Az Ujság, 1915. május (13. évfolyam, 120-150. szám)

1915-05-11 / 130. szám

Kedd, 1915. május II. AZ ÚJSÁG Giolittit. A kihallgatás 50 perczig tartott. A lap megjegyzi, hogy biztosra veszik, hogy Sa­­landra miniszterelnök és Giolitti ma délután tanácskozni fognak. Az olasz kormány a tüntetések ellen. Róma, május 10. Salandra miniszterelnök és belügyminiszter az összes prefektusokhoz a következő körrendeletét intézte : Miután Olasz­országban tartózkodó külföldi alattvalókkal szemben tüntetések jelei és lakások, valamint czímerek megrongálásának kísérletei mutat­koztak, felhívom a prefektusokat és a közrend fentartására hivatott, alájuk rendelt közege­ket, hogy a legmesszebbmenő felügy­eletet gya­korolják és személyek vagy vagyon ellen irányló minden sértő támadást akadályozzanak meg. A czivilizált népek első kötelessége, hogy minden körülmények között tartózkodjék erőszakos cselekményektől vagy bárkinek lenézésétől. A kormány a kötelességteljesítésnek érvényt fog szerezni. Felhívom, hogy ezt az utasítást a lehető legszélesebb körben terjeszsze és annak szigorú keresztülvitelére ügyeljen. Salandra. Az olasz kormány és a háborús mozgalom. Bécs, május 10. (Saját tudósítónk telefon­­jelentése.) A Wiener Allgemeine Zeitung »Ausz­tria-Magyarország és Olaszország« czimen ezt írja: A háború kezdete óta Olaszországban mozgalom észlelhető, a­mely a habsburgi mon­archia ellen irányul, és az a czélja, hogy Olasz­országot a hármas ententehoz tartozó hatal­mak mellé terelje. Ez a mozgalom, úgy látszik, most érte el forrpontját s nem szabad komoly­ságát tagadni, azonban szilárd a bizakodásunk, hogy az olasz kormánynak sikerülni fog e moz­galmon úrrá lennie. Tanácskozások Konstantinápolyban. Konstantinápoly, május 10. Carroni olasz nagykövet tegnap délután tanácskozott Szaid Halim pasa herczeg nagyvezérrel és Talaat boy belügyminiszterrel. Jülow és Macchio nem tettek látogatást a pápánál. Róma, május 10. Az Osservatore Romano írja : .Daczára c­áfolatainknak, a lapok megmaradnak azon állításuk mellett, hogy Bü­low herczeg német nagykövet és Macchio báró osztrák-magyar nagy­ Házon a fetéren és a gyarmatokon. Kína elfogadta Japán követeléseit. London, május 9. (Reuters) A japán nagykövetség hivatalos tokiói táviratot kapott, a­mely közli, hogy Kína elfogadta Japán legutóbbi jegyzékét. Vizsgálat a Léon Bambetta pusztulása miatt. Genf, május 10. Párisi lapok közül ma, hogy a tengerészeti kormány a minisztertanács határo­zata alapján vizsgálatot rendelt el azoknak a körülményeknek a kikutatására, a­melyek között egy osztrák-magyar tengeralattjáró naszád a­ Léon Gambettá­t elsülyesztette. Ágyudörgés a Keleti-tengeren, Kopenhága, május 10. A múlt csütörtök este rendkívül heves ágyúzást hallottak Laa­­land-sziget déli partjain. Az ágyúzás hangja a Fehrmann-Belt felől jött és oly erős volt, hogy a partvidék házai megremegtek, az ajtók kinyíltak és az ablakok recsegtek. Angol czirkáló Seitertóztatott egy olasz gőzöst. Róm­a, máj­us 10. A Washington nev­ű olasz gőzöst az Aegei-tengerben egy angol czirkáló feltartóztatta. Az olasz gőzös kénytelen volt vas-, fa- és lisztszállítmányát Lemnosz szigetén kirakni. A Bardas mellék ostroma. Hivatalos török jelentés. Konstantinápoly, május 10. (Agence Milli.) A főhadiszállás közli: Az ellenséges flotta nem kísérelt meg további támadást a tenger­­szorosok ellen. Az ellenség, a­mely Sedilbahr­­nál egy kis partsávot tart megszállva, tegnap