehhez tért vissza örökkön, ehhez a két halványzöld szemhez, a lefésült fekete hajhoz, a homlokon borongó finomkaránczhoz, amelyet tisztán, mocsoktalanul őrizett meg huszonöt esztendő minden viharán keresztül. E hosszú idő alatt a női fej mit sem változott képzeletében ; a báli ruhás hölgy talán már meg is halt, a jobbik esetben nagyanya volt, de Csobáncz még mindig üdén, a fiatalság varázsfényében látta a fejét maga előtt, csakúgy mint azon az estén, amikor az ablakfülkében egy pillanatra — szilajon, mohón, ahogy csak nagyon ártatlan lányok tudnak — Borky Gabriella a vállára borult, és kész volt érte elhagyni a férjét, a gyermekeit, az üdvösségét. — Nem, én nem vagyok méltó hozzád — szólt akkor Csobáncz meghökkenve. — Én kóbor lovag vagyok, akarat és becsület hijján, százegy asszonyt szerettem és százegyről feledkeztem meg, és neked gyermekeid vannak, és az uraddal együtt ettük meg a kenyerünk javát. És úgy tett, a mint mondta , elbúcsúzott, megemelte kopott süvegét , többé nem látták egymást, és a lovag csak hírből hallotta, hogy Borky Gabriella azóta mindig fekete selyemruhában járt és Orbán napján szigorú böjtöt tartott. A szíve fájt, homlokán a deresedő hajfürtök égtek, de Csobáncz ura maradt az akaratának, és a fiatalság zajos éveiből tisztán hozta el az öregség révébe a két halványzöld szemet, a lesimított hajat, a furcsa, szomorú vonást a fehér homlokon, amely azokhoz a vékonyka árnyékokhoz hasonlított, aminőket a késői téli nap rajzol a hómezőkre. Minden délután kettőtől négyig üldögélt a kép alatt, nem imádkozott, nem sóhajtozott, verseket sem írt, csak azt érezte, hogy az öregsége lassan, biztosan közeledik feléje, és hogy kár volt megszületnie. II. Délután felhőszakadás volt, alkonyatkor a rablóvár tövében folydogáló Daru patak elöntötte az országutat. Mikor Csobáncz vacsora előtt lesétált, hogy az árvizet megnézze, kellemes meglepetés érte. Az országút közepén elakadt úri hintó álldogált, az öreg kereszt alatt pedig, nagy utazóládán, egy szőke hölgy üldögélt és félig sírva, félig nevetve fésülgette arany haját. — Ah, uram, — szólt megpillantva Csobánczot — nem segítene rajtam ? Mily szerencsétlenség ! Eltörött a tengelyünk, és a kocsis azt mondja, hogy a falu egy órára van ide. Oh, borzasztó ez az utazás , mégis csak jobb lett volna otthon maradni! Csobáncz ránézett a hölgy világoskék, karcsú czipellőjére, és mélyen megemelte kopott süvegét. — Asszonyom, — szólt, és béres-hivó hangja egyszerre visszanyerte ifjúkori rezgését — parancsoljon velem! A rablóvárnak én vagyok a gazdája ! Bementek a kastélyba, amelynek födeléről, akárha üdvözlet érkezne föntről, két cserép hullott a lábuk elé. A szobák közül csak az ebédlő volt használható állapotban, annak a bútorzatából is már csak a kandalló, egy nádszék, a vaddisznóbőr, a rozoga pipaállvány és a hosszú ebédlőasztal maradt meg. Csobáncz, aki hiába törte a fejét valami valószínű hazugságon, zavartan mentegetőzött, de a vendég nevetett, és behozatta a bőröndjeit, és a kandalló mellé rakatta őket. Egy percz múlva már oly otthonosan ült a tűznél, mintha a kastélyt építő Csobáncz Johanna szelleme lenne, akinek kisérteni támadt kedve. •— Éhes vagyok — szólt és a kandalló rácsára tette kék czipőcskéjét, a melyet a tűz alázatosan udvarolt körül. — Tiz óra hosszat