Az Ujság, 1915. április (13. évfolyam, 91-119. szám)
1915-04-30 / 119. szám
Hősi jogon. Rakovszky István — háború alatt mindenkinek hinnünk kell — hangsúlyozta, hogy indítványát, mely szerint hősi jogon terjesztessék ki a választójog azokra, akik harczokiak, nem sugallta semmi pártérdek. Mégis legyen szabad konstatálnunk, hogy a kormány és többség, visszautasítván indítványát, az eredmény, melyet elért, nem a harczos katonáknak jutott, hanem az ellenzéki pártérdeknek. Elhiszszük, hogy nem ez volt a czél, viszont tény, hogy ez az eredmény. A harczos katonák nem jutnak választójoghoz, ellenben az ellenzék, mint a választójog kérdésében a nép barátja, rámutathat: íme, még a vérét ontó hazafit sem tartja ez a kormány méltónak arra, hogy választójoga legyen. íme, ez a kormány és ez a többség csak szavakkal jutalmaz, de nem ad semmit azoknak, akik odaadják mindenüket! Denikve a magunk részéről világos, hogy ha Rakovszky és társai kerestek volna módot arra hogy a háborús közvéleményből is maguknak hódítsanak egy tekintélyes kontingenst, jobb módot nem találhattak volna, mint a katonáknak adandó választójog ötletét. Ennek visszája pedig, hogy ha a kormánynak még valami próba kellett volna arra, hogy a választójog dolgában elfoglalt konzervatív álláspontját merőben elvi szempontok és állami tekintetek diktálják, úgy a mai nyilatkozat megadta e próbát. Mert ugyebár, ha a maga pártérdeke szerint járt volna el, nem vállalt volna ugyanannyi ódiumot a visszautasítással, mint amennyi népszerűség jut az ellenzéknek a proponálással. Hogy igaza volt-e a kormánynak, nem-e, azt most, mikor a politikai eszmecseréknek igazán nincs itt az idejük, nem feszegetjük. Felesleg mondva, amit Tisza István az indítvány visszautasítására kifejtett, épp oly kevéssé érinti a kérdés lényegét, mint azok az okok nem érintik, amikkel Rakovszky indítványát támogatta. Ha Rakovszky nem lenne híve az általános választójognak, akkor nem ezt a jutalmat kívánta volna a katonáknak, ha Tisza ismét híve lenne a jogkiterjesztésnek, nem riadt volna tőle vissza csak azért, mert a választójog állami megbízás, nem pedig egyének jutalma. Itt mindkét részről az elvi álláspontnak egy aktuális esethez való alkalmazkodásáról van szó, melynél az álláspont nem az okokból következik, hanem az argumentumokat a már kész állásponthoz hozzá keresték és alkalmazták. Ezt érzésünk szerint a dolog tisztázására ki kellett emelnünk. Maga a kérdés pedig úgy exponálódik, hogy a háború eddigi folyása a háború előtti fölfogásokat hathatósan meg nem változtatta. Egy csomó aggodalmat, egy csomó jogos előítéletet halomra döntött ugyan az örömteli tapasztalat, hogy a nemzet életkérdésével szemben a szoczialista, a nemzetiség elfelejti szoczialista és nemzetiségi mivoltát és teljesíti kötelességét férfiasan és hazafiasan, a polgári és katonai kötelességek legmagasabb fokára emelkedvén. Ezt látja és konstatálta már régebben maga a kormány és konstatálta az egész közvélemény és nagyon valószínű, hogy bizonyos kérdések, ha ismét szóba kerülnek, már ezeknek az aggodalmaknak és előítéleteknek érvényesülése nélkül fognak megítéltetni. Valamennyien érezzük és valljuk, hogy a háború után egészen más viszonyok fognak uralkodni. Egy új korszak új Magyarországa fog kialakulni minden téren. Ennek az auspicziumnak nem mondhat ellent a mai szavazás a választójogról, mert azt készséggel elismerjük, hogy a hősi jogon való jogkiterjesztés visszautasítása csak egy egészen anorganikus reformnak a visszautasítását jelenti, s éppenséggel nem azt, várjon az a választó törvény, melyet a háború előtt alkottak, megfelel-e annak a Magyarországnak, mely a háború után alakul ki. Ezt a kérdést, minél fontosabb, annál több okunk van pihentetni addig, míg a belső politikának ismét külön élete és külön hivatása lesz. Addig pedig dolgoznunk kell a győzelem érdekében és semmi másért; ne válaszszon el bennünket az indítvány és a határozat közötti ellentét, ellenben egyezzünk meg abban, amire mind a két megnyilatkozás támaszkodik: katonáink iránt való tiszteletünkben és hálánkban. AZ ÚJSÁG Péntek, 1915. április 30. A szövetségesek veresége a Dardanellákná Habár a harcz a Dardanellák körül még folyik, a török győzelem ténye le nem tagadható. A partraszállt ellenséges csapatok nagyobb részét sikerült elkergetni s csak egyes pontokon védekeznek még kisebb támadó csoportok. Angol és franczia jelentések 80.000 emberre teszik a partra szállított katonák számát. Ez a haderő tehát a szárazföldről való támadásra máris elégtelennek bizonyult. Úfjabb erősítések csak hetek múlva érkezhetnek a Dardanellákhoz , addig pedig a török földön maradt ellenséges csapatok aligha tarthatják magukat. Csupán arról lehet tehát szó, mily méretűvé fejlődik a törököknek eddig kivívott sikere s mennyi áldozatába kerül még a szövetségeseknek. A török siker jelentőségét emeli Asquith angol miniszterelnöknek