Az Ujság, 1915. április (13. évfolyam, 91-119. szám)
1915-04-04 / 94. szám
Vasárnap, 1915. április 4. AZ ÚJSÁG Oroszország czélja. Kopenhága, április 3. Pétervárról táviratoztak . Kadlarwski tanár egy előadásában beakarta bizonyítani, hogy Oroszország a közeli Keleten két czélt akar elérni, fel akarja szabadítani a keresztényeket a törökök uralma alól és meg akar szerezni néhány török kikötőt. A Dardanellák semlegessége nem elegendő, ha a legerősebb tengeri hatalom lesz úr fölötte. Oroszországnak meg kell vetni a lábát a Boszporuson. Konstantinápoly mint szabad város nem állhat fenn. Konstantinápolynak orosznak kell lennie, hogy Oroszország életérdekei és Európa békéje biztosítva legyen. Hárcorú a tengeren és a gyarmatokon. A japán-kínai konfliktus. London, április 3. A Times jelenti Pekingből márczius 31-iki kelettel. A tegnapi konferenczia nem vezetett eredményre. Hioki japán követ kijelentette, hogy az ő véleménye szerint a Mandzsúriára, Hangjangra, Tajehire és Pingsiangra vonatkozó kérdéseket már eléggé megvitatták. Ami a Mandsúriában való letelepedést illeti, a japánok ragaszkodnak ahhoz a követelésükhöz, hogy a japán gyarmatosok csak akkor állanak a kínai rendőrség ellenőrzése alatt és csak akkor fizetnek adót, ha a kínai rendőrszabályokat és az adókivetést a japán hatóságok helybenhagyják. Kína továbbá hajlandó Hargjangban vasműveket, Pingsiangban szénbányákat átengedni Japánnak, de nem teljesítheti azt a követelést, hogy más nemzeteknek nem ad bányászati engedélyt. Az erre vonatkozó japán követelés oly kétértelműen van megfogalmazva, hogy a Jangcse - völgyben adandó bányászati monopólium magyarázható ki belőle. Japán nagy súlyt helyez arra a követelésére is, hogy buddhista missziókat küld Kínába és ott iskolákat is alapít. Kína tiltakozik, hogy az országba japán tanítók jöjjenek mint tanítók, akik ott letelepedhetnek és politikai befolyásukat is érvényesíteni tudnák, ami merénylet lenne a kínai kormány tekintélye ellen. Angliából csapatokat szállítanak Indiába. Stockholm, április 3. A Dagbladed tudósítója kerülőúton jelenti Londonból, hogy az any gondolattal aludt el, gyakran álmodott lázas látomásokról, orvosságokról, temetésekről, gyászos énekekről, a másvilágról ; a halál angyala lassan elvesztette előtte borzalmasságát. — Igen, talán ez az oka, — szólt magában és csak nehezen tudott elszakadni a gyermekkori képektől — ez az oka, hogy most is gyakran gondolok a halálra, hogy leszámoltam az élettel, és nem ismerem az értékét. Ha valami nagy csapás ér, ha elvesztem a szemem világát vagy a betegség az ágyhoz lánczol; egy érintés a ravaszon, és mindennek vége van. Mindennek vége ! Vagy talán ennyi ok sem kell, elég hogy megöregedtem, hogy nem várhatok újat, hogy időm letelt, és máris zúgolódás nélkül távozom. Meghalni nem nehéz ! Összerezzent , egy kisfiú közeledett a kirakathoz, öt éves, csinos gyerek volt, foltozott nadrágban, kinőtt vadászkabátkában, rézorrú czipőben. Félénken állt meg az üvegtábla előtt, látszólag nem vett tudomást Simonkairól, és mohón szegezte szemét a bárányra, amely szelíden, fölényesen viszonozta tekintetét. — Ez voltam én öt éves koromban — gondolta el magában Simonkai. — Milyen szép gyerek, és hogy csillog a szeme ! A fiúcska mozdulatlanul, megbűvölve, mint a házinyúl a kígyó előtt, állott a kirakatnál, sápadt szája kinyílt és az arcza egy kicsit kipirult. — Milyen szép — szólt végre halkan, mint a karzat közönsége, ha a színdarab érzelmes fordulatokhoz ér. — A bárányka ? — kérdezte Simonkai és megigazította a gyerek fején a félrecsúszott tányérsapkát. — Ugyebár a báránykát nézed ? — Igen, a báránykát — felelte a gyerek, és nem vette le a szemét a kirakatról. Simonkai megsimogatta a fiú fejét. — És gyakran gondolsz a báránykára ? kérdezte, és úgy rémlett, mintha a tulajdon gyerekkorával beszélne. — Ugyebár, gyakran ? Talán álmodsz is róla ?