Az Ujság, 1915. augusztus (13. évfolyam, 211-242. szám)

1915-08-01 / 212. szám

▼asárnap, 1915. augusztus 1. AZ ÚJSÁG a német csapatok egyre közelebb jutnak a városhoz. Az orosz déli szárny felgöngyölí­­té­se egyre halad, tehát a harapófogó észak­ról és délről egyre beljebb roppantja az orosz frontot. Hogy Ivangorod fenyege­tettségét enyhítsék ma a németek ellen a Radomka torkolatánál, a Visztula keleti partján, heves ellentámadást ntéztek az oroszok. Itt csapataink a Visztu­a kel­eti partján állnak, ezeket akarták vissza­vetni az oroszok, de támadásaik tüzünk­ben összeomlottak. Kelet-Galicziában a helyzet válto­zatlan. Szomory Emil: Az entente feladja Varsót. Rotterdam, július 31. (Saját tudósítónk táv­irata.) Az a távirat, melyben a Times pétervári tudósítója az angol közönséget előkészíti Varsó elestére, elismeri, hogy Varsó elvesztése feltét­lenül nagy morális csapás az entente-ra nézve. Az ellenséges országok kedvező hangulata szem­pontjából is káros ez a kiürítés, de másrészt az előnyeit sem szabad lebecsülni, hiszen az át­adás urán az orosz sereg h­arczi egysége érin­tetlen marad. Az oroszokra nézve csaknem lehetetlenség volt Bukovinától a Keleti-tenge­rig minden harcztéren jól felszerelni és épség­ben megtartani csapatait. A németek viszont abban a kedvező helyzetben voltak, hogy min­den általuk választott ponton nagy túlerővel és muníc­iópazarlással léphettek fel. Hosszú ellenállás után az oroszokat most az a vesze­delem fenyegeti, hogy frontjukat áttörik, a­mi egyúttal az egész hadsereget veszélyeztetné. Varsó kiürítésével el lehet hárítani ezt a kataszt­rófát. A helyzet ugyan váratlanul megjavulhat, mint a múlt év októberében, de a tudósító el se tudja képzelni, honnan vegyenek az oroszok annyi muníc­iót és erősítést, hogy az ostromot elháríthas­sák és Varsót birtokukban tartsák. A Times katonai szakértője elismeri, hogy a németek nagy offenzívája Oroszország ellen, a­mi immár három hónapja folyamatban van­, stratégiai szempontból valóságos mestermű, mely a japánok mukdeni offenzivájára■ emlékeztet. Mackensen offenzívájának nagyobb jelentősé­get tula­jdonítottak, mint a­milyet a szakértők véleménye szerint megérdemelt volna; ennek csak az volt a czélja, hogy az oroszok figyelmét észak­ról, a­hol erős csapatösszevonások voltak, el­vonja. A Nyementől északról sereglő csapatok közeledése méltán kelt aggodalmat. A­mennyi­ben ezt az előnyomulást nem sikerülne idejekorán megállítani, a németek Vilna ellen vonulhatnak és elvághatják az oroszok visszavonulásának útját. Ez a legnagyobb veszedelem, mely a háború kitörése óta Oroszországot fenyegette. Varsó eleste előtt. Berlin, július 31. (Saját tudósítónk távirata.) A Lokalanzeiger jelenti Hágából. A Times külön tudósítója írja 24-én Varsóból, hogy a helyzet ott nagyon kritikus. Varsótól délre, Bircsovo közelében heves harczok folynak. A­míg a tudó­sító táviratát befejezi, Varsó utczáin tisztán hallani az ágyuk dörgését. A tüzérségi tüzet gyalogsági támadás elő­játékának tartják. A sok sebesült érkezése meg­érteti a lakossággal, hogy a helyzet nem éppen kielégítő és hogy számítani kell a vár feladásával. Közben kedvezőbb hírek érkeznek északi irány­ból, hol a németek erős támadását nagy vesz­teségek után megállították. (?) A­ki azonban egészében átlátja a helyzetet, annak be kell látnia, hogy az nagyon súlyos. Ezt hangsúlyozza a Times külön tudósí­tója 25-én kelt sürgönyében is . A németek hét helyen lépték át a Narevet. Megtámadták őket. Déli irányban sincs már messze az ellen­ség. Már az optimistáknak is az a