Az Ujság, 1915. április (13. évfolyam, 91-119. szám)

1915-04-04 / 94. szám

Vasárnap, 1915. április 4. AZ ÚJSÁG Oroszország czélja. Kopenhága, április 3. Péter­várról távira­toztak . Kadlarwski tanár egy előadásában be­akarta bizonyítani, hogy Oroszország a közeli Keleten két czélt akar elérni, fel akarja szaba­dítani a keresztényeket a törökök uralma alól és meg akar szerezni néhány török kikötőt. A Dardanellák semlegessége nem elegendő, ha a legerősebb tengeri hatalom lesz úr fölötte. Oroszországnak meg kell vetni a lábát a Bosz­­poruson. Konstantinápoly mint szabad város nem állhat fenn. Konstantinápolynak orosznak kell lennie, hogy Oroszország életérdekei és Európa békéje biztosítva legyen. Hárcorú a tengeren és a gyarmatokon. A japán-kínai konfliktus. London, április 3. A Times jelenti Peking­­ből márczius 31-iki kelettel. A tegnapi kon­­ferenczia nem vezetett eredményre. Hioki japán követ kijelentette, hogy az ő véleménye szerint a Mandzsúriára, Hangjangra, Tajehire és Ping­­siangra vonatkozó kérdéseket már eléggé meg­vitatták. A­mi a Mandsúriában való letelepe­dést illeti, a japánok ragaszkodnak ahhoz a kö­vetelésükhöz, hogy a japán gyarmatosok csak akkor állanak a kínai rendőrség ellenőrzése alatt és csak akkor fizetnek adót, ha a kínai rendőrszabályokat és az adókivetést a japán hatóságok helybenhagyják. Kína továbbá haj­landó Hargjangban vasműveket, Pingsiangban szénbányákat átengedni Japánnak, de nem tel­jesítheti azt a követelést, hogy más nemzetek­nek nem ad bányászati engedélyt. Az erre vo­natkozó japán követelés oly kétértelműen van megfogalmazva, hogy a Jangcse - völgyben adandó bányászati monopólium magyarázható ki belőle. Japán nagy súlyt helyez arra a köve­telésére is, hogy buddhista missziókat küld Kínába és ott iskolákat is alapít. Kína tilta­kozik, hogy az országba japán tanítók jöjjenek mint tanítók, a­kik ott letelepedhetnek és poli­tikai befolyásukat is érvényesíteni tudnák, a­mi merénylet lenne a kínai kormány tekin­télye ellen. Angliából csapatokat szállítanak Indiába. Stockholm, április 3. A Dagbladed tudósí­tója kerülőúton jelenti Londonból, hogy az an­y gondolattal aludt el, gyakran álmodott lázas látomásokról, orvosságokról, temetésekről, gyá­szos énekekről, a másvilágról ; a halál angyala lassan elvesztette előtte borzalmasságát. — Igen, talán ez az oka, — szólt magában és csak nehezen tudott elszakadni a gyermek­kori képektől — ez az oka, hogy most is gyak­ran gondolok a halálra, hogy leszámoltam az élettel, és nem ismerem az értékét. Ha valami nagy csapás ér, ha elvesztem a szemem világát vagy a betegség az ágyhoz lánczol; egy érintés a ravaszon, és mindennek vége van. Mindennek vége ! Vagy talán ennyi ok sem kell, elég hogy megöregedtem, hogy nem várhatok újat, hogy időm letelt, és máris zúgolódás nélkül távozom. Meghalni nem nehéz ! Összerezzent , egy kis­fiú közeledett a ki­rakathoz, öt éves, csinos gyerek volt, foltozott nadrágban, kinőtt vadászkabátkában, rézorrú czipőben. Félénken állt meg az üvegtábla előtt, látszólag nem vett tudomást Simonkairól, és mohón szegezte szemét a bárányra, a­mely sze­líden, fölényesen viszonozta tekintetét. — Ez voltam én öt éves koromban — gon­dolta el magában Simonkai. — Milyen szép gyerek, és hogy csillog a szeme ! A fiúcska mozdulatlanul, megbűvölve, mint a házinyúl a kígyó előtt, állott a kirakatnál, sápadt szája kinyílt és az arcza egy kicsit kipirult. — Milyen szép — szólt végre halkan, mint a karzat közönsége, ha a színdarab érzelmes fordulatokhoz ér. — A bárányka ? — kérdezte Simonkai és megigazította a gyerek fején a félrecsúszott tányér­sapkát. — Ugyebár a báránykát nézed ? — Igen, a báránykát — felelte a gyerek, és nem vette le a szemét a kirakatról. Simonkai megsimogatta a fiú fejét. — És gyakran gondolsz a báránykára ? kérdezte, és úgy rémlett, mintha a tulajdon gyerekkorával beszélne. —­ Ugyebár, gyakran ? Talán álmodsz is róla ?