Az Ujság, 1915. április (13. évfolyam, 91-119. szám)

1915-04-30 / 119. szám

Hősi jogon. Rakovszky István — háború alatt mindenkinek hinnünk kell — hangsú­lyozta­, hogy indítványát, mely szerint hősi jogon terjesztessék ki a választójog azokra, a­kik harczokiak, nem sugallta semmi pártérdek. Mégis legyen szabad konstatálnunk, hogy a kormány és több­ség, visszautasítván indítvány­át, az ered­mény, melyet elért, nem a harczos ka­tonáknak jutott, hanem az ellenzéki párt­érdeknek. Elhiszszük, hogy nem ez volt a czél, viszont tény, hogy ez az ered­mény. A harczos katonák nem jutnak választójoghoz, ellenben az ellenzék, mint a választójog kérdésében a nép barátja, rámutathat: íme, még a vérét ontó hazafit sem tartja ez a kormány méltó­nak arra, hogy választójoga legyen. íme, ez a kormány és ez a többség csak sza­vakkal jutalmaz, de nem ad semmit azoknak, a­kik odaadják mindenüket! Denikve a magunk részéről világos, hogy ha Rakovszky és társai kerestek volna módot arra hogy a háborús köz­véleményből is maguknak hódítsanak egy tekintélyes kontingenst, jobb módot nem találhattak volna, mint a katonák­nak adandó választójog ötletét. Ennek visszája pedig, hogy ha a kormánynak még valami próba kellett volna arra, hogy a választójog dolgában elfoglalt konzervatív álláspontját merőben elvi szempontok és állami tekintetek diktál­ják, úgy a mai nyilatkozat megadta e próbát. Mert ugyebár, h­a a maga párt­érdeke szerint járt volna el, nem vállalt volna ugyanannyi ódiumot a visszautasí­tással, mint a­mennyi népszerűség jut az ellenzéknek a proponálással. Hogy igaza volt-e a kormánynak, nem-e, azt most, mikor a politikai eszme­cseréknek igazán nincs itt az idejük, nem feszeget­j­ük. Felesleg mondva, a­mit Tisza István az indítvány visszautasí­tására kifejtett, épp oly kevéssé érinti a kérdés lényegét, mint azok az okok nem érintik, a­mikkel Rakovszky indít­ványát támogatta. Ha Rakovszky nem lenne híve az általános választójognak, akkor nem ezt a jutalmat kívánta volna a katonáknak,­­ ha Tisza ismét híve lenne a jogkiterjesztésnek, nem riadt volna tőle vissza csak azért, mert a választójog állami megbízás, nem pedig egyének jutalma. Itt mindkét részről az elvi álláspontnak egy aktuális esethez való alkalmazkodásáról van szó, melynél az álláspont nem az okokból következik, hanem az argumentumokat a már kész állásponthoz hozzá keresték és alkal­mazták. Ezt érzésünk szerint a dolog tisztá­zására ki kellett emelnünk. Maga a kér­dés pedig úgy exponálódik, hogy a há­ború eddigi folyása a háború előtti föl­fogásokat hathatósan meg nem változ­tatta. Egy csomó aggodalmat, egy csomó jogos előítéletet halomra döntött ugyan az örömteli tapasztalat, hogy a nemzet életkérdésével szemben a szoczialista, a nemzetiség elfelejti szoczialista és nem­zetiségi mivoltát és teljesíti kötelességét férfiasan és hazafiasan, a polgári és ka­tonai kötelességek legmagasabb fokára emelkedvén. Ezt látja és konstatálta már régebben maga a kormány és konsta­tálta az egész közvélemény és nagyon valószínű, hogy bizonyos kérdések, ha ismét szóba kerülnek, már ezeknek az aggodalmaknak és előítéleteknek érvé­nyesülése nélkül fognak megítéltetni. Valamennyien érezzük és valljuk, hogy a háború után egészen más viszo­nyok fognak uralkodni. Egy új korszak új Magyarországa fog kialakulni