— Igen. Sokszor álmodom róla — szólt a gyermek megfontoltan, mintha valami rendkívüli dologról volna szó. — Mert nem kéred hát meg a szüleidet, hogy vegyék meg neked a báránykát, ha ennyire vágyódsz utána . — Mi szegények vagyunk — felelte a gyerek. — Az édesapám mesterember. Elhallgattak. A fiúcska tágra nyílt szemmel nézett a bárányra, Simonkai pedig elgondolta, hogy ennek a fiatal fácskának idővel éppen úgy le fognak fagyni a rügyei, mint az övének, hogy talán ebben a gyerekben minden nemesebb érzés, a vágy, a szeretet, a reménység, a bizalom az élet jóságában, éppen úgy ki fog égni, mint az ő lelkében. Mire kilép az életbe, a lelkéről lefoszlott a fogékonyság, szívéből kiveszett a bizalom, és a szeretet szétolvadt ebben a czéltalan és szomorú sóvárgásban, amely egy báránykához fűzi. — Várj meg — szólt hirtelen a fiúhoz és bement a boltba. — Meglássuk, mit tehetünk. Az Ezeregyéj belülről még most is olyan volt, mint negyven év előtt, a polcokon merev hintalovak, csillogó tűzoltó-fölszerelések, mosolygó babák álldogáltak és köztük a kereskedőis ugyanaz volt, csak szürkébb és komolyabb kiadásban. Apró emberke volt, akár ha ő is játék lenne, alig négy láb magas, apró kezű, üvegszemű; lehet hogy reggelenkint őt is fel kellett húzni, hogy a kezét dörzsölni és a vásárlókat kiszolgálni tudja. — A báránykát szeretném megvenni —szólt Simonkai. •— Várjon mibe kerül? — Tíz forintba — felelte a játékkereskedő és máris a kirakathoz sietett és kivette belőle a furcsa állatot, amely muzsikálni és bégetni kezdett. — Tíz forintba. —■ Megveszem. A boltos megszámolta, gondosan eltette a pénzt, azután mosolygott és igy szólt : — Engedelmet, egy kérdést. Kereskedői szempontból, nem kíváncsiságból érdekel. Mert tetszett éppen ezt a báránykát megvenni, amely már negyven, vagy úgy lehet, ötven év óta áll a kirakatban és senkinek sem kellett ? Vannak nagyon szép új játékaink, repülőgépek, villamos vasutak, mert tetszett éppen a báránykát választani ? — Mert talán egy ember életét vettem meg vele — felelte Simonkai szórakozottan. — Tessék ? — hökkent meg a játékkereskedő, és egy kissé hátrább húzódott. — Hogy tetszett mondani ? — Úgy értem, — folytatta Simonkai — hogy talán egy embernek szebbé, boldogabbá tettem vele az életét. Hogy talán egy emberrel több fog hinni a rendeltetés jóságában, a földi remények teljesülésében, hogy egy ember félni fog a haláltól és éppen ezért tisztelni és szeretni fogja az életet. Kiment a boltból, át akarta adni a gyermeknek a játékszert, de a kisfiú már nem volt ott, eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Simonkai mindenfelé kereste, a szomszédojaitok előtt, a kapuk alatt, a földszintes ablakok mögött, de sehol se akadt rá. Körüljárta a környék utczáit, megint visszatért a játékkereskedéshez, a gyerek nem volt sehol, eltűnt, mintha ő is látomás lett volna, régi időknek tétova vándora, aki a gondolatokkal együtt jött elő a múltból és velük együtt tért oda megint vissza , halkan, óvatosan, észrevétlenül, mint a hajnali álmok. Simonkai hazament magányos legényszállására, fásultan, rosszkedvűen leült és maga elé nézett. A fehér függönyökön betekintett a halvány őszi napsugár feje fölött, a harmadik emeleten valaki a hegedűjét próbálgatta. A bárányka kék szemével