Az Ujság, 1915. július (13. évfolyam, 181-211. szám)

1915-07-17 / 197. szám

A görög vizeken a görög hajózással szemben való angol kellemetlenkedések már-már Görög­ország ellen való rendszeres blokáddá élesednek ki. Ugyanez áll Bulgáriára nézve is. Dedeagacs, az egyetlen bolgár kikötő az Aegei-tengeren, jú­lius 10-ike óta úgyszólván angol blokád alatt áll. A blokád ugyan még nem valóságos, mivel Dedeagacs előtt hadihajókat még nem látni , de öt nap óta az angolok semmiféle gőzöst nem engedtek be a kikötőbe. Addig pedig naponta leg­alább harmincz szállítógőzös fordult meg a ki­kötőben. Sőt legutóbb az amerikai Archipela­­gos-vonal »Maine« nevű gőzösét is visszatérésre k­ényszerítették Dedeagacs alól. Az utasoknak is csak azt engedték meg, hogy egy angol torpedó­naszádon utazhassanak Dedeagacsba. Athén, július 16. Az angolok folyton akadá­lyokat gördítenek a görög kereskedelem elé. Görög hajókat elkoboznak, elhurczolnak és — Crewe lord ígéretével ellentétben — átvizsgálnak. A lapok szerint a görög kormány erélyes tiltakozásra készül. Négy orosz czirkáló sér­ült meg Gotlandnál. Szófia, július 16. (Saját tudósítónk távirata.) Az Utro pétervári levelezője jelenti, hogy a július másodiki gotlandi tengeri ütközetben a Makarov, Baján, Bogatir és Omen nevű orosz czirkálók sérüléseket szenvedtek. Megsemmisített olasz hajó az Északi­tengeren. Szófia, július 16. (Saját tudósítónk távirata.) Az Utro jelenti Rómából. Az Ír parton egy német tengeralattjáró megtorpedózott egy kétezer tonnás olasz gőzöst. A legénységről nem­ érkezett semmilyen jelentés. Elsülyedt gőzösök. Calais, julius 16. (Havas.) A Nieuport gőzös Calais közelében úszóaknába ütközött és elsülyedt. A hat főnyi legénység a vízbefult. London, július 16. A Lloyds jelenti Great­ Yarmouthból. A Rym nevű bergeni gőzös, a­mely a Tyneből Rochefortba ment, tegnap este másfél mértföldnyire a Shipswalsh világít­óhajótól dél­nyugatra torpedólövés következtében elsülyedt. A le­génység Yarmouth­ban partraszállt. A Földközi-tengeren föltartóztattak egy holland gőzöst. Lugano, július 16. (Saját tudósítónk távirata.) A Messagere-nak jelentik Syrakusból . A Bengalen nevű hollandi hajót két tengeri mértföldnyire Syrakustól tegnap délelőtt 10 órakor egy franczia kémlelő hajó feltartóztatta. Miután a legnagyobb sebességgel­­haladó hajó a francziák jeleit nem vette észre, vaklövéssel állították meg­. A franczia hajóról két bárkán fegyveres matrózok és két tiszt ment át a Bengalon, fedélzetére, hogy annak rakományát megvizsgálják. Közben a franczia hajó erősítést kért és egy franczia torpedóvadász meg is érkezett. A vizsgálat után, mely teljes hét óráig tartott, megparancsolták a hajónak, hogy Máltába menjen, hová a kémlelő gőzös is el­kísérte. A Bengalen rakománya benzin és nafta volt. Az egész esetet Syrakusból távcsövön át meg lehetett figyelni. A svéd hajójárat megfenyegetése: Stockholm, július 16. A Finnországba vivő svéd hajójáratot újabb komoly fenyegetés érte. A Dagens Nyheter közli, hogy a napokban a finn partokat aláaknázták és hogy ezzel összefüggésben Raumot, a Svédországot Finnországgal összekötő egyetlen nagy kikötőt elzárták. Valamennyi svéd hajó kénytelen volt kikötőjébe visszatérni, mert egyetlen orosz révkalauz sem ment elébük. Kopenhága, július 16. Szerdán este Oeresund felett egy svéd hajóraj vonult el, a­mely három pánczélos czirkálóból és négy nagy torpedónaszád­ból állott. Ennek a jelentékeny tengeri haderőnek Svédország nyugati partjain való megjelenését összefüggésbe