Az Ujság, 1915. május (13. évfolyam, 120-150. szám)

1915-05-17 / 136. szám

s­ meretlen tengeralattjáró üldözi a spanyol par­tok közelében. A Shenandrock kapitánya azt hiszi, hogy a Deltát megtorpedózták. Elfogott svéd gőzös, Hamburg, május 16. A Björn svéd gőzöst, a­mely érez- és élelmiszerszállítmánynyal útban volt London felé, feltartóztatták és Hamburgba hozták. Hibáztatott gazdasági intézkedések. London, május 16. Az indiai búza kivitelének finanszírozására és a szénkivitelt megnehezítő formaságokra vonatkozó kormányintézkedéseket az angol sajtó élesen kritizálja. A háború egyéb hírei. A forrongó Portugália, Madrid, május 16. (Havas.) A belügymi­nisztériumba érkezett jelentések szerint a hely­zet Portugáliában igen komoly. Hír szerint a vasúti összeköttetés megszakadt. Coimbrá­­ban, Portóban és Santaremben zavargások voltak. Lisszabonban a kommünt proklamálták. Beszélik, hogy Alfonso Gostát meggyilkolták. A csapatok nem képesek a mozgalmat el­nyomni. » Madrid, május 16. (Reuters) Hivatalos je­lentések hírt adnak arról, hogy Portugáliában forradalmi mozgalom van, a­melyet a Tajóba befutott hajóraj vezet. Hadihajók bombázták a fővárost és jelentékeny kárt okoztak. Madrid, május 16. (Havas.) A Vasco di Gama czirkáló parancsnokát hír szerint meggyil­kolták. Lisszabon helyőrsége hű marad az el­nökhöz. Későbbi szikratávíró jelentése szerint Jász­­szabonban elnyomták a felkelést. Martino Lima kapitány átvette a köztársasági csapatok pa­rancsnokságát . Spanyolországban betiltották a tiltakozó gyűléseket Hága, május 16. Franczia lapok jelentése szerint a spanyol kormány megtiltotta, hogy a Lusitania elsülyesztése miatt tiltakozó gyűlé­seket tartsanak. A közönség és a háború. Munkában a jótékonyság. A rokkant katonák segélyezése. Baiangarten Nándor közigazgatási bíró a Bésán-jutalmat (2400 korona), melyet az idei akadémiai nagygyűlés neki ítélt oda, mint már jeligés levelében kijelentette, a rokkant katonák segélyezésére fordította. A fiumei Vöröskereszt-kórház sebesültjeinek hálája. Fiuméból Írják nekünk: A fiumei Vöröskereszt-kórház sebesültjei és ápoló személyzete megható módon rótták ma­ le hálájukat gróf Wickinburry ist­vinné, a kórház védnöknője nevenapja alkalmából. Szeretetek és ragasz­kodásuk kifejezéseképpen rengeteg virágot küldtek a kórház jóságos védnüknőjének a kormányzósági palotába és azonkívül kedves ünnepélyt rendeztek tiszteletére a Vöröske­reszt­ Egy­let helyiségében. Gróf Wickenburg Istvánnét rajongásig szeretik a kórház sebesült vitézei azért az odaadó gondoskodásért, melyben az ő részéről részesülnek. AZ ÚJSÁG. Előfizetési ára: A magyar szent Korona országaiba, A­usztriába és az annektált tartományokba egy hónapra .. ..­­ 2 Kor. 80 áll. negyedévre............. 8 Kor. — fill. félévre..................... 16 Kor. — fill. egész évre ~ 32 kor. — fill. Az Újság előfizetési An a Divat Szalon­­nal együtt negyedévre 10 kor. 50 fillér. Lakóhelyváltozás esetén arra kérjük tisztelt előfizetőinket, hogy aj czimfiket idejekorán közölí­ssti velünk. Miindén erre vonatkozó bejelentéshez szüksége van a Kiadóhivatalnak egyúttal arra a czimszalagra is, melylyel az előfizetett példány a fajnyolsó tartózkodás helyére ment. Külföldre való üdvezködés esetén kérjítk a pertékfiltabötet inog­­ráfitását is. AZ Ú­JSÁG Hétfő, 1915. május 17. Przemysl dicsősége és eleste egy orosz fisz! elbeszélésében. (Damotiev Ratk­ó, a 259-isi besszarábiai ezred hadnagya, a­z Przemyslben hadifogoly volt és Uzsonnái ismét fogságba esett, a harcztéren találkozill az Újság hadiindásításával és elmondta Przemysl ostromának, védelmének és elestének hiteles történetét.