Az Ujság, 1915. július (13. évfolyam, 181-211. szám)

1915-07-08 / 188. szám

8 Venizelosz, nem vállalkozik a kormányra. Athén, július 7. (Kel. Ért.) Kolum­banisz volt képviselő beszélgetést folytatott Venize­­loszszal, a­ki a következőket mondotta : — Én magam csodálkozom leginkább, hogy állandóan a kormányelnökségre jelölnek. Görögország helyzete mindenképpen megvál­tozott. A Gunarisz-kormány politikája teljesen izolálta Görögországot még az entente-cso­­porttól is, melyhez pedig csaknem a legköze­lebb állott. Ma már nincs jóbarát, a­kire szá­míthatnánk, noha erre most volna legnagyobb szükségünk. Haladéktalanul forszíroznunk kell az Epiruszra és Délalbániára irányuló nemzeti aspirác­iók megvalósítását, mert az idővesz­­tegetés esetleg örökre lehetetlenné tehetné ez aspirácziók teljesülését. Az a helyzet, melybe a Gunarisz-kormány az országot belevitte, számomra teljesen lehetetlenné tette azt, hogy esetleg kormányzásra vállalkozzam. A montene­­róiak előnyomulása Albániában Frankfurt, július 7. (Saját tudósítónk táv­irata..) A Havas-ügynökség június 28-iki je­lentése szerint montenegrói csapatok Szkutarin túl még a város egész kerületét is megszál­lották egészen a fehér Drináig. Az albánok mindenhol megadták magukat. Az albánok tiltakozása: Bukarest, július 7. A bukaresti és kon­stansai albán kolóniák emlékiratot nyújtottak át a nagyhatalmak képviselőinek. Az albánok tiltakoznak az albániai események ellen és kérik, hogy a nagyhatalmak tartsák be az Albánia semlegességére és területi integritására vonatkozó megegyezéseket. A közönség és a bábom. Munkában a jótékonyság. Derék cserkészek. A székesfővárosi Rottenbiller­­utczai cserkészcsapatot Ferencz Szalvátor királyi h­erczeg díszoklevéllel tüntette ki, melyben elismerését és dicsére­tét nyilvánítja a csapatnak és a csapat vezetőségének a Vöröskereszt szolgálatában kifejtett buzgó tevékenysé­géért. A csapat vezetőjét, Halácsy Endre szfov. tanárt a királyi herczeg Vöröskereszt-Egyleti megbízottá nevezte ki. Az ő munkásságának tulajdonítható különösen, hogy a jónevű csapat a háború tizenkettedik hónapjában is ren­dületlen kitartással dolgozik és részt vesz minden társa­dalmi segítőakczióban. Háborús mozaik. (Mint történhetik? — Védekezés a legyek ellen. — Hetven milliós csekk. — Egy franczia nő az ango­lokhoz. — A bernáthegyi barátok és a háború.) Londonnak egyik igen kedvelt folyóirata a Ne ír Age (Új Idő) czímű, a­mely legutóbb egyik czikkében keményen nekitámad az angol hazudo­­zásoknak. A czikk ezeket mondja : — Tisztelt uram ! Nyolc­ hónapja háborúban állunk a németekkel , ez idő alatt naponta két győzelmet arattunk : egyiket az esti, másikat a reg­geli lapok számára, s a németek mindannyiszor visszavonultak. Számításom szerint e jelentések alapján már csak két németnek szabadna lenni és ezeknek is valahol a világ szélén állani. Nem magyarázná meg a czenzor, mint lehet mégis, hogy a németek birtokukban tartják úgy­szólván egész Belgiumot és Francziaország északi részét ? Az újságok vastagbetűs hirdetéseiből többször értesültem már arról, hogy a németeket vasgyűrű szorítja körül. A folytatást azonban hiába várjuk. Mit tesz a vasgyűrü, — akarom mondani a had­sereg — ha sikerül neki körülfogni a disznót? Talán leül és dohányzik és megengedi talán a falká­nak, — a hadseregnek persze — hogy széjjel­szaladjon? Ha nem ezt teszi, akkor hát mit tesz ? ! Hát az mint történhetik, hogy Ausztria- Magyarország és Németország éhezik, közöttük lázadások dúlnak, hónapok óta a legválságosabb helyzettel küzdenek és mégis mint történhetik, hogy ez a két állam ma is ugyanaz, a­ki volt? Talán ez a két állam megtanulta, hogy mint ma­radhat ép és erős, noha csak levegőből táplálkozik ? Ha igen, miért nem árulják el nekünk is ennek a titkát? Igen hasznos lenne reánk, ha még néhány győzelmet aratunk ! ! A sok ezer angol fogoly s a négyszáz angol autóbusz mint került Németországba, ha vereséget sehol nem szenvedtünk? Mint lehet az, hogy a vitéz szerb hadsereg már többször megsemmisítette az osztrák-magyar hadsereget és mégis ez a hadsereg ma erősebb, mint valaha és mégis a szerbek azok, a­kik éhhalálról nyöszörögnek ? A német halálfejes huszárok miért küzdenek még mindig? Pedig a háború elején a belgák, október közepén a francziák és november végén az oroszok semmisítették meg őket véglegesen és tökéletesen? És micsoda nyakas engedetlenség a német trónörököstől, hogy minduntalan feltárnak­ a halottaiból ? Bizony, bizony, csak egy hun képes rá, hogy tovább parancsnokoljon, a­mikor kétszer meghalt és háromszor eltemettetett. Idioszinkráziá­ja a németeknek és a magyarok­nak, hogy vonakodnak halottaknak maradni? Hát Vilmos császár mint gyógyult fel ideges kimerültségéből, kétoldali tüdőgyuladásából, lázá­ból, hüléséből, a súlyos operáczióiról, nem is szólva súlyos őrültségéről? A reimsi katedrálist mikor építették fel újra? A háború elején már teljesen lerombolták a néme­tek és néhány nap előtt újra meglelték ! * A londoni Stegen­­-parkban kiállítás van arról, hogy micsoda veszedelmeket okozhatnak a legyek. A kiállítás legérdekesebb darabja egy óriás méretű légy : a lábszőrein tisztán láthatni, hogy mennyi piszkot c­ipel magával. Látni azután, hogy a légy mint piszkítja be az ételeinket és a betegségek csi­ráit mint rakja a testünkre le. A csirákat 1500- szoros nagyításban mutatják. A legyek üldözését külön osztály tanítja. Mindenekelőtt a légytojásokat kell elpusztítani. Erre a következő mód a legjobb : a szemetet szá­raz szalmával kell körülvenni ; a lárvák a szalmába másznak, hogy begubózzanak; a szalmát ekkor kell elégetni. A legyek pusztítására egész sereg­szer szolgál, de legjobb a nyers petróleum, zöld szap­pan és víz keveréke. E keverékkel ha bedörzsöljük a testünket és a ruhánkat, kitűnő védelmet talá­lunk a legyek és egyéb rovarok ellen. A kiállítás, sajnos, arról nem ad felvilágosítást, hogy az ember miként viselje el e keverék szagát ! * Mint ismeretes, a Betlehem aczéltársaság a háború eleje óta szállít hadiszert az entente ré­szére. A társaság a napokban csekket kapott az angol kormánytól, a­mely felette tekintélyes csekk , nem kevesebb mint 18 millió 150.000 dollárról, vagyis még hetven millió koronánál is többről szól. Ennél nagyobb összegű cseleket még sohasem állítottak ki. Ez az összeg régi szállítások utolsó részletét egyenlíti ki és egyben előlegül is szolgál az ezután történő szállításokra. * Helene Eley franczia nő a honfitársai nevében a következő levelet intézte a Times szerkesztő­jéhez : — Kedves uram! ön több katonát és több munícziót kér Angliától! Követelje minél gyak­rabban és minél hangosabban ! Mi bizonyára el­ismerjük Anglia nagy fáradozásait, hiszen kevésbé készült a háborúra, mint Francziaország. Mi fran­czia nők a frontra küldtük férjeinket, testvéreinket, jegyeseinket és kérdj­ük, hogy a harcrtéren miért oly kevés az angol férfi? Francziaország minden férfia fegyverben áll és sok vér elfolyt már. A mi földünket halálra taposták a poroszok, de Angliá­nak még csak néhány bomba jutott a háborúból. Ön megérezheti, hogy mennyire sóvárgunk hazánk fölszabadítása után, de önöknél most is lóverse­nyen és játékon jár a férfiak esze. Hinni akarunk a változásban. Köszönjük önnek, a­miért buzdítja a honfitársait és adja Isten, hogy mielőbb véget vessünk e reánk gyűlöletes háborúnak. Angol test­véreink bizonyára hasonlóképp gondolkoznak ! * Egy kicsiny angol társaság megkoc­káz­tatta az utat a behavazott Szent Bernát-hágón. A czél­­juk az volt, hogy a világtól elzárt szentbernáthegyi barátokat tájékoztassák a háború legújabb esemé­nyeiről. A szörnyű hóviharok miatt többször elvétet­ték az utat, ámde