hozzák azzal, hogy a svéd semleges­séget az angol hadihajók csaknem naponta megsértik. Az ausztriliai hadikölcsön. Melbourne, július 15. (Reuters) Az ausztráliai hadikölcsönt húsz milió font sterling értékben , Oroszország hiba jutását eddig ugyancsak hasonló feltételek mellett bocsátják ki, mint az angol vérrel ezzel akadályozta meg. Azon­ AZ ÚJSÁG Szombat, 1915. julius 17. angol hadikösönt. Haughes miniszter kijelentette hogy a térés rekorderedménynyel fog járni, de a betakaríti nehézségekbe ütközik. Jól iet az amerikai puskapor. London július 16. Az amerikai Du Pont Power Compy, a­mely a szövetségeseknek füst­­telen lőporteállít, a legutóbbi negyedévre 2 szá­zalékos kéki osztalékot fizetett a közönséges és 5 százalék az előbbségi részvényekre. A Didanellák ostroma. Az olasz hrály a Dardanella-akczió ellen. Hága,j­us 16. (Saját tudósítónk távirata.) A Hang czüi lap római tudósítója jelenti, hogy Viktor Emuei király és Cadonna vezérkari fő­nök között és ellentét támadt. Cadorna, a­ki ere­detileg beven ellenezte Olaszország részvéte­lét a Dardilla-akc­ióban, megváltoztatta né­zetét és a­z lett érvel, hogy olasz csapatokat kell keletre üldeni. Viktor Emánuel király, egyetértést­' Olaszország általános néphangu­latával, este a Dardanellák elleni harczokban való részvék Az osztrák hadszíntéren vívott harczok eddi eredménytelensége miatt nem akar új akczba bocsátkozni. Cadorna Salandra miniszterelnök hívta segítségül, a­ki rend­kívül erélyes pártolta a vezérkari főnök állás­pontját és leadással is fenyegetődzött. Végleges elhatározás ad ez ideig nem történt. A frizia-angol veszteségek. Athén,­sis 16. Mytilénéből jelentik . Az an­golok és fran­k naponként mintegy nyolczszáz sebesültet szivnak a Dardanellák mellől Mar­­seillebe és Andriába. A hátra egyéb hírei. Az oroszok németek kicserélik rokkant foglyaikat. Stockholljulius 16. (Saját tudósítónk táv­irata.) A Dag Nyheter most megbízható forrás­ból értesül,­­ az orosz-német fogolycsere út­iránya Svédog, illetve a haparanda—trolleborgi vonal lesz. Állítást augusztus elsején kezdik meg és Hapalában orvosi megfigyelő állomást létesítenek. Hudia hajókat épít. Hága, julle. A második kamara elfogadta a flottaárpítésvaslatot, a­melynek alapján két czirkálót és 1 tengeralattjárót fognak építeni. A­­javaslat­ot 46-an, ellene 21-en szavaztak. A norvég fölkelési korhatár kitolása. Krisztiánjulius 16. (Saját tudósítónk táv­irata.) A storg előtt a katonai bizottság egy javaslata feki mely a népfölkelői kötelezett­séget nyolcz­ós tizenkét évfolyamra terjeszti ki. Mikor kel­lily módon lehet békét kötni a Fraknói is, a tudós püspök, vetette föl ezt az időszer­ fontos kérdést egyik most meg­jelent füzetébez alusztris hisztorikus, a­ki félszázadon áldozott a magyar nemzet titáni küzdelmeinek intésén, méltán hivatott kézzel nyúl a most­i élet-halálharcz végső esélyei­nek mérlegeié­. A harctolépek önvédelmi érzése támasz­totta — fejte­— és az ész és morál parancs­szavának kellet vetni a dühöngő vérzivatar­nak, mihelyt h­ozott helyzetben a megtáma­dott érdekek­ megvédése békés eszközökkel lehetővé, vaggyverrel lehetetlenné válik. Ausztria és­­ország államiságának biztosí­tékaiért szállti, a­mit békésen is elérhetett volna, ha ország föllépése nem bátorítja Szerbiát a köz­biztosítékok megtagadására. Oroszország tettnek látta az időt, hogy Konstantinápoa tengerszorosok ura lehessen. Az orosz diplom mesterien ugratta be Angliát a háborúba, se az angolokat, hogy angol vérrel szerezzék a muszka