Az Ujság, 1915. június (13. évfolyam, 151-180. szám)

1915-06-20 / 170. szám

ö­ vetkező hölgyek fogadják : Zichy Sarolta grófnő, dr. Her­mann Béláné, gróf Batthyány Gyuláné, báró Prónay Gyuláné, báró Bem Frigyesné, özv. gróf Károlyi Gyuláné, özv. Jekelfalussy Lajosné, Székács Tivadarné, Karlovszky Bertalanné, özv. gróf Cziráky Béláné, ifj. Bárczy Istvánné, Szegedy-Maszák Aladárné és leánya, gróf Csáky Elza, gróf Sztáray Sándorné, Farkas Kálmánné, dr. Verebély Jenőné, dr. Wein Józsefné, Héder Sándorné, Holitscher Szigfridné, Rejtő Sándorné, Tabódy Jenőné, Törökné Kovács Hermin, Végh Józsefné, dr. Langsch Józsefné, Kallós Edéné, Vigh Albert­né, gróf Wa­ppenheim Szigfridné,­­gróf Apponyi Adél, fordái Grail Erzsi, herczeg Odescalchi Gézáné, Benczúr Gyuláné, Sehonek Istvánná, Bodnár Ottóné, Jankovich-Bésán Endréné. Párnát a katonáknak! A Vöröskereszt­­ Egylet azzal a kéréssel fordul az egész ország hazafias, áldozat­kész közönségéhez, ha akadna egy-két nélkülözhető párnája, esetleg hozzávaló huzattal, juttassa el a Vörös­kereszt Gyű­jtőraktárának (IV., Papne­velde­ utcza 6. szám i. em. Hivatalos órák : délelőtt 9—1.). Lepedőt,­­törülközőt és bármily más fehérneműt is hálás nagy kö­szönettel fogad a vezetőség, mely június 16-ig kiadott 1060 kórház és több kórházi vonat részére : 74.000 párnát, 12.800 párnahuzatot, 50.000 lepedőt, 100.402 ligít, 95.758 nadrágot, 4731 takarót, 56.316 pár harisnyát, 18.741 kapc­aruhát, 21.608 pár papucsot, 79.191 zseb­kendőt, 8000 félkendőt, 15.600 törlőt, 2700 szalvétát és igen sok más mindenféle szükségletet, melyhez a Vörös­kereszt­ Egylet, 250.000 korona készpénzkiadással já­rult hozzá.­­ Nagy hangverseny a kupolacsarnokban. A had­­ée népegészségügyi kiállítás elnöksége szombaton, június 26-án, este 8 órakor nagyszabású hangversenynyel egybe­kötött záróünnepélyt rendez az országháza kupolacsarno­kában. Ez alkalommal Várady L. Árpád kalocsai érsek ünnepi fohászt, Lukács György kiállítási elnök pedig záróbeszédet fog mondani. Az ünnepély több pontját zeneszámok töltik ki, a­melyek Beethoven, Mozart, Schubert, Händel és Mihalovich remekművei közül van­nak összeválogatva. A vegyes karra írt számokat Lichten­­berg Emil operaház karmester vezetésével a Magyar Nők Karegyesülete és a Budapesti Karének Egyesület adják elő. A zenei és énekes magánszólamokban legkivá­lóbb művészeink fognak közreműködni. 8 PESTI EMBER IDEGEI. A papa nyáron. 1. A papa hozott harminc­ kiló lisztet, Cseresznyét, körtét a tíz kiló jeget, Szitát, mángorlót, egy kis kerti széket, S az ágy elé egy hosszú szőnyeget. A papa hozta a téli kabátját, (Hátha csúnya idő találna lenni). Mást nem hozott, csak csupa apróságot. Naja. A papa lejött Boglárra pihenni. 2. Megérkezik ... zihál... nyakába másznak Sebes rohammal három gyerekek ... Mert elromlott, még ma meg kell csinálni A kút káváját és a kereket ... A háziúrral kell hamar beszélni... A kabinunkat el akarja venni... A Svarcznál ki kell fizetni a számlát ... -v Jaja. A papa lejött Boglárra pihenni. 3. Vizet a kert nem látott hat nap óta, Ugyan, papa, öntözd meg tán a kertet ... Ragaszd meg azt a szobrot a kapunál, Mit a fiuk véletlenül levertek ... Papa, csinálj kalitkát a verébnek, A skatulyába most nem akar enni ... A házinyul eltűnt, föl kell kutatni . . . Hjaja. A papa lejött Boglárra pihenni. .. Kilencz szomszéd jön egy rövid vizitre ... »Nagyon rossz volt, verd meg a Pistikét . . .« »Talán sétáljunk !« »A tehenek jönnek ! Papa, bottal kergesd el a bikát !« »S ha már itt vagy , a Borosa folyton nyeivel, Leszel szives egyúttal őt kitépni.. .