Az Ujság, 1915. június (13. évfolyam, 151-180. szám)

1915-06-25 / 175. szám

8 besorozott újonczok, épp úgy mint a lakosság,­­ több helyen fellázadt a háború ellen. A Dardanella-arcz vonalon az ellenség nagy­ít kaliberű ágyúival és a legújabban kapott erő­­­­sítésekkel több támadást intézett június 21-én ■ Séd­il Bahr melletti déli csapataink ellen, de­­ a támadások, a­melyek éjfélig tartottak, ezúttal is teljesen meghiúsultak. Az ellenséget régen véres veszteségei mellett visszavertük és régi állásaiba űztük vissza. Június 20-án Ari Burnu­­un­tól északra álló hadcsoportunk ütegeinek ha­tásos tüzelésével két nagy ellenséges szállító­­gőzöst megrongált. A gőzösök, a­melyek e vidék vizein czirkáltak, kénytelenek voltak visszavonulni. Június 21-én tüzérségünk telje­sen elpusztított egy ütegállást, a­melyet az ellenség éppen be akart rendezni. A többi hadszíntérről nincs fontosabb jelenteni való. Konstantinápoly, június 24. (Milli táv­irati iroda.) A főhadiszállás tegnapi hivatalos ■ jelentése : A kaukázusi harczvonalon csapataink, a­melyek Olty irányában vonulnak, heves har­­czok után elfoglalták a 2900 méter magas Ka­­radagh hegyet, a­mely Kale Boga táján két órá­nyira fekszik határunktól. Az ellenség keleti irányban elmenekült és százszámra hagyta hátra a lőszerrel telt ládákat és egyéb hadi­anyagot. A Dardanellák frontján tábori tüzérségünk két gránátja érte azt az ellenséges torpedó­­naszádot, a­mely az ariburnai partvidék táján haladt el. A torpedónaszád eltávozott. A Seda-Bahr mellett 21-én folyt a csata, mely közel 24 óra hosszat tartott és az ellen­­­­ség vereségével ért véget, a következőképpen folyt le : Az ellenség támadását azzal készítette elő, hogy egész napon át szakadatlanul ágyúzta nehéz tüzérséggel hadállásainkat, különösen a Seil-Bahr szakaszon lévő balszárnyon. 21-én reggel öt órakor az ellenség, miután a tüzérségi tüzelést a legmagasabb fokra vitte és perc­en­­­­ként 150 gránátot lőtt ki, egy rohammal és a­­ szakadatlanul érkező segítőcsapatai felhaszná­­­lásával balszárnyunk lövészárkainak egy ré­szét hatalmába ejtette. Ismételt ellentámadó­Madrid, június 24. (Havas.) A király Dato miniszterelnökhöz táviratot intézett, mely­ben sajnálatát fejezi ki, hogy a spanyol tőke a kormány várakozásait nem váltotta be. A kormány azonban mégsem szabad, hogy magát hazafias kötelességei alól kivonja. A király Datót tanácskozásra várja. Általános a meggyőződés, hogy az egész­­ saink következtében e lövészárkok hol az el­­­­lenség, hol a mi kezünkben voltak. Estefelé­­ már csak egy körülbelül 100 méter hosszú árok­­­­darab volt az ellenség birtokában. A következő­­ év folyamán csapataink, a­melyek az egész na­pon át tartó küzdelemben heroikus maga­­­­tartást tanúsítottak, éjszakai erőteljes támadás­sal ezt az árokrészt is elvették az ellenségtől, a­mely a nagy lőszerpazarlás és óriási vesztesé­gei daczára kénytelen volt legnagyobb rendet­lenségben visszavonulni régi hadállásaiba. Tegnap az ellenség nem tett támadó kí­sérletet. Csak hajnalban és estefelé volt kisebb s­üzérpárbaj balszárnyunk és az ellenséges tü­zérség között. A többi hadszínterekről nevezetesebb ese­ményt nem jelentettek. Olaszország részvétele a Dardanella- akc­ióban. Genf, június 24. Római jelentés szerint­­most már küszöbön van Olaszország aktív­­ rész­vétele a Dardanellák ostromában. A római híradás szerint több olasz czirkálóból és külön­féle kis egységből álló flotta elhagyta Tarento­­kikötőjét és Tenedosz felé indult. Az olasz hajóraj állítólag itt fog egyesülni az angol­­-rranczia flottával, provizóriumról, a­mely július, augusztus és szep­tember hónapokra