Az Ujság, 1915. április (13. évfolyam, 91-119. szám)
1915-04-09 / 98. szám
. Péntek, 1915. április 9. _________AZ ÚJSÁG kültek hadkötelezettségét. Ez a hadkötelezettség kiterjed azokra, a kik Törökországba bevándoroltak, valamint azokra, a kik a jövőben be fognak vándorolni és eddig nem voltak hadkötelesek. Ezek a menekültek három hónappal megérkezésük után behívhatók, de csak a mozgósítás tartamára. Megsérült angol ágyúnaszád. Konstantinápoly, április 7. Biztos forrásból való bagdadi magánjelentések szerint egy az Eufrátes török őrszolgálatához tartozó motorcsónak Korna vidékén Sonjajból három kilométernyi távolságban tüzelést kezdett egy nagy angol ágyunaszád ellen, amely nehéz tüzérséggel volt felszerelve. A hajó húsz lövést kapott,'amelyeknek következtében a gépterem tüzet fogott és a hajó más része is megsérült, úgy hogy csak másik angol hajó segítségével tudott visszavonulni. Azt hiszik, hogy a legénység is súlyos veszteséget szenvedett. Mugita brokkozása. Az ír U 29- t orvtámadás áldozata. Berlin, április 8. Kalán admirális a Vossische Zeitung-ban nyilatkozik az U 29 elsülyesztéséről. Szerinte az angol tengerészeti kormánynak bizonyára fontos okai vannak a titkolózásra. Nem valószínű, hogy az angol admiralitás nem volna tájékozva a német tengeralattjáró naszád elpusztításának körülményeiről. Nyilvánvaló, hogy az angol tengerészeti hivatal már csak a semleges államokra való tekintettel is, főleg azért, hogy a semleges kereskedelmi hajókat bátorítsa, sietett volna világgá kürtölni az U 29 elsülyeszlését ; abból a körülményből, hogy ezt nem tette, sőt óvatosan titkolózik, egész határozottsággal arra lehet következtetni, hogy olyan viszonyok között pusztították el a német naszádot, amelyek a világ közvéleményének elítélését hívnák ki. Nincs most élénkebb vágya az angol adjuiralitásnak, mint az, hogy a semleges hajók semleges lobogó alatt mentői nagyobb számmal keressék fel az angol kikötőket, aminek legnagyobb akadálya a német tengeralattjáró naszádoktól való félelem. Ha tehát, az angol admiralitás nem nagyon siet hírül adni az U 29 pusztulását, akkor bizonyosan úgy történt a dolog, hogy valamely brit segédczirkáló semleges lobogóval megtévesztette a német naszádot. Így egész szözel férkőzött hozzá s aztán hirtelen megrohanta. Hasonlóképpen vélekedik Revenslov Ernő gróf, a Deutsche Tageszeitung tengerészeti szakértője. Ő is fölötte különösnek tartja, hogy a brit admiralitás egy árva szóval sem tett említést a nagy nyilvánosság előtt az U 29 elsülyesztésének közelebbi körülményeiről. Kétségtelen, hogy ennek a titkolózásnak fontos oka és még fontosabb czélja volt. Véleménye szerint a közelebbi körülmények eltitkolása angol érdek, mert a brit admiralitás szégyelli bevallani, hogy mily módon sikerült elpusztítani az U 29 naszádot, mivel annak kiderülje gyalázatot hozna az angol haditengerészetre. Nem lehet mást feltételezni, csak azt, hogy a brit hajó akkor lepte meg a német naszádot, mikor ez egy elsüllyesztett gőzös legénységének a megmentésével volt elfoglalva. Emberi hivatásának teljesítése közben a német hadihajót nem volt nehéz megközelíteni és megsemmisíteni. Anglia blokádjának eredményei: Stockholm, április 7. A Dagblad ismerteti az angol kereskedelmi hivatal közlését, amely szerint csak március hónapban 33 angol gőzös és 25 vitorlás hajó pusztult el. A blokád-háború, írja a svéd lap, jelentőségében és méreteiben csak most kezd kialakulni. Az angol ipart, kereskedelmet és az angol nép élelmezését fenyegeti óriási mértékben a német blokád. Legtragikusabb a dologban az, hogy Anglia, daczára nagy flottájának, nem tud támadóitól szabadulni. Megállapíthatjuk, hogy