véleménye, hogy Varsó elfoglalása csak néhány nap kérdése lehet. Ki kell azonban emelni, hogy az oroszo­kat ezekből az állásaikból nem kergették ki, ezeket az állásokat önként ürítették ki, mert harczba, melyre nincsenek kellőképpen előké­­szítve, nem akartak bocsátkozni, így valóságos katasztrófát kerültek ki. Nem hiszik, hogy Varsó közelében nagy csata, lenne. Inkább csak utóvédharczokat várnak. A varsói postahiva­talt már egy más városba helyezték át. A varsói lakosság hangulata, Kopenhága, június 31. A varsói lengyel lapok részleteket hoznak a város lakosságának tömeges eltávolításáról. A lakosság nagyon nyugtalan. A Varsovszki Dnevnik megnyugtatja a lakosságot, hogy a kormány jóakaratúlag foglakozik sorsával. Varsónak hosszabb időre van élelmiszere, a gyárakat Oroszországba való átköltözésre kényszerítik. A menekülők tömegesen érkeznek. A Bizsemja Vjedo­­m­oszk­­e hó 24-iki száma jelenti: Néhány duma­­képviselő azt panaszolja, hogy a birodalom széles néprétegeinek nincs érzékük a helyzet felismerésére- A döntés előestéjén. London, július 31. Londoni lapok pétervári levelezői megerősítik, hogy Oroszország a dön­tés előestéjén van, ha ugyan már nem történt meg a döntés. Mindnyájan azon a nézeten vannak, hogy Varsó eleste közvetlenül fenyeget. Az entente hozzájárult Varsó kiürítéséhez. London, július 31. A Morning Post péter­vári tudósítója rámutat arra, hogy Oroszország elhatározása, mely szerint Varsót és a Visztula­­vonal erődítéseit kiüríti, a végből hogy meg­akadályozza az orosz frontnak a németek által való áttörését, elnyerte a szövetségesek hozzá­­járulását. Az utóbb említett lehetőség elkerü­lése minden más megfontolást háttérbe szorít. Orosz-Lengyelország kiürítése. Kopenhága, július 31. (Saját tudósítónk távirata.) Neudhart szertartásmester közölte a varsói központi polgári bizottsággal a genera­­lisszimusznak Orosz-Lengyelország kiürítésé­ről, a házak és vetések megsemmisítéséről, vala­mint a jegyzőkönyvek elkészítéséről szóló pa­rancsát. Neudhart írásában ezek állanak : »Szent kötelességemnek tartottam azt, hogy részletesen a generalisszimusz elé terjeszt­szem a dolgok állását, mire ő egy sajátkezűleg aláírt parancsát juttatta el táviratilag hozzám. A lakosság tulajdonának megsemmisítésekor e szerint a következő eljárás követendő : 1. Megsemmisíteni csak akkor szabad, ha ez stratégiai okokból elengedhetetlennek látszik. Erről a kártérítés lehetővé tétele végett jegyző­könyvet kell felvenni. 2. Vetések megsemmisítésekor különö­sen fel kell venni a jegyzőkönyveket. 3. A lakosságot nem szabad tömegesen el­távolítani. Hadimunkákra csak 18—15 éves fér­fiak alkalmazhatók, kiknek ellátásáról kellő­képpen gondoskodni kell. 4. A hátramaradt lakosság élelmiszerekkel ellátandó. A megbízás. Irta Szőllősi Zsigmond. Ezt a történetet egy főhadnagy beszélte el, a ki másodszor jött vissza sebesülten a har­stt­érről.* — Meg kell vallanom, a föladat teljesíté­sét, a melyet magamra vállaltam, egész a gyáva­ság végső határáig halogattam. Arról volt szó, hogy egy gondosan megczimezett paksamétát és egy egészen rövid szóbeli üzenetet átadjak egy asszonynak. De a paksaméta, — egy barna levélborítékban — egy halott férj végrende­lete, tárczája és órája volt. A szóbeli üzenet pedig egy haldoklóé a feleségéhez : Az utolsó gondolatom is te vagy ! Mikor a megbízást egy véres padlójú, ala­csony, jajongó sebesültek sóhajaitól terhes le­vegőjű tábori kórházban, egy csúnya és szo­­morúképű, czingár, koravén kis hadnagytól megkaptam, nem is gondoltam, hogy ez a fel­adat nehéz lesz. Egyáltalában