Az Ujság, 1915. augusztus (13. évfolyam, 211-242. szám)

1915-08-01 / 212. szám

18­ 4 . Az orosz kultúra Lembergben. — Lembergben járt munkatársunktól. — Az orosz Mars-ot az orosz Pallas Athene kö­vette. Oroszország katonai győzelmét kulturális alapon is iparkodott megszilárdítani, annál is in­kább, mert egy kedvelt s közkeletű elmélet sze­rint volt s van is egy közös szláv kultúra, a­minek őrizése és táplálása Oroszország legnemesebb tör­téneti hivatása. Ennek a kulturális hadjáratnak a legfontosabb feladata a felsőbb Intell­igenczia megnyerése volt az ősorosz műveltség számára. Tudni kell, hogy egy irány, a­melynek fészke a pétervári tudományos akadémia, a tudomány min­den tiszteletreméltó fegyverével igyekszik bebizo­nyítani, hogy az orosz és kis orosz, vagy rutén nyelv közt csak nyelvjárásbeli különbség van s a ruténség nemzeti hagyományaitól, de ennek kul­túrájától és irodalmától is megtagadnak minden önállóságot. Ezt­ a szürke tudományos elméletet az orosz politikai agitáczió azoknál az elemeknél használta fel, a­hol a vallási fanatizmussal nem boldogult volna. Ezek az orosz áfiummal eltelt lelkek teljesen oroszoknak érzik magukat, gondol­kozásban, nyelvben a tiszta oroszságra törekednek és cselekedetekben is. Ehhez járul — mert a közös kultúrának hamis elmélete táplálja — az úgynevezett allpolnisch irány, a­melynek politikai ideálja egy nagy Len­gyelország orosz fenhatóság alatt. Ennek híveit azonban hamar kiábrándíthatta Bobrinski gróf, a­ki minden kertelés nélkül kijelentette, hogy a lengyeleknek a Santól keletre eső területen nincs mit keresniük, mert ez néprajzi tekintetben, múlt­jánál, hagyományainál fogva ősorosz terület. Később — a múlt az oroszok győzelmesen halad­tak előre Galicziában — ez a határ mindinkább északnyugat felé tolódott. Hogy az orosz kultúra és a vallás milyen szoros kapcsolatban vannak egymással s hogy czárizmus és ortodoxia hogyan követik egymást, az nagyon is ismeretes. Az iskolákat az oroszok egyelőre csak be­illesztették kulturális programmjukba. Miután az osztrák tanterv szerint a galiéziai középisko­lákban az orosz nyelv egyébként is rendes tantárgy, megelégedtek azzal, hogy néptanítók számára az orosz nyelv megtanulására tanfolyamot létesí­tettek s hogy az egész közoktatást egy orosz »kurátor« alá rendelték. Azonkívül Petrogradból pár tanügyi férfiút megbíztak, hogy az egész iskolai rendszert alkalmazzák az orosz mintához, hogy az új iskolai évben már e szerint történjék az oktatás. Erre az oroszoknak persze már nem jutott idejük, de még május hónapban a russzofil fiatalságból egy transzportot küldtek az orosz fővárosba, a­hol őket az állam költségén külön­böző tanintézetekben helyezték el, hogy ott az orosz állameszme majdani apostolaivá neveljék őket. A­mit még kulturális életnek lehetett Lem­bergben nevezni, annak két feltétele volt, hogy először orosz nyelvű legyen, másodszor szórakoz­tató legyen. Az orosz fegyverekkel a könnyű múzsa költözött be Lemberg városába. Papnői főleg franczia chansonettek, angol girlök voltak s az entente egész fegyverbarátsága sietett segít­ségükre. A színházakban az oroszok és szövet­ségeseik egész szellemi raktárát felkutatták s a mi olcsó és jó volt, azt mind felhasználták. De azért — a mint megmaradt plakát-foszlányokról olvastam — egy-egy könnyű bécsi operett is fölhangzott a városi színházban. Igazi művészeti életről azonban szó sem lehetett. A­mi Lemberg művészeti gyűjteményeit illeti, mindenekelőtt meg kell c­áfolnunk