Az Ujság, 1915. augusztus (13. évfolyam, 211-242. szám)
1915-08-01 / 212. szám
▼asárnap, 1915. augusztus 1. AZ ÚJSÁG a német csapatok egyre közelebb jutnak a városhoz. Az orosz déli szárny felgöngyölítése egyre halad, tehát a harapófogó északról és délről egyre beljebb roppantja az orosz frontot. Hogy Ivangorod fenyegetettségét enyhítsék ma a németek ellen a Radomka torkolatánál, a Visztula keleti partján, heves ellentámadást ntéztek az oroszok. Itt csapataink a Visztua keleti partján állnak, ezeket akarták visszavetni az oroszok, de támadásaik tüzünkben összeomlottak. Kelet-Galicziában a helyzet változatlan. Szomory Emil: Az entente feladja Varsót. Rotterdam, július 31. (Saját tudósítónk távirata.) Az a távirat, melyben a Times pétervári tudósítója az angol közönséget előkészíti Varsó elestére, elismeri, hogy Varsó elvesztése feltétlenül nagy morális csapás az entente-ra nézve. Az ellenséges országok kedvező hangulata szempontjából is káros ez a kiürítés, de másrészt az előnyeit sem szabad lebecsülni, hiszen az átadás urán az orosz sereg harczi egysége érintetlen marad. Az oroszokra nézve csaknem lehetetlenség volt Bukovinától a Keleti-tengerig minden harcztéren jól felszerelni és épségben megtartani csapatait. A németek viszont abban a kedvező helyzetben voltak, hogy minden általuk választott ponton nagy túlerővel és muníciópazarlással léphettek fel. Hosszú ellenállás után az oroszokat most az a veszedelem fenyegeti, hogy frontjukat áttörik, ami egyúttal az egész hadsereget veszélyeztetné. Varsó kiürítésével el lehet hárítani ezt a katasztrófát. A helyzet ugyan váratlanul megjavulhat, mint a múlt év októberében, de a tudósító el se tudja képzelni, honnan vegyenek az oroszok annyi muníciót és erősítést, hogy az ostromot elháríthassák és Varsót birtokukban tartsák. A Times katonai szakértője elismeri, hogy a németek nagy offenzívája Oroszország ellen, ami immár három hónapja folyamatban van, stratégiai szempontból valóságos mestermű, mely a japánok mukdeni offenzivájára■ emlékeztet. Mackensen offenzívájának nagyobb jelentőséget tulajdonítottak, mint amilyet a szakértők véleménye szerint megérdemelt volna; ennek csak az volt a czélja, hogy az oroszok figyelmét északról, ahol erős csapatösszevonások voltak, elvonja. A Nyementől északról sereglő csapatok közeledése méltán kelt aggodalmat. Amennyiben ezt az előnyomulást nem sikerülne idejekorán megállítani, a németek Vilna ellen vonulhatnak és elvághatják az oroszok visszavonulásának útját. Ez a legnagyobb veszedelem, mely a háború kitörése óta Oroszországot fenyegette. Varsó eleste előtt. Berlin, július 31. (Saját tudósítónk távirata.) A Lokalanzeiger jelenti Hágából. A Times külön tudósítója írja 24-én Varsóból, hogy a helyzet ott nagyon kritikus. Varsótól délre, Bircsovo közelében heves harczok folynak. Amíg a tudósító táviratát befejezi, Varsó utczáin tisztán hallani az ágyuk dörgését. A tüzérségi tüzet gyalogsági támadás előjátékának tartják. A sok sebesült érkezése megérteti a lakossággal, hogy a helyzet nem éppen kielégítő és hogy számítani kell a vár feladásával. Közben kedvezőbb hírek érkeznek északi irányból, hol a németek erős támadását nagy veszteségek után megállították. (?) Aki azonban egészében átlátja a helyzetet, annak be kell látnia, hogy az nagyon súlyos. Ezt hangsúlyozza a Times külön tudósítója 25-én kelt sürgönyében is . A németek hét helyen lépték át a Narevet. Megtámadták őket. Déli irányban sincs már messze az ellenség. Már az optimistáknak is az a