­ - Az Újság haditudósítójától. - Az oroszok bevonulása Przemyslbe. — Még az éjszaka folyamán sorakoztat­tam jóval elébb átvett foglyaimat, számszerűit 1860-an voltak, másik két tiszttel, egy orvos­sal és az altisztekkel együtt, és elindultunk a Schlossberg nevű magaslatra, ott várva be a nálunk boldogabbakat. Teljes pártatlansággal bevallom azt is, hogy a szomorú transzportban, többségben voltak, a­kik az orosz diadal hírére nem tudtak felmelegedni és kijelentésemet, hogy Przemysl reggelre a miénk lesz, teljes egykedvűséggel vették tudomásul. Tudták, hogy most ismét kezdhetik élőlről az egészet, holott számukra a háború azzal biztatott, hogy elfogatásukkal befejezést nyert. Úgy kel­lett felrázni őket letargiájukból, maguk is ré­gen nélkülöző harczosok, el­undorod­ottan az élettől, a minden mindegy megadó állás­pontján. Márczius huszonkettedikén érkeztek Prze­myslbe az első oroszok, körülm­entek a városon és nem sokkal utóbb már siettek is vissza. A katonákat alig érdekelték a teljes díszben pom­pázó legények, az érdeklődés csak akkor lett élénkebbé, mikor egy másik csapat érkezett és szekereken hozták a vörös-fehér-barna színű zászlókat, melyeket ötletszerűen és minden rendszer nélkül aggattak ki házakra és köz­épületekre. Ugyanekkor már az összes erődök romjain az orosz zászló díszlett, a békés meg­adást hirdető fehérke mellett. Fél hétkor bevonult a várba az ostromló sereg, legelői gyönyörű lován Selivanov tábor­nok törzskarával, mögötte néhány üres kocsi, aztán megint törzstisztek, jobbról-balról gya­logsági kordon között, mint a királyok. Aztán hézag volt a felvonulásban és a katonabanda következett, majd a katonaság beláthatatlanul hosszú sora. A főtérre érve, Selivanov tábor­nok átvette egy osztrák-magyar katonai kül­döttség és a czivil lakosság fejének jelentését, aztán leszállt a lováról, az urak mindegyikével kezet fogott és törzstisztjeinek élén most már gyalog indult a várparancsnokság irányában. Útjában odáig nem találkozott egyetlenegy katonával, egyetlen élő lélekkel és az ablakok mögül sem kísérték kiváncsi tekintetek. Mon­dom, az egész olyan preczizitással volt rendezve, az intim fájdalom és néma megadás olyan impo­záns megnyilvánulásával, mely példanélküli. A várparancsnokság előtt ekkor már két orosz altiszt és két szuronyszegzett gyalogos posztolt, mögöttük két honvédbakta, immár fegyvertelenül. Orosz részről is c­eremónia nélkül történt minden és a­mint Selivanov ge­nerális befordult a kapun, a hat katona, az oroszok és a honvédek, együttesen tiszteleg­tek. A tábornok után törzskara is bevonult a várparancsnokság épületébe és nem sokkal utóbb a vár átadása Kuzmanek parancsnok részéről is hivatalosan megtörtént. Kuzmanek és Selivanov tábornokok találkozása. — Ám már ment engem és az orosz foglyokat illeti, hát a mi dolgunk hamar el­intéződött. Jelentkeztem a vezérkari főnök helyettesénél, a­ki elvette a kardomat és most orosz fogolynak deklarált, hát nem kaczagni való ? Az osztrákok meghagyták a kardomat, mely csöpögött az ő vérüktől, a® oroszok el­vették. Ámbár tudtam, hogy csak formalitás mégis