Az Ujság, 1915. augusztus (13. évfolyam, 211-242. szám)

1915-08-23 / 234. szám

4­ fából és Giaffából szabadon behajózhassák magukat. 4. Hogy az ország belső részének ható­ságai ne akadályozzák meg olasz alattvalók elutazását a kikötőhelyek felé, sőt könnyítsék meg azoknak elutazását. Augusztus 5-én, mielőtt ultimátumunk 48 órás határideje lejárt, a török kormány a nagyvezér által aláírt jegyzékben pontról­­pontra elfogadta követeléseinket. Ez ünnepies nyilatkozat alapján a királyi kormány két hajót küldött Rhodoszba azzal az utasítással, hogy ott parancsokat várjon be amaz olasz polgárok behajózása dolgában, a­kik az em­lített ldiázsiai kikötőkben már régóta vártak a hazautazásra. Most azonban az amerikai konzulátusi hatóságok jelentéseiből, a­mely hatóságok különböző helyeken az olasz érdekek védelmével voltak megbízva, kitűnik, hogy a beiruti katonai hatóság augusztus 9-én a megelőzőleg megengedett engedélyeket vissza­vonta és hasonló eset történt Mersinában is. Kijelentették továbbá, hogy a katonai ható­ságok a többi olaszok behajózását is Szíriában meg fogják akadályozni. Az ultimátum követ­keztében tett kategorikus ígéretet a török kor­mány tehát ily nyilvánvaló módon megszegte, minek folytán a királyi kormány a konstanti­nápolyi nagykövetnek azt a parancsot küldte, hogy Törökországnak nyújtsa át a hadüzenetet. Konstantinápoly, augusztus 22. A jegy­zéket, a­melylyel az olasz kormány tudatja azt az elhatározását, hogy a viszonyt meg­szakítja Törökországgal, Garroni olasz nagy­követ tegnap reggel nyújtotta át a portán. Berlin, augusztus 22. (Saját tudósítónk távirata.) A Vossische Zeitung-v.dk. jelentik Konstantinápolyból: Garroni marchese olasz nagykövetnek elutazása itt nem keltett külö­nösebb izgalmat, mert mindenki tudta, hogy Olaszország, miután ultimátumára kielégítő választ kapott­, újabb ürügyet keres a had­üzenetre. Garroni azzal okolta meg a diplo­­mácziai viszony félbeszakítását, hogy Török­ország támogatja a líbiai felkelőket, és hogy a Törökországban megtelepedett olaszokat nem bocsátja haza. A­mi különben Garronit illeti, ő a háború megakadályozása érdekében dolgozott. Fáradozása azonban nem járhatott sikerrel, mert az olasz kormány már régóta nem ura akaratának, hanem Anglia szolgája. Az ott élő olaszok túlnyomó része azon a nézeten van, hogy a Törökországnak küldött hadüze­nettel az isonzói balsikerekről akarja a nép figyelmét elterelni a kormány. Chiasso, augusztus 22. (Saját tudósítónk távirata.) Az olasz minisztertanácsnak még az utolsó perc­ben is tanúsított tétovázását azzal magyarázzák a milánói újságok, hogy Garroni nagykövet táviratát várták Konstantinápoly­ból s a táviratban a török kormány válaszát Olaszország panaszaira. A nagyköveti távirat elmaradását annak a legújabb török rendel­kezésnek tulajdonítják, mely a távirati for­galomban megtiltja az olasz, franczia és angol nyelv használatát. Az olasz sajtó ebben is Itália »provokálását« látja. A Secolo szerint az a »haramia-csoport«, a­mely Konstantinápoly­ban a hatalmat magához ragadta, ezzel a rendszabályával azt akarta demonstrálni, hogy Olaszországgal hadban állónak tekinti magát. A Secolo szerint Itáliára nézve szükséges a török háború, nem mintha Olaszország területének megnagyobbítására törekednék, hanem annak érdekében, hogy a »kulturnépek« (melyhez Né­metország és a monarchia nem számítanak — a Secolo szerint) letörjenek egy olyan állam­­rendszert, a­mely állandó fenyegetője Európa békéjének. Az olasz nép szívesen vállalja a szükséges áldozatokat, annál is