ama ünnepélyes nyilatkozata, hogy a Dardanellák mostani ostromáért az angol kormány teljes felelősséget vállal. Tehát nem az eddigihez hasonló partraszállási kísérletekről van szó, hanem oly támadásról, mely hivatva lett volna a döntést meghozni. A balsiker, melylyel ez a legújabb, döntőnek szánt támadás megindult, ugyancsak súlyos és kínos helyzetet teremt úgy az angol, mint a franczia kormánynak, ha tekintetbe veszszük az angol toborzások egyre gyengébb eredményét s a franczia fegyver- képes népesség borzasztó vérveszteségét. A Gallipoli-félszigeten nincs ellenséges katona. Berlin, április 29. A gallipolii nagy török győzelemről azt tudta meg a Vomsche Zeitung tudósítója, hogy ezzel az angoloknak a Dardanelláknál megkísértett első nagy partraszállása teljesen meghiúsult. Az európai oldalon nem áll már angol vagy franczia. Vagy a vízbe szorították őket, vagy megölték, vagy foglyul ejtették. Csak Kum Kalehnál állnak még ellenségek, de ezeket is hamarosan elűzik. Az utóbbi harczok kimutatták, hogy azoknak volt igazuk, kik azt mondották, hogy az ellenség nagyobb arányú partraszállása a kitűnő török sereg ellentállása miatt lehetetlen. Az ellenség veszteségei állítólag igen súlyosak. A harcz részletei. Konstantinápoly, április 29. Bár a Callipolifélszigeten folyt harczok részleteit hivatalosan még nem közölték, mindazonáltal térképek és az eddig beérkezett jelentések, valamint a Tanin által közölt áttekintő összefoglalásból általános fogalmat lehet nyerni a harczokról, amelyek az angol és franczia csapatok partraszállását követték, és amelyek a Gallipoli-félsziget által alkotott földnyelvnek legszélsőbb délnyugati részében folytak le. Már az e hó 24-ikén a Madyros vidéke fölötti területen végzett felderítő repülésekből következtetni lehetett az ellenség szándékára, mert az ellenség akkor kezdte meg a partraszállásra kiszemelt terület felderítését. A partraszállás célja az volt, hogy az európai parton fekvő erődök háta mögötti területet elfoglalják. Az ellenség azt remélte, hogy itt eredményt érhet el, mert a megteendő it itt kisebb. Az ázsiai parton Kum Kaleh mellett partraszállított csapatokon kívül, amelyeket a tegnapelőtti hivatalos jelentés szerint minden nehézség nélkül megvertünk, az ellenség partraszállott a Sighindere kis folyó torkolatánál, amely folyó a félsziget legszélső részén folyik és Seddil Bahrtól északra ömlik a tengerbe, továbbá a Teke Burnui előhegyeknél, ugyancsak északnyugatra Seddil Bahrtól, továbbá Saritepénél, amely valamivel északabbra fekszik, és végül Kabatepe környékén, amely Mrdytos mögött még északabbra, fekszik. Az ellenséges arczvonal tehát Seddil Bahr környékétől Kabatepéig vonult. A centrumot Sighindere alkotta, a jobbszárnyat Teke Bimm és a balszárnyat Kabatepe. A harczok itt rendkívül hevesek voltak, mert Kabatepe, amely 406 méteres magaslaton, van, kedvező állást nyújtott az ellenséges gyalogságot fedező tüzérségnek. Miután az Ottoman csapatok e hó 25-ikén az angol-franczia jobbszárnyat szuronyrohammal visszaverték, a mely alkalommal csodálatos hősiességet tanúsítottak. Kabatepe környékéről az ellenséget teljesen ki tudták szorítani. Ennélfogva remélik, hogy a saritepei ellenséges hadállások sem lesznek képesek tovább ellentállani. Konstantinápoly, április 29. A Dardanellákban lefolyt eseményekről érkező kiegészítő jelentésekből egyre világosabban tűnik ki az ottomán tisztek és katonák vitézsége és elánja. A Gallipoli-félszigeten folyó harczok során és főleg Kabatepénél a török csapatok két nap és egy éjjel szakadatlanul küzdöttek, anélkül hogy a kimerülés legcsekélyebb jele is látszott volna rajtuk, a folytonosan előnyomul ellenséges erőkkel szemben. A kumkaleli első karzokban a török csapatok egyetlen lövést sem tettek, hanem az ellenséget pusztán szuronynyal verték vissza. A karczok alatt negyven ellenséges hadihajó — köztük az Askold orosz czirkáló — amelyek megfigyelésre voltak felállítva, időrőlidőre bombázta Seddil Bahrt és Kum Kaleht. A török erődök eredményesen viszonozták a tüzelést és két torpedónaszádot, továbbá egy szállítóhajót elsülyesztettek. Egy súlyosan megrongálódott czirkálót, mint már jelentettük, Tenedoszba kellett vontatni. A törökök nagyszámú fegyvert és nagymennyiségű lőszert zsákmányoltak. Görög jelentés a partraszállított csapatok vereségéről. Athén, április 29. A Hestia az angol-franczia szövetséges csapatok partraszállásáról hiteles adatok alapján a következőket közli : Gallipoli félszigetének egymástól messze eső négy pontján, a Surk-foknál, a Hellesz-foknál, amely közel van a Seddil Bahr elpusztított erődeihez, s a Szárosz-öböl partján Jenikei alatt és az ázsiai parton, a Kum Kaleli-erőd közelében szállítottak csapatokat partra a szövetségesek. Nyilván az volt a tervük, hogy egyidejűleg támadnak az ázsiai és az európai parton s igy Balair felé elvágják a török csapatok összeköttetési vona- t