szól. Metin kifejtette, hogy Francziaország hadi kiadásai körülbelül két milliár­­dot tesznek ki havonként. A kiadások a legköze­lebbi negyedévben a következőképp vannak elő­irányozva : tüzérségre 1.115.575.561, élelmezésre, takarmányra és intendanturai czélokra egy mil­liárd, a műszaki csapatokra 211 millió, aviatikai czélokra 62 millió frank. A katonai nyugdíjakra be­állított összeget az előadó igen csekélynek mon­dotta. A háború kitörése óta 30.000 nyugdíjkér­­vényt nyújtottak be. Ebből 8000-et intéztek el, de csak 900 esetben adták meg a nyugdíjat. A költ­ségvetési bizottság felszólítja a hadvezetőséget, hogy a nyugdíjkérvények elintézését sürgesse meg és minden méltánylást érdemlő esetben adja meg a nyugdíjat. J&h angol hadikölcsön. London, június 24. (Alsóház.) A hadikölcsön­­ről szóló javaslatot második olvasásban elfogadták. A nyugati hard­tér. (Anglia és Németország kicseréli a rokkant hadifoglyokat. Rotterdam, június 24. Lord Cecil az angol­­ alsóház tegnapi ülésén kijelentette, hogy Anglia­­és Németország között megállapodás jött létre, a­­mely szerint a rokkant és harczképtelen hadifog­­­lyokat és a hadifogságba került egészségügyi sze­­­mélyzetet kölcsönösen kicserélik. A franczia költségvetési provizórium. Paris, junius 24. A Temps jelenti: Metin, a­­költségvetési bizottság előadója, a kamarának je­­lentést terjesztett elő három havi költségvetési AZ Ú­JSAC* Péntek, 1915. junius 25. A hátsóm egyéb hírei. A portugál hadsereg a háború ellen. Zürich, június 24. Hágából jelentik a Neue Züricher Zeitung-nak, hogy az ottani diplomácziai körök értesülései szerint Portu­gáliában tüstént katonai forradalom tör ki, mihelyt megüzenik a háborút Ném­etországnak. A hadsereg nyíltan háborúellenes. Ez spanyol kormány lemondása, kormány hivatalban marad. Ennek legbiztosabb jeléül a király fent közölt táviratát tartják. Óvás! London, június 24. A külügyi hivatal figyelmezteti az angol állampolgárokat, hogy ne utazzanak Mexikóba. Ha az utazás nem halaszthatatlanul szükséges, feltétlenül ma­radjanak otthon. A közönség és a háború. Munkában a jótékonyság. A fővárosban. A kiállítási hangverseny. Nagy érdeklődést kelt az a hangverseny, melyet az egészségügyi kiállítás elnöksége szombaton este 6 órakor rendez az Országháza kupola­csarnokában. Az estére klasszikus műsort állítottak össze, melyet legelső művészek interpretálnak. Az ünnepély szónokai Várady L. Árpád kalocsai érsek és Lukács György, a kiállítás elnöke lesznek. A zeneszámokban közreműködnek K. Durigó Ilona operaénekesnő, Kerék­­jártó Duczi hegedűművész, Lichtenberg Emil operaházi karmester, Szécsi Férné zongoraművésznő, Piehler Elemér orgonaművész, továbbá a Magyar Nők Karegyesülete és a Budapesti Karének Egyesület. Fokozza az érdeklődést az a körülmény is, hogy az ünnepi hangverseny az ország­háza kupolacsarnokában fog lefolyni, a­hol a nagyközön­ségnek még sohasem volt alkalma végignézni hasonló ünnepélyt. A hangveszeny jövedelmét a hadi rokkantak javára fordítják. Az ülőhelyek 10, 4 és 2 korona, állóhelye­ket 50 fillérért árul, a kiállítási pénztár és Rózsavölgyi és társa zeneműkereskedése. Adomány. Vécsey Ferencz, szökedencsi nagybirto­kos Somogy vármegye főispánja utján a munkaképtelenné vált harczosaink javára a csonkított és béna katonákat gondozó bizottságnak 1000 koronát adományozott. Az Általános Közjótékonysági Egyesület ismét fel­vesz munkásnőket a Károly-körút 3. számú házának fél­emeletén fentartott varróműhelyébe. Jelentkezni na­ponta féltizenkettő és félegy között lehet. Eljeurniak gyapjúszövetekből raeteg ruháik és könnyebbek is. Stiterpsishtolv 40.— K. Gyulay Sóska •35.