nyugodtan, fölényesen bámult maga elé és azután halkan muzsikálni és bégetni kezdett. Noi hadügyminisztérium európai katonákat küldött kilencz csapatszállító gőzösön Indiába. Úgy látszik, Indiában nagy a veszedelem. Ezt bizonyítja az is, hogy a legnagyobb londoni kereskedőcégek tíz nap óta nem kaptak sem táviratot, sem levelet Indiából. A balkán államok és a háború. Hadoszlavov kiábrándította Francziaországot. Genf, április 3. A franczia lapok nem titkolják, hogy kínos hatást keltett Hadoszlavov miniszterelnök legutolsó nyilatkozata, amelyben ismételten és a leghatározottabban ama álláspontra helyezkedett, hogy Bulgáriának meg kell őriznie semlegességét. A Temps így ír : A bolgár miniszterelnök nyilatkozata hideg zuhanyként hatott, mert még legutóbb is olyan hírek jöttek Szófiából, hogy azokat az entente irányában barátságosnak lehetett tekinteni. A montenegrói helyzet: Róma, április 3. A Tribuna jelenti Cretinjéből . A montenegrói állapotok kétségbeejtőek. Miután a Lovcenen elhelyezett battériákat az osztrák-magyar tüzérség elhallgattatta, az ötszáz franczia tüzér vagy meghalt, vagy megsebesült. Montenegró helyzete olyan, mint egy ostromlott váré. Az országban nincsenek élelmiszerek és így a nyomor folytonosan növekszik. Utolsó útvonalukat, mely San Giovanni di Medián vezet keresztül, az albánok betörései veszélyeztetik. Bomba a szófiai görög követség palotájában. Athén, április 3. (Athéni távirati iroda.) Szófiai jelentés szerint ma a görög követség palotájának kertjében, a követ dolgozószobájának közelében, egy bombát találtak. A bomba gyújtózsinórral volt ellátva, de nem explodált. A rendőrség megindította a nyomozást. Zsarolják Görögországot. Kopenhága, április 3. A Politiken jelenti Parisból . A minisztertanács elhatározta, hogy a Görögország részére engedélyezett 200 millió frankos kölcsönről szóló törvényjavaslatot, amelyet a kamara és a szenátus már elfogadott, mindaddig nem hajtják végre, amíg Görögország kitart a semlegesség mellett. Orosz fenyegetések a semlegesek ellen. Kopenhága, április 3. A pétervári Ruszkoje Szlovo fenyegető czikket közöl Olaszország és Románia ellen. Amennyiben ezek az országok nem csatlakoznak az entente-hatalmukhoz, és semlegességüket nem adják fel, Olaszországot a szövetségesek hajóraja kiéhezteti, míg Romániát az orosz hadseregek elözönlik. A hétfőm egyéb hírei: Schemna Balázs — nyugalomban. Ő felsége a következő legfelsőbb kéziratot adta ki: Kedves Schemna gyalogsági tábornok! A midőn őszinte sajnálattal értesülök, hogy nem érzi többé magát szolgálatképesnek, helyt adok nyugállományba való helyezése iránt beterjesztett kérelmének. Fontos állásokban békében és háborúban teljesített legodaadóbb kiváló szolgálataiért újból köszönetemet és elismerésemet fejezem ki. Olasz tüntetés az éhség ellen. Berlin, április 3. Trichiana községben (Venezia), mialatt aközségtanácson a drágaság elleni intézkedésekről volt szó, a munkanélküliek nagy tömege a városháza elé vonult, betörte annak valamennyi ablakát és viharosan tüntetett. A polgármester még az ülés közben lemondott. Rendőrök vonultak ki a tömeg feloszlatására. Az olasz király egy millió lírát adományozott a veneziai éhínség enyhítésére. A közönség és a bábom. Munkában a jótékonyság. A dr. Bálint féle I. belgyógyászati klinika hadi kórháza művészi matinét rendezett csütörtökön a klinikán fekvő sebesült és beteg katonák szórakoztatására. A legjobb erők a legpompásabb műsorral szerepeltek. Fejes Ferenc, dr. egy. é. önk., a klinika betegének bevezető és üdvözlő szavai után Wenczel Béla operaénekes nyitotta