Az Ujság, 1915. április (13. évfolyam, 91-119. szám)

1915-04-09 / 98. szám

. Péntek, 1915. április 9. _________AZ ÚJSÁG kültek hadkötelezettségét. Ez a hadkötelezettség kiterjed azokra, a kik Törökországba bevándorol­tak, valamint azokra, a kik a jövőben be fognak vándorolni és eddig nem voltak hadkötelesek. Ezek a menekültek három hónappal megérkezésük után behívhatók, de csak a mozgósítás tartamára. Megsérült angol ágyúnaszád. Konstantinápoly, április 7. Biztos forrásból való bagdadi magánjelentések szerint egy az Eufrátes török őrszolgálatához tartozó motorcsónak Korna vidékén Sonjajból három kilométernyi tá­volságban tüzelést kezdett egy nagy angol ágyu­­naszád ellen, a­mely nehéz tüzérséggel volt fel­szerelve. A hajó húsz lövést kapott,­'a­melyeknek következtében a gépterem tüzet fogott és a hajó más része is megsérült, úgy hogy csak másik an­gol hajó segítségével tudott visszavonulni. Azt hiszik, hogy a legénység is súlyos veszteséget szenvedett. Mu­gita brokk­ozása. Az ír U 29- t orvtámadás áldozata. Berlin, április 8. Kalán admirális a Vossische Zeitung-ban nyilatkozik az U 29 elsülyesztéséről. Szerinte az angol tengerészeti kormánynak bizo­nyára fontos okai vannak a titkolózásra. Nem valószínű, hogy az angol admiral­it­ás nem volna tájékozva a német tengeralattjáró naszád elpusz­tításának körülményeiről. Nyilvánvaló, hogy az angol tengerészeti hivatal már csak a semleges államokra való tekintettel is, főleg azért, hogy a semleges kereskedelmi hajókat bátorítsa, sietett volna világgá kürtölni az U 29 elsülyeszlését ; abból a körülményből, hogy ezt nem tette, sőt óvatosan titkolózik, egész határozottsággal arra lehet kö­vetkeztetni, hogy olyan viszonyok között pusztí­tották el a német naszádot, a­melyek a világ köz­véleményének elítélését hívnák ki. Nincs most élénkebb vágya az angol adjuira­­lit­ásnak, mint az, hogy a semleges hajók semleges lobogó alatt mentői nagyobb számmal keressék fel az angol kikötőket, a­minek legnagyobb aka­dálya a német tengeralattjáró naszádoktól való félelem. Ha tehát, az angol admiral­it­ás nem nagyon siet hírül adni az U 29 pusztulását, akkor bizo­nyosan úgy történt a dolog, hogy valamely brit segédczirkáló semleges lobogóval megtévesztette a német naszádot. Így egész szözel férkőzött hozzá s aztán hirtelen megrohanta. Hasonlóképpen vélekedik Revenslov Ernő gróf, a Deutsche Tageszeitung tengerészeti szakértője. Ő is fölötte különösnek tartja, hogy a brit admi­­ralitás egy árva szóval sem tett említést a nagy nyilvánosság előtt az U 29 elsülyesztésének köze­lebbi körülményeiről. Kétségtelen, hogy ennek a titkolózásnak fontos oka és még fontosabb czélja volt. Véleménye szerint a közelebbi körülmények eltitkolása angol érdek, mert­ a brit admiralitás szégyelli bevallani, hogy mily módon sikerült el­pusztítani az U 29 naszádot, mivel annak kiderü­lje gyalázatot hozna az angol haditengerészetre. Nem lehet mást feltételezni, csak azt, hogy a brit hajó akkor lepte meg a­ német naszádot, mikor ez egy elsüllyesztett gőzös legénységének a meg­mentésével volt elfoglalva. Emberi hivatásának teljesítése közben a német hadihajót nem volt nehéz megközelíteni és megsemmisíteni. Anglia blokádjának eredményei: Stockholm, április 7. A Dagblad ismerteti az angol­ kereskedelmi hivatal közlését, a­mely szerint csak márc­ius hónapban 33 angol gőzös és 25 vitor­lás hajó pusztult el. A blokád-háború, írja a svéd lap, jelentőségében és méreteiben csak most kezd kialakulni. Az angol ipart, kereskedelmet és az angol nép élelmezését fenyegeti óriási mértékben a német blokád. Legtragikusabb a dologban az, hogy Anglia, daczára nagy flottájának, nem tud táma­dóitól szabadulni. Megállapíthatjuk, hogy