Az Ujság, 1915. augusztus (13. évfolyam, 211-242. szám)
1915-08-29 / 240. szám
Vasárnap, 1915. augusztus 29. AZ UJSÁG legjobb fekvésű páholyokban pompáztak olyan toalettekben, olyan brilliánsokkal, hogy egy Rotechild-asszony is elszégyelte volna magát közelükben. Színház után a Café de Paris telik meg e pénzszóró, ragyogó társasággal. A háborús hangulat általában csillapodott, látják, sőt nyíltan hirdetik az emberek : nincs hasznosabb valami, mint egy okosan vezetett semlegesség. Rendkívül érdekes dolog mostanság a semleges országok életét megfigyelni. S a mellett oly furcsa a nálunk most már egy éve nélkülözött dolgokat viszontlátni. Például a sok külföldi napi- és illusztrált lapot, a cenzúra nélkül megjelenő helyi lapokat, melyek mintha éreznék s élvezni akarnák a semlegesség folytán előállt kiváltságos helyzetüket, szinte tobzódnak a nyál-szájú czikkekben, melyekből élvezettel állapítom meg, hogy bizony fene rosszul állhat az entente dolga. Ezek a mind őszintébben íródó semleges czikkek legjobb fokmérői az általános balkáni hangulatnak, melyet ma már fenyegetéssel sem tud az orosz befolyásolni, maga felé hajlítani. Bukaresti ismerőseim az Automobil Clubot is megmutatták, amelynek berendezése pazar, beosztása emlékeztet a Riviera nagyobb kaszinó-helyiségeire. Óriási játék folyik itt éjjelente. Félmillió korona forgalmat is csinálnak egy este a zöldasztalon. Bukarestből Sinaiába, a szép román fürdőbe utaztam. Egy német vállalat telepén alkalmazott német pap volt rövid ideig útitársam. Magyarázta a vonat mentén látható sok óriás nagyságú petróleumtartó építésének történetét. Mindenfelé láthatók a vonatról a petróleumtelepek, melyeken keskeny, magas deszkaköpenynyel fedett kúpok alatt fúrók működnek. Ahol sötét a deszkaköpeny, ott eredményes volt a fúrás, ahol tiszta maradt a fa, ott hiába dolgozott a masina. Az étkezőből két csinos hölgy jön át s lép be a kocsiszakaszba. Első pillanatra látom, hogy magyarok. A szőke hölgy arczát Budapestről ismertem. Fesztelen, elég hangos társalgást folytatnak, megértem minden szavukat, ha oda sem figyelek. Romániában szerepelt magyar művésznők voltak. — Mit szólsz a Margit szerencséjéhez? Pedig most már igazán nem is fiatal s határozottan megcsúnyult az utóbbi időben. — Képzeld, mit viszek magammal, — felel a másik kitérően — kiflit, hallom, hogy Pesten még mindig nem lehet jó süteményt kapni, viszek a mamának reggelire valót. Egy üveg pezsgőt is viszek, a tegnapi murinál tétettem félre a Franczival. Csak észre ne vegyék a határon. A zsebkendőmbe fogom csavarni s a napernyőmben fogom átvinni. — Te Lenke, én nem viszek magammal csak két ruhát, ezt a vásznat és egy feketét. A papa túrjához akarok kimenni. Fehérneműt is mindenből csak hármat viszek, inkább mosatok a mamánál. Jaj, te, milyen bolond belém a főhadnagy, ugye hogy fess gyerek, de én mégsem szeretem a dolgot, az ilyen fiatalokra sohasem lehet komolyan számítani. — Látod, én is úgy vagyok vele. Nekem is inkább az öregebb a zsánerem, a mostani barátom nagyon passzol, ötvenhárom éves, imád engem, ígértem, hogy írok neki Predeálról, de már otthon megírtam a kártyát, csak el ne felejtsem feladni. Van egy kis hely a végén. Írok az öregnek még egy-két hízelgő szót. Nős, de a felesége hatvan éves és szívbajos. Lehet hogy elvesz, ámbár hát minek, így is azt teszem vele, amit akarok. Huszonöt aranyat adott az útra, tegnap délután pedig, csak úgy, ezt a száz frankos aranyat. Nagyon szeretem az