furcsa volt, és az is, a­mikor két kato­nával elkísértettek az eddigi lakásomra, a­hol azokkal a beteg magyar tisztekkel, a­kikkel eddig együtt laktam, még egyszer találkoztam. — No, uraim, fogoly vagyok magam is, az ajtónk előtt két azsronycs­őr silbakol. Aztán elbeszéltem a tiszteknek az műszak bevonulását, de arra a kérdésükre, mi történt a várparancsnokságon, a­mikor Selivanov és Kuzmanek tábornokok először állottak szem­ben egymással, nem tudtam felvilágosítással szolgálni, a­mint hogy magam is csak később értesültem róla. —­ Ha volna szives elmondani. — Mindenekelőtt egy kis tévedés történt, mert Selivanov Huber alezredest nézte Kuz­manek tábornoknak és elsőben feléje nyúj­tott kezet. Az alezredes erre francziául mondta : — Nem­­ki vagyok a várparancsnok. —­ Mille pardons — felette mosolyogva Selivanov tábornok és Kuzmanek felé fordulva melegen megrázta kezét. — C’était dure et nous avons en des grandes souffrances tous les deux, — kemény dolog volt és mindketten eleget szenvedtünk — mondta Selivanov generális és nyomban a várparancsnok kardja, után nyúlt, mely ott feküdt az Íróasztalán. — Gardez le, m­on general, tartsa meg, tábornokom — folytatta Selivanov és nyom­ban hozzátette : — Vous élles superbe, tous nos compli­ments. Kuzmanek tábornok még mindig nem válaszolt egy szót sem és csak akkor beszélt, a­mikor Selivanov egyenesen kérdést intézetek hozzá: — Van valami kivételes óhaja tábornok úrnak, melyet teljesíthetek? — A magam részére, hálásan köszönöm, nem kérek semmit. A katonáimat szeretném kegyes jóindulatába ajánlani, mert nemes ellenfél részéről minden elismerésre érdemesek. Továbbá huszonnyolczezer sebesült fekszik a városban, ezeket ha méltóztatnék megengedni, hogy orvosaink továbbra is kezelhessék. — Úgy fogunk bánni a várvédő sereggel, mint nemes ellenféllel, ezt méltóztassék tudo­másukra adatai és kíméletre számíthatnak a sebesültek is. Kuzmanek tábornok az első éjszakákat eddigi lakásán töltötte és még azt tudom, hogy a­mikor a vöröskeresztes hölgyek meg­érkeztek Przemyslbe, valamennyien előkelő asszony­ok, a főnöknőjük, S. herczegnő legelső útja a tábornokhoz vezetett, a­kinél hosszan időzött. Przemysli fogságból az uzsoki harertérre. — A magam ügyére térve vissza, rögtön­zött hadbíróság elé állítottak és ott az egy­szerűsítés kedvéért feleltem a Przemyslben volt foglyokért is. Természetesen felmentettek és parancsot kaptam, hogy rögtön jelent­keztem ezredemnél, a­mely ekkor már a Kár­pátokban harczolt. Hosszú utamban odáig a katonaság mind át volt hatva attól a meg­győződéstől, hogy Przemysl elestével a háború elért gyors befejezéséhez és a kárpáti offen­­zíva, megerősítve a vár ostroma alól felmen­­tettekkel, az utolsó erőpróba, a­mely után a béke előkészítése következik. Egy pillanatig sem voltam kétségben az iránt, hogy a dolog lebonyolítása jóval komplikáltabb. Különösen a­mikor ideérve meg kellett győződnöm róla, milyen esztelenül áldozzák fel legjobbjainkat egy egészen illuziózus czél érdekében. Lehan­goló az ilyen, tessék elhinni, a przemysli meg­erősítésből magammal együtt már nem sokan vagyunk. —­ Mégis mit gondol, hadnagy úr ? — Nem gondolok semmit, legfeljebb azt, hogy ennek a háborúnak sohasem lesz vége. Abban a perezben, a­mikor mi defenzívára szorítkozunk a hódított területen és felhagyunk az oktalan támadásokkal, nincs emberi erő.

Next