biztos, noha rémületes vezetőik voltak : a holtak házai, a­melyekbe az eltévedt és megfagyott, vagy lavina eltemette szerencsétlene­ket földelték el. A­mikor közeledtek, a kolostor híres kutyái ugatva rohantak eléjük. A barátok az idén igen sokszor könyörögtek a háború elmúlásáért, ezt mindig megteszik, vala­hányszor háború dúlja Európát. A háború miatt az idén igen kevesen mentek át a Szent Bernát­­hágón, de néha-néha megesett, hogy a határ őrzé­sével megbízott olasz és svájczi katonák a hó­viharok ellen a kolostorban kerestek menedéket. AZ ÚJSÁG Csütörtök, 1915. július 8. GYORS SEGÉLY ARANYAT-VASÉRT. — Auguszta-alap. — Gyűjtéseink eddigi eredménye 1.742.977.72­7 A mai napon a következő adományokat kaptuk: Gyors segély. Kopa Gergely, Gyömrő .............. 6.— K. Szögyény György dr., Konstanti­nápoly ...................................... 18.— * Az elesett hősök emlékére készült plakettekért .................... 10.— » Auguszta-virágért......................... 88.33 » Összesen.... 102.33 K. Eddigi gyűjtésünk­... 1.339.277.49 » Együtt.... 1.339.469.82 K. A Nemzet Háza (Auguszta-alap rokkantak alapja) javára. Bálint Lajos, Esztergom.......... .­).— II. Mayer József­né................................. 20.— » Györgyey Jenőné, Szurdokpüspöki 20.— » Holics Gyula kir. euriai biró.......... .10.— » Anonymus, Szamosujvár, nyert fo­gadás ............................................ 5.— » Kocsis Sándor, Esztár.......................­ 8.— » Ifr. Gallia Béláné, Budapest.......... 10.— » Összesen___ 112.— K. Eddigi kimutatásunk___ 178.387.10 J. Összesen.... 178.499.10 K. Véderő. A somorjai ref. egyház rendes havi perselypénze, Nemes Kálmán lel­kész által ..................................... 4.09 K. Eddigi gyűjtésünk___ 83.916.81 J. Együtt.... 83.920.90 K. Vöröskereszt. Eddigi gyűjtésünk ...................... 42.082.95 K. A háborúban megvakult katonák részére. S. Nagy Károlyné, Szabolcsveres­mart ................................ 7­3.— K. A tiszakamjáni ref. egyház hivei adománya, Vaizer Károly lelkész utján ....................................... „ 73.— *­Gallia Béla dr. Budapest .......... 10.— » N. N., Szentes................... ... 10.— » Biró Dénes és Lenhardt, Hertelendy­falva .........................................— 4.— » Inderszt Károlyné, Zólyom ..... .­ 2.— » Hlavács Kornél, Budapest..........„ 3.— » Özv. Tóth Jánosné, Felsőjózsa.... 3.— » Összesen.... 108.— » Eddigi gyűjtésünk.... 45.949.69 » Együtt.... 46.057.69 K. A katonatiszti özvegyek és árvák Erzsébet-Otthona javára. Kir. közjegyző, Nagymihály ...... 10.— K. Cseh József, Palotaujfalu .............. 6.— » Kova­ch Elek dr. kir. közjegyző, Nyíregyháza.................................... 10.— » Bervanesz András dr., Torda.......... 10.— » Simonyi Jánosné, Körösszáldobágy 1.20 » Érlaki János, Lökösháza .............. 10.— »» Glücksthal Henrik, Vágváralja___ 10.— » Összesen.... 57.20 K. Eddigi gyűjtésünk.... 13.216.19 i» Együtt...." 1T273.39 K. A Nyomorék Gyermekek Otthona javára. N. N., Szentes............................... 20.— IC. Helyesbítés. A Nemzet Háza javára lapunk julius 6-iki számában kimutatott 100 koronát Blauna Frankl Janka úrnő adományozta. Gyűjtéseink eddigi eredménye. A Gyorssegély — Auguszta-alap részére ...................................... 1,339.469.82 K. A Nemzet Háza (Auguszta-alap rokkantak alapja) javára .... 178.499.10 . A véderőért (katonák özvegyei és árvái javára)............................. 83.920.90 » A Vöröskereszt részére................. 42.082.95 » A háborúban megvakult katonák részére ...................................... 16.057.69 » Amputált vitézeinknek műtagokra 6.393.71 » A rokkant katonák részére.......... 3.323.48 » A Vörös Félhold részére.............. 12.190.87 » Különféle egyéb pénzadományok 31.039.20 » Összesen.... 1,742.977.72 K.

Next