inkább, mert a Dardanellák megnyitása döntő hatású lesz az ország határán folyó háborúra nézve is. A Stampa szerint Sonnino a tegnapi mi­nisztertanácson okiratokkal bizonyította be, hogy mennyire igyekezett Olaszország a sza­kítás elkerülésére, és kimutatta, hogy minden fáradozás meghiúsult a központi hatalmak terv­szerű uszításán. A berlini sajtó az olasz hadüzenetről. Berlin, augusztus 22. A reggeli lapok Olaszország hadüzenetét Anglia parancsára kezdett és angol pénzzel finanszírozott vállal­kozásnak mondják, és annak a meggyőződésnek adnak kifejezést, hogy a törökök az olaszok ellen is meg fogják magukat védeni. A Morgenpost szerint ez az új háború szervezett rablás. Az olaszok keleten is el fogják magukat számítani, akárcsak északi határukon. A Lokalanzeiger írja : Hivatalosan azért üzeni meg Olaszország a háborút, mert a tö­rökök állítólag támogatják a líbiai felkelést és mert visszatartottak olasz állampolgárokat. A valóságban szemérmetlen és leplezetlen kapzsi­ság indította Itáliát erre a lépésre. A törökök nagyzoló és kapzsi ellenfelüknek olyan fogad­tatást fognak rendezni, mint vitéz szövetsé­geseink az Isonzónál és a Dolomitokban. A Berliner Tageblatt írja : Joggal remél­hetjük, hogy Olaszország ezúttal is olyan szo­morúan fog csalódni, mint az Isonzónál és a tiroli határon. A Vossische Zeitung írja : Anglia és Fran­­cziaország szolgálatában Olaszország olyan lé­pésre határozta el magát, a­mely végleg le fogja dönteni nagyhatalmi állásából, a­melyet az Ausztria-Magyarország elleni háború meg­rendített. A Kreuzzeitung írja : Olaszország ak­kor üzen háborút Törökországnak, a mikor Orosz­ország ellenálló ereje megtört, s a mikor a köz­ponti hatalmaknak egész hadseregek állanak rendelkezésre s ezeket a többi hareztereken használhatják fel. Csak az cselekszik így, a­ki nem ura elhatározásainak. A Post megjegyzi, hogy Törökország ké­szen áll arra, hogy az olaszokat véres fejjel küldje vissza. A Tägliche Rundschau szerint Törökország jól tudta, hogy semmiféle engedmény vagy nyilatkozat útján nem kerülheti el a háborút. Olaszország akarta a háborút s Törökország legjobb akarattal sem tudta Olaszországot akaratát­ól eltántorítani. A Deutsche Tageszeitung az olasz had­üzenet indokolásáról a következőket írja : Nem szívesen ismerik el, hogy Olaszországra kényszeritett háborúról van szó s hogy az olasz kormány angol és franczia pénzért ezer meg ezer olaszt a Dardanellákhoz, vagy a kis­­ázsiai partokra küld, hogy ott lemészárolják őket. A berlini török nagykövet visszalépéséről nyilatkozik. Berlin, augusztus 22. (Saját tudósítónk táv­irata.) Mahmud Mukhtar pasa, az imént vissza­lépett ber­lini török nagykövet a következő nyyat­­kozatát teszi közzé a Berliner Lokalanzeiger-ben : Franczia újságoknak az a magyarázata, hogy nagyköveti állásomról azért mondtam le, mert nem hiszek már Németország végleges győ­zelmében, természetesen légből kapott állítás. Soha nem­ kételkedtem abban, hogy Németország végre is győzni fog, noha előreláttam, hogy hosszú és fordulataiban változatos lesz a háború. Török­ország önállóságának fentartását és jövőjének biz­tosítását én mindig is a központi hatalmakkal való szövetkezésében láttam és kerestem. Állandóan törekedtem azért arra, hogy Törökországnak Németországhoz való viszonyát a helyzet követel­ményeinek megfelelő állandó és szilárd alakba öntsem és hogy mindazt kiküszöböljük belőle, a­mi zavaró és akadályozó lehetett volna. Súlyt vetek annak kijelentésére, hogy a háború teljes tartama alatt ellenségeinknek egyetlen