­­— Igen. Sokszor álmodom róla — szólt a gyermek megfontoltan, mintha valami rend­kívüli dologról volna szó. — Mert nem kéred hát meg a szüleidet, hogy vegyék meg neked a báránykát, ha ennyire vágyódsz utána . — Mi szegények vagyunk — felelte a gye­rek. — Az édes­apám mesterember. Elhallgattak. A fiúcska tágra nyílt szemmel nézett a bárányra, Simonkai pedig elgondolta, hogy ennek a fiatal fácskának idővel éppen úgy le fognak fagyni a rügyei, mint az övének, hogy talán ebben a gyerekben minden nemesebb érzés, a vágy, a szeretet, a reménység, a bizalom az élet jóságában, éppen úgy ki fog égni, mint az ő lelkében. Mire kilép az életbe, a lelkéről lefoszlott a fogékonyság, szívéből kiveszett a bizalom, és a szeretet szétolvadt ebben a czél­­talan és szomorú sóvárgásban, a­mely egy bá­ránykához fűzi. —­ Várj meg — szólt hirtelen a fiúhoz és bement a boltba. — Meglássuk, mit tehe­tünk. Az Ezeregyéj belülről még most is olyan volt, mint negyven év előtt, a polc­okon me­rev hintalovak, csillogó tűzoltó-fölszerelések, mosolygó babák álldogáltak és köztük a ke­reskedő­­is ugyanaz volt, csak szürkébb és komolyabb kiadásban. Apró emberke volt, akár ha ő is játék lenne, alig négy láb magas, apró kezű, üvegszemű; lehet hogy reggelen­­kint őt is fel kellett húzni, hogy a­ kezét dör­zsölni és a vásárlókat kiszolgálni tudja. — A báránykát szeretném megvenni —­­szólt Simonkai. •— Várjon mibe kerül? — Tíz forintba — felelte a játékkeres­kedő és máris a kirakathoz sietett és kivette belőle a furcsa állatot, a­mely muzsikálni és bégetni kezdett. — Tíz forintba. —■ Megveszem. A boltos megszámolta, gondosan eltette a pénzt, azután mosolygott és igy szólt : — Engedelmet, egy kérdést. Keres­­kedői szempontból, nem kíváncsiságból érde­kel. Mert tetszett éppen ezt a bárány­kát meg­venni, a­mely már negyven, vagy úgy lehet, ötven év óta áll a kirakatban és senkinek sem kellett ? Vannak nagyon szép új játékaink, repülőgépek, villamos vasutak, mert tetszett éppen a báránykát választani ? — Mert talán egy ember életét vettem meg vele — felelte Simonkai szórakozottan. — Tessék ? — hökkent meg a játék­kereskedő, és egy kissé hátrább húzódott. — Hogy tetszett mondani ? — Úgy értem, — folytatta Simonkai — hogy talán egy embernek szebbé, boldogabbá tettem vele az életét. Hogy talán egy em­berrel több fog hinni a rendeltetés jóságában, a földi remények teljesülésében, hogy egy em­ber félni fog a haláltól és éppen ezért tisztelni és szeretni fogja az életet. Kiment a boltból, át akarta adni a gyer­meknek a játékszert, de a kis­fiú már nem volt ott, eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Simonkai mindenfelé kereste, a szomszédojai­tok előtt, a kapuk alatt, a földszintes ablakok mögött, de sehol se akadt rá. Körüljárta a környék utczáit, megint visszatért a játék­kereskedéshez, a gyerek nem volt sehol, el­tűnt, mintha ő is látomás lett volna, régi idők­nek tétova vándora, a­ki a gondolatokkal együtt jött elő a múltból és velük együtt tért oda megint vissza , halkan, óvatosan, észre­vétlenül, mint a hajnali álmok. Simonkai hazament magányos legényszál­lására, fásultan, rosszkedvűen leült és maga elé nézett. A fehér függönyökön betekintett a halvány őszi napsugár feje fölött, a harma­dik emeleten valaki a hegedűjét próbálgatta. A bárányka kék szemével