azt az álhírt, a­mely lapjainkat is bejárta, mintha az oroszok Lemberg bármelyik múzeumát is meg­rabolták volna. Elmentem a Teatral­a­uliczában levő lembergi képgyűjtemény igazgatójához, Stronauer László úrhoz, a­ki lekötelező szíves­­­séggel mondta el a múzeum életét az orosz uralom alatt. Mielőtt Lemberget az osztrák és magyar csapatok kiürítették, az igazgatóság a múzeum értékesebb darabjait gondosan becsomagolta és biztos helyre rejtette el. Ezen a helyen álmodoz­nak még most is Greuze és Perroneau bájos rokokó arczocskái, egy Tintoretto, német, franczia és lengyel mesterek művei. Magában a múzeumban szinte-szemre kifüggesztettek ugyan egy pár ké­pet a kevésbé értékes és főleg a modern mesterek közül. A múzeum látogatói közt akadtak műértő orosz tisztek is, mint például Verese­aginnak, a háború híres orosz mesterének unokaöcscse s egy orosz művészeti folyóirat szerkesztője, a­kik nyilván ismerték a múzeum kincseit, de tapinta­tosabbak voltak, hogysem kutattak volna utána. Még a legveszedelmesebb, egy Trubnikov nevű úr látogatása volt, a­ki a petrogradi híres Eremitage hivatalnoka. Ebben az Eremitageban őrzik a czári család műkincseit, a­mik közt igen sok, fő­leg a lengyel háborúkban Varsóból elrabolt mű­remek akad. De ő sem firtatta a dolgot. Ugyanebben a nemes hellén stílusú épület­ben van az Iparművészeti Múzeum gyűjteménye is. Ennek is bőven voltak látogatói. Általában az orosz tisztek megdöbbentő fogékonyságot árul­tak el az iparművészet, főleg a bútorok művészeti hatásának megértésében. Azokat a híreket­, me­lyek szerint az oroszok vagyonszámra szállították a bútorokat Oroszországba — mint művészi ér­deklődésük bizonyítékait — mindenfelől megerő­sítik. Mi talán csodálkozunk azon, hogy Eul­ogius, a hírhedt ortodox agitátor, Sarska bankigazgató díszes lakását, a­hol a megszállás ideje alatt la­kott, úgy a­hogy volt, fölrakatta a vonatra és Oroszországba szállíttatta. Az a hír is szájról­­szájra jár Lembergben, hogy a városi körzet parancsnoka, Mielnikov, állítólag Goluchovski gróf palotáját szerette meg annyira, hogy sehogy sem tudott tőle megválni és a legértékesebb gobe­lineket — mint hadizsákmányt — magával vitte Oroszországba, így az oroszok egyes magán­gyűjteményekben, különösen a vidéken levő ne­mesi házak könyvtáraiban, képeiben nagy pusztí­tást vittek végbe. Sőt nem egy sebesülten ke­zünkbe került orosz fogolynál találtunk egy-egy drága művű templomi kelyhet és más remekbe készült egyházi műkincset. De az igazsághoz híven be kell vallani, hogy nem minden pusztí­tást szabad az oroszok rovására írni. Mint a háború okozta pszichológiai jelenséget érdemes feljegyezni, hogy a katonaság nyomán a parasztokon valóságos pusztít­ási düh vett erőt. Ezek a primitív lelkek, a­kiket a háború minden durvasága fölszántott, állati kéjelgéssel verdesték le a falakról a színes freskókat, darabokra, porrá törték a kecses alt­­cheni, a finom meisseni s a könnyed sévresi por­­czellánokat, sárral és förtelmekkel illették a mű­vészet szent meztelenségét. Olyan jelenetek ezek, a­miket csak a háború nagy szláv írója vehetne méltón a tollára. Sértetlen maradt azonban a lenyel szívé­nek oly kedves Sobieski Nemzeti Múzeum, a Dzieduszyczki­ Múzeum az ezzel kapcsolatos Potuszyczka-gyűjtemény és Lemberg többi mű­vészeti múzeuma is. Csak egyetlenegy, az úgynevezett Szauropi­­giani Intézet múzeumának gyűjteménye vándo­rolt Kievbe. Itt is meg kell azonban jegyeznünk, hogy ezt a gyűjteményt is előbb formálisan