— Sí Kard­bojt 4.— K, Kartiközfi 6__K, Meleg kertyű­ 4___K, Gyapjei gamásni T.— K, Tábori takaró 32.- K, H&ti­­xs&U 8.— K, Svöcsészc ledivel *3.50 K, Tábori Kulacs 3.— K és feljebb és minden czikk, melyre a hadseregnek a táborban szüksége van, nagy választékban, jutányos árban be­szerezhető a kamarai szállitókra Budapest, .V. Ker., Váczi-utcsa 35. se. tZxrodahni kereskeseiknek nagybani vételnél ürengeik­nél GYORS SEGÉLY ARANYAT-VASÉRT. — Auguszta-alap. — Gyűjtéseink eddigi eredménye 1.727.983.03 K. A mai napon a következő adományokat kaptuk: Gyorssegély. Az »Alkotmány« kiadóhivatala.. 3.— K. özv. Bojt Ferenczné ..................... 4.— » Összesen.... 7.— K. Eddigi gyűjtésünk.... 1.333.819.50 * Együtt.... 1.333.826.50Kr. A Nemzet Háza (Auguszta alap rokkantak alapja) javára. Temesvár város füsttelen nap rendezésének jövedelme............ 5.797.02 K. Losoncz város a rokkantaknak.. 43.57 » Róna Árminná, Budapest............ 3.— » ’ Összesen.... 5.843.59 K. Eddigi gyűjtésünk.... 107.792.7*4 » Együtt.... 173.636.33 K. Véderő. Róna Árminné, Budapest............ 3.— K. Eddigi gyűjtésünk.... 83.648.11 . Együtt... 77 837651.31 K. Vöröskereszt. Eddigi gyűjtésünk ......................... 42.013.79 K. A háborúban megvakult katonák részére. A losonezi megfigyelő állomás élelmezési vállalat konyhájá­nak gyűjtése *)............. 58.80 K. A sajókazai hitelszövetkezet igaz­gatósága és felügyelő-bizottsága 1914. évi jutalék czimen............ 39.32 » Ugyanazok, a II. hadikölcsön jegyzéséből eredő %% jutalék 35.— .­­ A kispesti áll. él. iskola V. és VI. leányosztálya .............................. 5.— 8 | Czanik György, Magyarsók, ki a háborúban megsebesült s rész­ben munkaképtelen lett, első havi segélydija.............................. 10.— 8­1 Kóbori ref. lelkész gyűjtése egy kérvény aláírásakor, 42 aláíró­tól ................................................ 8.40 8 Frey Tivadar kir. járásbiró, Du­naföldvár .................................................. 5.— » Róna Árminná, Budapest............ 4.— » Radváner Jakabné ........................ 2.— » Összesen.... 167.52­7, Eddigi gyűjtésünk.... 43.647 — » Együtt.... 43.814.52 K ') A losonczi mez­figyelő állomás gi/üjűíse: Kedves Borbála 2, Vajda Adolf 2, Weisz, Fanny 3, Pety­kóné 2, Rákász Józsefné 1, Blochné 1, Dezsőné , Walk Vilmosné 1, özv. Saraki Józsefné 1, Varga Teréz 1, Gerő Zsigmond 1, Volk Mórné 1, Hirschl Géza 40.80, ös­­szesen 58.80 K. A katonatiszti özvegyek és árvák »Erzsébet­ Ott­­hona« javára. Kárász, Horgos................................... 200.— K. Dömsödi Hajós Menyhért, Bpest 100.— » Concha Győző, Budapest ............ 20.— » Landgraf Lőrincz dr., Budapest.. 10.— J. Tichy Mihály, Rozsnyó................ 1.— » Budai Izraelita Szentegylet .... 50.— » Hoepfner Gyula, Ráczszentmiklós 10.— » Összesen.... 39 J.— K. Eddigi gyűjtésünk.... 11.329 00 » Együtt.. “ FS72000­­C A Szünidei Gyermektelep­ Egyesület részére. A. E., Budapest.............................. 10.— K. Gyűjtéseink eddigi eredménye. A Gyorssegély — Auguszta-alap részére ........................................... 1,333.826.50 K. A Nemzet Háza (Auguszta-alap rokkantak alapja) javára ___ 173.030.33 » A Véderőért (katonák özvegyei és árvái részére) .............................. 83.651.81 » A Vöröskereszt részére ................ 12.013.79 » A háborúban megvakult katonák részére .................... 43.814.52 » Amputált vitézeinknek műtagokra 6.213.71 » A rokkant katonák részére............ 3.248.10 » A Vörös Félhold részére.....— *2.133.87 » Különféle egyéb pénzadományok 29 444.40 » Összesen.... 1,727.922.03 JC

Next