«» Mikor fürdünk! Brigy ! minek az, kérlek ! Naja ! Ha te fürödni jöttél s nem pihenni! Gábor Andor: AZ ÚJSÁG Vasárnap, 1915. június 20. Kalandos szökés az orosz fogságból (Saját tudósítónktól.) Hosszas hányattatás és életveszélyes kalan­dok után nagy ügyességgel párosult szerencsével szökött meg egy honvédtüzér önkéntes az orosz fogságból. Bercsényi (Silbersten) Iván, I. honvéd tábori ágyasezredszeli egyéves önkéntes tizedest járőrszolgálatra küldte ki szeptember ötödikén a parancsnoka. A kevés emberből álló járőrt Belz galicziai község mellett orosz túlerő támadta meg. A mieink vitézül védekeztek, de a túlerő mégis csak győzelemeskedett s a kis csapat részben el­esett, részben sebesülten fogságba került. Egyedül Bercsényi (Silberstein) tizedes mene­kült meg közülük s szerencsésen elrejtőzött egy falu mellett. Csapatjához szeretett volna vissza­kerülni, de oly messze volt már az előre nyomuló orosz front mögött, hogy szinte lehetetlennek lát­szott tervének sikeres keresztülvitele. Mégis megkísérelte a lehetetlent. Bement a faluba, hogy élelmet és paraszt ruhát szerezzen, itt azonban orosz katonákra bukkant, a­kik foglyul ejtették s még hátrább kisértették. Barát­ságosan beszédbe elegyedett a kisérő katonával, egy liter pálinkát fizetett neki s miután az be­rúgott, elvette a fegyverét, leütötte és megszökött. Hosszas kóborlás után egy másik faluba ért, a­hol sikerült parasztruhát szereznie s igy már nemreg biztosabban folytatta kóborlását. Mestovicski mellett összetalálkozott egy S... nevű órássegéddel, a­ki valamikor hat eszten­deig dolgozott Budapesten. Ennek az ajánlatára K......... földbirtokos fogadta házába a mene­kültet, a­ki nála élt azután október tizennyolcza­­dikától kezdve egész márczius huszadikáig. A jószivü földbirtokos nemcsak szállást és élelmet adott neki, hanem még ruházattal is el­látta. Már-már biztonságban hitte magát itt Ber­csényi, mikor karácsony táján egyszerre csak orosz csendőrök vették körül a földbirtokos házát. Valaki besúgta az oroszoknak, hogy szökevény foglyot rejteget. Vallatóra fogták a földbirtokost és ven­dégét. Ezek egyértelműleg letagadtak mindent. Elmondták, hogy Bercsényi lembergi bankhiva­talnok, a­ki állás nélkül maradt és a drágaság elől jött ki a földbirtokoshoz, sógora testvéréhez, ven­dégségbe. A csendőrök eleinte nem akartak nekik hinni, de azután a rubelekkel bélelt barátságos kézszorí­­tások következtében hitelt adtak szavuknak, s ha a látszat kedvéért magukkal is vitték a fiatal­embert, huszonnégy óra múltán már ismét szaba­don bocsátották, sőt igazoló írást is adtak neki, hogy bántódása ne eshessék. Márczius második felében a lengyel lapokból arról értesült Bercsényi, hogy csapataink bevonul­tak Stanislauba, de az oroszok két nap múlva már ismét visszafoglalták a várost. Nem volt ma­radása a földbirtokosnál. Búcsút vett tőle és gyalo­gosan megindult Stanislau felé, hogy esetleg visszakerülhessen a mi csapatainkhoz. Útközben Bolusovcze községben egy paraszt­­embertől egy bolusovezei gazdálkodó nevére szóló útlevelet vásárolt s ezzel mint bolusovezei föld­­birtokos jelentkezett a stanislaui orosz hatóságnál. Útlevelét szó nélkül láttamozták és nem törődtek többet vele. A fogadóban azonban nem érezte ma­gát biztonságban s ezért elment az egyik rabbinus­hoz, hogy megbízható emberek után tudako­zódjék. Ez egy leányt ajánlott neki, a­ki azelőtt egy dragonyosihhadnagy barátnője volt. Hozzá költözött és türelmetlenül várta, hogy mikor fog­nak a mieink megint bevonulni a városba. Mintegy két hétig volt mér a leánynál, mikor a véletlen összehozta egy magyar katonatiszttel, a­ki kémszolgálatot teljesített a mi hadseregünk részére. Ennek a megbízásából elkészítette a Stanislau körüli orosz védművek pontos térképét melyet gallérjába