Angliá­nak a tengeren való egyeduralma megszűnt azon a napon, a­mikor az első angol hajó aknába ütkö­zött. Mit érnek Anglia ellenintézkedései? A rendes hajóközlekedésben beállott óriási késések már eddig is sokkal nagyobb veszteséget okoztak az angoloknak, mint az elsülyesztett hajók össz­értéke. Anglia külkereskedelme mintegy 35 milliárd korona értéket képvisel évenként. Az összes gya­pot, a gabonanemű­ek háromnegyed része, a hús és vaj, valamint a gyarmatáruk csak tengeri utón közelíthetik meg Anglia partjait és — a legkisebb veszélyt veszszük — ha az ezeket szállító hajók csak néhány hetet késnek, már ez is sok száz millió korona­ veszteséget jelent Angliának. A sem­leges államok hajói is mind ritkábban futnak be az angol vizekre, mert nem akarják kitenni magu­kat a megsemmisülésnek. Elveszett angol gőzösök, Hága, április 8. Londonból táviratozzák, hogy a Lloydsnál ismét öt angol gőzöst jelen­tettek be eltűntek gyanánt, melyek amerikai ga­bonát szállítottak Angliába. Madeirából hosszú idő óta hiába várnak hírt a régen esedékes­ öt gőzös felől. A Lloyds márczius 31-ike óta 60 százalékkal emelte fel az angol kereskedelmi hajók biztosítási díjtételét. Amerika jegyzéke: Rotterdam, április 1. A Nieuwe Rotter­­damseie. Courant leközli a Morningpost követ­kező washingtoni tudósítását: Az amerikai kormány nem hiszi, hogy panaszai a brit poli­tika megváltoztatását vonnák maguk után, de a jövőre garanc­iákat akar nyerni és ki akarja elégíteni az amerikai közvéleményt. Fölteszik, hogy az angol kormány ugyanily békülékeny és barátságos formában válaszol és hogy a kér­dést azután a két minisztérium fogja tárgyalni. A jegyzék legfontosabb pontja az, hogy az ame­rikai kormány azt a szándékát nyilvánítja, hogy felelőssé teszi az angol kormányt azoknak a károknak megfizetéséért, a­melyeket az amerikai révtulajdonosok szenvednek. A háború után két­ségkívül igen borsos számlát fognak az ango­loknak átnyújtani. London, április 8. A Daily Telegraph je­lenti Washingtonból: Wilson elnök kijelen­tette, hogy nem tudja, várjon az amerikai jegyzékre válasz fog-e jönni. A jegyzék csak az amerikai álláspontot fejti ki és nem kér választ. A Daily Telegraph ehhez megjegyzi: A kormánynak nyilvánvalóan az a szándéka, hogy ragaszkodik ehhez a követeléshez, a­mely szerint nem dugárut Németországba exportálni lehessen és hogy az angol dugárulistának nem volna szabad mindazokat a kereskedelmi csik­keket tartalmaznia, a­melyek itt szerepelnek. A Harwich kapitányának koholmányai. Amsterdam, április 8. Az Allgemeen Handels­­bind jelenti : A Harwich nevű hajót ma a rotter­dami dokkban megvizsgálták. Kitűnt, hogy a hajófenéknek még színe sincs megrongálva. Ebből hhbíhh somogyi, somogyi!... Irta Kozma Andor. A háború folyamán Európa fölfedezte Ma­gyarországot, Magyarország pedig fölfedezte Somogy vármegyét. Magyarországról előbb is tudhatta Európa, hogy van, vagy legalább volt, de nem tudta, vagy elfeledte, hogy mi lakik benne. Szakasz­tott" így volt Magyarország Somogygyal, ille­tőleg a somogyiakkal. De mi magunk, mi magyarok bizony tud­tuk, hogy vagyunk olyan legények és, ha rá­kerül a sor, vágunk olyan rendet, mint akárki más. Mi somogyiak pedig ugyancsak tudtuk ezt a mi különleges fajtánkról, Kupa vezér kemény népéről. Sőt még a mi Somogyunkkal szomszédos vármegyékben is mindig derengett valamelyes fogalom a somogyiak különleges voltáról. Persze, ez a fogalom kissé furcsa volt. Sobri Jóska, Patkó Pista, Juhász Andris, meg a többi híres somogyi zsivány bűnökké torzult hősi erényeinek emléke szűrődött belé. E réven álta­­lánosittatott aztán a tuladunai végvármegye kemény őrmagyarja somogyi bicskássá, harczias erkölcse pedig vad verekedő