is nagy erősítésekkel megkísérelte megújítani eddig sikertelenül maradt támadásait. A csata éjfélig tartott. Az ellenséget ismét visszavertük partraszállási zónájába. E­közben az ellenség súlyos veszteségeket szenvedett. A többi hadszíntéren nem történt jelentős esemény. Az entente összeesküvést szőtt Török­ország ellen. Konstantinápoly, május 9. A Tanin ma szenzác­iós leleplezéseket közöl egy forradalmi összeesküvésről, a­melyet Anglia és Franczia­­ország Konstantinápolyban terveztek. A merény­let terve szerint bombavetésekkel akarták el­tenni láb alól azokat a török államférfiakat, kik most vezetik az ország ügyeit, torpedóval akar­ták légbe röpíteni a Javus Sultan Selim nemi hajót, a régi Göbent, a német tiszteket le akarták gyilkolni és az ilyképpen előkészített utón halad­­tak volna az angol-franczia csapatok könnyű szerrel Konstantinápoly felé, hogy a Hagia Sofiára a félhold helyén kitűzzék a keresztet. Azonban az ellenség ágyai mondja a lap — a Dardanellák felé mennydörögtek, die a­helyett hogy Törökországot robbantották volna szét, a jelenlegi kudarczot eredményez­ték. Konstantinápolyban nyugalom uralko­dik. Az angol, franczia és orosz diplomaták Világháború,­ik barátom. írta Gábor Andor. Ez a város, a melyről én most írok s a melyet, enge­delmükkel, nem fogok megnevezni, olyan város, hogy ebben mindenki katona. Czivilek itt legföljebb a landesübliche Fuhr­werk fuvarosai, de azok mögött is mindig:egy-­­ egy szuronyos baka­ ül a szekéren. Egyéb czivil­­nek itt nincs keresnivalója. A nap lesüt a kantin pitvarára, minden olyan vidám, olyan aranyos ; minden azt hir­deti, hogy élni nagyon jó. Pedig itt minden a háborút szolgálja, vagyis azt mondja, hogy meghalni könnyű és egyszerű. Nagy szőkefejű ember áll előttem a nap­fényen és valaki, a­ki bemutatja, így szól : —■ Der Herr Scharfrichter. A hóhér úr. . . Jóságos, kedves, kövérkés arc­ú ember a hóhér úr , a keze, melyet barátságosan nyújt felém, húsos, meleg kéz, mint az enyém, vagy az öné, noha most, mestersége szerint, halálos ez a kéz. Megszorítja a kezemet és beszél­getünk. Csak három esete volt még idáig. Nem sok, ugy­e, ilyen veszedelmes időkben­­? Éppen azért a szőke ember még nem közönyösödött el a mesterségével szemben. Mind a három esetet részletesen tudja és részletesen mondja el. Azelőtt, mikor még nem volt háború, ő csak segéd volt ebben az iparban, mely meglehető­sen monopolizálva van, de most mesterré lépett elő. Nem önállósította magát, mert ez lehetetlen, hanem őt önállósították. Máskor ez a mesterség jól eltartja emberét, most csak egy szerény czalagról van szó, s mint hallom, még az sincs megállapítva. Ezt nem mint sérelmet mondja : isten ments ! Megelé­gedett, derék ember ő, a­ki felszólít, hogy ebé­deljek vele itt a kiskocsmában, a­hol a munka megkezdéséig tartózkodni fog. Délután kettőkor ugyanis munka lesz. Mivel azonban máshová ígérkeztem el ebédre, nem tehetek eleget a szíves meghívás­nak s csak abban állapodunk meg, hogy dél­után kettő előtt megint találkozunk s akkor el­sétálunk oda, a hol ő a mesterségét gyakorolja. Újabb kézszoritással pecsételjük meg ezt a randevút s mindkettőnk a dolga után megy.