varratva őrzött megbízója visszatértéig. Szerencsétlenségére megismerkedett Stanislau­­ban egy középiskolai tanár feleségével, a­ki bele­szeretett. Az asszony iránt nagyon érdeklődött egy orosz ezredes is, a­ki a fiatal­embert óvatosságra­­ késztette. Az asszony azonban nem hagyta békén, s mikor ő ismételten visszautasította a szerelmi ajánlatokat, feljelentette mint kémet. Nyomban letartóztatták, házkutatást tartot­tak nála s minden írását elszedték. Rajta lévő ruhájában megtalálták a gallérjába varrt térképet is, a­mi beigazolta a vádat. Természetesen hadbíróság elé állították. A tolmács egy cseh származású százados volt, a­ki azelőtt a monarchia hadseregében szolgált. Bercsényi eleinte tagadni próbált, de az oroszok hamarosan mindent megtudtak róla. Fel­ajánlották neki, hogy kémkedjen az ő javukra, a­mit a magyar önkéntes természetesen felháborodva utasított vissza. Június negyedikén azután ki­mondták az ítéletet, a­mely hét szóval kettő elle­nében kötélállasi halálra szólt. Az ítéletet másnap reggel hét órakor kellett végrehajtani. Ugyancsak vele együtt ítélték halálra egy másik kémünket is. Bercsényi még ekkor sem esett kétségbe. Foly­tonosan szökési tervekkel foglalkozott. Emeleti börtönének ablaka a szomszéd ház ablakától alig volt három méter távolságra. Ezen át érintkezett fogsága idején a külvilággal úgy, hogy falról letört vakolatdarabokba burkolt leveleket dobott át és kapott. Elítéltetése napján tudta meg, hogy az oroszok előkészületeket tesznek Stanislau kiürí­tésére. Éjjel össze is gyűjtötték a kaszárnyában levő összes foglyokat, számszerint mintegy száz­ötvenet, s egy nagy teremben sorakoztatták őket az indulásig. Az őr pár pillanatra elhagyta a ter­met, mire Bercsényi felhasználva az alkalmat, ki­mászott az ablakon s az alig egy láb széles pár­kányon végigkuszva, eljutott az esőcsatornáig, melynek segítségével felkapaszkodott a második emeletre. Itt egy nyitva levő ablakon át vissza­ment az épületbe s a nélkül hogy valaki észre­vette volna, sikerült feljutnia a padlásra. Gyana­kodott azonban, hogy itt is keresni fogják s ezért az egyik szerelő-nyiláson át kiment a tetőre és itt várta be a hajnalt. Alig pirkadt mikor sorakoztatták és elvitték még a foglyokat. Semmi nagyobb lármát sem hal­lott, a­miből azt következtette, hogy nem vették észre a szökését. Várt még két óra hosszat, azután ruháját rendbe szedve és a lehetőségig kitisztítva, lement. Egyenesen az őrhöz sietett és nyugodt hangon megkérdezte tőle, hogy elvitték-e már a foglyokat, mert fogoly öcscsével szeretne néhány szót váltani. — Oh, már két óra előtt elmentek mind — hangzott a válasz, mire ő szomorúságot szín­lelve, kiment a kapun. Egyenesen a lakására sietett, a­hol szállás­adónője, a­ki már holtnak hitte, a viszontlátás örö­mére elájult az ijedtségtől. Gyorsan fellocsolta a leányt és elmondta neki kalandos menekülésének a történetét, mire a leány kissé megnyugodva, azt az örömhírt közölte vele, hogy a szövetséges csapa­tok pár nap múlva már bevonulnak Stanislauba. A hírt egy orosz vezérkari tiszttől hallotta a leány, a­ki udvarolt neki. Biztos volt azonban, hogy a kivégzés idején észreveszik a fogoly szökését s ezért megbízható rejtekhelyet kellett találni Bercsényi számára. Sikerült is a kertben úgy elrejtőznie, hogy az oro­szok, a­kik pedig az egész várost felkutatták utána, nem akadtak rá. Július nyolc­adikán azután elérkezett a meg­váltás órája. Bevonultak a szövetséges csapatok. Bercsényi (Silberstein) Iván tizedes boldogan je­lentkezett a német parancsnoknál, majd Hoffmann altábornagynál, a­kinek az intézkedése folytán ■ haza került Budapestre s legközelebb már ismét visszamegy a harctérre.

Next