czárnak, a minek ban a két állam aspirácziói és érdekei ellentétesek s ez kilátást nyit a békés kibontakozásra. Most még úgy látszik, hogy a két kolosszus egyetértve a végletekig fog elmenni, de valóságban érdek­­ellentéteik lesznek döntő hatásúak. Eddig még egyik ellenfél sem gyengült el annyira, hogy békét kérjen. Sikereink biztosítják a legyőz­hetetlenséget és a végső diadalt, de addig még nagy áldozatokat kell hoznunk. Az egyik fél kimerülése nem biztosít tartós és biztos békét, mert a megalázott népek további politikáját a gyűlölet és boszúvágy irányítja. Ilyen békét csak olyan tárgyalások szülnek, a­melyekbe mindegyik fél önmegalázás nélkül bocsátkozik. De épp ez a legnehezebb, mert egyik ellenfél sem teheti meg a békére vezető első lépést; a semleges hatalmak sem járhatnak közbe sikerrel, mert nem eléggé önzetlenek és elfogulatlanok. Az első lépést a pápának kell megtennie, hiszen ő a legtárgyilago­­sabb és igazán semleges hatalom. Fraknói Vilmos a múlt év őszén levelet inté­zett XV. Benedekhez és kérte, hogy VI. Pius példáját követve, — a­ki Bécsben kereste föl II. Józsefet, hogy békére kérje — zarándokoljon el Bécsbe, Berlinbe, Parisba és Londonba s szent hivatással oldja föl a politikai bonyodalmak gordiusi csomóját. A pápa még nem látja erre elérkezettnek az időt, de végül is neki kell elnö­kölnie a békekongresszuson , más megoldás nin­csen. A tudós főpap Madridot tartja legalkalma­sabb helynek a békekongresszus megtartására. A szenzácziós füzet Budapesten, Kilián Fri­gyes könyvkereskedésében kapható. Ára 60 fillér. A közönség és a háború. Munkában a jótékonyság. Népünnepély a Margitszigeten. Nagyszabású nép­­ünnepély lesz a Margitszigeten augusztus hó 1-én, vasár­napon. A Magyar Vöröskereszt Tudósító Irodája rendezi az ünnepélyt a Vöröskereszt­ Egylet és a Budapesti Újság­írók Egyesülete háborús alapja javára. A rendezőség a legváltozatosabb és legkitűnőbb műsorról gondoskodott. A szigeti belépődíj e napon úgy a hajón, valamint gyalog érkezők részére is egy korona lesz. TT GYORS SEGÉLY ARANYAT-VASÉRT. — Auguszta-alap. — Gyűjtéseink eddigi eredménye 1.757.183.74 K A mai napon a következő adományokat kaptuk: Gyorssegély. Eddigi gyűjtésünk ................... 1,339.469.823. A Nemzet Háza (Auguszta-alap rokkantak alapja). Tóth Gábor ref. lelkész Nyirbog­­dány egy imáért ....................... Pézel Miklós lovastüzérönkéntes, az érettségi vizsgán kapott egyik ösztöndija ................................... 10.— K. 20.— » Összesen.... 30.— K. Eddigi kimutatásunk.. 188.826.11 o Együtt.... Véderő. 188.856.11 K. Eddigi gyűjtésünk ...................... 1 83.989.47 K. A lapunkhoz befolyó összegeket a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Rákóczi-uti fiókosztályához szolgáltatjuk be és 10.000 koronás tételekben bo­csátjuk a honvédelmi minisztérium rendelkezésére. A háborúban megvakult katonák részére. Bischitz Dóra Érsekújvár, szüle­tésnapi ünneplés lemondásáért Dessewffy Margit és a nagykátai 10.— K. úri fiatalság által rendezett « »Tarka est« tiszta jövedelme.. 400.— » Schweitzer Adolf Kiskunfélegy­háza, egy perből kifolyólag...» Matkovits József Gátalja, az ot-100.— » tani csendőrőrs utján............... 13.20 » Valkó Laczi és Józsi Gyöngy­ös .. Kun Szabó István tanító De-5.— » regnyő 2.— » összesen.... 530.20 K. Eddigi gyűjtésünk.. 47.368.82 » Együtt.... 47.899.021 K.­ Amputált vitézeinknek műtagokra. Cseh Zoltán Héjjasfalva ...... 10.— K. Eddigi gyűjtésünk.... 6461.58 K. Együtt....» 6471.58 K.­

Next