véleménye, hogy Varsó elfoglalása csak néhány nap kérdése lehet. Ki kell azonban emelni, hogy az oroszokat ezekből az állásaikból nem kergették ki, ezeket az állásokat önként ürítették ki, mert harczba, melyre nincsenek kellőképpen előkészítve, nem akartak bocsátkozni, így valóságos katasztrófát kerültek ki. Nem hiszik, hogy Varsó közelében nagy csata, lenne. Inkább csak utóvédharczokat várnak. A varsói postahivatalt már egy más városba helyezték át. A varsói lakosság hangulata, Kopenhága, június 31. A varsói lengyel lapok részleteket hoznak a város lakosságának tömeges eltávolításáról. A lakosság nagyon nyugtalan. A Varsovszki Dnevnik megnyugtatja a lakosságot, hogy a kormány jóakaratúlag foglakozik sorsával. Varsónak hosszabb időre van élelmiszere, a gyárakat Oroszországba való átköltözésre kényszerítik. A menekülők tömegesen érkeznek. A Bizsemja Vjedomoszke hó 24-iki száma jelenti: Néhány dumaképviselő azt panaszolja, hogy a birodalom széles néprétegeinek nincs érzékük a helyzet felismerésére- A döntés előestéjén. London, július 31. Londoni lapok pétervári levelezői megerősítik, hogy Oroszország a döntés előestéjén van, ha ugyan már nem történt meg a döntés. Mindnyájan azon a nézeten vannak, hogy Varsó eleste közvetlenül fenyeget. Az entente hozzájárult Varsó kiürítéséhez. London, július 31. A Morning Post pétervári tudósítója rámutat arra, hogy Oroszország elhatározása, mely szerint Varsót és a Visztulavonal erődítéseit kiüríti, a végből hogy megakadályozza az orosz frontnak a németek által való áttörését, elnyerte a szövetségesek hozzájárulását. Az utóbb említett lehetőség elkerülése minden más megfontolást háttérbe szorít. Orosz-Lengyelország kiürítése. Kopenhága, július 31. (Saját tudósítónk távirata.) Neudhart szertartásmester közölte a varsói központi polgári bizottsággal a generalisszimusznak Orosz-Lengyelország kiürítéséről, a házak és vetések megsemmisítéséről, valamint a jegyzőkönyvek elkészítéséről szóló parancsát. Neudhart írásában ezek állanak : »Szent kötelességemnek tartottam azt, hogy részletesen a generalisszimusz elé terjesztszem a dolgok állását, mire ő egy sajátkezűleg aláírt parancsát juttatta el táviratilag hozzám. A lakosság tulajdonának megsemmisítésekor e szerint a következő eljárás követendő : 1. Megsemmisíteni csak akkor szabad, ha ez stratégiai okokból elengedhetetlennek látszik. Erről a kártérítés lehetővé tétele végett jegyzőkönyvet kell felvenni. 2. Vetések megsemmisítésekor különösen fel kell venni a jegyzőkönyveket. 3. A lakosságot nem szabad tömegesen eltávolítani. Hadimunkákra csak 18—15 éves férfiak alkalmazhatók, kiknek ellátásáról kellőképpen gondoskodni kell. 4. A hátramaradt lakosság élelmiszerekkel ellátandó. A megbízás. Irta Szőllősi Zsigmond. Ezt a történetet egy főhadnagy beszélte el, a ki másodszor jött vissza sebesülten a harsttérről.* — Meg kell vallanom, a föladat teljesítését, a melyet magamra vállaltam, egész a gyávaság végső határáig halogattam. Arról volt szó, hogy egy gondosan megczimezett paksamétát és egy egészen rövid szóbeli üzenetet átadjak egy asszonynak. De a paksaméta, — egy barna levélborítékban — egy halott férj végrendelete, tárczája és órája volt. A szóbeli üzenet pedig egy haldoklóé a feleségéhez : Az utolsó gondolatom is te vagy ! Mikor a megbízást egy véres padlójú, alacsony, jajongó sebesültek sóhajaitól terhes levegőjű tábori kórházban, egy csúnya és szomorúképű, czingár, koravén kis hadnagytól megkaptam, nem is gondoltam, hogy ez a feladat nehéz lesz. Egyáltalában