minden téren. Ennek az auspicziumnak nem mondhat ellent a mai szavazás a vá­lasztójogról, mert azt készséggel elismer­jük, hogy a hősi jogon való jogkiterjesz­tés visszautasítása csak egy egészen anorganikus reformnak a­ visszautasí­­tását jelenti, s éppenséggel nem azt, várjon az a­ választó­ törvény, melyet a­ háború előtt alkottak, megfelel-e annak a Magyarországnak­, mely a háború után alakul ki. Ezt a­ kérdést, minél fonto­sabb, annál több okunk van pihentetni addig, míg a belső politikának ismét külön élete és külön hivatása lesz. Addig pedig dolgoznunk kell a győzelem érde­kében és semmi másért; ne válaszszon el bennünket az indítvány és a határo­zat közötti ellentét, ellenben egyezzünk meg abban, a­mire mind a két meg­nyilatkozás támaszkodik: katonáink iránt való tiszteletünkben és hálánkban. AZ ÚJSÁG Péntek, 1915. április 30. A szövetségesek veresége a Dardanellákná Habár a ha­rcz a Dardanellák körül még folyik, a török győzelem ténye le nem tagad­ható. A part­raszállt ellenséges csapatok na­gyobb részét sikerült elkergetni s csak egyes pontokon védekeznek még kisebb támadó cso­portok. Angol és franczia jelentések 80.000 emberre teszik a partra szállí­tott katonák szá­mát. Ez a haderő tehát a szárazföldről való támadásra máris elégtelennek bizonyult. Úfjabb erősítések csak hetek múlva érkezhetnek a Dardanellákhoz , addig pedig a török földön maradt ellenséges csapatok aligha tarthatják magukat. Csupán arról lehet tehát szó, mily méretűvé fejlődik a törököknek eddig kivívott sikere s mennyi áldozatába kerül még a szövet­ségeseknek.­­ A török siker jelentőségét emeli Asquith angol miniszterelnöknek ama ünnepélyes nyi­latkozata, hogy a Dardanellák mostani ostro­máért az angol kormány teljes felelősséget vállal. Tehát nem az eddigihez hasonló partra­szállási kísérletekről van szó, h­anem oly tá­madásról, mely hivatva lett volna a döntést meghozni. A balsiker, melylyel ez a legújabb, döntőnek szánt támadás megindult, ugyan­csak súlyos és kínos helyzetet teremt úgy az angol, mint a franczia kormánynak, ha tekin­tetbe veszszük az angol toborzások egyre gyengébb eredményét s a franczia fegyver-­ képes népesség borzasztó vérveszteségét. A Gallipoli-félszigeten nincs ellenséges katona. Berlin, április 29. A gallipolii nagy török győ­zelemről azt tudta meg a Vomsche Zeitung tudó­sítója, hogy ezzel az angoloknak a Dardanelláknál megkísértett első nagy partraszállása teljesen meg­hiúsult. Az európai oldalon nem áll már angol vagy franczia. Vagy a vízbe szorították őket, vagy meg­ölték, vagy foglyul ejtették. Csak Kum Kalehnál állnak még ellenségek, de ezeket is hamarosan el­űzik. Az utóbbi harczok kimutatták, hogy azoknak volt igazuk, kik azt mondották, hogy az ellenség nagyobb arányú partraszállása a kitűnő török sereg ellentállása miatt lehetetlen. Az ellenség veszteségei állítólag igen súlyosak. A harcz részletei. Konstantinápoly, április 29. Bár a Callipoli­­félszigeten folyt harczok részleteit hivatalosan még nem közölték, mindazonáltal térképek és az eddig beérkezett jelentések, valamint a Tanin által közölt áttekintő összefoglalásból általános fogalmat lehet nyerni a harczokról, a­melyek az angol és franczia csapatok partraszállását követ­ték, és a­melyek a Gallipoli-félsziget által alkotott földnyelvnek legszélsőbb