Angliának a tengeren való egyeduralma megszűnt azon a napon, amikor az első angol hajó aknába ütközött. Mit érnek Anglia ellenintézkedései? A rendes hajóközlekedésben beállott óriási késések már eddig is sokkal nagyobb veszteséget okoztak az angoloknak, mint az elsülyesztett hajók összértéke. Anglia külkereskedelme mintegy 35 milliárd korona értéket képvisel évenként. Az összes gyapot, a gabonaneműek háromnegyed része, a hús és vaj, valamint a gyarmatáruk csak tengeri utón közelíthetik meg Anglia partjait és — a legkisebb veszélyt veszszük — ha az ezeket szállító hajók csak néhány hetet késnek, már ez is sok száz millió korona veszteséget jelent Angliának. A semleges államok hajói is mind ritkábban futnak be az angol vizekre, mert nem akarják kitenni magukat a megsemmisülésnek. Elveszett angol gőzösök, Hága, április 8. Londonból táviratozzák, hogy a Lloydsnál ismét öt angol gőzöst jelentettek be eltűntek gyanánt, melyek amerikai gabonát szállítottak Angliába. Madeirából hosszú idő óta hiába várnak hírt a régen esedékes öt gőzös felől. A Lloyds márczius 31-ike óta 60 százalékkal emelte fel az angol kereskedelmi hajók biztosítási díjtételét. Amerika jegyzéke: Rotterdam, április 1. A Nieuwe Rotterdamseie. Courant leközli a Morningpost következő washingtoni tudósítását: Az amerikai kormány nem hiszi, hogy panaszai a brit politika megváltoztatását vonnák maguk után, de a jövőre garanciákat akar nyerni és ki akarja elégíteni az amerikai közvéleményt. Fölteszik, hogy az angol kormány ugyanily békülékeny és barátságos formában válaszol és hogy a kérdést azután a két minisztérium fogja tárgyalni. A jegyzék legfontosabb pontja az, hogy az amerikai kormány azt a szándékát nyilvánítja, hogy felelőssé teszi az angol kormányt azoknak a károknak megfizetéséért, amelyeket az amerikai révtulajdonosok szenvednek. A háború után kétségkívül igen borsos számlát fognak az angoloknak átnyújtani. London, április 8. A Daily Telegraph jelenti Washingtonból: Wilson elnök kijelentette, hogy nem tudja, várjon az amerikai jegyzékre válasz fog-e jönni. A jegyzék csak az amerikai álláspontot fejti ki és nem kér választ. A Daily Telegraph ehhez megjegyzi: A kormánynak nyilvánvalóan az a szándéka, hogy ragaszkodik ehhez a követeléshez, amely szerint nem dugárut Németországba exportálni lehessen és hogy az angol dugárulistának nem volna szabad mindazokat a kereskedelmi csikkeket tartalmaznia, amelyek itt szerepelnek. A Harwich kapitányának koholmányai. Amsterdam, április 8. Az Allgemeen Handelsbind jelenti : A Harwich nevű hajót ma a rotterdami dokkban megvizsgálták. Kitűnt, hogy a hajófenéknek még színe sincs megrongálva. Ebből hhbíhh somogyi, somogyi!... Irta Kozma Andor. A háború folyamán Európa fölfedezte Magyarországot, Magyarország pedig fölfedezte Somogy vármegyét. Magyarországról előbb is tudhatta Európa, hogy van, vagy legalább volt, de nem tudta, vagy elfeledte, hogy mi lakik benne. Szakasztott" így volt Magyarország Somogygyal, illetőleg a somogyiakkal. De mi magunk, mi magyarok bizony tudtuk, hogy vagyunk olyan legények és, ha rákerül a sor, vágunk olyan rendet, mint akárki más. Mi somogyiak pedig ugyancsak tudtuk ezt a mi különleges fajtánkról, Kupa vezér kemény népéről. Sőt még a mi Somogyunkkal szomszédos vármegyékben is mindig derengett valamelyes fogalom a somogyiak különleges voltáról. Persze, ez a fogalom kissé furcsa volt. Sobri Jóska, Patkó Pista, Juhász Andris, meg a többi híres somogyi zsivány bűnökké torzult hősi erényeinek emléke szűrődött belé. E réven általánosittatott aztán a tuladunai végvármegye kemény őrmagyarja somogyi bicskássá, harczias erkölcse pedig vad verekedő