nem is mérlegeltem. Az se jutott eszembe, hogy a kívánságát, mert mindössze csak öt napja ismertük egymást (azt is csak később tudtam meg róla, hogy czivilben könyvelője volt egy kisebb gyárnak, különösnek találtam. Egy bajtársam volt, aki haldokolt. Átvettem a kis csomagot és azt mondtam: — Meglesz, testvér. — De személyesen adod át ? — Föltétlenül. — Köszönöm. • Mire a petróleumlámpa fényét magába nyelte a hajnali világosság, ő már benne volt az örök sötétségben. Engem meg, mert hazakivánkoztam Budapestre, beraktak a vonatba a meglőtt lábammal. Azután elmúlt egy hét, két hét, sok hét , a halott hadnagy paksamétája és üzenete még mindig nálam várakozott . Akkor az volt a mentségem magam előtt, hogy személyesen kell átadnom. Annak pedig, hogy magamhoz hivassam azt a szegény asszonyt a kórházba , semmi értelme. Az ilyen ügy nem sürgős. De amint lábon leszek , az első utam ez lesz. Két hónap múlva kieresztettek a kórházból. De az első utam nem abba a budai utczába vitt, ahová a barna boríték czímezve volt. Sőt a második sem. Négy heti szabadságom volt. Úgy éreztem , ráérek. Hátha, az a hír, amelynek szomorú postása vagyok, megelőz. Minek üssek én vele szívén egy szegény, aggódó és reménykedő asszonyt ? Most már világosan éreztem a föladatom keservességét. Fáztam tőle és idegessé tett, ahányszor eszembe jutott. Pedig sokszor gondoltam rá és amint telt az idő , mind sűrűbben. A csúnya kis czingár hadnagy szomorú képe folyton fölbukkant előttem és beesett, megtört, árnyékos szeme panaszosan és sürgetően meredt reám. — Végre egyszer mégis csak ki kell ugrani az árokból! — gondoltam és gyűjtöttem az energiát erre a keserves rohamra. De mégis csak elmaradt — az utolsó napra. Ennek is : a délutánjára. Több haladékot magamnak nem adhattam. Másnap hajnalban István a vállára veszi a batyut és megyünk megint, a merre a trombita szól. Délután négy órakor ott álltam a budai ház előtt. Nagy, szürke, új épület, azok közül való, amelyek mintha sose lennének egészen készen. A kapu alatt igyekeztem kilihegni magamból, nem a fáradságot, hanem a kényelmetlen érzésemet, azután csöndesen ballagtam föl a második emeletre. Az ajtó, amelyen becsöngettem, a folyosóról nyílt. Borzas, vörös, szeplősképű cseléd eresztett be. — A nagyságos asszonyt keresem. — Nincs itthon, kérem. — Az baj. De meg fogom várni. A leány beengedett a lakásba és csak a szobában mondta : — Az bajos lesz, kérem, mert a nagysága csak az imént ment el és nem tudom, mikor jön haza. Szétnéztem. Szerény kis kétszobás lakás volt. Az a szoba, amelybe a leány vezetett, nyilván ebédlő és szalon egyben, olcsó, fényezett bútorral, de tiszta és barátságos. Sok virág és a falakon rengeteg fotográfia, mint egy művésznő szobájában. És a fotográfiák szinte mind egyet mutattak : egy kerek, mosolygós képű, csinos nőt vagy húszféle frizurával szőke fején. Volt köztük kosztümös is. — Ki ez a szép nő ? — A nagyságos asszony. Meglepődtem. — Hát a nagyságos asszony .. . talán . . . színháznál van ? A leány mosolyogva felelt: — Nem. Nem színésznő. De fel szokott lépni úgy ... — Műkedvelő előadásokon ? — Igen, kérem. Mikor úgy a szegényeknek játszanak. Gyönyörű szépen énekel. — De most, ugye, nincsen kedve énekelni szegénynek ? -- Persze hogy nincs, kérem. Ebben a szomorú világban. Végre itt volt az alkalom, hogy kiadjam magamból a kérdést, a mely bennem nyugtalankodott és a mely miatt csevegésbe eredtem a kis borzassal. — Mondja csak, lelkem, mi van a nagyságos úrral ? — Az oda van, kérem, háborúba. 3