aranyakat. Van törököm is, azt mondják, ez többet ér, mint a frank. Ez a nyakkötő csupa román arany. Óh igen, megér legalább hatszázat. Tudod, legalább el nem megy a pénz. — A Karola, hallom, Brailába utazott, azt hiszem, csalódni fog. Az idén ott is legalább nyolcvan percenttel rosszabbul megy. Te Lenke, mondd csak, igazán nem göndöríted a hajadat? — Mondom neked, hogy nem. Amióta kurtára vágtam, még göndörebb, különösen mosás után. — Mit gondolsz, kitőe lehet ez a bámuló idegen úr itt velem szemben. Mit jelent az a szalag a karján? — Az ördög tudja azt a sok jelvényt. Valószínűleg török lesz az istenadta, látod, hogy félhold van a karján. Ugyan, kérlek, köss bele. — Milyen nyelvet beszélnek, hölgyeim, ha nem tolakodás a kérdésem? — szóltam bele ber- Jimes német kiejtéssel és feszes udvariassággal a két művésznő bizalmas tereferéjébe. — Magyarul, uram, magyarul. Ön még sohasem hallotta beszélni nyelvünket? Sinajáig ősgermánként mulattam a művésznőkkel s nagyokat élveztem magyar nyelven tett oldalmegjegyzéseiken. Persze nem képzelhették kilétemet s bátor őszinteséggel adták le észrevételeiket. Nem volt talán teljesen illendő így visszaélni a helyzettel, de hát útközben, ugyebár, többet enged meg magának az ember. Különös indiszkréczió sem származhatott a dologból s azonkívül roppant mulatságos volt az eset. Sinaja előtt meleg búcsút vettem a hölgyektől s kiszálláskor jó magyaros tájszólással szóltam vissza a kupéba : — Hát aztán csak írjanak és üdvözöljék a pestieket. Már indult a vonat , ők még mindig öklükkel fenyegettek a kocsi ablakából. A vonat, melyen Bukaresttől Sinajáig utaztunk, afféle luxus-fürdővonat , csupa első osztályú kocsiból állott. Rengetegemb°rt hozott magával. Sinaja három órányira van a fővárostól, rövid időre is érdemes felutazni Bukarestből a gyönyörű fekvésű hegyi fürdőbe, amely különösen azáltal vált híressé, hogy a királyi család is évek óta ott nyaral: legszebb pontján emelkedik Carmen Sylva sores otthona, a szép Peles-kastély. A kastély egész környékén meglátszik a költői lelkületű királyasszony ízlése, finom lelkének teremtő ereje. Sehol semmi bántó, a villaszerű tornyos palota kivül-belül csupa harmónia. Az öreg Károly király halála óta lakatlan a kastély, gondozó őre német ember : Kastellan Wilke. Egy kis erdei korcsma sörözőjében találtam rá s vittem magammal a kastélyhoz. Szives előzékenységgel mutogatott meg mindent s boldog volt, hogy egy Bundesgenossen-nel beszélhetett és politizált. — Euer Gnaden wären ein Ungar? ! Aber da sind wir ja Bundesgenossen — szólt bizalmas kedélyességgel az öreg várnagy, kinézésre éppen olyan, mint a Fliegende Blätter nagyokat mondó, daxlis erdőmestere. Nagyon érdekelte a külső politika s különösen a törökök helyzete. Egészséges megjegyzésein meglátszott az erdei levegő hatása. Hirtelen megállapítottam magamban, hogy ez a tisztaagyu erdei Konrád egyszerű ember létére helyesebb havettéri judicziummal bír, mint minden kávéházi Konrádunk. Pedig valószínű, hogy valami Politische Volksblatt-nál egyebet nem olvas , csupán józan eszével következtet az eseményekre. Őszinte meghatottsággal beszélt nemrég elhalt uráról, Károly királyról: a becsületesség, a jóság mintaképéül emlegette. Megmutatta az ágyat is, melyben hű felesége karjai közt lehelte ki nemes lelkét. Ez itt a kis kártyaasztal, melyen lefekvés előtt, mint évek óta mindig, utolsó este is pikét játszottak a felségek, aztán lefeküdtek. A király éjjel rosszul