virtussá. Hogy minek nézte a somogyi embert a zalai, arról van egy saját külön igaz történetem. Az édes­apám, a­ki mint Somogy vármegye egyik képviselője került fel Pestre s itt utóbb az­­egész ország első királyi főügyészévé lett, mindhalálig büszkén vallotta magát somogyi­nak. Egyszer, vagy harminczöt esztendővel ezelőtt, az öreg ur igen kellemetlen hivatalos táviratot kapott a zalamegyei Nagykanizsáról. Az odavaló kir. ügyész jelentette benne, hogy egy vizsgálati foglya, a veszedelmes rabló­gyilkos Kisgyura János megszökött a fogházból, s bár rögtön utána iramodtak, még eddig nem került meg. Az öreg ur földhöz vágta az összegyűrt táviratot s olyan somogyi adat káromkodott hozzá, hogy nem állok jót, nem volt-e szó benne a rossekről is. Nyomban ezután rámkiáltott : — Fráter, tudd meg, mikor indul a legköze­lebbi vonat Kanizsára. Utazunk oda. Mert ebből a dologból országos botrány lesz. Néhány óra múlva már a déli vasúton ültünk. Ez egy alkalommal nem ömlött az öreg ur ajkáról a sok pompás régi somogyi anekdota. Magam sem mertem szólani, mert az öreg úr zord kedvben volt. Mikor már nagyon közeled­tünk a kanizsai állomás felé, szinte láttam, mint készül valami rettenetes főügyészi viharra. Szorongva vártam a kínos jelenetet, a­­mely pár percz múlva elmaradhatatlanul el fog követ­kezni a kanizsai pályaudvaron, a­hová az ügyész meg a szerencsétlen fogházfelügyelő érkezésünk idejére táviratilag kiczitáltatott. De ime, a­mint lassan begurul vonatunk s az öreg úr készül, hogy haragos oroszlánként ugorjék ki a reá váró hivatalos urakra, aggo­dalmas kipillantásom a kanizsai ügyész boldog mosolytól gömbölyödő arczulatára esik. Mel­lette hasonlóan ragyog a fogházfelügyeleé, mig kettejük mögött egy marezona, nagybajszú börtönőr önérzetes büszkeséggel feszíti ki egyen­ruhás domború mellét. — Semmi baj, méltóságos uram, — kiáltja vígan az ügyész, a fürgén kiszökkenő öreg ur felé — megvan Kisgyura János ! Az öreg ur haragos arcza menten siet visszaalakulni szokott kedves, barátságos álla­potába. — Hát megvan a gazember ? ... Igazán ?... No és hogyan kerítették meg­­.­ — Ez a derék börtönőr csípte el ma délben, méltóságos uram — mondja a fogházfelügyelő, kaptákba állítva az öreg úr elé a marezona mell­­feszítőt. — Derék ember kend, — szól ehhez az öreg úr — de mondja csak el, hogy történt a dolog. A nap hőse körülményes, fontoskodó szó­noklatnak ered : — Méltóságos uram ! Kegyes pártfogóm ! Adja a jó Isten, hogy­ egészségére essék az utazás ! . . . Az a dolog pedig így történt. Alig hogy elinalt az a czudar gyilkos zsivány (hogy úgy száradjon el az akasztófán, mint a mérges virág a maga tulajdon szárán !), engem valami késztetés hajtott, hogy utána eredjek. Nem igen gondolkoztam, merre és hova, csak úgy az érzésem szerint mentem, mint a szimatos vizsla-kutya a vad után. Egyszer csak künn csapáztam a mezőn ide­­oda, feljebb-alább, arra Komárváros felé. Haj­naltól délig semmi bizonyos meggyőződésemet nem veszem észre. Hanem délben kezdi va­lami húzni a szememet mindinkább Somogy felé. Csak arra nézek egyre nagyobb és nagyobb bizodalommal. No, most aztán föl is bukkan előttem Somogy felől valami. Közeledik s már bizonyos, hogy szekér. Lelapulok a gizgazba, hogy én lássak, de engem ne lássanak. A sze­kér egyenest felém tart. Nini, mondok, so­mogyi szekér, somogyi lovak, somogyi szűr, somogyi ember .. . Hej somogyi, somogyi... mindjárt tudtam, hogy nagy gazember ! Ezeknél az utolsó szavaknál az ügyész meg a fogházfelügyelő olyan botránkozó ar­­czokat vágott s olyan leintő kézmozdulatokat jegyezgetett a börtönőr felé, hogy az meg­zavarodva elakadt. Ijedt tekintete kérdőleg forgott rajtunk: vájjon mit védetett­­,1 ' $ 1

Next