délnyugati részében foly­tak le. Már az e hó 24-ikén a Madyros vidéke fölötti területen végzett felderítő repülésekből következtetni lehetett az ellenség szándékára, mert az ellenség akkor kezdte meg a partra­szállásra kiszemelt terület felderítését. A partra­szállás c­élja az volt, hogy az európai parton fekvő erődök háta mögötti területet elfoglalják. Az ellenség azt remélte, hogy itt eredményt érhet el, mert a megteendő it itt kisebb. Az ázsiai parton Kum Kaleh mellett partraszállított csa­patokon kívül, a­melyeket a tegnapelőtti hiva­talos jelentés szerint minden nehézség nélkül megvertünk, az ellenség partraszállott a Sighin­­dere kis folyó torkolatánál, a­mely folyó a fél­sziget legszélső részén folyik és Seddil Bahrtól északra ömlik a tengerbe, továbbá a Teke Burnui előhegyeknél, ugyancsak északnyugatra Seddil Bahrtól, továbbá Saritepénél, a­mely valamivel északabbra fekszik, és végül Kabatepe környékén, a­mely Mr­dytos mögött még északabbra, fekszik. Az ellenséges arczvonal tehát Seddil Bahr kör­nyékétől Kabatepéig vonult. A c­entrumot Sighin­­dere alkotta, a jobbszárnyat Teke Bimm és a balszárnyat Kabatepe. A harczok itt rendkívül hevesek voltak, mert Kabatepe, a­mely 406 mé­teres magaslaton, van, kedvező állást nyújtott az ellenséges gyalogságot fedező tüzérségnek. Miután az Ottoman csapatok e hó 25-ikén az angol-franczia jobbszárnyat szuronyrohammal visszaverték, a mely alkalommal csodálatos hősiességet tanúsítottak. Kabatepe környékéről az ellenséget teljesen ki tudták szorítani. Ennélfogva remélik, hogy a saritepei ellenséges hadállások sem lesznek képe­sek tovább ellentállani. Konstantinápoly, április 29. A Dardanellákban lefolyt eseményekről érkező kiegészítő jelentések­ből egyre világosabban tűnik ki az ottomán tisztek és katonák vitézsége és elánja. A Gallipoli-fél­­szigeten folyó harczok során és főleg Kabatepénél a török csapatok két nap és egy éjjel szakadatlanul küzdöttek, a­nélkül hogy a kimerülés legcsekélyebb jele is látszott volna rajtuk, a folytonosan elő­­nyomu­l ellenséges erőkkel szemben. A kumkalel­i első k­ar­­zokban a török csapatok egyetlen lövést sem tettek, hanem az ellenséget pusztán szuronynyal verték vissza. A k­arczok alatt negyven ellenséges hadihajó — köztük az Askold orosz czirkáló — a­melyek megfigyelésre voltak felállítva, időről­­időre bombázta Seddil Bahrt és Kum Kaleht. A tö­rök erődök eredményesen viszonozták a tüzelést és két torpedónaszádot, továbbá eg­y szállítóhajót el­­sülyesztettek. Egy súlyosan megrongálódott czir­­kálót, mint már jelentettük, Tenedoszba kellett vontatni. A törökök nagyszámú fegyvert és nagy­­mennyiségű lőszert zsákmányoltak. Görög jelentés a partraszállított csapatok vereségéről. Athén, április 29. A Hestia az angol-franczia szövetséges csapatok partraszállásáról hiteles adatok alapján a következőket közli : Gallipoli félszigetének egymástól messze eső négy pont­­j­­án, a Surk-foknál, a Hellesz-foknál, a­mely­­ közel van a Seddil Bahr elpusztított erődeihez, s a Szárosz-öböl partján Jenikei alatt és az ázsiai­­ parton, a Kum Kaleli-erőd közelében szállítot­tak csapatokat partra a szövetségesek. Nyilván­­ az volt a tervük, hogy egyidejűleg támadnak az ázsiai és az európai parton s igy Balair felé­­ elvágják a török csapatok összeköttetési vona- t

Next