nyugodtan, fölénye­sen bámult maga elé és azután halkan muzsi­kálni és bégetni kezdett. Noi hadügyminisztérium európai katonákat küldött kilencz csapatszállító gőzösön Indiába. Úgy látszik, Indiában nagy a veszedelem. Ezt bizonyítja az is, hogy a legnagyobb londoni kereskedőc­égek tíz nap óta nem kaptak sem táviratot, sem levelet Indiából. A balkán államok és a háború. Hadoszlavov kiábrándította Franczia­­országot. Genf, április 3. A franczia lapok nem tit­­­kolják, hogy kínos hatást keltett Hadoszlavov miniszterelnök legutolsó nyilatkozata, a­mely­ben ismételten és a leghatározottabban ama álláspontra helyezkedett, hogy Bulgáriának meg kell őriznie semlegességét. A Temps így ír : A bolgár miniszterelnök nyilatkozata hi­deg zuhanyként hatott, mert még legutóbb is olyan hírek jöttek Szófiából, hogy azokat az entente irányában barátságosnak lehetett tekinteni. A montenegrói helyzet: Róma, április 3. A Tribuna jelenti Cretinjé­­ből . A montenegrói állapotok kétségbeejtőek. Mi­után a Lovc­enen elhelyezett battériákat­­ az osztrák-magyar tüzérség elhallgattatta, az ötszáz franczia tüzér vagy meghalt, vagy megsebesült. Montenegró helyzete olyan, mint egy ostromlott váré. Az országban nincsenek élelmiszerek és így a nyomor folytonosan növekszik. Utolsó útvona­lukat, mely San Giovanni di Medián vezet ke­resztül, az albánok betörései veszélyeztetik. Bomba a szófiai görög követség palotá­jában. Athén, április 3. (Athéni távirati iroda.) Szófiai jelentés szerint ma a görög követség palotájának kertjében, a követ dolgozószobájának közelében, egy bombát találtak. A bomba gyújtózsinórral volt ellátva, de nem explodált. A rendőrség meg­indította a nyomozást. Zsarolják Görögországot. Kopenhága, április 3. A Politiken jelenti Paris­ból . A minisztertanács elhatározta, hogy a Görög­ország részére engedélyezett 200 millió frankos kölcsönről szóló törvényjavaslatot, a­melyet a kamara és a szenátus már elfogadott, mindaddig nem hajtják végre, a­míg Görögország kitart a sem­legesség mellett. Orosz fenyegetések a semlegesek ellen. Kopenhága, április 3. A pétervári Ruszkoje Szlovo fenyegető czikket közöl Olaszország és Románia ellen. A­mennyiben ezek az országok nem csatlakoznak az entente-hat­almukhoz, és sem­legességüket nem adják fel, Olaszországot a szövet­ségesek hajóraja kiéhezteti, míg Romániát az orosz hadseregek elözönlik.­ ­ A hétfőm egyéb hírei: Schemna Balázs — nyugalomban. Ő felsége a következő legfelsőbb kéziratot adta ki: Kedves Schemna gyalogsági tábornok! A midőn őszinte sajnálattal értesülök, hogy nem érzi többé magát szolgálatképesnek, helyt adok nyug­állományba való helyezése iránt beterjesztett ké­relmének. Fontos állásokban békében és háború­ban teljesített legodaadóbb kiváló szolgálataiért újból köszönetemet és elismerésemet fejezem ki. Olasz tüntetés az éhség ellen. Berlin, április 3. Trichiana községben (Venezia), mialatt a­­községtanácson a drágaság elleni intéz­kedésekről volt szó, a munkanélküliek nagy tö­mege a városháza elé vonult, betörte annak vala­mennyi ablakát és viharosan tüntetett. A polgár­­mester még az ülés közben lemondott. Rendőrök vonultak ki a tömeg feloszlatására. Az olasz király egy millió lírát adományozott a veneziai éhínség enyhítésére. A közönség és a bábom. Munkában a jótékonyság. A dr. Bálint féle I. belgyógyászati klinika hadi kórháza művészi matinét rendezett csütörtökön a klinikán fekvő sebesült és beteg katonák szórakoztatására. A leg­jobb erők a legpompásabb műsorral szerepeltek. Fejes Ferenc, dr. egy. é. önk., a klinika betegének bevezető és üdvözlő szavai után Wenczel Béla operaénekes nyitotta

Next