­­• A köteleket majd odaadom a szer­kesztő úrnak. A szerkesztő úr én volnék. De, tessék meg­nyugodni benne, vagy haragudni érte, a köte­lek nincsenek nálam, mert nem vagyok babonás és a magam számára semmi fontosságot nem tulajdonítok egy olyan kötélnek, a­mire más­valakit kötöttek. Mindamellett látom az aján­latból, hogy igaz magyar vendégszeretettel állok szemben, hiszen vendéglátó gazdám a legértékesebbet akarja nekem adni, a­mije csak van. Istenem, mások egyetlen ilyen kötél­nek egyetlen darabkáját is sokra tartanák, én ellenben úgy teszek,, mintha nem hallanám a három egész kötélről szóló megtisztelő aján­latot. Bizony, mindig kömmel mi voltam s ezen már a háború sem tud változtatni. Fél kettőre igyekszem vissza oda,, a­hol lennem kell a megállapodás szerint. S a­hogy kiszállok a kocsiból, ott, a­honnan a kocsinak már nem szabad tovább mennie, a Duna partján látom, hogy torlódás van. — Nyitva van a hajóhíd! — mondják körülöttem. Addig nincs közlekedés. Nézem, hogy mi­lyen ügyesen bánnak­­a vizi emberek a nagy esetlen jószággal, a hajóhiddal, melynek két czikkelyét viz ellenében széttárják. A lapos vontatógőzös és a lomha uszályhajók átcsúsz­nak a hid épen maradt két szélső darabja közt s már kezdik is becsukni a hidat, a­mi gyor­sabban megy, mert víz lefolyta irányában tör­ténik. Közben motoros csónakok siklanak át a vizen. Olyanok, mintha óriási arab kisértetek papucsai volnának. A kisértet lába nem látszik, csak maga a papucs megy át — magától — a vizen. Mert vannak emberek és vannak írások ezen a környéken, a­mik olyan sürgősek, hogy nem várhatják meg a hajóhíd kinyittát és összecsukódását. Nem vagyok türelmetlen. Ha már har­­mincz éves tudtam lenni, a­nélkül hogy láttam volna, a­mit most egy félórán belül látandó vagyok, akkor egy negyedórával több vára­kozás úgysem számít. De a­hogy körültekintek, látom, hogy a pap is ott van a várakozók közt. E szerint nem késhetem el. Nélkülem ugyan el­kezdenék biztosan, de a pap nélkül nem lehet. Mikor a híd együtt van, akkor mi az in­nenső oldalról, s a túlsó oldalról azok, a­kik onnan akarnak átjönni, ráömlünk a hídra, középen találkozunk, összekeveredünk, aztán ki-ki megy a maga útirányában. Én a kis­kocsma elé, a­honnan éppen kilép a szőke ember a megtörli tenyerével a bajuszát. Jóízűen étke­zett és egy sprieczert is megivott utána. Újra parolázunk. A nélkül mi már nem találkoz­hatunk, nem búcsúzhatunk, hogy ne paro­­láznánk. Megindulunk fölfelé. Oda. Mások is jönnek majd utánunk, tisztük és hivataluk szerint, de mi ketten külön megyünk. Mindenki, a­ki megy, vissza is jön majd ugyan­ezen az útón, de van egy ember, a­kinek nincs retúrjegye erre a gyalogsétára. Az az egy ember csak oda megy. Vissza már nem kerül, mert ott marad az eszköz mellett, a fekete föld alatt. Tudom a nevét, tudom a bűnét. Kegyelem nincs. Az ég most egy kicsit elszürkült, de a táj így is csodaszép. Még a sár is színes a sok-sok falevéltől, a­mit betehintett az ősz, s hogy ma­követ látogatást tett a Szentatyánál, vagy pedig a szentszék államtitkáránál. Felhatalmazást nyer­tünk annak kijelentésére, hogy e minden szempont­ból valószínűtlen látogatás sohasem történt meg. Pasiss a szláv és olasz érdekekről, Nisből jelentik Szófián át. A szkupstiná­­ban Pasics miniszterelnök egy interpelláczióra adott válaszában kijelentette, hogy a szerb kormánynak semmi hivatalos értesülése sincs arról, hogy Olaszország és a nagyhatalmak közt tárgyalások volnának az adriai kérdésben. Annyit azonban mondhat, hogy reméli, hogy Olaszország respektálni fogja a nemzetiségi elvet és nem fog semmit sem tenni, a­mi alkalmas volna arra, hogy ellentétet ébr­esz­szen a szláv és olasz érdekek közt. "

Next