lett, a királyné maga ugrott fel, s dörzsölte szegény jó királyunk szivetáját, úgy mint máskor tette, első perezben a cselédséget sem hívta. Ezúttal azonban a roham erősebb volt, s megölte a királyt. Mire tíz percz múlva ideérkeztem, már csak egy halott királyt, egy zokogó királynét találtam. Az özvegy királyné óhajára és Ferdinánd király parancsára a Peles-kastélyban egyelőre nem fognak lakni, a király halála óta mindent régi helyén hagytak. Ugyanabban a lakosztályban, ahol Károly király lakott, laktak utolsó látogatásuk alkalmával Ferencz Ferdinánd néhai trónörökösünk és felesége is. A koronás látogatók kíséretének vendégszobáit is megmutatta Wake várnagy. Pompás humorral magyarázta a kisebb és nagyobb, egyszerűbb és fényűzőbb lakosztályok közötti különbséget. — Ilyen rangbeli dámának ez a selyemtapétás lakosztály, amolyannak csak ez az egyszerűbb szoba dukál. Minden attól függ, melyik udvarnál szolgál az illető grófné vagy báróné. A kastélytól regényes erdei után gyalogoltam vissza a fürdőbe. Patkócsattogás verte fel az erdő csendjét . Oldalán egy poczakos lovász mesterrel, a legfiatalabb, azt hiszem, nyolcz éves királykisaszszony lovagolt el mellettem pompás kis fekete ponnilovon. Az előbb még hangosan csacsogó lányka az idegen láttára felkapta szőkefürtös, gyönyörű fejecskéjét, s olyan királyi mozdulattal bicczentett köszöntésemre, mintha láthatatlan angyalkák máris feje fölött tartották volna a koronát. Amint azonban jó messze voltak, hátrapillantott, én is ugyanakkor néztem vissza, mindketten gyorsan visszakaptuk fejünket. A predeáli állomáson pompás fehér búzakenyeret ettem, a brassói gyors étkezőjében azonban már kukoricás kenyér fogadott. Három hónapig voltam távol a buzatörpe magyar Kánaántól, el is felejtettem, hogy nálunk még kukoricza-virág járja. Ez a sárgás kenyérdarab azonban bizony Isten jól esett: a vasúti kocsi ablakából a magyar Alföld hullámzó buzatengerére láttam. Dobay István: Sírn lejtőin. — Az Ujság eredeti haditudósítása. — Sajtóhadiszállás, augusztus 15. Ha továbbra is úgy lesz, mint máig, akkor mindannyian úszóhártyásan kerülünk haza ebből az alpesi háborúból ; mindnyájan : katonák, tisztek, munkásosztagok és haditudósítók. A koranyár szörnyű aszálya után szakadatlan eső járja most. Legalább harmincötféle fajtáját számláltam meg eddig az esőnek, a szelíd szemengélő esőtől a vízből való kar vastagságnyi kötélfüggönyig. Az emberek úgy megszívódnak ebben az időben vízzel, mint a gomba. Minden szövedékük csűrön vizes, s ha két ember kezet fog egymással, ujjaik szorítása nyomán bugyog a víz , aki fölkelültéből, az után nedves foltok maradnak a lóczán, s ha az ember valakinek lábára talál lépni, vízsugarat szökkent föl a boldogtalan ember hüvelykujjából. Igazi csapás ez a szakadatlan eső , s a testet, lelket átjáró nedves idő kevésbé szívós és megkeményedett katonákra nézve veszedelemmel járhatna. A lövőárkokban, melyek sziklába vannak robbantva, vagy törve, meggyűlik a víz, mert sokszor lehetetlenség vízelvezető árkot készíteni a vizet fölszívó föld meg nincsen e sziklatalajon. Az árkok így azután egyre jobban telnek barna lével. Katonáink csajkával, sapkával, tenyerükkel kénytetelenek kiméregetni a vizet a sziklavályukból, különben térdig járhatnának benne. A felhőszakadások elmossák a nehezen megépített utakat, vízüs behatol a fedezékekbe, megrothasztja a fekvőhelyek szalmáját, kicsi patakok alakjában keresztülfolyik az istállókon, amelyeket meredek hegy