olyan sikere sem volt, a­mely alkalmas lett volna arra, hogy a győzelem­ben való hitünket megerőtlenítse, vagy hogy a magam meggyőződését bármi részben is meg­másítsa. Hogy a franczia sajtó a háború mai hely­zetében czélzatos híresztelésével hová czéloz, túl­ságosan nyilvánvaló ahhoz, semhogy külön magya­rázatra szorulna. Híresztelése mit sem­ változtathat azon a valóságon, hogy a hámlaisz­ö­vets­ég az egész vonalon győztes ,­ csakúgy, mint eddig. S hogy az idő, a melyben ellenségeink a maguk frigyesét látták, határozottan mellénk pártolt s ezután is mellettünk fog küzdeni. A mi visszavonulásomat illeti, annak oka nem újság. Már nyolcz hónappal azután, hogy nagy­követi helyemet elfoglaltam, adva volt a nagy­követváltozás lehetősége. Utóbb több ízben is szó volt róla. Csak annyit mondhatok róla, hogy ezúttal sem külső politik­ai okok azok, a­melyek vissza­lépésemet okozták. Itteni hivatali működésemre nagy örömérzettel és nagy megelégedéssel tekintek vissza. Mahmud Mukhtar:­­ AZ ÚJSÁG Hétfő, 1915. augusztus 23. & Dardanellák ostroma. Hivatalos török jelentés. Konstantinápoly, augusztus 22. A főhadi­szállás közli : A Dardanella-fronton nem tör­tént jelentős esemény. Az ellenség, a­melyet 19-án visszavertünk, 90 puskát, ugyanannyi szuronyt­, nagytömegű municziót, egy gép­fegyvert, sánczárokanyagot, drótsövényeket és drót­vágó ollókat hagyott hátra, öt sebesültet foglyul ejtettünk. A többi fronton semmi változás. A többi hapezténpel, fiábornnk Olaszországgal. Események a Hengeren. Hivatalos jelentés (kiadatott augusz­tus 22-én): Folyó hó 21-én reggel egy felde­­rítésünk folyamán megállapítottuk, hogy Pelagosa szigetét az olaszok teljesen kiürítettél­ és az összes épü­­leteket és védelmi művek­et elpusz­títottál­. A szigetet, a­hol csak a vi­lágítótorony őreinek családjai laktak, az olaszok a július hó 11-ére virradó éjjel „meghódították“ és azután ra­­dio-állomással és védelmi művekkel szerelték fel. Egy tengeralattjáró is állomásozott ott. Repülőink portyá­zása és frostillánknak háromszoros alapos ágyutüze az ellenségnek úgy emberben, mint anyagban mindig súlyos veszteségeket okozott; a Nereide tengeri alatt­járót is megsemmisítet­tük. Ez, úgy látszik, végül arra a belátásra vezetett, hogy ez a szige­tecske stratégiai-taktikai szempontból nem olyan értékes, mint a­hogy annak „meghódítása“ alkalmával el akar­ták hitetni. Flottaparancsnokság. Az olasz sajtó józanodik. Lugano, augusztus 22. (Saját tudósítónk táv­irata.) Az olasz sajtó immár Vona és Breszt- Litovszk kiürítésének hírét közli. A keleti helyzetet már egyikük se szépítgeti, mint még nemrég is. A Corriere della Sera »Válaszúton« pzimű vezér­­czikkében ezt a gondolatmenetet fejti ki: Német­ország ujjongása épp oly megokolt, mint a szövetsé­gesek súlyos aggodalma. Oroszország ezután is bizakodhatik hadseregében, de a rideg valóság azért nem kevésbé parancsoló módon jelentkezik. Lon­donban már arról beszélnek, hogy a németek Pétervár és Moszkva felé indulnak. Ez ugyan még csak a jövő zenéje, de nem kevésbé aggasztó lehetőség az, hogy Németország csapatainak nagy tömegével nyugatnak, Ausztria-Magyarország pedig délnek fordul. Ezzel a háború sorsa kerülne dűlőre. Az a reménység, hogy a balkáni államok kilépnek semlegességükből, egyre gyöngül, jóllehet a közép­ponti hatalmak győzelmének esetére a Balkán a két császárság vazallusává válnék. A négyes, szövetség csakis önmagával törődhetik. Aktívumán embereinek tartaléka, a tengeri forgalom szabad­sága és a kölcsönös támogatás lehetősége van. De

Next