fel­ajánlották Oroszországnak, így kerültek többek közt régi rutén ős-nyomtatványok, érmek, régi keleti, bizánczi szövetek, lengyel királyok ok­mányai stb. a kievi ukrajniai múzeumba. A russzofil ideologok ugyanis — mert az intézet az ő kezü­kön volt -­- mindezt az ortodox kultúrát az ős­orosz művelődés emlékeiül tekintették s ezért ajánlották fel Oroszországnak. Mielőtt az oroszok kivonultak Lembergből, minden állami épületet el akartak pusztítani. A lembergi modern pályaudvar alá hatszoros akna­sort raktak, a falakat még sem sikerült teljesen lebontaniuk. Vasárnap­i kivonulásuk napján — lángba bontották a postaépületet, (ezt a lembergi tűzoltóság hamarosan eloltotta), előkészülete­ket tettek a helytartóság és a többi állami épü­let fel­gyújtására is. A múzeumokat azonban meg­kímélték. Ebben politikai számítás is vezette őket, mert a lengyel kultúra emlékeit mindenütt tiszteletben tartották. A Kilinski-parkban is meg­hagyták W. Kossak és J. Styka hires körképét, a­mint a kaszával felfegyverzett lengyel parasztok Koszczinszko vezetése mellett megrohanják az orosz ágyukat. G. Gy. dr. AZ U­JSAG Vasárnap, 1915. augusztus 1. Az ISII. és 1877. évfolya­mok behívása. A székesfőváros tanácsa a következő hir­detést tette közzé: Bevonulási hirdetés. A népfölkelésre kötelezetteknek az 1886. évi XX. t.-cz. alapján történt általános behívása foly­tán a m. kir. honvédelmi miniszter urnak I. évi 10.500 sz. rendelete következtében mindazok az 1876. és 1877. években született, valamint az 1878. évi január hó 1-e és 1890. évi deczember hó 31-e közt és az 1892., 1893. és 1894. évben született nép­fölkelésre kötelezett, nemkülönben a népfölkelésről vagy a hadiszolgáltatásokról szóló törvény alap­ján kirendelt (igénybevett), de ebből a szolgálat­ból időközben elbocsátott egyének (munkások,"ko­csisok, hajcsárok, stb.), ha népfölkelési bemutató szemlén, utóbemutató szemlén, illetőleg az elren­delt bemutató pótszemlén népfölkelési fegyveres szolgálatra alkalmasnak találtattak. 1915. évi augusztus hó 16 án — a­mennyiben név szerint felmentve tűncsenek — a népfölkelési igazolványi lapon föltüntetett m. kir. honvédkiegészítő, illetőleg cs. és kir. kiegé­szítési kerületi parancsnokság székhelyére népföl­­kelési tényleges szolgálatra bevonulni tartoznak. Azok az egyének, a­kik önkéntes belépés foly­tán a cs. és kir. közös hadseregbe vagy a honvéd­ségbe (akár mint egyéves önkéntesek is) már be­­soroztattak, tekintet nélkül születési évfolyamukra 1915. évi augusztus hó 16-án tartoznak tényleges szolgálatra bevonulni. Az 1878. évi január hó 1-je és 1890. évi deczem­ber hó 31-ike közt és az 1892., 1893. és 1894. években született azokra a hivatásos gépészekre és fűtőkre, kik saját kérelmükre az illetékes ki­egészítő parancsnokság által 1915. évi szeptember hó 15-éig már elszabadságoltattak, ez a bevonu­lási hirdetés nem vonatkozik, az 1876. és 1877. években született, azoknak a hivatásos gépészek­nek és fűtőknek tényleges szolgálata pedig, a­kik a mezőgazdasági (arató, cséplő, kaszáló stb.) gőz­vagy motorgépeknél alkalmazva vannak, beiga­zolt alkalmaztatásuk esetében, saját kérelmükre az illetékes kiegészítő parancsnokság által 1915. évi szeptember hó 15-éig elhalasztatik. A bevonulok lehetőleg erős lábbelit, evőesz­közt, evőcsészét, aprólékos kéziszereket és két napi élelmet hozzanak magukkal. Ezek a felszere­lési tárgyak, a­mennyiben a katonai szolgálatban használhatóknak minősíttetnek, értékük szerint meg fognak téríttetni.

Next