virtussá. Hogy minek nézte a somogyi embert a zalai, arról van egy saját külön igaz történetem. Az édesapám, aki mint Somogy vármegye egyik képviselője került fel Pestre s itt utóbb azegész ország első királyi főügyészévé lett, mindhalálig büszkén vallotta magát somogyinak. Egyszer, vagy harminczöt esztendővel ezelőtt, az öreg ur igen kellemetlen hivatalos táviratot kapott a zalamegyei Nagykanizsáról. Az odavaló kir. ügyész jelentette benne, hogy egy vizsgálati foglya, a veszedelmes rablógyilkos Kisgyura János megszökött a fogházból, s bár rögtön utána iramodtak, még eddig nem került meg. Az öreg ur földhöz vágta az összegyűrt táviratot s olyan somogyi adat káromkodott hozzá, hogy nem állok jót, nem volt-e szó benne a rossekről is. Nyomban ezután rámkiáltott : — Fráter, tudd meg, mikor indul a legközelebbi vonat Kanizsára. Utazunk oda. Mert ebből a dologból országos botrány lesz. Néhány óra múlva már a déli vasúton ültünk. Ez egy alkalommal nem ömlött az öreg ur ajkáról a sok pompás régi somogyi anekdota. Magam sem mertem szólani, mert az öreg úr zord kedvben volt. Mikor már nagyon közeledtünk a kanizsai állomás felé, szinte láttam, mint készül valami rettenetes főügyészi viharra. Szorongva vártam a kínos jelenetet, amely pár percz múlva elmaradhatatlanul el fog következni a kanizsai pályaudvaron, ahová az ügyész meg a szerencsétlen fogházfelügyelő érkezésünk idejére táviratilag kiczitáltatott. De ime, amint lassan begurul vonatunk s az öreg úr készül, hogy haragos oroszlánként ugorjék ki a reá váró hivatalos urakra, aggodalmas kipillantásom a kanizsai ügyész boldog mosolytól gömbölyödő arczulatára esik. Mellette hasonlóan ragyog a fogházfelügyeleé, mig kettejük mögött egy marezona, nagybajszú börtönőr önérzetes büszkeséggel feszíti ki egyenruhás domború mellét. — Semmi baj, méltóságos uram, — kiáltja vígan az ügyész, a fürgén kiszökkenő öreg ur felé — megvan Kisgyura János ! Az öreg ur haragos arcza menten siet visszaalakulni szokott kedves, barátságos állapotába. — Hát megvan a gazember ? ... Igazán ?... No és hogyan kerítették meg. — Ez a derék börtönőr csípte el ma délben, méltóságos uram — mondja a fogházfelügyelő, kaptákba állítva az öreg úr elé a marezona mellfeszítőt. — Derék ember kend, — szól ehhez az öreg úr — de mondja csak el, hogy történt a dolog. A nap hőse körülményes, fontoskodó szónoklatnak ered : — Méltóságos uram ! Kegyes pártfogóm ! Adja a jó Isten, hogy egészségére essék az utazás ! . . . Az a dolog pedig így történt. Alig hogy elinalt az a czudar gyilkos zsivány (hogy úgy száradjon el az akasztófán, mint a mérges virág a maga tulajdon szárán !), engem valami késztetés hajtott, hogy utána eredjek. Nem igen gondolkoztam, merre és hova, csak úgy az érzésem szerint mentem, mint a szimatos vizsla-kutya a vad után. Egyszer csak künn csapáztam a mezőn ideoda, feljebb-alább, arra Komárváros felé. Hajnaltól délig semmi bizonyos meggyőződésemet nem veszem észre. Hanem délben kezdi valami húzni a szememet mindinkább Somogy felé. Csak arra nézek egyre nagyobb és nagyobb bizodalommal. No, most aztán föl is bukkan előttem Somogy felől valami. Közeledik s már bizonyos, hogy szekér. Lelapulok a gizgazba, hogy én lássak, de engem ne lássanak. A szekér egyenest felém tart. Nini, mondok, somogyi szekér, somogyi lovak, somogyi szűr, somogyi ember .. . Hej somogyi, somogyi... mindjárt tudtam, hogy nagy gazember ! Ezeknél az utolsó szavaknál az ügyész meg a fogházfelügyelő olyan botránkozó arczokat vágott s olyan leintő kézmozdulatokat jegyezgetett a börtönőr felé, hogy az megzavarodva elakadt. Ijedt tekintete kérdőleg forgott rajtunk: vájjon mit védetett,1 ' $ 1