nem is mérlegel­tem. Az se jutott eszembe, hogy a kívánságát, mert mindössze csak öt napja ismertük egy­mást (azt is csak később tudtam meg róla, hogy czivilben könyvelője volt egy kisebb gyárnak­, különösnek találtam. Egy bajtársam volt, a­ki haldokolt. Átvettem a kis csomagot és azt mondtam: — Meglesz, testvér. — De személyesen adod át ? — Föltétlenül. — Köszönöm. • Mire a petróleumlámpa fényét magába nyelte a hajnali világosság, ő már benne volt az örök sötétségben. Engem meg, mert haza­­kivánkoztam Budapestre, beraktak a vonatba a meglőtt lábammal. Azután elmúlt egy hét, két hét, sok hét , a halott hadnagy paksamétája és üzenete még mindig nálam várakozott . Akkor az volt a ment­ségem magam előtt, hogy személyesen kell át­adnom. Annak pedig, hogy magamhoz hivassam azt a szegény asszonyt a kórházba , semmi ér­telme. Az ilyen ügy nem sürgős. De a­mint lá­bon leszek , az első utam ez lesz. Két hónap múlva kieresztettek a kórház­ból. De az első utam nem abba a budai utczába vitt, a­hová a barna boríték czímezve volt. Sőt a második sem. Négy heti szabadságom volt. Úgy éreztem , ráérek. Hátha, az a hír, a­mely­nek szomorú postása vagyok, megelőz. Minek üssek én vele szívén egy szegény, aggódó és reménykedő asszonyt ? Most már világosan éreztem a föladatom keservességét. Fáztam tőle és idegessé tett, a­hányszor eszembe jutott. Pedig sokszor gon­doltam rá és a­mint telt az idő , mind sűrűb­ben. A csúnya kis czingár hadnagy szomorú képe folyton fölbukkant előttem és beesett, megtört, árnyékos szeme panaszosan és sürge­tően meredt reám­. — Végre egyszer mégis csak ki kell ugrani az árokból! — gondoltam és gyűjtöttem az energiát erre a keserves rohamra. De mégis csak elmaradt — az utolsó napra. Ennek is : a délutánjára. Több haladékot ma­gamnak nem adhattam. Másnap hajnalban István a vállára veszi a batyut és megyünk megint, a merre a trombita szól. Délután négy órakor ott álltam a budai ház előtt. Nagy, szürke, új épület, azok közül való, a­melyek mintha sose lennének egészen készen. A kapu alatt igyekeztem kilihegni ma­gamból, nem a fáradságot, hanem a kényel­metlen érzésemet, azután csöndesen ballagtam föl a második emeletre. Az ajtó, a­melyen be­csöngettem, a folyosóról nyílt. Borzas, vörös, szeplősképű cseléd eresztett be. — A nagyságos asszonyt keresem. — Nincs itthon, kérem. — Az baj. De meg fogom várni. A leány beengedett a lakásba és csak a szo­bában mondta : —­ Az bajos lesz, kérem, mert a nagysága csak az imént ment el és nem tudom, mikor jön haza. Szétnéztem. Szerény kis kétszobás lakás volt. Az a szoba, a­melybe a leány vezetett, nyilván ebédlő és szalon egyben, olcsó, fénye­zett bútorral, de tiszta és barátságos. Sok virág és a falakon rengeteg fotográfia, mint egy mű­vésznő szobájában. És a fotográfiák szinte mind egyet mutattak : egy kerek, mosolygós képű, csinos nőt vagy húszféle frizurával szőke fején. Volt köztük kosztümös is. — Ki ez a szép nő ? — A nagyságos asszony. Meglepődtem. — Hát a nagyságos asszony .. . talán . . . színháznál van ? A leány mosolyogva felelt: — Nem. Nem színésznő. De fel szokott lépni úgy ... — Műkedvelő előadásokon ? — Igen, kérem. Mikor úgy a szegények­nek játszanak. Gyönyörű szépen énekel. — De most, ugy­e, nincsen kedve éne­kelni szegénynek ? -- Persze hogy nincs, kérem. Ebben a szomorú világban. Végre itt volt az alkalom, hogy kiadjam magamból a kérdést, a mely bennem nyugta­lankodott és a mely miatt csevegésbe eredtem a kis borzassal. — Mondja csak, lelkem, mi van a nagy­ságos úrral ? — Az oda van, kérem, háborúba. 3

Next